Külföldi sajtó Magyarországról
A FAZ A hitelező elűzése a portáról címmel közölt beszámolót arról, hogy Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke kezdeményezte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) budapesti irodájának bezárását. A FAZ szerzője, Stephan Löwenstein úgy véli: a lépés "nem annyira drámai, mint első pillantásra tűnik", és nem azt jelenti, hogy Magyarország szakított az IMF-fel.
Ugyanakkor egy újabb jelzés, amellyel az Orbán-kormány bemutatja a politikai porondon, hogy a saját útját járja a gazdaságpolitikában - tette hozzá Löwenstein. Hangsúlyozta: a budapesti vezetés számára az a belpolitikai üzenet a fontos, hogy "elűzték a portáról a pénzügyi világ népszerűtlen helytartóját". Egy közvélemény-kutatást idézve, amely szerint a magyarok 46 százaléka szerint a kormánynak meg kell védenie a nemzet érdekeit az IMF-fel szemben, hozzátette, hogy a Fidesz "erősen szítja ezt a hangulatot, amióta 2010-ben hatalomra került".
A Spiegel Online angol nyelvű kiadásában Hitler-Sztálin paktum? – Magyarország óvja Európát Németország uniós vezető szerepétől címmel közölt beszámolót. Kiemelték: Orbán Viktor "burkolt, de félreérthetetlen célzást tett a Hitler–Sztálin-paktumra", amikor kedden a nagyköveti értekezleten úgy vélekedett, ellenőrizni kell, "hogy a gyerekek megvannak-e az udvaron", ha szorosabb kapcsolat alakul ki a Németország vezette Európai Unió és Oroszország között. Kifejtették: a kormányfő a második világháború emlékét felidézve óvott attól, hogy Németország vezető szerepre tegyen szert az Európai Unióban. Megjegyzései "aligha javítanak a Németországhoz vagy az Európai Unióhoz fűződő megromlott kapcsolatain" - tették hozzá. (MTI)