Koronavírus: ebben az öt kategóriában juthatnak a vállalkozások állami támogatáshoz az Európai Bizottság állásfoglalása szerint

Tekintettel a koronavírus-járvány miatt elszenvedett gazdasági károkra az Európai Bizottság enyhített az állami támogatásokra vonatkozó álláspontján, így a válsághelyzet miatt átmenetileg módosított a keretszabályokon. A Kapolyi Ügyvédi Iroda versenyjogi szakértője ezzel kapcsolatban összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat, és azt, hogy a vállalkozások számára milyen lehetőségek állnak rendelkezésre az uniós előírások alapján.

Koronavírus: ebben az öt kategóriában juthatnak a vállalkozások állami támogatáshoz az Európai Bizottság állásfoglalása szerint

Bár normál gazdasági körülmények között a főszabály az, hogy tilos olyan állami támogatásokat nyújtani, amelyek bizonyos termékeket, szolgáltatásokat vagy vállalkozásokat előnyben részesítenek, a koronavírus-járvány következtében romló gazdasági helyzet miatt az Európai Bizottság módosított álláspontján. Dr. Tölgyes Katinka, a Kapolyi Ügyvédi Iroda versenyjogi szakértője emlékeztet rá, hogy alapesetben azok az állami támogatások engedélyezettek, amelyek az Európai Unió belső piacával összeegyeztethetőek: ilyenek például a termékre vonatkozó, megkülönböztetés nélkül nyújtott szociális támogatások, vagy a természeti csapások, rendkívüli események miatt keletkezett károk helyreállítására nyújtott támogatások. Ugyancsak megengedhetőek bizonyos elmaradottabb térségek gazdasági fejlődését előmozdító vagy a közös piacot és az európai uniós közös érdekeket nem sértő, egyes gazdasági tevékenységek vagy gazdasági területek fejlődését előmozdító támogatások is. A támogatásra vonatkozó szabályok betartását a Bizottság folyamatosan ellenőrzi, és vizsgálja, hogy azok összeegyeztethetőek-e a belső piaccal, valamint, hogy azokat nem visszaélésszerűen használják-e fel.

A főbb keretszabályok a rendes gazdasági körülmények figyelembevételével íródtak, és nem, vagy csak meglehetősen nehézkesen alkalmazhatóak a gazdaságot sújtó olyan váratlan, negatív és akár hosszú távon ható folyamatok esetén, mint amelyeket a koronavírus-járvány idéz elő egyes gazdasági ágazatoknál (például turizmus, vendéglátás) – mondta el dr. Tölgyes Katinka. Az Európai Bizottság is ezen logika mentén jutott arra az álláspontra, hogy a keretszabályok alkalmazásán változtatni szükséges, így ötféle támogatási kategóriát határozott meg, amelyek keretében a tagállamok támogatást nyújthatnak a gazdaságban bekövetkezett komoly zavar megszüntetésére, amennyiben az átmeneti szabályrendszerben meghatározott egyéb feltételek is teljesülnek.

Az Európai Bizottság által meghatározott ötféle támogatási kategória

1. Vissza nem térítendő, közvetlen támogatások, szelektív adókedvezmények és visszafizetendő előlegfizetések

A tagállamok 800.000 euró (halászati- és akvakultúra ágazat esetén 120.000 euró, elsődleges mezőgazdasági termelés esetén 1.000.000 euró) összeghatárig nyújthatnak támogatást
egy vállalkozás sürgős likviditási szükségleteinek kielégítésére.

Milyen főnök lennél? Megmutatjuk!

A támogatás feltétele, hogy a kedvezményezett vállalkozás gazdasági nehézségeit a koronavírus-járvány, illetve annak következményei okozzák, valamint a vállalkozás 2019. december 31. előtt nem minősült más okból nehéz helyzetűnek.

Ha egy vállalkozás több ágazatban is tevékenykedik, és ezekre eltérő maximális összegek vonatkoznak, a tagállamoknak kell biztosítani a felső határok betartását, például számviteli elkülönítéssel.

2. Hitelgarancia biztosítása

A tagállamok kedvezményes díjú állami garanciákat nyújthatnak annak biztosítása érdekében, hogy a bankok és más pénzügyi intézmények továbbra is hiteleket nyújtsanak azoknak az ügyfeleknek, akiknek szükségük van rá.

3. Támogatott hitelkamatlábak

A tagállamok kedvezményes kamatlábak mellett, főszabály szerint legfeljebb 6 évre nyújthatnak hiteleket a vállalkozások számára. Ezek a hitelek segíthetnek a vállalkozásoknak az azonnali működőtőke és befektetési igények fedezésében.

4, Pénzügyi intézményeken, hitelintézeteken keresztül nyújtott garancia és hitel

A 2. és 3. pontban foglalt támogatásokat a tagállamok bankokon vagy más pénzügyi intézményen keresztül is nyújthatják a vállalkozások – különösen a kis- és középvállalkozások – megsegítésére. Az Európai Bizottság szerint az ilyen támogatást közvetlenül a bankok ügyfeleinek nyújtott támogatásnak kell tekinteni, nem pedig a bankoknak nyújtott támogatásnak.

5. Rövid távú exporthitel-biztosítás


Arra az esetre, ha egyes országokban a piacképes kockázatok fedezete ideiglenesen nem állna rendelkezésre, az Európai Bizottság lehetővé teszi a rövid távú exporthitel-biztosítást az állam számára.

Dr. Tölgyes Katinka rámutat, hogy az Európai Bizottság külön kitér azokra a támogatásokra, amelyek a koronavírus-járvány leküzdéséhez szükséges releváns kutatás-fejlesztést, termék-előállítást és termékfejlesztéshez hozzájáruló tesztelési és felskálázási infrastruktúrákat célozzák. Ezekben az esetekben a támogatások a közös piacot és az európai uniós közös érdekeket nem sértő, egyes gazdasági tevékenységek vagy gazdasági területek fejlődését előmozdító támogatásoknak minősülnek. Az Európai Bizottság emellett határidőt is szab, ugyanis a tagállam gazdaságában bekövetkezett komoly zavar megszüntetésére irányuló támogatások csak 2020. december 31-ig nyújthatóak. A Kapolyi Ügyvédi Iroda versenyjogi szakértője arra emlékeztet, hogy a hazai jogalkotásban időközben megkezdődött az Európai Bizottság által alkotott szabályokhoz kapcsolódó részletszabályok kidolgozása.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás: