Magyarországnak nagyobb a mozgástere a pénzügypolitikában, mint a többi feltörekvőnek

A globális feltörekvő térség jegybankjai most már elkezdik a pénzügypolitikai szigorítást, jóval a fejlett piaci kamatemelések várható kezdete előtt. Magyarország azonban egyelőre az enyhítési szakaszban jár, bár ez is hamarosan - jó eséllyel már ebben a hónapban - véget ér - áll londoni felzárkózó piaci elemzők térségi előjelezésében. (MTI)

A JP Morgan globális bankcsoport londoni befektetési és elemző részlege új, 2010-2011-re szóló felzárkózó piaci monetáris prognózisában kimutatja, hogy a vizsgált 22 feltörekvő piaci jegybank GDP-súlyozással számított átlagos alapkamat-szintje jelenleg 4,47 százalék, 322 bázisponttal alacsonyabb a 2008. szeptemberinél.

 

A ház a 2010-2011-es időszakban az országcsoportra súlyozott átlagban 158 bázispontos kamatemelést jósol. A cég londoni elemzői kiemelik ugyanakkor, hogy az általuk várt szigorítási mérték alig a fele a 2008 szeptembere óta végrehajtott enyhítésnek. A táblázatos kimutatáson belül Magyarországra a JP Morgan londoni elemzői márciusban 5,50 százalékra beálló jegybanki kamatmélypontot jósolnak, és ehhez képest 2011 végéig 50 bázispontos emelést, vagyis 6,00 százalékra visszaemelkedő MNB-kamatot valószínűsítenek.

 

A magyar kamatszigorítás kezdetét 2011 szeptemberére teszik a cég szakértői; arra a hónapra 5,75 százalékra emelkedő kamatot várnak. Az átfogó elemzés szerint a tágabb értelemben vett Közép-Kelet-Európa az egyetlen országcsoport a feltörekvő térségen belül, ahol még nem ért véget teljesen a pénzügypolitikai enyhítés.

 

A JP Morgan szakértői a Magyarországról szóló fejezetben azt jósolják: az MNB is még kamatot fog csökkenteni, de várhatóan már csak egyszer, ebben a hónapban. Az elemzés kiemeli, hogy az MNB a 2008. októberi 300 bázispontos emelés óta eddig összesen 575 bázispontos kamatcsökkentést hajtott végre, és a JP Morgan alapeseti forgatókönyve az, hogy márciusban várható még egy, 25 bázispontos csökkentés.

 

A ház az idén nem vár MNB-kamatemelést, tekintettel arra, hogy a továbbra is gyenge belső kereslet és a nagy negatív kibocsátási rés valószínűleg még lejjebb nyomja a maginflációt. Az elemzés szerint azonban az sem várható, hogy 2011-ben a magyar pénzügypolitika függetleníteni tudja magát a kezdődő globális kamatemelési ciklustól, a JP Morgan londoni elemzői ezért összesen 50 bázispontnyi magyarországi kamatemelést vettek be prognózisukba. A ház szerint keresleti oldalról valószínűleg 2011-ben sem lesz inflációs nyomás Magyarországon, a JP Morgan azonban az MNB-nél "kevésbé derűlátó" azzal kapcsolatban, hogy az infláció jövőre a 3 százalékos cél alá kerül.

 

A cég azt jósolja, hogy az éves összevetésű inflációs ütem az idei harmadik negyedévben "rövid időre" a célszintre süllyed, ahogy a tavaly júliusi áfaemelés kiesik az indexből, de az év végére 3,5 százalékra emelkedik vissza. Jövőre a célhoz közeli átlagos magyarországi inflációt várnak a JP Morgan elemzői, de felfelé ható kockázatokkal. E kockázatok fő forrása az elemzés szerint a nyersanyagok és az élelmiszerek drágulása. A ház a kibocsátási rés bezárultát is előbb várja, mint az MNB.

 

A JP Morgan elemzése szerint "a politikai zajongás erősödése" és az áprilisi választások utáni költségvetési bizonytalanság is óvatosságot indokol a magyar jegybank részéről. A "fő figyelendő kockázat" az, hogy a Fidesz lazít-e a költségvetési politikán. Jóllehet a JP Morgan londoni elemzői nem várják a nagyobb szerkezeti reformok visszafordítását, azt azonban egyértelmű kockázatnak nevezik, hogy az új kormány felfelé módosítja az idei államháztartási hiánycélt. A cég számításai szerint csak az állami vállalatok adósságainak konszolidálása önmagában akár 6,5 százalékra is növelheti a hazai össztermékhez mért idei hiányt a 3,8 százalékos jelenlegi cél helyett.

 

Ez ugyan egyszeri jellegű intézkedés lenne, így is valószínű azonban, hogy a költségvetéssel kapcsolatos aggodalmak erősödnek a választások után - áll a JP Morgan londoni részlegének térségi elemzésében. Más nagy londoni házak mindazonáltal ezt nem tartanák indokoltnak, és azt sem, hogy az MNB márciustól leálljon a monetáris enyhítéssel.

 

A Bank of America-Merrill Lynch (BoA-ML), amely új indexet dolgozott ki az általa rendszeresen figyelt fő feltörekvő piacok pénzügypolitikai kondícióinak követésére (Monetary Conditions Indices - MCI), minapi elemzésében megállapította, hogy az indexhez használt kritériumok alapján a közép-európai három EU-gazdaság mindegyikében továbbra is viszonylag feszes a monetáris környezet, tekintettel a más felzárkózó gazdaságokéhoz képest jóval enyhébb inflációs nyomásra.

 

A cég londoni szakértői ennek alapján Magyarországon az idén még további 125 bázispontnyi jegybanki kamatcsökkentésre látnak módot, annál is inkább, mivel a magyar költségvetési elcsúszással kapcsolatos piaci aggodalmak szerintük "valószínűleg jelentősen eltúlzottak". A BoA-ML előrejelzése szerint az MNB alapkamata a jelenlegi 5,75 százalékról már ebben a hónapban 5,50 százalékra, júniusig 5,00 százalékra, szeptemberig pedig 4,50 százalékra csökken, és ezen a szinten fejezi be az évet.

 

A Goldman Sachs globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének minapi terjedelmes elemzése szerint is valószínűtlen, hogy a Fidesz visszafordítaná az utóbbi időszak gazdaságpolitikáját, tartva attól, hogy ezzel újabb valutaválságot kockáztatna. A GS szerint emellett a piac és a hitelminősítők figyelme is korlátozza a költségvetési mozgásteret.


Emelkedtek az európai részvények az ASML kedvező eredménye és az egészségügyi szektor kiemelkedő teljesítménye nyomán

Az európai részvénypiacok mérsékelt emelkedéssel zárták a szerdai kereskedést, amit az ASML várakozásokat felülmúló eredménye és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházási kereslet tartósságába vetett bizalom erősödése támogatott. A holland technológiai vállalat arról számolt be, hogy ügyfelei már a 2029-2030-as időszakra is érdeklődést mutatnak a legfejlettebb chipgyártó berendezések iránt; részvényei 1,2%-os árfolyamnyereséggel zárták a napot. A páneurópai STOXX 600 index összességében 0,4%-kal került feljebb. A pozitív piaci teljesítményhez az egészségügyi szektor is jelentősen hozzájárult, amely 2,3%-os emelkedésével több mint öt hete nem látott csúcsra kapaszkodott, így a nap legjobban teljesítő ágazatának bizonyult.
2026. 10. 15. 10:30
Megosztás:

Új korszak az USDC-nél: közvetlen uniós felügyelet alá kerül a Circle stabilcoinja

A Circle USDC-je elsőként kapta meg a „jelentős elektronikuspénz-token” besorolást az Európai Unió MiCA-rendelete alapján. A dollárhoz kötött stabilcoin felügyeletében 2026. november 12-től közvetlen szerepet vállal az Európai Bankhatóság, miközben a francia pénzügyi felügyelet is megtartja feladatainak egy részét. A döntés középpontjában a tartalékok, a likviditás és a visszaváltás biztonságát szolgáló követelmények állnak.
2026. 10. 15. 10:00
Megosztás:

Inflációs pofont kapott a Bitcoin: kitart a 80 ezer dolláros védővonal?

A Bitcoin árfolyama 82 ezer dollár alá csúszott a vártnál magasabb amerikai inflációs adat után, és ismét a közeli támaszokra irányult a kereskedők figyelme. Miközben a rövid távú technikai jelzések gyengülést mutatnak, a napi grafikon egyik fontos trendkövető indikátora még az árfolyam alatt húzódik. A következő nagy kérdés az, hogy a 80 ezer dollár körüli térség megállítja-e az eladókat, vagy mélyebb korrekció következik.
2026. 10. 15. 09:30
Megosztás:

De még mindig nem elég gyors a gyűlöletkeltő tartalmak eltávolítása az X-ről

A brit médiafelügyelet (Ofcom) szerdai helyzetértékelése szerint azt utóbbi időben gyorsult, de még mindig nem elég gyors a gyűlöletkeltő, illetve terrorcselekményekhez kötődő tartalmak eltávolítása az X közösségi portálról.
2026. 10. 15. 09:00
Megosztás:

Lezárul a vagyonadóról és a kata megújításáról szóló törvénytervezetek társadalmi egyeztetése

Lezárul a vagyonadóról, valamint a kisadózó egyéni vállalkozók tételes adójáról (kata) szóló törvénytervezetek társadalmi egyeztetése szerdán éjfélkor.
2026. 10. 15. 08:30
Megosztás:

GKI: a zöldülő áramtermelés önmagában nem oldja meg a magyar villamosenergiarendszer ár- és biztonsági problémáit

A zöldülő áramtermelés önmagában nem oldja meg a magyar villamosenergia-rendszer tartós ár- és biztonsági problémáit, azokhoz tárolókapacitásra, kockázatmegosztásra és az atomkapacitás megőrzésére is szükség van - állapította meg a GKI Gazdaságkutató Zrt. legújabb, csütörtökön közzétett elemzésében.
2026. 10. 15. 08:00
Megosztás:

Szallas.hu: Észak-Magyarországon pihennek a legtöbben a hosszú hétvégén

Az október 23-i hosszú hétvégén Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél, míg a régiók versenyében Észak-Magyarország vezet a Szallas.hu foglalási adatai alapján.
2026. 10. 15. 07:00
Megosztás:

Jóváhagyta Szlovákia 2027-es költségvetését a parlament, emelkedik a deficit

Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás Szlovákia 2027. évi költségvetését szerdán. A jövő évi büdzsé az idénre tervezettnél magasabb, 4,94 százalékos GDP-arányos hiánycélt vetít előre.
2026. 10. 15. 06:00
Megosztás:

Eva Malá Beluská az IKEA Csehország-Magyarország-Szlovákia új regionális ügyvezetője és fenntarthatóságért felelős igazgatója

Eva Malá Beluská veszi át az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős regionális ügyvezetői és fenntarthatóságért felelős igazgatói pozícióját 2026. november 15-től. A szakember Erika Intiso helyére érkezik, aki az Ingka Csoport globális fenntarthatósági vezetőjeként folytatja pályafutását.
2026. 10. 15. 05:30
Megosztás:

Határozott kiállást vár el Magyar Pétertől az uniós csúcson a Magosz

Határozott kiállást vár el Magyar Péter miniszterelnöktől az agrártámogatások ügyében a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) az Európai Tanács csütörtök-pénteki ülésén - közölte a Magosz szerdán az MTI-vel.
2026. 10. 15. 05:00
Megosztás:

AI-láz, 100 dolláros olaj és 5 százalékos kötvényhozamok formálják a piacokat

A befektetők figyelme egyszerre összpontosul a mesterséges intelligenciára épülő technológiai boom következő szakaszára és az ismét 100 dollár fölé emelkedő olajár hatásaira. Miközben az amerikai részvényindexek rekordközeli szinteken mozognak, az eredmény nagy részét egyre inkább néhány AI-központú technológiai vállalat adja – elterelve a figyelmet a piac egyébként gyenge teljesítményéről.
2026. 10. 15. 04:30
Megosztás:

Ez a baj a hazai magánorvosi ellátással - országos felmérési eredmények

Továbbra is kedvezően ítélik meg a magyarok a magánegészségügyi ellátást, ugyanakkor egyre többen érzik úgy, hogy költségét már nem engedhetik meg maguknak. A magánrendelések legfőbb előnye változatlanul a gyors hozzáférés, de az árak emelkedése egyre inkább hatással van a páciensek döntéseire – többek között ez derül ki a Prémium Egészségpénztár ideiországos, reprezentatív kutatásából*, amely immár negyedik alkalommal vizsgálta a szakorvosi ellátásokkal kapcsolatos lakossági véleményeket.
2026. 10. 15. 04:00
Megosztás:

Több mint 1200 munkahely kerülhet veszélybe a GSK gyógyszeripari vállalat belgiumi üzemeiben

Mintegy 1217 munkahely megszüntetését tervezi Belgiumban a brit GSK gyógyszeripari vállalat, amely szerdán rendkívüli üzemi tanácsi ülésen jelentette be átszervezési szándékát - számolt be szerdán az RTBF belga közszolgálati média.
2026. 10. 15. 03:30
Megosztás:

Költségvetési Tanács: nem sérti az államadósság-szabályt az idei költségvetés módosítása

A Költségvetési Tanács (KT) szerint megfelel az Alaptörvény államadósság-szabályainak a 2026-os költségvetés módosítása, az erről szóló véleményt egyhangú döntéssel fogadták el szerdán - derül ki az MTI-nek küldött tájékoztatóból.
2026. 10. 15. 03:00
Megosztás:

A vagyonadó éppen a legkisebb és a legnagyobb érintett vagyonoknál lehet a legkevésbé hatékony

Öt ponton javasolja a vagyonadó tervezetének módosítását a Blochamps Capital az adójogszabály jelenleg zajló társadalmi konzultációja kapcsán. A Blochamps egy igazságos, kiszámítható és ténylegesen beszedhető vagyonadó mellett érvel, amely képes a legnagyobb vagyonokat valóban bevonni a közteherviselésbe, és nem bünteti a magyar gazdaságban dolgozó tőkét, illetve nem köt le túlzottan értékes állami erőforrásokat.
2026. 10. 15. 02:30
Megosztás:

Ha csekken fizeted a gázszámlát, tudnod kell erről a változásról

Új lehetőséggel bővült a csekkes gázszámlák befizetése: a megújult iCsekk alkalmazásban már ingyenes qvik átutalás is választható. Közben az MVM Next ügyfeleinek arra is érdemes figyelniük, hogy rendszeres elektronikus fizetés után elmaradhat a megszokott csekk a papírszámla mellől. A postai befizetés azonban továbbra is elérhető, és több más megoldás közül is választhatnak a háztartások. Mutatjuk hogyan lehet fizetni egyszerűen, gyorsan.
2026. 10. 15. 02:00
Megosztás:

Azok a nyugdíjasok járnak jól, akiknek a Posta kézbesíti a nyugdíjukat

Miközben a nyugdíjasok többsége már bankszámlára kapja a járandóságát, százezrek továbbra is minden hónapban a postást várják.
2026. 10. 15. 01:00
Megosztás:

Rovaralapú takarmány-alapanyag fejlesztésén dolgoznak az SZTE-n

Rovaralapú takarmány-alapanyag fejlesztésén dolgoznak a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), a megoldás kedvezően befolyásolhatja a haszonállatok egészségét, valamint termelési mutatóit - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága szerdán az MTI-t.
2026. 10. 15. 00:30
Megosztás:

Fitch: az idén átlépi a 75 ezer milliárd dollárt a fejlett ipari gazdaságok államadóssága

Igen kedvezőtlen fejlemény a fejlett ipari gazdaságok állampapírpiacain tapasztalt meredek hozamemelkedés, különös tekintettel arra, hogy az országcsoport összesített szuverén adósságállománya az idén várhatóan átlépi a 75 ezer milliárd dollárt - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott őszi regionális helyzetértékelésében.
2026. 10. 14. 23:30
Megosztás:

Alapjaiban kell újragondolni a kata tervezetét a könyvelők országos egyesülete szerint

Alapjaiban kell újragondolni a kisadózó egyéni vállalkozók tételes adójának (kata) tervezetét a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) szerint.
2026. 10. 14. 23:00
Megosztás: