Kivárnak az utazásokkal a magyarok

A magyarok többsége a koronavírus-járvány miatt továbbra is óvatos utazási terveit illetően: a válaszadók 63 százaléka legkorábban nyár végére tervez utazást, a nyáron utazni készülőknek ugyanakkor már 51 százaléka gondolkodik külföldi útban, ami meghaladja a tavaly nyár elején mért 44 százalékos arányt – derül ki a Netrisk.hufelmérésére érkezett közel 6000 válaszból.

Kivárnak az utazásokkal a magyarok

A nemzetközi utazások kapcsán az egyes országok még az Európai Unión belül is igen eltérő szabályokat alkalmaznak jelenleg, ez is az oka a nagyfokú bizonytalanságnak. Azoknak is, akik külföldi utat terveznek a nyárra, a fele a környező országokba, autóval tervez eljutni a kiszemelt helyre. A gyorsan változó helyzethez való gyors alkalmazkodás igényét jelzi az is, hogy az összes válaszadónak az 51 százaléka pedig mindenképpen saját szervezésben, egyénileg utazik.

A nyári utazások háromnegyede idén maximum egy hetet tesz majd ki: a válaszadók 43 százaléka 43 százaléka éppen egyhetes, további 32 százaléka pedig néhány napos utazásra vállalkozik az idei szezonban.

Az utazásra készülők 81 százalék az utasbiztosítás kiválasztásakor figyelembe veszi, hogy az milyen jellegű és szintű Covid-19 fedezetet tartalmaz. A világjárvány tavalyi kitörésére a biztosítótársaságok gyorsan reagáltak. Számos biztosító azóta már beépített olyan, korábban csak elvétve előforduló fedezetet, mint a karanténintézkedések miatti többletköltségek térítése vagy az utazásnak covid-fertőződés miatti lemondása. Ugyanakkor nem csupán a károk jellege alapján vállaltfedezet miatt lehet jelentős eltérés az egyes biztosítók konstrukciói között, hanem abban a tekintetben is, hogy a Konzuli Szolgálat által Covid-19 miatt nem javasolt országokban felmerülő, a járványhoz kapcsolódó kockázatokat vállalja-e vagy sem. Ennek kiderítése érdekében mindenképpen célszerű összehasonlítani az egyes ajánlatokat, ehhez pedig érdemes szakértő alkusz segítségét igénybe venni.



2021 első öt hónapjában a Netrisk.hu oldalán utasbiztosítást kötők egyharmada négy országot keresett fel: Horvátországot (10%), Németországot (9%), Ausztriát (8%) és Svájcot (7%), utóbbi országok esetében a biztosítást zömmel üzleti, munkavállalási célból kötötték. Az átlagos nyaralási célpontok kiesése miatt arányaiban jelentősen megnőtt a távolabbi, egzotikusabb úticélok aránya: Egyesült Arab Emírségek (6%), Maldív-szigetek (3%)Egyiptom (3%), Mexikó (2%). Ezek az utak jellemzően hosszabb ideig is tartanak, és magasabb térítési limiteket is igényelnek, ennek köszönhetően 2021 eddigi időszakában egy utas átlagosan 11 700 forintért vett utasbiztosítást, ami átlagosan harmadával magasabb, mint 2019 első öt hónapjában (8 800 Ft)

Hová utazz legközelebb? ITT megtudhatod!
 
„A határokon belüli utak fókuszba kerülése megnövelte az érdeklődést a belföldi utasbiztosítások iránt, bár ezek népszerűsége továbbra is elmarad a külföldre szóló biztosításokétól – magyarázza Cseh Anett, a Netrisk.hu termékfejlesztési vezetője. – A válaszadók 30 százaléka jelezte, hogy ilyen biztosítást belföldi útra is kötne. Igaz, további 18 százaléknyian nem is tudnak erről a lehetőségről.”

A belföldi utasbiztosításban olyan klasszikus utasbiztosítási fedezetek szerepelnek, mint a poggyászbiztosítás, útlemondás (sztornó) biztosítás, vagy éppen gépjárműassistance-szolgáltatás. Emellett olyan egészségügyi problémákkal kapcsolatos térítéseket is nyújt, mint a betegszállítás költsége, a nyaralás megszakítása miatt ki nem használt szállásköltség térítése, vagy éppen az utazás során elszenvedett baleset miatt járó táppénzkiegészítés.

A MABISZ adatai szerint a Covid-19 drámai hatást gyakorolt az utasbiztosításokra: míg 2019-ben a hazai biztosítók utasbiztosítási díjbevétele elérte a 18 milliárd forintot, tavaly ez az érték alig kerül 6,4 milliárd forint fölé.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

Nagy bírságot kapott a booking.com

Oroszország monopóliumellenes hatósága 1,3 milliárd rubel (17,52 millió dollár) bírságot szabott ki a Booking.com szállodafoglalási online szolgáltatóra a monopóliumellenes törvények megsértéséért - közölte a felügyelet csütörtökön.
2021. 08. 28. 05:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: