Mire vágyik egy magyar kisbefektető?

Lassan, túlságosan is lassan kezd tudatosulni a magyarokban, hogy maguknak is tenniük kell a nyugodt jövőjük, időskoruk érdekében. Bíztató azonban, hogy ma már a lakosságnak mintegy a fele foglalkozik a hosszú távra szóló megtakarítások és befektetések kérdésével. Amúgy igen konzervatívak e tekintetben. Az AGNB szakértői úgy látják: az öngondoskodás mellett a váratlan helyzetekre történő felkészülés is egyre fontosabbá válik. Erre, a kockázatok megfelelő felmérése után van is megoldás

A szokottnál is konzervatívabban kezeli a magyar lakosság a nyugdíjcélú megtakarításokat, amelyektől 42 százalék a kiszámíthatatlan piaci környezet negatív hatásai elleni védelmet remél. A többi között ez derül ki abból a kutatásból, amelyet 12 országban – köztük Magyarországon – készített az Aegon. Sokatmondó az is, hogy a válaszadók 53 százaléka a hosszú távú megtakarításainál a szokottnál is óvatosabb befektetési politikát kíván folytatni. Vannak elvárásaik a pénzügyi tanácsadókkal szemben is, elsősorban az, hogy megfelelő befektetési garanciákat biztosító hosszú távú megtakarításokhoz, tervezéséhez nyújtsanak segítséget.

 

Nő az igény a szakmai tanácsok és tanácsadók iránt

 

A jövőben világszerte és Magyarországon is egyre inkább előtérbe fog kerülni az öngondoskodás, s ennek részeként mind keresettebbekké válnak az ezzel kapcsolatos tanácsok. Még tovább nő az igény a tanácsadók szolgáltatásai iránt is, egyenes következményeként annak, hogy folyik a kockázat- és felelősség-megosztás újraosztása a kormányok, a munkaadók és a munkavállalók között, s a hangsúly egyre inkább az utóbbiakra helyeződik.

 

Az egyének, a családok növekvő szerepvállalásának egyik következménye pedig a megfelelő tanácsok iránti növekvő igény. Az Aegon legfrissebb felmérése szerint például a megkérdezettek közel ötöde igényelné, hogy professzionális, személyre szabott pénzügyi tanácsot kapjon. Az életbiztosítások értékesítésével foglalkozó AGNB szakértőinek tapasztalata is egybevág a felmérés eredményeivel, s részben emiatt is úgy látják, hogy érdemes erősíteni a tanácsadói fókuszt. Emellett az elmúlt évtizedben a pénzügyi kockázatok kezelésének szükségessége is egyre fontosabbá vált, a folyamatot pedig a válság tovább erősítette.

 

A pénzügyi szolgáltatók komoly szerepet vállalnak az emberek segítésében, támogatásában, felmérik a lehetséges kockázatokat, s ezeket szem előtt tartva kínálnak speciális termékeket. A kutatás során a megkérdezettek közel fele beismerte, hogy a korábbinál nagyobb szüksége van a pénzügyi tanácsadásra ahhoz, hogy eligazodjon a bizonytalan, átláthatatlan, kockázatos befektetési piacon. A válaszadók több mint a fele pedig azt mondta, hogy nyugdíjas korára gondolva, a válság után nagyobb eséllyel fog bele egyfajta öngondoskodásba. Sokan vannak tehát, akik keresik a megoldást az öngondoskodásra vagy egy-egy váratlan helyzetre - a szakmailag felkészült tanácsadók ebben is segíthetnek.

 

A magyarok továbbra is igen borúlátóak, mégis sokan kivárnak

 

Ha a 2013-as felmérés eredményeit összevetjük a megelőző években készültekével, akkor szembetűnő, hogy – franciákon kívül – a magyarok látják a legborúsabban a jövőt. Figyelemre méltó módon az uniós tagállamok közül Magyarországon az egyik legmagasabb a saját egészségügyi állapotát rossznak tartók aránya.

 

Egy korábban közzétett Aegon-felmérésből pedig az is kiderül, hogy a megkérdezett magyarok 80 százaléka szerint a következő generációknak még nehezebbé válik a helyzetük. Azaz a magyarok négyötöde rendkívül pesszimistán ítéli meg nyugdíjas kori kilátásait. Bár a felmérések a lakosság pesszimista hozzáállásáról, negatív helyzetmegítéléséről tanúskodnak, úgy tűnik, a magyarok csak részben vonják le a megfelelő következtetéseket. Hiába a konzervatív hozzáállás, a külső környezet bizonytalansága miatti aggodalom, a továbbra is inkább a vagyonukat biztosítják az emberek, és kevésbé hajlandóak például életbiztosítást kötni – mutatnak rá az AGNB szakértői.

 

Sokan keresnek megoldást egy-egy váratlan helyzetre, a GfK Hungária piackutató felmérése szerint például a lakossági megtakarítási célok közül továbbra is a váratlan kiadásokra való takarékoskodás a leghangsúlyosabb: tízből hatan ilyen kiadásoktól tartva tesznek félre. Az AGNB szakértői szerint azonban kevesen mérik fel helyesen a kockázatokat, és vannak tisztában azzal, hogy a viszonylag alacsony költséggel köthető – nem befektetési célú – kockázati életbiztosítások azok közé a pénzügyi termékek közé tartoznak, amelyek a váratlan események esetére nyújtanak megoldást.

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 24. 23:59
Megosztás: