Kisebb gardrób, boldogabb nyugdíjas évek?

Ruhatár bővítésére az 1981 után születettek – vagyis az Y és Z generáció – 32 százaléka; szórakozásra, hobbikra pedig 11 százaléka valósított meg sikeresen anyagi tervet 2018-ban az OTP Öngondoskodási Indexe szerint. A nyugdíjas kori megtakarítási célok azonban mindössze a korosztály négy százalékánál valósultak meg. Úgy tűnik, hogy a rövid távú anyagi célok népszerűek a fiatalok körében, míg a nyugdíjas évekre való felkészülés a többségük számára túlzottan távoli vállalás ebben a korban. Az OTP Nyugdíjpénztár szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy az anyagi tervek kisebb változtatásaival a fiatalabb generáció megalapozhatja a boldog nyugdíjas éveket.

Kisebb gardrób, boldogabb nyugdíjas évek?

A KSH adatai szerint havonta fejenként 2.550 forintot költ a magyar lakosság ruházatra. Azonban sokan az alapdarabok beszerzése mellett szívesen fordítanak többet kinézetükre, ugyanis a ruhatár bővítése az egyik legnépszerűbb megtakarítási cél az OTP Öngondoskodási Index válaszadói között. A megkérdezettek ötöde valósította meg ruházkodásra vonatkozó anyagi terveit a tavalyi évben.

A hagyományosan Y és Z generációként azonosított fiatalok körében ez az arány jóval magasabb, az ehhez a korcsoporthoz tartozó megkérdezettek 32 százaléka frissítette ruhatárát ebben az évben. A kutatásból kiderül, hogy az öltözködés mellett a fiatalabbak a kikapcsolódási lehetőségekre is szívesebben áldoznak a teljes mintához képest. Míg az összes válaszadó csupán 6 százalékának sikerült a terveinek megfelelően szórakozásra és hobbikra költenie, addig az Y és Z generáció 11 százaléka gazdálkodott sikeresen pénzügyeivel úgy, hogy szórakozásra is elegendő anyagi háttér jusson. Ezzel szemben ennek a korosztálynak csupán 4 százaléka tett félre nyugdíjas éveire a tavalyi évben. Ez az adat rámutat arra is, hogy az 1981 után született generációk tagjai inkább a közeljövőben megvalósítható anyagi célokat (élmények, szórakozás, önmegvalósítás) helyezik előtérbe a hosszabb távú megtakarítási formákkal szemben.

Mikor leszel nyugdíjas? ITT kiszámolhatod!
 
„A fiatalok sokszor az „egyszer élünk” mottó alapján hozzák meg döntéseiket. Arra azonban gyakran nem gondolnak, hogy ehhez az egyszeri élethez hozzátartozik az időskor is. Az OTP Nyugdíjpénztár szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy nem kell hatalmas áldozatokat hozni ahhoz, hogy ezt az életszínvonalat nyugdíjaskorban is fenntartsák és egy békés, anyagi gondoktól mentes időskort biztosítsanak maguknak. Akár havonta egy-két meg nem vásárolt ruhadarab összegével közelebb lehet kerülni az pénzügyi problémáktól mentes időskorhoz. Hiszen, ha valaki 35-40 évesen csak havi pár ezer forintot félretesz, már azzal is többmillió forintot takaríthat meg nyugdíjas korára” – mondta el Horpácsi Krisztina, az OTP Nyugdíjpénztár ügyfélkapcsolati és szolgáltatási főosztályvezetője.

Az Y és Z generáció tagjai közül legtöbben nyaralni szeretnének menni (25 százalék) a következő egy évre vonatkozó terveik szerint, emellett a ruhatár bővítése szintén az élmezőnyben van a válaszok között (21 százalék). A nyugdíjas évekre megtakarítást kezdeni 7 százalékuk tervez, tehát ha lassan is, de növekszik azoknak a fiataloknak a száma, akik tudatosan készülnek erre az időszakra.
 
„Örömmel tapasztaljuk, hogy egyre több a fiatal belépő az OTP Nyugdíjpénztárnál, azonban van még hova fejlődni. Egy tavalyi kutatásunk szerint az Y és Z generáció több mint harmada küzdelmesnek tartja az időskort, de nem feltétlenül látják, hogy mi lehet erre a megoldás. Ezért szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogyha időben elkezdik a nyugdíjcélú megtakarítást, akkor az anyagi gondok helyett, a saját álmaik megvalósítására fókuszálhatnak nyugdíjas korukban” – tette hozzá Horpácsi Krisztina.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: