Lendületet vehet a növekedés jövőre Magyarországon a Sberbank szerint

Magyarországon jövőre lendületet vehet a gazdasági növekedés és egy stabil, tervezhetővé tett üzleti környezetben már megindulhat a reálgazdaság banki hitelezése is - mondta Vlagyimir Vano, a Sberbank Europe AG vezető elemzője az MTI-nek.

Lendületet vehet a növekedés jövőre Magyarországon a Sberbank szerint

Kifejtette: a javulás jeleit lehet tapasztalni mind az euróövezetben, mind Magyarországon. Az idén nyáron és ősszel már megjelentek az EKB által 2012 nyarán bevezetett, nem konvencionális ösztönző intézkedések első jelei az euróövezetben. A monetáris politikai intézkedések mintegy 19 hónap elteltével kezdik éreztetni hatásukat a reálgazdaságban. Az üzleti bizalmi indexek fokozatosan javulnak, megindult az új megrendelések növekedése Németországban, de Magyarországon is kedvező jeleket lehet tapasztalni.

 

A nyáron megindult a magyar feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexek javulása, az 50 pont feletti értékek váltak jellemzővé, az ipari termelési mutatók is javulnak - elsősorban a legnagyobb iparágaknak, az elektronikának és az autóiparnak, illetve a német piac keresletének köszönhetően - mondta az elemző. Mindezek alapján - a bankrendszeri feszültségektől eltekintve - jogosan lehet bízni abban, hogy jövőre megindul a fellendülés. Az még azonban kérdéses, hogy a vállalati hitelezés mennyiben járul majd hozzá ehhez. Éppen ebben, a bankrendszer szerepében rejlik a legnagyobb jövő évi kihívás: a kérdés az - és ez a régió egészére igaz -, hogy a jelenleg és potenciálisan is korlátozott hitelezés fellendíti-e az újdonsült növekedést, vagy korlátozza - tette hozzá Vlagyimir Vano.

 

Hangsúlyozta, hogy a hitelezés beindítását szolgálja a jegybank növekedési és hitelprogramja, ami keresleti oldalról nézve sikeresnek is mondható, meglehetősen nagy igény tapasztalható ugyanis az alacsony kamatozású hitelek iránt. A lényeges kérdés azonban az, hogy ezeket a hiteleket milyen részben használják fel új beruházások finanszírozására és milyen részben korábbi hitelek refinanszírozásra. A program összességében kedvező gazdaság számára, mivel csökkenti a törlesztési költségeket. Kedvező ebből a szempontból a rekord alacsony szintre csökkentett jegybanki alapkamat is.

 

A növekedés szempontjából azonban döntő kérdés az, hogy van-e tényleges belső kereslet új beruházásokra, és ebben a tekintetben már nem mondható rózsásnak a helyzet. Az elmúlt években bevezetett intézkedések ugyanis a befektetőkben - elsősorban a külföldiekről van szó - nem erősítették meg a döntéshozatali folyamat előreláthatóságába vetett bizalmat, ami eléggé megnehezíti az új projektek tervezését - tette hozzá. Az elemző szerint ahhoz, hogy bankok aktívan hitelezzék a reálgazdaságot a bankoknak megfelelő tőkemegfelelési rátára lenne szükségük. A magyar bankok tőkéjét viszont érzékenyen érintette néhány, a devizahitelezéssel kapcsolatban hozott intézkedés. Ugyancsak szükség lenne a megfelelő kockázatvállalási hajlandóságra is.

 

A hitelezés ellen hat az is, hogy a kereslet is alacsony, mert még viszonylag magas munkanélküliség, a háztartásoknak csekély a hitelfelvételi hajlandósága, és még mindig túlterheltek a devizaadósságok törlesztésével. A vállalati beruházási hajlandóság esetében sem látszik még a robusztus növekedés. A gazdasági növekedés még nem igazán indult meg, új beruházások finanszírozásához még alacsony a hitelkereslet - mondta az elemző. Magyarország esetében azonban még türelemmel kell lenni, mivel a monetáris intézkedések 19 hónapos "átfutási ideje" alapján a jegybank laza monetáris politikájának és kamatcsökkentéseinek hatása legkorábban a jövő évben járulhat hozzá a növekedéshez. Persze csak akkor, ha a gazdaságot közben külföldről nem éri valami sokk - tette hozzá. Hangsúlyozta azonban azt is, hogy a jegybank nem mindenható.

 

Az olyan növekedés, amit nem az innovatív magánszektor indít be, nem lesz fenntartható. Az állam csak redisztribúcióra képes, amit az egyiknek ad, azt a másiktól veszi el. A beruházások, a hitelezés felfutásához, ahhoz, hogy a bankok is hozzájárulhassanak az ősszel beindult növekedés támogatásához, stabil és tervezhető üzleti környezetre van szükség. Elismerve azt, hogy a kormány nagyvállalatokkal kötött stratégiai együttműködési megállapodásai is hozzájárulnak a gazdasági növekedés beindulásához, kiemelte: a növekedés igazából csak a kis és középvállalatokra tud támaszkodni. Az állam nem tud tízezer-szám együttműködési megállapodásokat kötni kisvállalatokkal. A nagyvállalatok a foglalkoztatás lényegi növelése nélkül is jelentős termelésnövekedést tudnak elérni beruházásokkal.

 

A kis- és középvállalatoknál azonban a megrendelések beindulása azonnal a foglalkoztatás növekedését vonja maga után. A kis- és középvállalatok fontosak a gazdasági növekedés, és létfontosságúak a munkahelyteremtés szempontjából. "A gazdasági növekedés legfontosabb előfeltétele, a stabil és előre tervezhető üzleti környezet kialakításában mi a Sberbanknál egy üdvözlendő tanulási folyamatot észleltünk az utóbbi másfél-két évben a magyar hatóságok és a külföldi befektetők viszonyában" - mondta. A két oldal elkezdte megérteni egymást, mérséklődtek azok a kezdeti időkre jellemző túlreagálások, mint amilyeneket például a jegybankelnök kinevezésével vagy a bankszektorra vonatkozó egyes intézkedésekkel kapcsolatban is tapasztalhattunk - jegyezte meg. "Bár az egész térségben nem tartozik a legnépszerűbb szektorok közé a banki, azt látjuk, hogy a magyar hatóságok kezdik átgondolni néhány korábban tervezett intézkedésüket - fogalmazott Vlagyimir Vano.


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: