Létezik-e olyan, hogy átlagos ingatlanalku?

Egy ingatlan-adásvétel esetében a siker egyértelműen az, ha az üzlet megköttetik, ám az, hogy az eladó és a vevő is elégedetten álljon fel az asztaltól, ahhoz azért több dolog is szükséges. A legfontosabb mindenképpen a megfelelő vételár, amely mindkét fél számára elfogadható. De hogyan jussunk el idáig?

Létezik-e olyan, hogy átlagos ingatlanalku?

Alkudni mindenki szeret, valahogy benne van az emberi természetben, hogy ha nem fixen meghatározott, árcédulás, „leblokkolható” árról van szó, akkor úgy veszi, hogy a saját szempontjait, érdekeit és pénztárcáját figyelembe véve mondhat más árat. Az ingatlan adásvételnél amúgy is a vételi ajánlat a módja a szándék kifejezésének, így az voltaképpen egyszerű módja annak, hogy az áron variáljon a vevő. Az eladókat értelemszerűen az foglalkoztatja, hogy vajon létezik-e olyan, hogy átlagos alku, amit a vételár meghatározásnál figyelembe kell venni. Tény, hogy általában a legtöbb vevő, mikor megnézi a meghirdetett lakásokat, felteszi magának a kérdést, hogy valójában mennyiért szerezhető meg az adott ingatlan, mennyit lehet majd a szokásjognak megfelelően lealkudni.

Ben-Ezra Orran, a Central Home szakértője így vélekedik erről:

„Átlagos alku a jelenlegi piaci helyzetben 5 % körül mozog. Egy konkrét lakás esetében azonban nagyon sok szempont lehet még, ami befolyásolja az árát, így nem mindig könnyű laikusként eltalálni egy adott lakás kínálati árát. A legtöbb lakástulajdonos, aki ingatlanszakértő segítsége nélkül indul el az értékesítés útján, abban követ el hibát, hogy csak a hasonló hirdetések irányárát veszi alapul, más szempontokat, adatokat nem, így gyakran nem reálisan állapítják meg a lakásuk valódi értékét.”


Hogyan jutsz egyszer Te is saját lakáshoz? ITT megtudhatod!


Gyakran előfordul, hogy egy-egy lakás nehezebben talál gazdára, többször jelenik meg a hirdetési piacon, így az árát is csökkenteni szükséges. Így viszont, amikor már megközelíti az ingatlan a piac által diktált átlagárat, akkor az adott lakásnak az áralkuja jóval alacsonyabb, sőt olyan is van, amikor nincs is alku benne.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

„Nem szerencsés a piacviszonyokhoz képest magas árral indítani, és ebbe a hibába tényleg könnyű beleesni, ha nem ismerjük a valós viszonyokat, nem láttunk más hasonló ingatlanokat. Ilyenkor könnyen előfordul, hogy a vevő ajánlata akár több mint 10-15 % alkut is tartalmzhat, amely természetesen az eladónak a motivációját megingatja, így a Central Home tapasztalata alapján ilyenkor nem is jön létre a megállapodás” – mondja Ben-Ezra Orran.

A belvárosi lakások szakértője szerint hiába van évek óta erős kereslet a piacon, a vevők egy része szeret és akar is alkudni, így ahhoz, hogy az ügylet mindkét fél számára megelégedéssel záruljon, férjen is bele alku, de méltányos legyen a vételár, mindenképpen szükséges tapasztalt ingatlantanácsadók véleményét kikérni és megfontolni. Az online hirdetett lakásokat a rendelkezésre álló kevés infó miatt nem érdemes összehasonlítgatni, vagy csak akkor, ha előre elfogadjuk, hogy akár nagyobb alku is beleférhet majd az árunkba.

Forrás: www.centralhome.hu

Hozzászólások

A járvány a kereskedelmi ingatlanokra is erősen hatással volt

Az első fél évben a járvány hatására közel 6 százalékkal esett vissza a gazdaság, ami a kereskedelmi ingatlanok piacát is visszavetette, a kihasználatlansági ráta az irodai területen a tavalyi 5-6 százalékról szeptemberre 8 százalékra ugrott, az ipari-logisztikai szegmensben viszafogottabb mértékben emelkedett, 2 százalékot ért el a Magyar Nemzeti Bank jelentése szerint.
2020. 10. 30. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A kivárás most kifizetődhet az ingatlanpiacon, de tétlenkedni nem szabad

Az idei ősz ingatlanpiaci állóvizét négy kormányzati bejelentés is felkavarta. A tervek szerint január elsejével érvénybe lépő 5 százalékos lakásáfa, a lakásfelújítási támogatás, a tetőtér-beépítésre igénybe vehető CSOK és illetékmentesség új lökést adhat a piacnak, azonban a részletszabályok még váratnak magukra. Az információhiány sok érdeklődőt óvatosságra int, ami a piacon is érezteti hatását. Az OTP Ingatlanpont szakértői azt vizsgálták meg, hogy a jelen helyzetben érdemes-e kivárni, illetve hogyan lehet felkészülni a januárra.
2020. 10. 29. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tetőtérben landolhatnak a legújabb támogatások

Fokozatosan újabb és újabb elemekkel bővül az állami lakásprogram: most a tetőtéri lakások kaphatnak lökést egy új lépéssel: a CSOK teljes összegét fel lehet használni többgenerációs családi házak kialakítására. Ezzel a lépéssel a tetőtéri lakások kialakítására három gyermek esetén akár 10millió forint támogatást is kaphatnak a családok. A tetőterek a legfelkapottabb településeken nagy lehetőséget rejtenek magukban, hiszen az építési telkek kínálata szűkült, és az elmúlt öt évben a telekárak is megduplázódtak a fővárosban. A megyeszékhelyeken 2015-höz képest pedig 40 százalékkal drágultak a beépíthető telkek. A fővárosban kell a legtöbbet fizetni a tetőtér-beépítésre alkalmas házakért, Budapesten 580 ezer forint az átlagos kínálati négyzetméterár. A megyeszékhelyeken ugyanezekért 360 ezer forintot kérnek az eladók. A községekben pedig csak 254 ezer forintos négyzetméteráron kínáljak ezeket a házakat a tulajdonosok és ingatlanközvetítők.
2020. 10. 29. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tavaly 20 százalékkal kevesebb adásvétel volt a budapesti lakáspiacon

A budapesti lakáspiacon tavaly 29 305 tranzakciót bonyolítottak le, ami 19 százalékkal elmarad a 2018-as adatoktól, ez azt támasztja alá, hogy már a járvány kirobbanása előtt is mérséklődött a lakáspiac pörgése - közölte az Otthon Centrum a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján szerdán.
2020. 10. 28. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fóton debütál a HelloParks, a Futureal-csoport ipari és logisztikai ingatlanfejlesztő cége

Budapest szomszédságában, az M0 autóút és az M3 autópálya csomópontja mellett, Fóton vásárolta meg első, ipari és logisztikai központ építésére alkalmas területét a HelloParks. A 76 hektáros területen zöldmezős beruházás keretében energiatakarékos, a BREEAM fenntarthatósági szabványnak megfelelő épületek kapnak majd helyet, az első létesítmény már jövőre elkészül. A Futureal-csoport tagjaként működő társaság célja, hogy az ipari ingatlanfejlesztő szektor egyik meghatározó szereplővé váljon itthon, majd a közép-kelet-európai régióban.
2020. 10. 28. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az otthonteremtési támogatások a lakás és hitelpiacon is fellendülést okozhatnak

Az elmúlt hetekben bejelentett otthonteremtési támogatások jelentős fellendülést okozhatnak a lakás és hitelpiacon egyaránt a Duna House elemzése szerint. Az újépítésű kedvezményes lakásáfa a kínálati oldal erősödésében, míg a CSOK-os változások a támogatási forma népszerűségén és így a fizetőképes kereslet pozitív elmozdulásában fog megmutatkozni. Az Otthonfelújítási támogatás a szakértők szerint csak szigorú szabályozással és követelményekkel, például az energetikai besorolás javulásának ellenőrzésével érheti el a kívánt hatást, különben csak az újlakásépítések további bővülésének gátja lehet a szakképzett munkaerő elszívásával. A hitelmoratórium meghosszabbítása további lehetőséget ad a nehéz helyzetbe került családok pénzügyi stabilitásának megteremtésére.
2020. 10. 27. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Váratlanul csökkent az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban

A várt növekedés helyett csökkent szeptemberben az előző havihoz képest az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau hétfői jelentése szerint.
2020. 10. 27. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az első fél évben 155 milliárd forinttal nőtt a lakáshitel-állomány

Magyarországon 2020 első felében a lakossági lakáshitelek állománya a GDP 8,1 százalékát tette ki, elérte a 3787 milliárd forintot, ami 4,3 százalékos, 155 milliárd forintos növekedés az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a honlapján.
2020. 10. 26. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fellendülést hoznak az otthonteremtési támogatások a lakás- és hitelpiacon is

Az elmúlt hetekben bejelentett otthonteremtési támogatások jelentős fellendülést hoznak a lakás- és hitelpiacon a Duna House elemzése szerint: az újépítésű kedvezményes lakásáfa a kínálati oldal erősödésében, míg a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) átalakítása a támogatási forma népszerűségén és így a fizetőképes kereslet pozitív elmozdulásában fog megmutatkozni. A kereslet a kedvezménnyel érintettek körében 10-20 százalékkal is nőhet 2021-ben.
2020. 10. 26. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megéri-e lakást venni a fővárosi agglomerációban?

A fővárosi agglomeráció olcsóbb településein az autós ingázás költségeinek figyelembevételével együtt is jobban megéri lakást venni, mint Budapest frekventált kerületeiben az OTP Ingatlanpont szakértői szerint.
2020. 10. 24. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

8,5 százalékkal esett az új építésű lakások ára

Szeptemberben az új és használt tégla építésű lakások ára is csökkent az előző három hónaphoz képest, országos átlagban a legnagyobb mértékű, 8,5 százalékos áresést az új építésű lakásoknál tapasztalták - közölte az Otthon Centrum csütörtökön az MTI-vel.
2020. 10. 23. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a használt lakások ára a második negyedévben

A használt lakások 6,3 százalékkal lettek olcsóbbak az idei második negyedévben a tavalyi azonos időszakhoz képest, erre öt éve nem volt példa - közölte az ingatlan.com kedden, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatain, illetve a saját adatain alapuló elemzésében.
2020. 10. 21. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megugrott a családi házak építése az Egyesült Államokban

Erős ütemben emelkedett a megkezdett családiház-építések száma szeptemberben az Egyesült Államokban, megerősítve az ingatlanpiac státusát, mint a gazdasági fellendülés éllovasáét, ami a rekordalacsony kamatok mellett annak köszönhető, hogy a városokból az elővárosokba és ritkán lakott övezetekbe költöznek a járvány miatt otthonaikba beszoruló családok.
2020. 10. 21. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

2021-től illetékmentesek lesznek a csokkal vásárolt ingatlanok

Januártól teljes illetékmentességet biztosít a kormány azoknak, akik családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok) vásárolnak új vagy használt ingatlant - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
2020. 10. 19. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Járványvándorok az ingatlanpiacon - Minden család vidékre akar költözni a városokból?

A budapesti családosok vagy családot tervezők főleg az agglomerációban, a vidéki városok lakói pedig jellemzően a környező kisebb településeken kerestek maguknak új otthont 2020 első kilenc hónapjában. Az OTP Ingatlanpont értékesítőinek összegzéséből az is kiderül, hogy a koronavírus-járvány és a tavaszi karantén felgyorsította az elvándorlást.
2020. 10. 15. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Többmilliós állami segítséggel kaphatnak lendületet a lakásfelújítások

A lakásfelújításoknak adna lökést az állam egy új, januárban rajtoló programmal, amelynek keretében a korszerűsítési kiadások felét, maximum 3 millió forintot kaphatnak a legalább egy gyermeket nevelő háztartások. A lakásfelújításokra szükség is van, mert a múlt évben kiadott energiatanúsítványok szerint a lakások 41 százaléka az átlagosnál rosszabb állapotú. Egy-egy lakásfelújítás megtérülő beruházás lehet. Budapesten a felújított lakások négyzetméterára 18 százalékkal haladja meg a felújítandókét. Debrecenben, Győrben, Kecskeméten pedig 9-15 százalékkal drágábban kínálják a jobb állapotú lakásokat. A program részletei még nem ismertek, így kérdéses, hogy pontosan milyen felújítási munkákra kapható állami támogatás és az is, hogy a felújítás elején vagy a végén fizet az állam. Mindenesetre azok a háztartások, akik jogosultak lesznek a támogatásra, a legkedvezőbb személyi kölcsönből is előfinanszírozhatják a munkálatokat.
2020. 10. 15. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Stagnáltak a lakásárak reálértéken

Az országos lakásárindex stagnált a harmadik negyedévben reálértéken, míg nominálisan enyhe emelkedést mutatott az előző év azonos időszakához képest a Duna House saját adatain alapuló becslése szerint.
2020. 10. 13. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Felfelé indultak a panelek, tovább szenved a belváros

A Duna House, az ingatlanpiaci és pénzügyi szereplők közül ismét elsőként ad tájékoztatást a harmadik negyedéves árindexek alakulásáról, amelyek továbbra is az érett piaci szakasz képét támasztják alá.
2020. 10. 12. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Budapest vagy inkább az agglomeráció? Itt a 10 legnépszerűbb település!

Az elmúlt években meredeken emelkedő budapesti ingatlanárak, valamint az önálló, kertes házak iránti kereslet növekedése ismét népszerűvé tette az agglomeráció településeit a vásárlók körében.
2020. 10. 12. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A turizmus visszaesése csökkentette az albérletárakat

A turizmus visszaesése miatt a rövid távra kiadott ingatlanok tömegesen jelentek meg a hosszú távú lakáskiadás piacán, ez az albérleti díjak csökkenéséhez vezetett főként az idegenforgalmi szempontból kiemelt területeken - közölte az Otthon Centrum pénteken az MTI-vel.
2020. 10. 10. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások: