Kövér László: talpra kell állítani az országot

(MTI) - Minél nagyobb mozgástere lesz a Fidesznek a választások után, annál hatékonyabban tudja talpra állítani a romokban heverő országot - jelentette ki Kövér László hétfőn Egerben.

A Fidesz Országos Választmányának elnöke szerint ezért arra van szükség, hogy a választópolgárok mindkét szavazatukat a Fidesz-KDNP-re adják az országgyűlési választáson. Ennek érdekében a legfontosabb feladat: meggyőzni az embereket arról, hogy van értelme a közéleti részvételnek, vagyis legyőzni az apátiát - tette hozzá. Kövér László a sajtótájékoztatón elmondta: ugyan a Fidesz-KDNP-nek olyan mértékű a támogatottsága, hogy mindenki kész tényként kezeli a választási győzelmet, ám azokat a kérdéseket nyitva látják az elemzők, hogy milyen többséggel végez az élen, illetve a Jobbik vagy az MSZP lesz-e a második, továbbá az LMP vagy az MDF bejut-e a parlamentbe. Ugyanakkor a Fidesz-KDNP számára pozitív, kecsegtető felmérések egyelőre csak esélyek, amelyeket a választók tudnak április 11-én valóra váltani. Ezért a Fidesz legnagyobb ellenfele a kampány során az emberekben kialakult reményvesztettség. Ennek legyőzése a jelöltek legfontosabb feladata - szögezte le. A továbbiakban arról beszélt, hogy az elmúlt nyolc év kormányzása éppen azt tette tönkre, amit az ország a rendszerváltást követően kiküzdött magának, mert mára romokban hever az ország. Ebben a helyzetben a következő kormánynak az lesz a legfontosabb feladata az első fél évben, hogy kezelje a csődtömeget.

 

Megakadályozza az egészségügyi rendszer, a közszolgáltatások, az önkormányzatok összeomlását, és megtartsa az ország fizetőképességét, pénzügyi egyensúlyát, gazdasági működőképességét. Szerinte az államháztartási hiány is olyan mértékű, hogy a kormány április végéig "elköltekezi a rendelkezésünkre álló, az év végéig tervezett mozgásteret". Nem nagyon hagynak már más lehetőséget az új kormányra, "minthogy meg kelljen próbálni (...) egy új, az ország talpra állásához jobban megfelelő mozgásteret kialkudnunk az ország működőképességét a hiteleivel finanszírozó IMF-el" - mondta a politikus. Ugyanakkor azt az ígéretüket is biztosan meg fogják tartani, miszerint a leltár átvétele után megtörténik majd az az elszámoltatás, amelyet az emberek döntő többsége nem csupán elvár, hanem természetesnek is tekint - fogalmazott Kövér László.

Milyen egy jó táska?

Ha a stílusunk finomhangolásáról van szó, a táska elsőrangú szereplővé válik. Az önkifejezési eszközként funkcionáló kiegészítő sokkal több, mint egy tetszetős tároló: praktikus és divatos jellege mélyen meghatározza az öltözékünk kisugárzását.
2025. 11. 16. 03:00
Megosztás:

Itt a vízóra csere határideje! Vigyázz, nehogy bajba kerülj miatta

Vízóracsere határideje Magyarországon: mikor, milyen gyakran és kinek a költségére kell a vízórát cserélni?
2025. 11. 16. 02:00
Megosztás:

Újraszámítják az összes nyugdíjat 2026 január 1-től

A 2026-os nyugdíjemelés már most nagy vitát vált ki: a kormány a 3,6%-os inflációs előrejelzéshez köti az emelést, miközben több szakértő szerint ez alábecsüli a várható pénzromlást. Nézzük a részleteket!
2025. 11. 16. 01:00
Megosztás:

Ethereum árfolyam-előrejelzés: Küszöbön áll a 6.000 dolláros szint elérése? A Cardano bálnák a Digitap felé fordulnak, mint ígéretesebb lehetőség

Októberben egy komoly visszaesés után mind az Ethereum, mind a Cardano árfolyama elkezdett némi élénkülést mutatni. Sok nagybefektető – úgynevezett "bálna" – azonban még mindig gyengének ítéli meg ezeket a mozgásokat.
2025. 11. 15. 23:59
Megosztás:

XRP árfolyam-előrejelzés a csütörtöki XRP ETF jóváhagyás előtt

Újra fellángolt az izgalom a Ripple XRP tokenje körül, miután a digitális eszköz hónapok óta nem látott árfolyam-emelkedést produkált. A befektetők a csütörtökre várt ETF-jóváhagyásban bíznak, miközben a nagybefektetők (bálnák) aktivitása jelentősen megugrott.
2025. 11. 15. 23:00
Megosztás:

Okos befektetők ADA-t, TRX-et és $TAP-et vásárolnak, miután Trump bejelentette az osztalékfizetést az amerikaiak számára – Foglalj pozíciót most!

A legutóbbi altcoin-szezont több kulcsfontosságú katalizátor hajtotta, köztük a Covid-19 ösztönzőcsomag. Idén Trump bejelentette, hogy <a href="https://abcnews.go.com/Business/trumps-promise-2000-tariff-dividend-payments/story?id=127373376" target="_blank">az amerikaiak legalább 2 000 dolláros osztalékot kapnak a vámbevételekből</a>, ami jelentős keresletet generál bizonyos tokenek iránt.
2025. 11. 15. 22:00
Megosztás:

50 millió dolláros ZEC-fogadás 300%-os emelkedést vált ki, miközben az elemzők meredek összeomlást jósolnak

A Zcash hónapokig dolgozott a magánéletet védő kriptovaluták forgatókönyvének átírásán, majd 1500%-os emelkedéssel 750 dollárig szökött, mielőtt lehűlt. Most a tokennek új katalizátora van – de új figyelmeztetések is érkeznek.
2025. 11. 15. 21:00
Megosztás:

A Bitcoin árfolyama esett. Egy vezető kriptovaluta-vállalat ingyenes bányászszolgáltatást indított, amely a stabilitásra és a zöld energiára összpontosít

A kriptovaluta-piac közelmúltbeli volatilitása és a Bitcoin (BTC) árfolyamának folyamatos csökkenése közepette a PEPPER Mining, egy vezető globális felhőbányászati platform, bejelentette egy új, ingyenes bányászati szolgáltatás elindítását. A kezdeményezés célja, hogy stabil és fenntartható bevételi modellt biztosítson a felhasználóknak, miközben a blokklánc-ipart a környezetvédelem és az energiahatékonyság felé tereli.
2025. 11. 15. 19:15
Megosztás:

Rosszul teljesített Horvátország a tavalyi ESPAD felmérésben

Horvátországban pénteken mutatták be hivatalosan a 2024-es európai iskolai alkohol- és drogfogyasztási felmérést (ESPAD), amely szerint a kontinensen tavaly az aktuális cigarettahasználat terén Horvátország volt az egyik legsúlyosabb helyzetben, de az ország számos más mutatóban is az átlagosnál rosszabbul teljesített.
2025. 11. 15. 19:00
Megosztás:

Országos közlekedésbiztonsági ellenőrzés lesz hétfőtől a közutakon

Elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzése terjed ki az az országos közlekedésbiztonsági akció, amely hétfőn kezdődik a közutakon - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata pénteken a police.hu oldalon.
2025. 11. 15. 18:00
Megosztás:

Minden eddiginél többen csatlakoztak idén a Modern Gyárak Éjszakájához

Az összes hazai vármegyéből minden eddiginél több, 128 gyár csatlakozott a Modern Gyárak Éjszakájához az idén - jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára az országos programsorozat pénteki megnyitóján Szolnokon, a Béres Gyógyszergyár Zrt. helyi üzemében.
2025. 11. 15. 17:00
Megosztás:

Megerősítette Ukrajna részleges csődhelyzeti besorolását a Fitch Ratings

Megerősítette Ukrajna hosszú futamú szuverén devizaadósság-kötelezettségeinek részleges törlesztési csődhelyzetet jelző "RD" (Restricted Default) besorolását a Fitch Ratings.
2025. 11. 15. 16:00
Megosztás:

Lemondott az újonnan megválasztott szerbiai médiahatóság négy tagja

Csupán két nappal a választási folyamat lezárását követően lemondott a szerbiai médiahatóság újonnan megválasztott négy tagja.
2025. 11. 15. 15:00
Megosztás:

Dobrev Klára: a választásokig minden szombaton bemutatnak egy baloldali törvényjavaslat-csomagot

Szakértelem, alázat, tudás kell a kormányzáshoz, ezért jövő szombattól egészen a választásokig minden egyes szombaton bemutatunk egy baloldali törvényjavaslat-csomagot - jelentette be szombaton a közösségi oldalára feltöltött videóban a Demokratikus Koalíció elnöke.
2025. 11. 15. 14:00
Megosztás:

Nőtt a prágai Václav Havel repülőtér forgalma

Mintegy 11,5 millió utas fordult meg az idei nyári szezonban a prágai Václav Havel nemzetközi repülőtéren, 7,7 százalékkal több mint a tavalyi év hasonló időszakában - közölte a repülőtér honlapján.
2025. 11. 15. 13:00
Megosztás:

MÁV: december 14-től érvényes az új menetrend, egyes vonalakon bővülhetnek a szolgáltatások

A december 14-től érvényes új vasúti menetrend több fontos változást is hoz a belföldi és nemzetközi forgalomban, az utasok többségének azonban a téli-tavaszi menetrend életbe lépését követően sem kell majd új indulási és érkezési időket megtanulnia, megmaradnak az elmúlt években kialakult és bevált járatok, egyes vonalakon pedig tovább bővülhetnek az elérhető szolgáltatások - közölte a MÁV Kommunikációs Igazgatósága szombaton az MTI-vel.
2025. 11. 15. 12:00
Megosztás:

Mennyiért vennének lakást maguknak a fiatalok?

A fiatalok 26 százaléka tervez lakásvásárlást három éven belül, ők átlagosan több mint 43 millió forintos ingatlant szeretnének venni, szemben a tavalyi 32 millió forinttal a K&H ifjúsági index szerint. A lakásvásárlásra most jó lehetőséget nyújt az Otthon Start Program, amibe ez az átlagösszeg kényelmesen belefér.
2025. 11. 15. 11:00
Megosztás:

NAV: jövőre online felületen is intézhető a fémkereskedelmi adminisztráció

Január elsejétől valamennyi fémkereskedelmi nyomtatvány elérhető lesz az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA), erről a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) levelet küld az éritetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a hivatal.
2025. 11. 15. 10:00
Megosztás:

Az augusztusi visszaesés után várható volt az építőipar felpattanása szeptemberben

Az augusztusi drasztikus visszaesés után számolni lehetett azzal, hogy szeptemberben megugrik az építőipari termelés, és némiképp jobb pályára állt a magyar építőipar - így kommentálta a legfrissebb statisztikai jelentést Juhász Attila, az Újház Zrt. és az ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának elnöke.
2025. 11. 15. 09:00
Megosztás:

Nőtt az euróövezet külkereskedelmi többlete szeptemberben

Szeptemberben éves és havi szinten egyaránt nőtt az euróövezet külkereskedelmi többlete az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett első becslése szerint.
2025. 11. 15. 08:00
Megosztás: