Komplex intézményi fejlesztések az Óbudai Egyetemen
Az Egyetem „Az Óbudai Egyetem komplex intézményi fejlesztései a felsőfokú oktatás minőségének és hozzáférhetőségének együttes javítása érdekében” című projektjének kiemelt célja, hogy növelje a felsőfokú végzettség megszerzését, különösen a hátrányos helyzetű tanulók körében, elősegítse az oktatás különböző szakaszai közötti átmenetet és erősítse a képzési portfóliók munkaerő-piaci relevanciáját. A 2017. június 1. és 2020. május 31. között az Európai Unió támogatásával megvalósuló fejlesztés összesen 1,215 milliárd forintot biztosít az intézménynek a felsőoktatási szolgáltatások minőségének fejlesztésére.
A pályázat jelentősen hozzájárul az Óbudai Egyetem által nyújtott felsőoktatási szolgáltatások hozzáférhetőségének javításához, valamint elősegíti a hallgatók vállalkozói készségeinek és képességeinek fejlesztését, növelve ezáltal a szakember-utánpótlás igények kielégítését a képzésekkel érintett területeken. A projektben hangsúlyos szerepet kap a versenyszféra bevonása a gyakorlatorientált oktatásba, a gazdasági szereplőkkel, különösen a kis- és középvállalkozásokkal való kapcsolatok fejlesztése.
Két kevésbé fejlett régióban új képzési helyszín létrehozására és képzési szolgáltatás biztosítására kerül sor: az Óbudai Egyetem salgótarjáni telephelyén, valamint a Kisvárdai Közösségi Felsőoktatási Képzési Központban kívánja oktatási, képzési és szolgáltatási portfólióját bővíteni, konzorciumi együttműködésben a Kisvárda Első Közösségi Nonprofit Oktató Kft-vel.
A bemutatón Dr. Györök György dékán megnyitó szavait követően Dr. Gáti József általános rektorhelyettes adott áttekintést az Óbudai Egyetem képzési programjáról és betekintést az intézményfejlesztési tervbe. Kártyás Gyula oktatási főigazgató, szakmai vezető az EFOP-3.4.3-16-2016-00023 projekt fő területeit foglalta össze, különös tekintettel a felsőoktatási részvételt növelő beavatkozásokra, az oktatási innovációra (a képzési szerkezet, módszer és tartalom modernizálása, munkaerő piaci relevanciájának fokozása), a nemzetköziesítésre, a Kárpát-medencei oktatási tér kialakítására, az egészségnevelés fejlesztésére, valamint a területi szolgáltatás bővítése.
A projektben megvalósuló székesfehérvári fejlesztéseket Dr. Seebauer Márta dékánhelyettes, alprojekt vezető ismertetette, míg Hegyesi Franciska, az Elektronikus és Digitális Tananyagok Irodája igazgatója az online tananyagfejlesztés és képzés kérdéskörébe vezette be a jelenlévőket. A bemutató Dr. Gáti József általános rektorhelyettes, alprojekt vezető tolmácsolásában az EFOP-3.4.3-16-2016-00023 projekt társadalmi szerepvállalása kiemelt elemeinek áttekintésével zárult, melyet követően konzultációra nyílt lehetőség.
Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor