Külföldi lapok a Schmitt-ügyről

Németországban a Die Zeit című liberális hetilap az európai jobboldal és az iszlám kapcsolatát elemezve kitért a Fidesz és a Jobbik iráni kapcsolataira, a Frankfurter Allgemeine Zeitung konzervatív napilap és a Berliner Zeitung baloldali lap pedig beszámolt a kecskeméti Mercedes-gyár felavatásáról és a Schmitt-ügyről, amelyről a Financial Times Deutschland című üzleti lap is írt pénteken

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) a Schmitt-üggyel kapcsolatban a Magyar Nemzet csütörtöki szerkesztőségi cikkére utalva kiemelte, hogy "már a Fidesz is" bírálja a köztársasági elnököt, noha a párt kedden még azt közölte, hogy az ügyet lezártnak tekinti. Reinhard Olt, a Schmitt-től meg kell vonni a doktori címet című beszámoló szerzője megjegyezte: a köztársasági elnök "mostanáig nem látott okot a lemondásra", és a kisdoktori értekezését elemző bizottság szakvéleményében "saját álláspontjának megerősítését látta".
    

A Berliner Zeitung a Magyar elnök elveszíti csalárd módon szerzett doktori címét címmel számolt be az ügyről röviden, megjegyezve, hogy a Semmelweis Egyetem szenátusának döntése "meglepetés", mert a bizottság nem kérte a doktori cím megvonását.
    

A Financial Times Deutschland hírügynökségi beszámolón alapuló, a Magyar elnök elveszíti doktori címét című beszámolójában kiemelte, hogy az "Orbán Viktor miniszterelnökhöz közel álló Magyar Nemzet a lemondást ajánlotta Schmittnek".
    

A FAZ a kecskeméti Mercedes-üzem felavatásáról szóló cikkében megjegyezte, hogy a 800 millió eurós gyárépítési projekt az egyik legnagyobb beruházás Magyarországon. A szerző, Michaela Seiser írásában hozzátette, hogy Magyarország nemcsak a Mercedes számára fontos, hanem a Volkswagen-csoportnak is, mindenekelőtt azért, mert egy magyar szakmunkás alig harmadannyit keres, mint egy németországi kollégája.
    

A Berliner Zeitung rövid beszámolójában kiemelte, hogy Dieter Zetsche, a Daimler AG vezérigazgatója Kecskeméten jelentette be, hogy a társaság minden idők legjobb első negyedévére számít.
    

A Die Zeit hetilapban Stephan Grigat osztrák szakértő az európai jobboldal és az iszlám kapcsolatáról ír Ellenségem és barátom címmel. Grigat a Fidesz, illetve a Jobbik Iránhoz fűződő kapcsolatát elemezve azt írta, hogy "a Fidesz ugyan együttműködési szándékot mutat az EU-nak és az IMF-nek, ugyanakkor a Nyugat-ellenes és antiliberális retorikára helyezi a hangsúlyt". Hozzátette: "félő, hogy ez a Jobbik megerősödéséhez vezet, mert a Jobbik hitelesebben képviseli ezt az irányvonalat". A Jobbik megerősödése pedig hosszú távon arra vezethet, hogy "az antiszemitizmus lesz a magyar külpolitika vezérfonala" - vélekedik a szerző. A vezető osztrák lapok is beszámoltak Schmitt Pál doktori címének visszavonásáról.
    

A Die Presse című vezető osztrák konzervatív napilap szerint a szakértői bizottság keddi jelentésében sok megfigyelő arra irányuló kísérletet látott, hogy mentőövet dobjanak az elnöknek. A csütörtöki "drámai fordulat" mutatja, tévedésnek bizonyult, hogy az ügy lekerült a napirendről. A jelek szerint most a Fidesz hajlik arra, hogy a lemondást sugallja az államfőnek - írta Peter Bognar. "Így vagy úgy, az ügy újabb csapás az EU-szankciók által már erőteljes csapásokat elszenvedő kormánynak" - jegyezte meg.


A Der Standard, a vezető osztrák liberális lap szintén a Fideszen belüli véleményváltozásról ír, szembeállítva egymással Selmeczi Gabriella nyilatkozatát és a Magyar Nemzet írását. A végső döntés Orbán Viktor kezében van - írta a tudósító, Gregor Mayer, megjegyezve, hogy Schmittet 2010-ben Orbán Viktor kifejezett kívánságára emelte a fideszes parlamenti többség a legfőbb állami hivatalba. A szerző hozzátette: Orbán választása már akkor sem volt minden vitán felül álló a párton belül.


A Kurier című lapot az államfő lemondást elutasító magatartása Karl-Theodor zu Guttenberg korábbi német védelmi miniszterre emlékeztette:"Ő kitartó védekezése ellenére végül mégis lemondott, miután plágium miatt megvonták tőle a doktori címét". A kormánypárton belül is egyre hangosabb szemrehányások érik az általuk kinevezett államfőt, Orbán Viktor miniszterelnök ezzel szemben az elnök sérthetetlenségét hangsúlyozza - írta a lap.


 A Kolozsváron megjelenő Krónika című lap pénteki, "A szükséges lépés" című vezércikkében a szerző, Balogh Levente úgy ítéli meg, hogy a kisdoktori címének visszavonása után "az egyetlen, a Köztársasági Elnöki Hivatal méltóságának megőrzését szolgáló etikus lépés az, ha Schmitt Pál – elismerve a szikár tényeket – távozik hivatalából". A szerző szerint esetleges maradása joggal vonná támadások kereszttüzébe mind az őt támogató kormányoldalt, mind az országot és azt az üzenetet hordozná, hogy Magyarországot nem sikerült következmények nélküli országgá tenni: a mutyizás, a felelősség elkenése csak akkor aktuális, ha a balliberális oldalra vonatkozik.     

 

A vezércikkíró úgy véli, hogy a plágiumügy a határon túli állampolgárokat is érinti, hiszen visszahonosítási okiratukon Schmitt Pál aláírása szerepel. "Arra pedig, hogy a honosítási okiraton olvasható aláírás megőrizze értékét, most egy igazi, bátor tett szükséges Schmitt Pál részéről: valódi sportemberként ismerje be, hogy vétett, hogy ezúttal veszített. Nem csupán a saját, de az ország, a nemzet tekintélye múlik azon, hogy megteszi-e a szükséges lépést" - áll az erdélyi napilap vezércikkében. (MTI)

A Szerbiai Kőolajipari Vállalat orosz tulajdonosa kész átadni a vállalat irányítását

A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) orosz tulajdonosa kész átadni harmadik félnek a vállalat feletti irányítást, és a működési engedély meghosszabbítását kérte az amerikai pénzügyminisztérium alá tartozó Külföldi Vagyonellenőrzési Hivataltól (OFAC) - közölte a szerb energiaügyi miniszter kedden.
2025. 11. 11. 19:00
Megosztás:

Javulnak a német elektromos és digitális ágazat gazdálkodási mutatói

A javuló szeptemberi és első három negyedévi megrendelési és forgalmi adatok tükrében kilábalni látszik a válságból a német elektromos és digitális ágazat a ZVEI ágazati képviseleti szervezet legfrissebb jelentése szerint.
2025. 11. 11. 18:30
Megosztás:

Elkészült az ELI ALPS szegedi lézeres kutatóközpont naperőmű parkja

Az ELI ALPS szegedi lézeres kutatóközpont naperőmű parkja megtestesíti azt az elvet, hogy az energiát megpróbáljuk minél hatékonyabban és kevesebb károsanyag-kibocsátással előállítani ott, ahol arra szükség van - jelentette ki az energiaügyi miniszter kedden Szegeden.
2025. 11. 11. 18:00
Megosztás:

Nőtt az éves infláció Csehországban

Októberben 2,5 százalékra emelkedett az éves infláció Csehországban a szeptemberi 2,3 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában.
2025. 11. 11. 17:30
Megosztás:

42 milliárdos természetvédelmi fejlesztés lesz a nemzeti parkokban

Az elkövetkező években 42 milliárd forintból 60 természetvédelmi projekt valósul meg a tíz hazai nemzeti parkban - jelezte az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára hétfőn a Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpontjában.
2025. 11. 11. 17:00
Megosztás:

Ausztriában havi szinten csökkentek, éves szinten nőttek a nagykereskedelmi árak

Az osztrák nagykereskedelmi árak havi szinten csökkentek, éves összevetésben nőttek októberben az osztrák statisztikai hivatal, a Bundesanstalt Statistik Österreich kimutatása szerint.
2025. 11. 11. 16:30
Megosztás:

Uniós oltalom alá kerültek a füredi borok

Az Európai Bizottság jóváhagyta a Füred megnevezés felvételét az oltalom alatt álló eredetmegjelölések (OEM) nyilvántartásába.
2025. 11. 11. 16:00
Megosztás:

A madárinfluenza-járvány ellenére sem lesz hiány libamájból

Az elhúzódó madárinfluenza-járvány ellenére sem várható hiány az idén hazai libahúsból és hízott libamájból - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kedden az MTI-vel.
2025. 11. 11. 15:30
Megosztás:

Tovább csökkent az ingatlanok értékesítési ideje októberben

Az ingatlanok értékesítési ideje szinte minden szegmensben tovább rövidült októberben a Duna House legfrissebb elemzése szerint, miközben a kereslet az augusztusi rekord után fokozatosan csökkent - tájékoztatta az ingatlanközvetítő társaság kedden az MTI-t.
2025. 11. 11. 15:00
Megosztás:

Nem minden deepfake, ami nem tetszik

Már annak a tudata is kárt okoz, hogy létezik a deepfake-jelenség, hiszen emiatt sokan utasítanak el egy számukra kényelmetlen álláspontot azzal, hogy az nem a valóság része, hanem csak manipuláció. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) deepfake-kel foglalkozó podcastsorozatának harmadik epizódja a mesterséges intelligencia sötét oldalának is nevezett technológia újabb aspektusait tárja fel.
2025. 11. 11. 14:30
Megosztás:

Változatlan árakon - a magyar inflációs adat margójára

Ma reggel az októberi fogyasztói inflációs adatok érkeztek. A fogyasztói árak havi szinten – már harmadik hónapja – továbbra sem változtak, s az éves inflációs mutató így az előző hónapokhoz hasonlóan 4,3 százalékon stagnált. A tényadat kicsit jobb lett az általunk várt 4,4 százaléknál, így a mai adat kisebb pozitív meglepetésként értékelhető. A maginflációs mutató a bázishatás következtében emelkedett, 4,2 százalékra.
2025. 11. 11. 14:00
Megosztás:

Változatlan árakon - a magyar inflációs adat margójára

Ma reggel az októberi fogyasztói inflációs adatok érkeztek. A fogyasztói árak havi szinten – már harmadik hónapja – továbbra sem változtak, s az éves inflációs mutató így az előző hónapokhoz hasonlóan 4,3 százalékon stagnált. A tényadat kicsit jobb lett az általunk várt 4,4 százaléknál, így a mai adat kisebb pozitív meglepetésként értékelhető. A maginflációs mutató a bázishatás következtében emelkedett, 4,2 százalékra.
2025. 11. 11. 14:00
Megosztás:

Zöld technológia a fürdőszobában: hogyan csökkentik a mosógépek a vízfogyasztást?

Az otthoni háztartási gépek között is egyre fontosabb szerepet kap a fenntarthatóság: a víz- és energiahatékony megoldások előnyösek környezet számára, de pénztárcánknak is jót tesz. Cikkünkben azt vizsgáljuk, miként segíthetnek a korszerű készülékek a fürdőszobai vízfogyasztás visszaszorításában.
2025. 11. 11. 13:30
Megosztás:

Vírusos megbetegedés támadja a nyulakat

A mezei nyulat is megbetegítő új myxoma vírus jelenlétét igazolta laboratóriumi vizsgálatokkal Magyarországon a Soproni Egyetem Vadgazdálkodási és Vadbiológiai Intézetének és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) virológiai osztályának együttműködése nyomán szerveződött kutatócsoport. A vírus okozta betegség a legtöbb esetben végzetes kimenetelű, és gyorsan terjedhet a hazai nyúlpopulációban - tájékoztatta a Soproni Egyetem kedden az MTI-t.
2025. 11. 11. 13:00
Megosztás:

Gyorsan lecsengett az Otthon Start-os roham Érden is: elfogytak a leginkább keresett ingatlanok

Az Otthon Start program bejelentése már a nyár folyamán felpezsdítette az érdi ingatlanpiacot. A megnövekedett kereslet nemcsak a 70 millió forint alatti ingatlanokat szívta fel, hanem a már évek óta piacon lévő házakat is.
2025. 11. 11. 12:30
Megosztás:

Magyarország a karrierváltók országa lett 2025-re

Rekordszámú felnőtt kezd új tanulmányokba és vált karriert Magyarországon 2025-ben, reagálva a mesterséges intelligencia térnyerésére és a gazdasági bizonytalanságra. Nagy László, a TanfolyamGURU szakértője szerint az emberek már nem csupán a pozíciót, hanem az értelmet és az egyensúlyt keresik. A statisztikák szerint idén a felnőttek közel 40%-a aktívan fontolgatja a szakmaváltást.
2025. 11. 11. 12:00
Megosztás:

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

Immár a tizenharmadik egymást követő évben lett az Apple a világ legértékesebb márkája az Interbrand nevű amerikai tanácsadó cég 100-as "Best Global Brands" vállalati rangsorában.
2025. 11. 11. 11:30
Megosztás:

Mire számíthatnak kedden a befektetők?

Piaczárást követően az amerikai szenátus hétfőn jóváhagyott egy megállapodást, amely véget vet az Egyesült Államok történetének leghosszabb kormányzati leállásának, megszüntetve a hetek óta tartó patthelyzetet.
2025. 11. 11. 11:00
Megosztás:

A leállás végének hírére emelkedtek a kötvényhozamok

Az amerikai kormányzati leállás közeli lezárásával kapcsolatos kedvező hírek enyhítették a kockázatmentes eszközök iránti keresletet az amerikai kötvénypiacon is.
2025. 11. 11. 10:30
Megosztás:

A kormányzati leállás végének lehetősége optimizmust hozott az amerikai részvénypiacra

A hétfői kereskedés során jelentős emelkedéssel zárt a Wall Street, amit főként az Nvidia, a Palantir és más, mesterséges intelligenciával foglalkozó nagyvállalatok részvényeinek erősödése hajtott.
2025. 11. 11. 10:00
Megosztás: