Kilőtt az Alcoa árfolyama a gyorsjelentés után
Ugyan csökkent az Alcoa árbevétele a termelés visszaesésének, illetve a szállítások mérséklődésének köszönhetően, ugyanakkor a költsége is alacsonyabb lett, aminek eredményeként nyereségről tudott beszámolni, ami felülmúlt az előzetes elemzői várakozásokat is. A tegnapi kereskedésben az árfolyam 0,38 százalékkal 7,94 dollárra mérséklődött, ugyanakkor a gyorsjelentés után a piaczárás utáni elektronikus kereskedésben 3 százalékkal 8,18 dollárra emelkedett.
Alcoa részvény
Az Alcoa a harmadik negyedévben 24 millió dolláros nyereségről, részvényenként 2 centes profitról számolt be, szemben az egy évvel korábban mutatott 143 millió dolláros, részvényenként 13 centes veszteséggel. Az egyszeri tételek nélkül számolt eredménye részvényenként 11 cent lett. A vállalat árbevétele 1,2 százalékkal 5,77 milliárd dollárra mérséklődött, miután az alumínium termelése 4,3 százalékkal visszaesett. A vállalat beszerzési költsége 8,9 százalékkal 4,8 milliárd dollárra csökkent. A Thomson Reuters által megkérdezett elemzők 5,63 milliárd dolláros árbevétel mellett 5 centes nyereséget vártak.
Az Alcoa megerősítette korábbi előrejelzését, miszerint a globális alumínium kereslet az idei évben 7 százalékkal emelkedhet.