Kövér László Dubajban járt
A felek arról fejtették ki véleményüket, hogy miként lehetne erősíteni a gazdaság különféle területein a kereskedelmi kapcsolatokat, és kölcsönösen kihasználni a vonzó befektetési lehetőségeket Dubajban és Magyarországon. Abdul-Rahman Szaif al-Gurair, a kamara elnöke szerint a látogatás jól szolgálja a dubaji kereskedelmi kamara azon célkitűzését, hogy feltárja a feltörekvő országok piacait, különösen Kelet-Európában. Magyarországot arra biztatta, hogy fektessen be az emírségben, és javasolta, hogy kereskedelmi képviselet nyitásával erősítse jelenlétét, és vegyen részt a városban rendezett kiállításokon és konferenciákon - jelentette az Al Bawaba ammáni központú arab internetes újság dubaji irodája.
Al Gurair kiemelte, hogy Dubaj és Magyarország kereskedelmi kapcsolatai kiválóak, és Magyarország már a 29. helyen áll Dubaj kereskedelmi partnerei között. Az Országgyűlés elnöke is fontos ázsiai partnerként méltatta Dubajt, amellyel a magyar exportnak betudhatóan az évi kereskedelmi forgalom értéke eléri a kétmilliárd dollárt. Tájékoztatta tárgyalópartnerét a beruházásvédelemről és a kettős adóztatás kizárásáról készülő megállapodás tervezetéről.
Kövér László felvetette a közvetlen légi összeköttetés létrehozásának kérdését Budapest és Dubaj között, ami hozzájárulna a kétoldalú kereskedelemhez és turizmushoz. Felhívta tárgyalópartnere figyelmét a magyarországi befektetési lehetőségekre, és hangsúlyozta: Magyarország nyitott ország, amely szívesen látja a külföldi befektetőket. A kiváló lehetőségekkel kecsegtető területek közül kiemelte a turizmust, különösen a gyógyturizmust, az infrastruktúrát, az elektronikai ipart, a technológiai szektort és a megújuló energia fejlesztéseket - írta a honlap. (MTI)