Londonban már MNB-kamatemelésről suttognak

Megjelentek a londoni City elemzői közösségében az első olyan előrejelzések, amelyek nem zárják ki, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) már e havi monetáris tanácsi ülésén emelheti jelenleg 5,25 százalékos kamatát, bár a londoni felzárkózó piaci elemzők szélesebb körében továbbra sem ez a konszenzusos vélemény.

A 4cast nevű vezető londoni befektetési tanácsadó csoport keddi elemzése szerint a ház elemzői azzal számolnak, hogy az MNB új Inflációs Jelentésében a belátható pénzügypolitikai távlatra az eddiginél magasabb inflációs pálya szerepel majd. Márpedig a jegybank vezetői - köztük Simor András bankelnök - "számos alkalommal világossá tették", hogy az MNB "habozás nélkül bevet minden rendelkezésre álló eszközt", ha az árstabilitási célkitűzések veszélybe kerülnek.

 

A 4cast londoni elemzői szerint a jövő évi költségvetési politika "pozitív belső fogyasztási sokkot" fog gerjeszteni az adócsökkentések révén, ami szintén az inflációs célt veszélyezteti. Mindezek alapján a cég negyed százalékpontos kamatemelést vár az MNB jövő heti monetáris tanácsi ülésétől.

 

 A ház londoni elemzői közölték: arra nem vállalkoznak, hogy pontosan kiszámolják az adócsökkentések hatásait a háztartásokra, valamint a kis- és középvállalati szektorra, ám azt egyértelműnek tartják, hogy ez a hatás inflációs lesz, mivel növekedni fog az elkölthető jövedelmi hányad, ami potenciálisan növeli a fogyasztási kiadásokat és a munkaerő-keresletet is.

 

Ezt az előrejelzést mindazonáltal nem mindegyik nagy londoni befektetési ház osztja. A JP Morgan bankcsoport londoni befektetési és elemző részlegének felzárkózó piaci szakértői minapi elemzésükben például azt jósolták, hogy a magyar háztartások az elkölthető jövedelmi hányad növekedésének jelentős részét megtakarítják, mivel az adóváltozások jórészt a magas jövedelmű háztartásoknak kedveznek majd, és ennek a rétegnek a fogyasztási határhajlandósága viszonylag alacsony.

 

A fogyasztási határhajlandóság gazdaságtani meghatározása azt jelöli, hogy adott mértékű jövedelemmódosulás tipikusan milyen mértékben befolyásolja az érintett társadalmi csoportok fogyasztási kiadásait. A 4cast londoni elemzőinek keddi előrejelzése szerint ugyanakkor a kiskereskedelmi, távközlési és energiaipari szektorokra kirótt különadóknak is valószínűsíthetően inflációs hatásuk lesz, miután ezeket az adókat a vállalatok át fogják hárítani a végfogyasztókra. Ráadásul ezek a válságadók több évre szólnak, vagyis nem tekinthetők olyan egyszeri, átmeneti sokktényezőnek, amely felett az MNB monetáris tanácsa esetleg megpróbálhat szemet hunyni - fejtegették a 4cast citybeli szakértői.

 

A ház szerint az eddigi jegybanki nyilatkozatokból az szűrhető le, hogy a válságadók esetleges teljes mértékű áthárítása a fogyasztókra akár 1 százalékponttal is megemelheti az inflációs rátát. A 4cast szerint az MNB eddig a kivárás politikáját folytatta, ez az alapállás azonban "mára elévültnek tekinthető", miután ismertté váltak a 2011-re szóló költségvetési tervezet részletei. A magyar jegybanknak "válaszolnia kell", annak érdekében, hogy megőrizze az inflációs cél hitelességét, ellenkező esetben ugyanis a piaci bizalom romlását és a kockázati felárak ezzel járó emelkedését kockáztatja.

 

A kötvénypiac máris gyengül, mivel a befektetői hangulatot rontják a magánnyugdíj-pénztári rendszer "lebontására" irányuló kormányzati tervek, amelyek nyomán jövőre jelentősen csökkenhet a kormánykötvények belső kereslete - áll a 4cast keddi londoni elemzésében. A cég szerint mindezt egybevetve "erős érvek indokolják" azt a várakozást, hogy az MNB már ebben a hónapban pénzügypolitikai szigorításba kezd. A piacok már árazzák a negyed százalékpontos kamatemelést a következő 3-6 hónapra, és az MNB-nek "nagyon jó okokat kellene felmutatnia" a pénzügypolitikai válaszlépés késlekedése esetén - vélekedtek a 4cast londoni elemzői. Más nagy londoni befektetési házak mindazonáltal erre a hónapra még nem várnak egyöntetűen magyar jegybanki kamatemelést.

 

A JP Morgan londoni elemzői szerint a felülvizsgált jegybanki előrejelzés valószínűleg azt jelzi majd, hogy a fogyasztói szintű éves árinfláció 2011-ben és 2012-ben is a 3 százalékos célszint felett marad. A ház szerint mindazonáltal a magyar gazdaságban érvényesülő negatív kibocsátási rés elegendően széles, az alapszintű inflációs nyomás pedig elegendően csekély ahhoz, hogy a Monetáris Tanács egyelőre ne reagáljon kamatemeléssel a teljes kosárra számolt infláció "túlszaladására".

 

A BNP Paribas bankcsoport elemzői szerint "csökkent a valószínűsége" a novemberi MNB-kamatemelésnek, miután a Standard and Poor's hitelminősítő nemrégiben megerősítette a befektetési ajánlású magyar szuverén adósosztályzatokat. A BNP Paribas szerint azonban annak "jó esélye" van, hogy december és február között a magyar jegybank "egy vagy több" kamatemelést végrehajt.


Az Európai Bizottság újabb 4,36 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának

Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy 4,36 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós uniós támogatási hitelkeretből az ország költségvetési és védelmi szükségleteinek finanszírozására.
2026. 11. 05. 22:30
Megosztás:

Az év végéhez közeledve megnő az igény az alkalmi munkavállalók iránt

Az év végéhez közeledve a Black Friday, az adventi időszak és a karácsonyi vásárlási roham miatt a kereskedelemben, a logisztikában és a vendéglátásban megnő az igény az alkalmi, rövid távra bevonható munkavállalók iránt - közölte a Mind-Diák Szövetkezet csütörtökön az MTI-vel saját adatai alapján.
2026. 11. 05. 22:00
Megosztás:

Rekordbevétellel zárta a negyedévet az AMD – új lendületet kaphatnak a félvezetőgyártók?

Az AMD minden eddiginél magasabb negyedéves bevételt ért el, miközben a mesterséges intelligenciához kapcsolódó üzletága továbbra is kiemelkedő ütemben bővül. A vállalat eredményei felülmúlták a Wall Street várakozásait, a következő negyedévre vonatkozó előrejelzés pedig további gyorsulást vetít előre. A Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői azt vizsgálták, milyen tényezők állnak az AMD növekedése mögött, hogyan alakulhat a verseny az Nvidiával, és milyen kilátásokkal számolhatnak a befektetők 2027-ben.
2026. 11. 05. 21:30
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 05. 21:00
Megosztás:

Fontos novemberi határidő közeleg a globális minimumadó kapcsán

A globális minimumadó szabályai alá tartozó multinacionális vállalatcsoportok magyar csoporttagjainak 2026. november 20-ig kell benyújtaniuk a 2025. üzleti évre vonatkozó elismert belföldi kiegészítőadó-előleg bevallást (QDMTT-előlegbevallás), ha naptári éves üzleti évet követnek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette a végleges bevallási nyomtatványt és annak kitöltési útmutatóját. A késedelmes vagy elmulasztott teljesítés magyar csoporttagonként akár 10 millió forintos bírságot is maga után vonhat.
2026. 11. 05. 20:30
Megosztás:

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt, az ajándéklistát a ruha, a parfüm és a gyerekjáték vezeti, a műfenyő messze a legnépszerűbb, a mesterséges intelligencia pedig már az ünnepi teendőkből is kiveszi a részét - derül ki a Cofidis országos reprezentatív felméréséből, amelyet csütörtökön az MTI-hez is eljuttattak.
2026. 11. 05. 20:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2026. 11. 05. 19:30
Megosztás:

Streamingre és AI-ra is költ? Akár 48 ezer forintot téríthet vissza az MBH új számlacsomagja

Egy filmnézéshez használt streaming-előfizetés, a munkát segítő mesterségesintelligencia-alkalmazás és a mindennapi bankolás díjai külön-külön kisebb tételnek tűnhetnek, együtt azonban már érezhető havi kiadást jelenthetnek. Az MBH Bank új Tripla számlacsomag-családja ezeket az igényeket kapcsolja össze: meghatározott digitális előfizetések után visszatérítést, a bankoláshoz biztosítási védelmet, a havi csomagdíjból pedig feltételekhez kötött kedvezményt kínál. A választás előtt a lehetőségeket és a kedvezmények időtartamát is érdemes áttekinteni.
2026. 11. 05. 19:00
Megosztás:

Egyre nagyobb szeletet hasítanak a hazai reklámpiacból az óriásplatformok

A globális óriásplatformok növekvő médiapiaci súlya, valamint a hirdetési bevételek egyre jelentősebb külföldre áramlása komoly kihívás elé állítja a hazai szereplőket – mutat rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss Médiapiaci Jelentése. A kiadvány szerint a magyarok közösségimédia-aktivitása jelentősen meghaladja az európai átlagot, és arra is rávilágít, hogy már csaknem minden második televíziós háztartás előfizet valamilyen streamingszolgáltatásra.
2026. 11. 05. 18:30
Megosztás:

Informatikai hiba miatt Lezsák Sándor és mintegy 160 megfigyelt neve került nyilvánosságra

Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon szerdán. A hiba napvilágra kerülését követően Magyar Péter miniszterelnök és levéltár vezetője is bocsánatot kért, ellenzéki pártok viszont miniszterek lemondását követelték.
2026. 11. 05. 18:00
Megosztás:

A magyarok 15%-a legalább egymillió forintot tart nem kamatozó számlán

A Takarékosság Világnapja alkalmából a Wise egy friss felmérés eredményeire hívja fel a figyelmet: a magyar felnőttek több mint fele (56%) tart pénzt olyan folyószámlán vagy fizetési számlán, amely nem fizet kamatot. A Wise megbízásából a Pulzus által készített kutatás szerint sokan nem azért mondanak le a lehetséges hozamról, mert nincs számukra jelentősége, hanem azért, mert bármikor szükségük lehet a pénzükre. Erre az igényre reagál a Wise új lehetősége: az ügyfelek mostantól a Hozam befektetési termékkel fektethetik be forintegyenlegüket, amely jelenleg a díjak levonása után évi 4,72%-os változó hozamot kínál¹, miközben pénzük továbbra is hozzáférhető marad a mindennapi költésekhez.
2026. 11. 05. 17:30
Megosztás:

Az agglomeráció lehet a Wekerle Plusz nyertese

A Wekerle Plusz nem teszi egyformán vonzóbbá az agglomerációt. A használt házaknál és lakásoknál a főváros környékén is ötödével kisebb hitelt kapnak a vevők, mint az Otthon Starttal, ezért ott szűkül a választék. Az új építésű ingatlanoknál viszont az agglomeráció előnybe kerülhet. Ezekre továbbra is fix 3 százalék a kamat, és a Duna House idei adatai szerint az agglomerációban eladott új ingatlanok 79 százaléka belefér a program ár- és négyzetméterár-korlátjába. Budapesten csak 35 százalékuk.
2026. 11. 05. 17:00
Megosztás:

Mit jelent az elsöprő demokrata győzelem a gazdaság szempontjából?

Az amerikai félidős választások elsöprő demokrata győzelmet hoztak: a párt a képviselőház és a szenátus felett is átvette az irányítást. Bár ez várhatóan korlátozza Trump elnök belpolitikai mozgásterét, egyúttal a költségvetési lazítás lehetőségét is növelheti. A Fidelity makrogazdasági elemzőcsapata az amerikai gazdaságpolitikára, az AI-beruházásokra és a világgazdaság egészére gyakorolt hatásokat vizsgálja.
2026. 11. 05. 16:30
Megosztás:

A Zwack árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében

A Zwack Unicum Nyrt. árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 11. 05. 16:00
Megosztás:

NAV-elnök: készül az új adójogszabályok végrehajtására az adóhatóság

Elkezdte a felkészülést a parlamenti elfogadás előtt álló új adójogszabályok végrehajtására a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - mondta az adóhatóság új elnöke csütörtöki budapesti sajtóbeszélgetésén.
2026. 11. 05. 15:30
Megosztás:

Megtévesztő volt az Auchan kuponakciója

Közel 69 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az Auchanra. Az országszerte 25 áruházat működtető kiskereskedelmi vállalkozás több kuponakciójával is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amivel megtévesztette a fogyasztókat. Az Auchan elismerte a jogsértést és lemondott a jogorvoslati jogáról.
2026. 11. 05. 15:00
Megosztás:

Nagyot fordultak a várakozások a lakáspiacon

Egy év alatt jelentősen, 91-ről 69 százalékra csökkent azon középkorúak aránya, akik az ingatlanárak emelkedését tapasztalták – derül ki a K&H biztos jövő index legfrissebb kutatásából. Ráadásul a következő egy évben a korábbi 84 százalék helyett már csak a megkérdezettek 48 százaléka, azaz minden második válaszadó számít további drágulásra. Az otthonteremtést és a lakásvásárlás finanszírozását ugyanakkor új lehetőségként támogathatja a Wekerle Plusz lakáshitel.
2026. 11. 05. 14:30
Megosztás:

Élelmiszer-beszerzés a változó piaci környezetben: mire figyeljenek a kereskedők és viszonteladók?

Az élelmiszer-kereskedelemben a tudatos beszerzés közvetlenül befolyásolja a jövedelmezőséget. A változó árak, a vásárlók árérzékenysége és a készletezés költségei olyan stratégiát kívánnak, amely egyszerre biztosít versenyképes kínálatot és kiszámítható működést. Ehhez az ár mellett a beszállítói megbízhatóságot, a választék összetételét és az utánpótlás rugalmasságát is mérlegelni kell.
2026. 11. 05. 14:00
Megosztás:

Mielőtt a nyerőgépek online térbe kerültek, a hagyományos játéktermekben voltak megtalálhatók

Az online kaszinójátékok ma már egyértelműen a legnépszerűbb módját jelentik annak, hogy a játékosok részt vegyenek ebben a tevékenységben. Ez nem meglepő, hiszen ezek a játékok rendkívül könnyen elérhetők, miközben széles választékot kínálnak.
2026. 11. 05. 13:44
Megosztás:

DataHouse: töretlen a külföldi használt autók népszerűsége

Októberben 14 195 import használt személyautó kapott magyar rendszámot, ami 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét a DataHouse adatai szerint, az éves használtautó-import így 160 ezer körül alakulhat - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a Jóautók.hu.
2026. 11. 05. 13:30
Megosztás: