Ma nehezen indul a napok óta tartó BÉT rally folytatása
Az index ugyan eséssel indult, azonban ha az OTP részvénye körül meglévő befektetői érdeklődés továbbra is kitart, akkor gyorsan pluszba tud fordulni a BUX index. Erre jó esély mutatkozik, hiszen a hazai piacot az utóbbi napokban abszolút nem befolyásolták a kedvezőtlen nemzetközi hírek, sőt még Portugália szuverén besorolásának Fitch általki leminősítése sem zavarta meg.
Mindezt figyelembe véve folytatódhat az OTP árfolyamának emelkedése 7200 forint irányába, mely további lokális csúcsokat eredményezhet a BUX index esetében. Az európai tőzsdéken ugyanakkor egyértelmű csökkenést várnak a londoni elemzők, mivel a nap folyamán kezdődő uniós csúcs előtt továbbra is nagy a bizonytalanság Görögország támogatásával kapcsolatban.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 328,80 pontos, 1,36 százalékos emelkedéssel, 24.442,43 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 38,9 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.