Már második hónapja csökken a Chicago-i PMI
2010. 06. 30. 15:55
Júniusban a várakozásoknak megfelelő mértékben csökkent a chicagói régió üzleti aktivitását mérő index. Az üzleti barométer értéke 59,1 százalékra mérséklődött a májusban mért 59,9 százalékról, így ez már a második havi csökkenés az áprilisban elért 63,8 százalékról, mely 2005 áprilisa óta a legmagasabb szint volt.
A mostani visszaesés megfelelt az előzetes várakozásoknak, a mérséklődés ellenére azoban továbbra is szolíd bővülés mutatkozik. A termelésre vonatkozó alindex értéke a májusi 61 pontról meredeken 64,2 pontra ugrott. Az új megrendelések alindex értéke viszont a májusban mért 62,7 pontról 59,1 pontra esett. A foglalkoztatottsági alindex az előző havi zsugorodásra utaló 49,2 pontról 54,2 pontra emelkedett. A készletek alidex értéke 46,5 pontra hanyatlott.
Iráni atomprogram - Szankciókat jelentett be a brit kormány
Szankciókat jelentett be iráni tisztviselők, kormányzati hatóságok és bankok ellen a brit kormány az iráni nukleáris fejlesztésről kötött megállapodás megsértése miatt.
A világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre Nyíregyházán
54 milliárd forintos beruházással a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre mostanra Nyíregyházán, s ez a vállalat egyetlen olyan üzeme Európában, amelyben a termelés minden folyamata jelen van - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a helyszínen.
Kevésbé csökkent az osztrák gazdaság teljesítménye a vártnál
Ausztria gazdasága kevésbé mély válságban van, mint eddig feltételezték. A statisztikai hivatal, a Statistik Austria nemzetgazdasági számításai szerint a bruttó hazai termék (GDP) 2024-ben nem 1,0 százalékkal csökkent, mint azt legutóbb feltételezték, hanem 0,7 százalékkal. A Statisztikai Hivatal kedden a 2023-as GDP-t is felfelé módosította: a korábban jelzett 1,0 százalékos csökkenés helyett most 0,8 százalékos mínuszt állapított meg.
Kriptovaluta hírek: Litecoin – mi mozgatja az LTC árfolyamát?
Az elmúlt hónapokban a Litecoin (LTC) piacán számos tényező – technikai, fundamentális, szabályozási és piaci pszichológiai – egyaránt szerepet játszott az árfolyam mozgásában. Az alábbi elemzésben összegyűjtöm és rendszerezem a legfontosabb eseményeket és mozgatórugókat, valamint azt vizsgálom, milyen kockázatok és lehetőségek előtt áll a Litecoin rövid és középtávon.
Zuhan a Bitcoin dominancia – Robbanásszerű altcoin szezon jöhet a láthatáron
A kriptopiac szeptember végén újra izgalmas fordulatot vesz: miközben a Bitcoin dominanciája határozott csökkenésbe fordult, az altcoinok készülnek a rég várt áttörésre. Az elemzők szerint hamarosan elérkezhet az altseason csúcspontja, amikor számos alternatív kriptovaluta történelmi csúcsokra törhet.
2025. október 1-jétől tilos a power bankek használata az Emirates járatok fedélzetén
Emirates légitársaság 2025. október 1-jétől új biztonsági előírást vezet be, amely értelmében tilos lesz bármilyen típusú power bank használata a fedélzeten. A légitársaság valamennyi repülőgépén biztosított az ülésekbe épített áramforrások használata, ugyanakkor az Emirates továbbra is javasolja utasainak, hogy készülékeiket – különösen hosszabb repülőutak előtt – teljesen feltöltve vigyék magukkal.
Új szintre lép a Syngenta fenntarthatósági programja Dióskálon
Az idei évtől a dióskáli INTERRA® Farm nemcsak a Syngenta fenntarthatósági kezdeményezéseit bemutató gazdaságként, hanem agronómiai, növényvédelmi és digitális megoldásainak kiemelt kísérleti terepeként is működik tovább. Plótár István zalai gazdasága több mint egy évtizedes, követésre érdemes tapasztalatokkal szolgál más termelők számára is, amelyekkel fokozhatják versenyképességüket és fenntarthatóan növelhetik jövedelmezőségüket.
A KSH lezárta az EU–SILC-felvétel revízióját
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) befejezte az EU–SILC-felvétel tervezett revízióját a 2018 és 2023 közötti időszakra vonatkozóan. A felülvizsgálat eredményeként a szegénység fő mérőszáma, a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya országos szinten egyik évben sem változott jelentősen. A revízió megerősítette az EU–SILC-adatok és a módszertan megbízhatóságát, valamint arra is rávilágított, hogy a felülvizsgálat előtti adatok is megfelelő alapot nyújtottak a szegénység monitorozásához.
A magyarok szerint az élelmiszer-pazarlás ugyanolyan nagy probléma, mint a klímaváltozás
A magyar fogyasztók szerint az élelmiszer-hulladék keletkezése a klímaváltozással egyenrangú kihívásnak számít, a megkérdezettek 78 százaléka egyformán súlyos problémaként említi a két jelenséget – világít rá a Nestlé reprezentatív felmérése. Mindez különösen aktuális az Élelmiszerpazarlás Világnapján, amikor a figyelem még inkább a mindennapi döntéseinkre és szokásainkra irányul.
Műfüves focipályát adtak át a hallássérültek budapesti tanintézetében
A kormányzat célja, hogy mindenki, így a fogyatékossággal élők számára is a legjobb feltételeket biztosítsa a rendszeres sportoláshoz, a testmozgáshoz - jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára, amikor felavatták a Nagy Norbert műfüves focipályát hétfőn a Budapesti Hallássérültek Tanintézetében.
Új szemléletű női vezetőképzés a Harvard Egyetem DCE részlegével együttműködésben
Nagy sikerrel zárult az egyedülálló szemléletű WILL (Women in Leadership League) Program első, nemzetközi együttműködésben megvalósuló női vezetőképzési modulja. A Harvard Egyetem Division of Continuing Education (DCE) részlegének a Bostonhoz közeli Cambridge-ben tartott képzésén a női vezetők szakmai és személyes fejlődése állt a középpontban.
Globális ügynökség hálózathoz csatlakozott az Influence Media
Az Influence Media csatlakozott a More Agencies globális ügynökség hálózathoz, mely helyi partnerein keresztül közel 30 országban nyújt egyedi igényekre szabott marketing, kommunikációs és public affairs szolgáltatásokat. A partnerség révén az Influence Media magas színvonalon tudja támogatni magyar vállalatok üzletfejlesztését a nemzetközi piacokon. Az ügynökség továbbá tudásmegosztás keretében folyamatos hozzáférést kap a legfrissebb globális vállalati kommunikációs gyakorlatokhoz, beleértve az élvonalbeli AI-alapú és adatvezérelt megoldásokat.
Megépült az első lakóház falazórobottal Magyarországon
A WLTR névre keresztelt építőipari segédeszköz alig négy hónappal magyarországi bemutatkozása után már élesben is bizonyított: a falazórobot kevesebb mint 3 nap alatt húzta fel egy családi ház falait Budapest XVIII. kerületében. Az eszköz hatékony megoldást kínál az építőipart sújtó jelentős munkaerőhiányra.