Külföldi sajtó - A BBC, a La Libre Belgique és a Le Soir Navracsics meghallgatásáról

Az Európai Parlament képviselői alkalmatlannak találták Navracsics Tibor biztosjelöltet a neki szánt oktatási és kulturális biztosi tisztségre - írta az Európai Bizottság magyar jelöltjének meghallgatásáról a BBC.

Külföldi sajtó - A BBC, a La Libre Belgique és a Le Soir Navracsics meghallgatásáról

A brit közszolgálati médiatársaság hírportálja EP-képviselőket idézve úgy vélte, hogy Navracsics Tibor másik tisztséget kaphat az új bizottságban. A BBC szerint Navracsics Tibor az első olyan jelölt, akit a jelenlegi meghallgatásokon elutasítottak, de a múltban már előfordult, hogy az EP-képviselők útját állták biztosi kinevezéseknek. A jobboldali magyar kormányt, amelynek a magyar jelölt is tagja volt, bírálatok érték az EU-ban a polgári szabadságjogok állítólagos csorbítása miatt. Orbán Viktor miniszterelnök módosította az alkotmányos reformokat a leköszönő Európai Bizottság és az EP-képviselők éles kritikái nyomán.

 

Felmerültek olyan félelmek, hogy a bírói karban, a médiában és a kisebbségi jogokban végrehajtott változtatások túlzott hatalmat adnak a Fidesz kezébe - áll a BBC ismertetésében. Navracsics Tibor részben megbukott Belgium második legnagyobb példányszámú francia nyelvű napilapja, a La Libre Belgique keddi tudósítása szerint. A lap úgy értékeli, hogy a neki feltett pótlólagos kérdésekre adott írásbeli válaszok láthatóan nem győzték meg a kulturális bizottság tagjait, akik biztosi alkalmasságát igen, de a neki szánt tárcára való kinevezését nem támogatták.

 

A lap arra is kitér, hogy az oktatási, kulturális, ifjúsági és állampolgársági tárca utolsó részterülete, az uniós polgárság a képviselők meglátása szerint "nem összeegyeztethető" Navracsics "pedigréjével", figyelembe véve, hogy Magyarországon szerepe volt az unió számára fontos alapjogokkal ellentétes törvények elfogadásában. Említést tesz a tudósítás arról, hogy írásbeli válaszaiban Navracsics Tibor próbált nagyobb távolságot tartani "korábbi mentorától", mint szóbeli meghallgatásán, de a szociáldemokrata és liberális képviselők számára ez láthatóan nem volt elegendő.

 

A Le Soir című, baloldali liberális brüsszeli lap keddi számában az EU-biztosjelölési folyamatról közölt cikk mellett olyan "folyosói értesülést" is közölt, miszerint az Európai Parlament (EP) néppárti, szociáldemokrata és liberális frakciója azt javasolja Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság megválasztott elnökének, hogy az uniós polgársággal kapcsolatos felelősségi terület Navracsics Tibortól kerüljön át egy másik néppárti biztosjelölthöz. Ebben az esetben Navracsicsnál a kulturális, oktatási és ifjúságpolitikai terület maradna.

 

A belga újság szerint a változtatás indoka az lenne, hogy Navracsics igazságügyi miniszterként szerepet játszott "az autoriter Orbán Viktor" kormányának antidemokratikusként értékelt intézkedéseiben. A lap értesülése szerint a két további "problémás jelölt" - a spanyol néppárti Miguel Arias Canete és a francia szocialista Pierre Moscovici - mellé hétfőn a szlovén liberális Alenka Bratusek bizottsági alelnökjelölt társult, a Le Soir által "szerencsétlennek"minősített EP-szakbizottsági meghallgatása nyomán.

 

A Handelsblatt című német üzleti lap az online kiadásában a kelet-európai média helyzetéről közölt írást, amelyben foglalkozott Magyarországgal. A média putyinizálása című írásában Hans-Peter Siebenhaar kiemelte, hogy "a sajtószabadság nem csak Oroszországban idegen szó: Kelet-Európában kormányfők és oligarchák szorongatnak újságokat, televíziókat és online lapokat", és "Magyarország, Románia és Bulgária figyelmeztető példa" ebben a folyamatban. Hozzátette, hogy a nem kedvelt médiumok megfélemlítése már régen bevett gyakorlat a térségben.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Magyarországgal kapcsolatban egyebek között azt írta, hogy a Deutsche Telekom helyi leányvállalata "megtört" az Orbán Viktor vezette jobboldali populista kormány nyomása alatt, és "feladott" egy hírportált, amely "szálka volt a kormány szemében". Más konszernek, amelyek "nem akarnak meghunyászkodni a nacionalista kormány előtt", nagy árat fizetnek magatartásukért - vélekedett a Handelsblatt szerzője, megjegyezve, hogy az RTL Klubnak évente 15 millió eurós plusz terhet jelent az új reklámadó. Hozzátette: "nyílt titok, hogy Orbán és pártja, a Fidesz legszívesebben megszabadulna a német vezetés alatt álló, a kormánnyal szemben kritikus csatornától", amely "nem hagyta magát megfélemlíteni".   (MTI)


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: