Külföldi sajtó Magyarországról - Választási regisztráció, állampapír

A magyar kormány ellen az a vád, hogy saját javára módosította a választási törvényt címmel számolt be hétvégi számában az előzetes választási regisztráció alkotmányban rögzítéséről a Le Monde.

A vezető francia liberális napilap szerint a hétfői alkotmánymódosításról egyetlen kép fog megmaradni: az LMP képviselői által a kormánypárti sorokra szórt papírfecniké, ami az 1947-es kékcédulás választáson történt csalásokra utal. A tudósító, Joelle Stolz megemlítette: a Fidesz azon magyarázata, hogy a külhoni és a külföldön élő magyarok választójogának biztosítása érdekében van szükség a regisztrációra, az ellenzék pártjait más-más okokból nem győzte meg. A Jobbik ismét a cigányokat vette célba, amikor úgy vélte, hogy a szavazatvásárlás problémája nem oldódik meg a regisztrációval, míg a baloldal inkább azt kifogásolta, hogy az új törvénnyel a kormány ki akarja szűrni a tartózkodók és a bizonytalanok széles táborát, akik az utolsó pillanatban adhatják le protestszavazataikat.
    

A lap szerint a felmérések azt mutatják: a legutóbbi választásokon részt vettek negyede nem fog feliratkozni. "Márpedig azok, akiknek nincsen internetük, sem lehetőségük arra, hogy kifizessenek egy utazást, a leginkább érintettek a szociális támogatások csökkentésében, amelyet két éve kezdett meg a mindent erejét a középosztályra összpontosító Orbán-kormány" - hangsúlyozta a lap.  A szerző kitért arra a törvényjavaslatra is, amely szerint kanadai mintára a magyar államkötvényekbe 250 ezer eurót beruházni hajlandók állampolgárságot kaphatnának, valamint azt is megjegyezte: az ellenzék potenciális szavazótáborának lemorzsolódásához vezethet az is, hogy az ellenzéki pártok nem képesek összefogni.


 A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német napilap a magyar gazdaság helyzetéről közölt elemzést szombati számában. A Magyarország jutalmazni szeretné a befektetőket című írásban a szerző, Michaela Seiser a 250 ezer euró értékű magyar állampapír vásárlásáért cserébe ajánlott kedvezményes tartózkodási engedély tervével kapcsolatban megjegyezte, hogy aki megszerzi a magyar állampolgárságot, az egyben az EU polgára is lesz. Az elképzelés kínai indíttatásával összefüggésben kifejtette: Magyarország tavaly óta erősebben támaszkodik Kínára, a stratégiai partnerként kezelt ázsiai ország vezetése nagyszabású beruházásokat helyezett kilátásba. A kelet-közép-európai régió "egykori éllovasa" azonban így is "súlyos gazdasági válsággal küzd, és nemzetközi pénzügyi segítségre van szüksége".
    

Magyarország "gyakorlatilag hat éve stagnál, és voltak recessziós időszakok is", ugyanakkor a befektetők "a vártnál kevésbé csalódottak", hiszen az állampapírok 40 százaléka külföldi kézben van, ami minden korábbinál magasabb arány - tette hozzá a FAZ szerzője. Az IMF/EU-hitellel kapcsolatban kifejtette: az ügy egy éve napirenden van, de megállapodás nem jött létre. Elemzőket idézve hozzátette, hogy az esetleges megállapodás a kormány vereségének tűnhet, de a hitelre nincs is annyira égetően szükség, mint 2008-ban, mert a devizatartalékok révén a finanszírozás 2013 közepéig biztosított, a magas infláció pedig a kormánynak kedvez, "Orbán így valószínűleg megúszhatja az IMF nélkül". (MTI)

Hitelezés: egyelőre fellélegezhetnek a magyar cégek

Bár július 1-től a minimum ESG-kérdéssorra vonatkozó elvárásban egyre több adatot, információt kell begyűjteni a bankoknak a minimum 500 millió forint vállalati hitelt felvevő ügyfeleiktől, az adatszolgáltatásban érintett vállalatok köre azonban jóval szűkebb lesz.
2025. 08. 18. 20:00
Megosztás:

A mediánbér fele is elmehet az iskolakezdésre

Pillanatokon belül itt az iskolakezdés, amely sok család számára komoly pénzügyi terhet jelent. A Bank360 számításai szerint az írószerek, füzetek, egyéb felszerelések, illetve a laptop vagy tablet beszerzése 200 ezer forintba is kerülhet a nyár végén. Nem véletlen, hogy a háztartás valamilyen segítséghez, például személyi kölcsönhöz vagy áruhitelhez folyamodik az iskolakezdés előtt. A Bank360 annak számolt utána, hogy melyik éri meg jobban a kettő közül.
2025. 08. 18. 19:00
Megosztás:

Putyin-Trump találkozó: a tárgyalások összeomlásának lenne igazán hatása az energiaárakra

Az ukrán háború lezárását elősegítő amerikai-orosz párbeszéddel kapcsolatban sokan az energiaárakra gyakorolt hatásról kérdeznek.
2025. 08. 18. 18:00
Megosztás:

Stabilcoin-láz Hongkongban: emelkedő részvények, növekvő csalásveszély a törvény után

Augusztus 1-jén életbe lépett Hongkong új stabilcoin-törvénye, amely azonnali hatással volt a helyi kriptopiacra – részvényárfolyamok emelkedtek, a befektetői érdeklődés fokozódott, azonban a csalások és visszaélések kockázata is nőtt. A hongkongi pénzügyi felügyelet (SFC) és a jegybank (HKMA) közös figyelmeztetést adott ki: a piac izgatott, de a befektetők legyenek körültekintőek. A szabályozás új lehetőségeket nyit, de új veszélyeket is hoz – nézzük, pontosan mi történik a térség egyik legdinamikusabban fejlődő kriptohubjában.
2025. 08. 18. 17:00
Megosztás:

A home office új szintje: Ezekkel a kütyükkel maximalizálhatod a hatékonyságod

Az otthoni munkavégzés, a home office mára a munka világának megkerülhetetlen részévé vált. A rugalmasság és a kényelem mellett azonban komoly kihívásokat is tartogat, különösen a hatékonyság és a produktivitás fenntartása terén. A megfelelő technológiai háttér és a jól megválasztott eszközök azonban nem csupán megkönnyítik a mindennapokat, de segítenek abban is, hogy az otthoni irodád egy valódi hatékonysági központtá váljon. A megfelelő kütyükkel kiküszöbölheted a zavaró tényezőket, optimalizálhatod a munkafolyamatokat és megteremtheted a professzionális munkavégzés feltételeit a saját otthonodban is. Ez a cikk bemutatja azokat az eszközöket, amelyek elengedhetetlenek a modern home office környezetben.
2025. 08. 18. 16:00
Megosztás:

Nem történt áttörés Trump és Putyin találkozóján, de jön a folytatás

A két vezető pénteken Alaszkában tárgyalt az ukrajnai háború lezárásáról. Trump azonnali tűzszünetet szeretett volna elérni, de ez végül nem valósult meg, bár az elnök produktívnak értékelte a találkozót.
2025. 08. 18. 15:00
Megosztás:

A kiberfenyegetések jelentik a legnagyobb veszélyt a légiközlekedésre az Allianz szerint

Többnapos késések, járattörlések, morgolódó utasok – miközben a légiforgalom volumene nagy nehezen visszakapaszkodott a világjárványt megelőző békeév, 2019 szintjére, még mindig elég sok a probléma a reptereken. Szerencsére nem annyira kaotikus a helyzet, mint tavaly volt, azonban Európa 20 legnagyobb forgalmú légitársasága már az év első öt hónapjában összehozott több tízezer késést és járattörlést. Az utasok mindennapi repülési élményét azonban újfajta kockázatok veszélyeztetik az Allianz szakértői szerint: ők idei kockázati jelentésük, a Risk Barometer[1] nyomán öt olyan fő rizikófaktort azonosítottak, amelyek meghatározhatják a légitársaságok és a teljes szektor működését, és ezzel együtt az utasokra is hatással lehetnek.
2025. 08. 18. 14:00
Megosztás:

A gyengülő kamatcsökkentési várakozások hatására emelkedtek az amerikai kötvényhozamok

A múlt héten a befektetők elsősorban az amerikai inflációs adatokra figyeltek.
2025. 08. 18. 13:00
Megosztás:

Saját blokkláncot mindenkinek? – Miért épít most Circle, Stripe és más fintech cégek saját Layer 1-hálózatot?

A kriptopénzek világa újabb mérföldkőhöz érkezett: a digitális fizetésekben és tokenizált eszközökben utazó óriáscégek – mint a Circle és a Stripe – már nem elégszenek meg az eddigi infrastruktúrával. Ehelyett saját blokkláncokat építenek, hogy teljes irányítást szerezzenek az elszámolási folyamatok felett. De mi áll e mögött az új trend mögött, és vajon ez megrengetheti a jelenlegi L1 hálózatokat, mint az Ethereum vagy a Solana? Nézzük a részleteket!
2025. 08. 18. 12:00
Megosztás:

Csak a Dow Jones tudott pénteken emelkedni

A Dow Jones kivételével csökkentek pénteken a vezető amerikai indexek.
2025. 08. 18. 11:00
Megosztás:

Csökkenés jellemezte a nyugat-európai tőzsdéket pénteken a Trump-Putyin találkozó árnyékában

Csökkenés jellemezte pénteken a vezető európai indexeket. A német DAX, a brit FTSE 100, a holland AEX és a dán OMXC is veszített az értékéből. A vezető indexek közül a francia CAC és a spanyol IBEX tudott emelkedni.
2025. 08. 18. 10:00
Megosztás:

Vajon lehetséges a nagy fogyás striák és lógó bőr nélkül?

Sokan azért halogatják a fogyást, mert attól tartanak: ha túl gyorsan szabadulnak meg a kilóktól, a testük örökre emléket állít a túlsúlynak striák, megereszkedett bőr és petyhüdt kontúrok formájában. Ez a félelem nem alaptalan, hiszen a bőr rugalmasságának visszanyerése valóban kihívás, különösen nagy súlyvesztés esetén. De mi van akkor, ha a fogyás nemcsak gyors, hanem kíméletes és adaptív is?
2025. 08. 18. 09:00
Megosztás:

Minimálisan gyengült a forint reggelre

Minimálisan gyengült a forint árfolyama hétfő reggel a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 08. 18. 08:00
Megosztás:

Nagy István: a kormány célja, hogy megújítsa és kézben tartsa a hazai élelmiszeripart

A kormány célja, hogy megújítsa és kézben tartsa a hazai élelmiszeripart, ezért lett ez a terület 2015-ben stratégiai ágazat - hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter pénteken Ikrényben, a Csoki Nyugat Kft. üzemének átadóján.
2025. 08. 18. 06:00
Megosztás:

Mi lett volna, ha 5 éve 1000 dollárt fektetsz Shiba Inu-ba?

Amikor a legtöbb ember elkezdi befektetői pályafutását, a portfóliója többnyire hagyományos eszközökből áll: részvényekből, kötvényekből és készpénzből. A kezdők gyakran kerülik az egyedi részvényválasztást, inkább passzív befektetési formákat választanak, mint az ETF-ek vagy befektetési alapok.
2025. 08. 18. 05:00
Megosztás:

Két technológiai részvény, amely nagyobb potenciált rejt, mint bármely kriptovaluta

A kriptovaluták most ismét reflektorfénybe kerültek: a bitcoin nemrégiben új történelmi csúcsot ért el, miközben az Egyesült Államokban egyre több jogszabály és intézményi elfogadás erősíti a digitális eszközök legitimitását. Ez a befektetői érdeklődést is fűti – de vajon jó befektetésről van szó hosszú távon?
2025. 08. 18. 04:00
Megosztás:

Átfogó NAV-ellenőrzések jönnek - fókuszban a kölcsönök és a házipénztár

Piaci információk szerint Győr-Moson-Sopron, Fejér és Nógrád megyékben vizsgálja a NAV a munkáltató kölcsönöket és házipénztárakat.
2025. 08. 18. 03:00
Megosztás:

Családi Élménysziget várja a látogatókat a Margitszigeten

Mozgás, zene, játék és családi élmények várják a látogatókat a Családi Élményszigeten augusztus 19. és 20. között a margitszigeti Nagyréten a Szent István Nap rendezvénysorozat keretében - közölték a szervezők vasárnap az MTI-vel.
2025. 08. 18. 02:00
Megosztás:

Bitcoin új rekordot döntött: 124 000 dollár felett jár – Következhet a 150 000?

Augusztus 14-én a Bitcoin (BTC) ismét történelmet írt: a világ legismertebb kriptovalutája új csúcsra, 124 000 dollár fölé emelkedett. Ez éves szinten közel 30%-os növekedést jelent, és sok befektetőben felmerül a kérdés: innen valóban elérhetjük a 150 000 dollárt?
2025. 08. 17. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal ma valaki milliárdos lett!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 08. 17. 22:00
Megosztás: