Magához tér-e a tegnapi pofon után a BÉT?
Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint "kedden megtört valami", az egész világ hirtelen hátat fordított a kockázatosabb termékeknek, márpedig a magyar piac is ezek közé tartozik. Egyelőre ez még csak egy régóta érő korrekció, ráadásul annak is csak az eleje, de hogy nagyobb lesz-e belőle, az csak a következő napokban dől majd el - fejtette ki, hozzátéve, hogy a szerda reggelt mindenesetre egy enyhe visszapattanással kezdheti a BÉT.
Gabler Gergely, az Erste Befektetési Zrt. elemzője viszont úgy gondolja, hogy a keddi esés után kisebb fellendülés jöhet, és szerdán már pluszban zárhat a BUX. Elmondta, hogy az előző nap azért estek a piacok, mert a legsúlyosabbra emelték a fukusimai reaktorbaleset minősítését, másrészt csalódást keltett a hétfőn este közzétett Alcoa jelentés, amellyel elindult az amerikai vállalati jelentési szezon.
Az elemző szerint ennek hatására enyhült a vállalati jelentésekkel kapcsolatban táplált optimizmus, de úgy vélte, hogy ez csak átmeneti korrekciót okozhat. A BUX 628,34 pontos, 2,58 százalékos csökkenéssel, 23.747,19 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 20,5 milliárd forint volt, a vezető részvények az Egis kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. (MTI)