MNV - a ceglédi gyümölcskutató veheti át az érdi tevékenységét
Zichermann Zsolt, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) szóvivője az MTI kérdésére kedden elmondta, hogy még folyamatban van az a vizsgálat, amelyet az Érdi Gyümölcskutató átalakulási kérelmének elutasításáról indított az MNV, annyi azonban már megállapítható, hogy a kft. bejegyzésének megtagadását a cégeljárásban történt mulasztás okozta, ami nem a tulajdonosi jogokat gyakorló vagyontanács és az MNV kompetenciája.
Emlékeztetett rá, hogy a legfelsőbb bíróság elutasította azt felülvizsgálati kérelmet, hogy az érdi kht-t Kft-ként jegyezzék be, így a társaságra kényszer-végelszámolás vár. Zichermann Zsolt hangsúlyozta azonban, hogy az MNV mindent megtesz azért, hogy a társaság vagyonát – beleértve az eszmei értéket képviselő ültetvényeket - megóvja, és hogy a kutató, génmegőrző és nemesítő tevékenység folytatódhasson, eleget téve mind a hazai, mind a nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségeknek.
Mindezek érdekében a társaság olyan végelszámoló kijelölését kérte, amely gyümölcstermesztési, illetve mezőgazdasági tapasztalatokkal rendelkezik. Megerősítette: még nem született jogerős bírósági döntés a végelszámoló kilétéről. Font Sándor, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának fideszes elnöke kedden jelentette be, hogy Sólyom László köztársasági elnökhöz és Bajnai Gordon miniszterelnökhöz fordult annak érdekében, hogy függesszék fel az Érdi Gyümölcskutató kényszer-végelszámolását.
Az ellenzéki képviselő aggódott a kutatóintézet génbankja miatt, és ingatlanspekulációt sejtett a háttérben, mivel, mint mondta a felszámolásra a Reorg Kft.-t jelölték ki, amelynek többségi tulajdonosa egy ingatlanfejlesztéssel foglalkozó cég.