Lendületben a kockázati tőke - nemzetközi siker, tőzsdére lépés és exit a Venture Capital Summit-on

Kiugróan magas szakmai érdeklődés jellemezte a mai napon lezajlott 6. Venture Capital Summit-ot. Az izraeli szakemberek és az egyre több nemzetközi piacteremtéshez kapcsolódó témakör azt mutatja, hogy a magyar kockázati tőkepiac szintet ugrott, felkerültünk a világtérképre és a startup kultúra kialakítása helyett már a valódi babérok learatása, a tőzsdére való kijutás, illetve a sikeres EXIT jelentik a kihívást, s egyben a fő motivációt.

Lendületben a kockázati tőke - nemzetközi siker, tőzsdére lépés és exit a Venture Capital Summit-on

A konferencián elsőként az Izraelből érkezett Jay Kalish (OurCrowd) mutatta be a kockázati tőkeportfóliók menedzselésére szolgáló, OurCrowd nevre hallgató "közösségi tőkefinanszírozási platform" megoldásukat, amely lehetővé teszi, hogy demokratikusabb keretek között kapcsolódhassanak be a kisbefektetők a portfóliók munkájába és ráhatásuk legyen arra, hogy a befektetési alap pontosan hova helyezze pénzüket. Izrael a világon a leginnovatívabb ország, elsősorban talán azért, mert az izraeli cégek nem félnek kockáztatni, és fegyelmezetten keresik az üzleti lehetőségeket, s ha kell, rutinszerűen hoznak létre formabontó elképzeléseket is, legyen szó IT megoldásról, vízkezelési technológiákról vagy akár egészségügyi megoldásokról. Az izraeli kockázati tőkepiac sikerét bizonyítja, hogy 2013 óta megháromszorozódott a kockázati tőke beáramlása. Nem véletlen, hogy egyre több izraeli alap tesz látogatást vagy nyit képviseletet Magyarországon: a hazai kockázati tőkepiac már felkerült a térképre, az itt innovációba ölt pénzeket pedig a világ bármely pontjáról lehet látni.

Ezután Török Józseftől (Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt.) tudhattuk meg, hogy a 8 éve indult SZTA hogyan segíti a vállalkozásokat üzleti céljaik elérésében. A siker számokban is megmutatható: működése óta 111 befektetést hajtott végre, 15 milliárd forintnyi tőkét helyezett ki a vállalkozásokban; s mindez közel 40 exitet eredményezett, rendkívül rövid, átlagosan 2,5 éves befektetési ciklussal. A rövid ciklus egyik oka, hogy az SZTA lehetővé teszi, hogy az Alapítók kivásárolják a tőkealapot, amivel gyakran élnek is a sikereikben már lubickoló tulajdonosok. Érzékelhető a változás az SZTA-ba érkező projektötletek kapcsán: nagyobb tudatosság jellemző a pénzügyek kezelése kapcsán; s míg pár éve még forgótőkét igényeltek volna a vállalkozások, ma inkább marketingre, nemzetközi piacokra valóm kilépésre költenének.


Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!


Globális problémákkal terhelt világban élünk - a jelenlegi fő kihívás, a „fenntarthatóság” máris új utak keresésére ösztönözte a vállalkozókat és a civil társadalom tagjait. Egy civil ügy finanszírozása  nem vonzó befektetési célpont, pedig a jelenlegi paradigmaváltás kapcsán szükséges és üzletileg is értékelhető szerepe van. Szalay Orsolya, az Erste Social Banking vezetője azt mutatta be előadásában, hogy a civil kezdeményezésekre sokféle konstrukcióban, sokféle válasz adható. Egy 10 évre kötött Uniós finanszírozási keretszerződésnek köszönhetően most olyan szereplőket is tudnak támogatni, akiknek egyébként ez nem lenne lehetséges. A legvonzóbb nyilván az ICT szektor, hiszen ma az informatikai változások váltják ki a legnagyobb társadalmi hullámokat, ugyanakkor az Erste más témakörökre is nyitott, annak tárgya lehet akár egy innovatív tanulóház, különleges szabadulószoba, ízlelő étterem, anyabarát munkahely, autistáknak készült étterem, mozgó adománybolt vagy fertőző víz kezeléséhez kapcsolódó technológia. A Bank  eddig 1 millió eurónyi összeget helyezett ki hazai civil szervezeteknél - ami nem jár kiugró anyagi sikerrel - ugyanakkor a beérkező kérések száma a duplájára emelkedett, ami egyértelműen a folyamat sikerét mutatja.

Kockázati tőkebefektetés kapcsán nemrég még meglepő lett volna kínai-izraeli együttműködések emlegetése. dr. Ronen Dagon előadásában kiemelte, hogy pár év tudatos munkájának az eredményeképpen ma már 8 milliárd dollárnyi kínai befektetés öntözi az izraeli innovatív vállalkozásokat. Az egykori miniszterelnöki tanácsadó adatokkal és grafikonokkal igazolta, hogy Izrael valóban elképesztő összegeket fektet az innovációba és az oktatásba. Ronen vállalkozása, a Compass Ventures Group az egész világon üzletel, jelenlegi fő fókusza Kelet-Ázsia, főleg Kína - a kapcsolatrendszernek, a meglévő helyismeretnek és a hatalmas piaci potenciálnak köszönhetően. A kínai piac méretéről minden elárul, hogy az ottani "szilícium völgyében" keletkező GDP önmagában már a kétszerese Magyarországnak éves összetermelésének. Sok szempontból fontos a kínaiak számára az izraeli kapcsolat: a kínaiak szeretnek befektetni, mentalitásuk viszont eltér az amerikaitól - az időnek, pénznek és ígéretnek is más a jelentősége - jól jön Izrael, mint egy köztes szereplő, aki segít a nemzetközi piacokhoz közelíteni a kínai pénzből finanszírozott innovációkat.

A konferencia első kerekasztal-beszélgetése a nagyvállalati befektetők kihívásait járta körbe; Lakatos Péter (Videoton) és Wolf László (OTP Bank) beszélgetését dr. Fehérváry Ákos (Baker & McKenzie) moderálta. Kiderült, hogy a befektetések kapcsán az OTP-t nem tisztán pénzügyi szempontok vezérlik, a lényeg, hogyaz innovációnak van-e valódi piaca, illetve, hogy mennyire van közel a bank alaptevékenységéhez. Exit-tapasztalattal még nem rendelkeznek, ám ahogy Wolf László elmondta, a befektetéseikkel élő cégek a mai napig működnek, ám messze vannak a valódi pénzügyi sikertől. Jó példa erre a Simple, amely egy nagyon hasznos, innovatív alkalmazás, üzleti eredményt még nem hozott, ám az ügyfélmegtartásban egészen biztos, hogy hozott hasznot az OTP-nek. Lakatos Péter a "core know-how" fájó hiányát emelte ki, hiszen míg a nulláról nehéz szintet ugrani, ha van egy valamilyen szinten már kivitelezett gondolat, akkor jóval könnyebb pozitív döntést hozni. A projektek kiválasztásakor ő a zsigereiben bízik: nem mond igent, ha ő a 270-ik megkeresett befektető, csak olyan témával  foglalkozik, amit megért, és vár vissza pénzt a befektetésből. A bizalom is fontos, ám az ehhez kapcsolódó kockázatok, beárazhatóak.

A Jeremie, illetve az S3 Intelligens szakosodási tőkeprogram kezdeti tapasztalatait vitatták meg a következő kerekasztal résztvevői: Herczeg Gábor (Finatech Capital), és Rudas Gábor (CV Alapkezelő) dr. Szabó Pál (Bird & Bird) moderálásával. A fő tanulság egyértelműen az volt, hogy a Jeremie program folytatásában részt vevő cégek már jóval tudatosabb működésre képesek, mint a korábbi szakaszokban feltűnő startupok. Még mindig vannak projektgazdák, akik tapasztalat nélkül, mindössze egy jó gondolatra alapozva, egy közepesen jó pitch és üzleti terv birtokában kívánnak tőkét szerezni, ám a Jeremie 2 nem erre lett kitalálva. A 200 milliós belépési küszöb ugyanis nagyobb falat, érett szereplőket és konszolidált struktúrát kíván, amihez valóban jó fejlődési alapot szolgáltatott a Jeremie első néhány köre.

A Venture Capital Summit fórumot biztosított a startupoknak is: Kaszab István (Aluinvent), Kolbert István (Gamelab & Coca-Cola Esport Center) és Lám István (Tresorit) beszélgetett a befektetők és a startupok közötti kapcsolatokról. Lám István kiemelte, hogy "a közös munka, a közös megtérülés akkor lehetséges, ha a befektető is jártas az adott területen, s ha egy probléma felmerül, azt tényleg hatékonyan, felesleges körök nélkül lehessen megoldani. Felmerült továbbá, hogy a tulajdonost nem szabad felszínesen kezelni, mivel kevesebb időt tölt a befektetéssel, mint a management, ezért, hangsúlyt kell fektetni a hatékony kommunikációra, videók, kézzel fogható és gyorsan emészthető anyagokkal kell szolgálni, mert a megértés minősége alapjaiban határozzák meg, hogy a kapcsolódó döntések helyesek lesznek-e.
 
A konferencia utolsó részében érdekfeszítő kerekasztal-beszélgetéseket hallgathattak meg a résztvevők. Előbb az érettebb szakaszban lévő startupok menedzseléséről beszélgetett Galácz Ábel (Lead Ventures), Tánczos Péter (Euroventures) és Szűcs Gergely (Valor Capital) vitatták meg Málnay Barnabás (SmartWare.tech) moderálásával, mikor érdemes érett szakaszban lévő vállalkozásokba fektetni, illetve, hogy mik az intő jelek a nemzetközi piacra lépés, illetve az ideális EXIT elérése kapcsán.  

Az esemény honlapja: http://www.vc.ap.hu

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás: