Esés Európában - zuhanó olasz bankrészvények, emelkedő spanyol és olasz hozamok

Főleg a görög és a spanyol államadósság miatt komolyabb eséssel indult az európai kereskedés, Németországban a DAX index 1 százalékkal 6.563,91 pontra, Franciaországban a CAC-40 index 1,2 százalékkal 3.156,05 pontra, Angliában a FTSE-100 index 0,9 százalékkal 5.597,28 pontra, míg Spanyolországban az IBEX 35 index 1,9 százalékkal 6.128,50 pontra esett a nyitást követően. Budapesten a BUX index 1,04 százalékkal 17.172,63 pontra csökkent.

A német alkancellár pesszimistán nyilatkozott a görög hiánycél tarthatóságáról, Spanyolországban pedig sorra fordulnak a tartományok pénzügyi segítségért a központi kormányhoz. A görög probléma végén az eurózónából kilépés áll, Spanyolországnak pedig nagyobb mentőcsomagra lehet szüksége. Az előbbi két ok miatt az ázsiai kereskedés pesszimista és lefelé tartanak az európai piacok is, a trendből pedig Magyarország sem tudja kivonni magát.

 

Az olaj árfolyama több mint 2 dolláros esést mutat az európai adósságválsággal kapcsolatban felerősödött aggodalmak miatt, miután Valencia tartomány mellett Spanyolországban Murcia tartomány is jelezte: szintén a központi kormány segítségét fogja kéri. A Brent jegyzése 2,10 dollárral 104,73 dollárra csökkent, míg az amerikai könnyűolaj árfolyama 1,99 dollárral 89,84 dollárra csökkent hordónként.

 

Jelentős nyomás alatt az olasz bankszektor, számos olasz bank (Unicredit, Intensa, Banco Popolare, Mediobanca ) részvénye 5 százalékos esést mutat. A piaci félelmek hatására meredek emelkedést mutatnak az olasz és a spanyol kötvényhozamok, a 10 éves olasz állampapír hozama a másodpiacon 22 bázisponttal 6,36 százalékra, míg a 10 éves spanyol kötvényhozam 25 bázisponttal 7,46 százalékra emelkedett.


A vezető magyar részvények közül a Mol 355 forinttal, 2 százalékkal 16.835 forintra, az OTP részvények ára 54 forinttal, 1,5 százalékkal 3.407 forintra csökkent. A Magyar Telekom árfolyama 423 forinton stagnál. A Richter papírok árfolyama nem változott 37.000 forintot ér, a másik gyógyszeripari részvény, az Egis 135 forinttal, 0,87 százalékkal 15.355 forintra esett.

229 féle építési terméket vizsgált 2025-ben a fogyasztóvédelmi hatóság

Zsákos kiszerelésű cementek, falazóhabarcsok és vakolóhabarcsok forgalmazási feltételeit vizsgálta 2025-ben a fogyasztóvédelmi hatóság. Az ellenőrzések 229 féle építési termékre terjedtek ki, minden harmadik árucikk esetében került sor jogsértés megállapítására.
2026. 01. 15. 11:00
Megosztás:

Kasszasiker volt 2025 a szerencsejátékosoknak

Rekordmagas volt a nyertesek száma tavaly a Szerencsejáték Zrt. játékosai között. Több mint nyolcezren léphettek be 2025-ben a milliomosok, és nem kevesen a milliárdosok klubjába. A legnagyobb spílerek továbbra is a sportfogadók, a legnagyobb nyertesek pedig a lottójátékosok és sorsjegykedvelők. A legalább milliós nyereményt elérők összesen több mint húszmilliárd forinttal gazdagabban zárhatták az évet.
2026. 01. 15. 10:30
Megosztás:

A Bitget 2025-ös összefoglalója: az UEX vezeti a kripto és a hagyományos piacok konvergenciáját

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange-e (UEX) közzétette 2025-ös éves áttekintését, amely bemutatja az UEX-modell bővülését a kriptopiacokon, az onchain piacokon és a tokenizált hagyományos eszközök terén – mindezt egyetlen, egységes kereskedési élmény keretében.
2026. 01. 15. 10:00
Megosztás:

229 féle építési termékből minden harmadik fennakadt az ellenőrzésen

Zsákos kiszerelésű cementek, falazóhabarcsok és vakolóhabarcsok forgalmazási feltételeit vizsgálta 2025-ben a fogyasztóvédelmi hatóság. Az ellenőrzések 229 féle építési termékre terjedtek ki, minden harmadik árucikk esetében jogsértést állapított meg a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH).
2026. 01. 15. 09:30
Megosztás:

A télies időjárás miatt szerdán 66 esethez vonultak ki a tűzoltók

A télies időjárással összefüggésben szerdán 66 tűzoltáshoz és műszaki mentést igénylő esethez vonultak ki a katasztrófavédelem munkatársai.
2026. 01. 15. 09:00
Megosztás:

Alig mozdult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 01. 15. 08:30
Megosztás:

Az UniCredit és az Európai Beruházási Alap mintegy 890 millió eurót biztosít kkv-k növekedésének felgyorsítására Közép- és Kelet-Európában

Az UniCredit és az Európai Beruházási Alap (EIF), amely az EIB Csoport része, új InvestEU-garanciamegállapodást írt alá régiós kis és középvállalkozások támogatásának növelésére.
2026. 01. 15. 07:30
Megosztás:

Túlóráznak a hétvégén a MOHU munkatársai

Túlórát rendelnek el a fővárosi hulladékbegyűjtésben részt vevő és a begyűjtést kiszolgáló munkatársak körében a hétvégére, ha az útviszonyok és az időjárási körülmények lehetővé teszik - közölte a MOHU Budapest Zrt. szerdán az MTI-vel.
2026. 01. 15. 07:00
Megosztás:

Hiányos az olívaolaj-ellenőrzés az Európai Számvevőszék szerint

Az EU ellenőrzési rendszereinek hiányosságai miatt veszélybe kerülhet az európai olívaolaj biztonságossága és nyomonkövethetősége - írta az Európai Számvevőszék az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
2026. 01. 15. 06:30
Megosztás:

Franciaország konzulátust nyit Grönlandon

Konzultátust nyit Grönlandon Franciaország február 6-án - jelentette be szerdán a francia diplomácia vezetője, hozzátéve, hogy ez "politikai jelzés", miközben az amerikai elnök, Donald Trump szeretné amerikai tulajdonná tenni a Dániához tartozó autonóm területet.
2026. 01. 15. 06:00
Megosztás:

A globális olajkereslet további növekedésére számít az OPEC

Az olajkereslet növekedésére számít idén és jövőre a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) legfrissebb, szerdán kiadott piaci jelentése szerint.
2026. 01. 15. 05:30
Megosztás:

A venezuelai válságról tárgyalt az orosz és a brazil elnök

A venezuelai helyzetről tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz és Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök - közölte szerdán a Kreml sajtószolgálata.
2026. 01. 15. 04:30
Megosztás:

Padlót fogtak az albérletárak? – Decemberben ismét emelkedtek a lakbérek

Változott a helyzet a magyarországi albérletpiacon 2025 végén. Decemberben országosan 0,6 százalékkal, Budapesten pedig 1 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak az előző hónaphoz képest. Ezzel véget ért a korábbi, három hónapon át tartó árcsökkenés, ugyanakkor éves összevetésben tovább mérséklődött az albérletdrágulás üteme: országosan már csak 5,4 százalékkal, Budapesten pedig 5,6 százalékkal voltak magasabbak a bérleti díjak, mint egy évvel korábban - áll a KSH-ingatlan.com lakbérindexéhez fűzött elemzésből, amely ismerteti az átlagos bérleti díjak januári szintjét és a kínálat változását is.
2026. 01. 15. 04:00
Megosztás:

Országos energetikai csapatversenyt hirdet diákoknak az OPUS Energetika Csoport

Idén már negyedik alkalommal hirdet országos energetikai és fenntarthatósági csapatversenyt középiskolás diákok számára az OPUS Energetika Csoport - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
2026. 01. 15. 03:30
Megosztás:

Több mint százéves Bugatti és 1050 lóerős villanyautó - 2025-ös rekordok a használtautó-piacról

Mozgalmas évet zárt a hazai használtautó-piac 2025-ben: a Használtautó.hu-n személyautók iránt közel 5 millió érdeklődés érkezett, miközben a felhasználók több mint 1,2 millió hirdetést adtak fel az év során. Az átlagos kínálati ár 5,1 millió forint körül alakult, az autók átlagéletkora megközelítette a 13 évet, az átlagos futásteljesítmény pedig 178 ezer kilométer volt. A számokból azonban nemcsak trendek, hanem kifejezetten meglepő rekordok is kirajzolódtak.
2026. 01. 15. 03:00
Megosztás:

Átfogó felújítási munkák zajlanak a Gödöllői Semmelweis Egészségközpontban

Előre tervezett, átfogó felújítási munkák zajlanak a Gödöllői Semmelweis Egészségközpontban, amelyek első üteme előreláthatóan február végén fejeződik be. Annak érdekében, hogy ez idő alatt a térség lakóinak ne kelljen a fővárosba utazniuk az ambuláns ellátásért, az egyetem úgy szervezte a munkálatokat, hogy a betegellátás folyamatosan, zavartalanul működjön - közölte a Semmelweis Egyetem az MTI-vel szerdán.
2026. 01. 15. 02:30
Megosztás:

Miért kritikus a HFR és tűzjelző rendszerek felülvizsgálata 2026-ban?

A 2025-ös hazai tűzeseti adatok ismét rávilágítanak arra, hogy alapvetően maga a füst, nem pedig a lángok, a tűzesetek legnagyobb veszélyforrása. A katasztrófavédelem 2025-ös jelentése szerint például, az év első kilenc hónapjában, 4739 lakóépület gyulladt ki, melyek során, 77 ember életét vesztette, 473 pedig megsérült – és ezekben az esetekben, a füst gyors elterjedése gyakran nehezítette a menekülést és a mentést. Ráadásul az érintett lakóépületek közül, mindössze néhányban volt csak tűzjelző rendszer vagy valamilyen füstérzékelő eszköz, ami a korai jelzések hatékonyságát még inkább kérdésessé teszi.
2026. 01. 15. 02:00
Megosztás:

Megduplázta nettó nyereségét a cseh mezőgazdaság

Megduplázta nettó nyereségét a cseh mezőgazdaság tavaly - közölte a cseh mezőgazdasági szövetség elnöke Prágában, sajtótájékoztatón.
2026. 01. 15. 01:30
Megosztás:

Nagy változások az özvegyi nyugdíjnál 2026-ban

A Magyarország 2026. évi költségvetésének megalapozásáról szóló 2025. évi LI. törvény módosította az 1997. évi LXXXI. törvényt, amely több ponton megváltoztatta az özvegyi nyugdíjra vonatkozó szabályokat.
2026. 01. 15. 01:00
Megosztás:

A One Macedonia, a 4iG Csoport leányvállalata 5G frekvenciapályázatot nyert Észak-Macedóniában

A One Macedonia, a 4iG Csoport telekommunikációs leányvállalata nyert Észak-Macedónia országos 5G frekvenciapályázatán, így lehetőséget kap arra, hogy létrehozza az ország első, teljes lefedettségű, önálló (5G SA) hálózatának alapjait. A beruházás keretében a régió egyik legfejlettebb és legbiztonságosabb „5G standalone” hálózata valósulhat meg az Ericssonnal kialakított stratégiai együttműködésre építve, összhangban az európai szabványokkal és értékekkel.
2026. 01. 15. 00:30
Megosztás: