Legyünk óvatosak a parfümökkel és a locsolókölnikkel!

Legyünk óvatosak a parfümökkel és a locsolókölnikkel húsvétkor, mert a hamis termékek kockázatosak az egészségre és hatalmas gazdasági károkat okoznak - hívja fel a figyelmet a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a Hamisítás Elleni Nemzeti Testülettel közös közleményében. Hozzátették: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai évente több ezer üveg hamisított parfümöt foglalnak le.

Legyünk óvatosak a parfümökkel és a locsolókölnikkel!

Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke, aki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület elnökhelyettese is, a közleményben kiemelte, egészségügyi kockázatot és hatalmas gazdasági kárt jelentenek a hamis szépségápolási szerek, többek között a hamisított parfümök az Európai Unióban. Az ellenőrizetlen forrásból származó parfümök akár súlyos egészségügyi károsodást is okozhatnak.
    

A bőrpír és a viszketés mellett súlyos allergiás reakciókat, kiütéseket, asztmát, de akár arcüregi problémákat is okozhatnak a hamis készítmények. A termék csomagolásának, üvegének megvizsgálásával megelőzhetők az egészségügyi kockázatok. Hamisításra utaló jel lehet, ha a termék színe eltér a megszokottól, vagy jóval a piaci ár alatt kínálják - írják a közleményben.
   
"Húsvétkor különösen ügyeljünk arra, hogy honnan vásárolunk locsolókölnit vagy parfümöt: a legmegbízhatóbb forrásnak a márkaboltok és az ellenőrzött üzletek, hálózatok számítanak. Fontos, hogy az ilyen jellegű tudatos vásárlással az egészségünk megóvása mellett az eredeti termékek vásárlásával a gazdaságot is védjük." - figyelmeztet Pomázi Gyula a közleményben.
   
Pomázi Gyula arra is felhívta a figyelmet, fontos, hogy a jelenlegi, koronavírus miatt kialakult helyzetben mindenki csak a vele egy háztartásban élő hölgyeket locsolja meg, ne induljon el a rokonokhoz, ismerősökhöz.

Mennyire vagy spórolós? ITT megnézheted!
   
A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület és a Tárki éves fogyasztói kutatásaiból kiderült, hogy az elmúlt időszakban tudatosabbak a fogyasztók és egyre nagyobb arányban utasítják el a hamis illatszereket és kozmetikumokat. 2011-ben mindössze a válaszadók kétharmada, azaz 66 százaléka mondta, hogy nem vásárolna illegális forrásból származó parfümöket, míg ez az arány 2017-ben már 85 százalék volt. Nagyságrendileg 2019-ben sem változott a fogyasztók hozzáállása, 82 százalék még mindig elutasította a hamis kozmetikumokat - írják a közleményben.
   
A kutatás kitér az illegális termékek legfőbb forgalmazási helyszíneire is. Ezek a parfümök esetén elsősorban a piac és az utca, ugyanis az illegális forrásból származó termékek fogyasztóinak több mint kétharmada ezekről a helyekről szerzi be a hamis illatszereket. Forgalmazási helyszínnek számítanak továbbá az erre a célra szakosodott boltok is, ahol a vásárlások 25 százaléka történik. Az internetes beszerzések aránya csökkent: amíg 2017-ben a vásárlások 12 százalékát tették ki az online rendelések, addig 2019-re csupán 7 százalék volt ez az arány. Számottevően visszaestek a külföldi utazásokon történt beszerzések: 2016-ban a vásárlások 15 százaléka történt külföldön, ez 2019-re 2 százalékra csökkent - olvasható a közleményben.
   
Rámutatnak arra is, hogy az Európai Bizottság adatai szerint 2017-2018-ban a legtöbb hamis parfüm és kozmetikum Törökországból érkezett az Európai Unió területére. Az összes készítmény mintegy 66 százaléka származik innen, míg 30 százalékuk Kínából, 3,3 százalékuk pedig Hong Kongból. A legutolsó elérhető riport szerint az európai hatóságok közel 4000 eljárást indítottak, melynek eredményeként több mint egymillió szépségipari árucikket foglaltak le. Csak a vizsgált időszakban a becslések szerint közel 18 millió euró bevételtől estek el a legitim gyártók és kiskereskedők.
    

Magyarországon az utolsó átfogó vizsgálat során, 2015 és 2018 között hozzávetőleg 800 millió forintos kárt okozott a hamis parfümök forgalmazása. Magyarországon évente több ezer üveg hamisított parfümöt foglalnak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai. 2019 októberében például több mint kétezer, különféle márkajelzésű hamis illatszerszállítmányt állítottak meg az M1-es autópályán, melyek becsült összértéke 37 millió forint volt - tájékoztatott a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a Hamisítás Elleni Nemzeti Testülettel közös közleményében.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: