Március 9-14. között 57 milliárd forintot hagytunk ott a hiper-, szupermarketekben és drogáriákban

A COVID-19 koronavírus kirobbanásának hetében (10. hét) a magyarok 98%-a már hallott a járványról, és 10-ből hatan már a fertőzés megjelenése előtt aggódtak miatta. A veszélyhelyzet kihirdetése előtt még csupán 11% kezdte el a járványkamra feltöltését, derült ki a Nielsen 800 fő bevonásával készült reprezentatív, országos felméréséből. A rendkívüli helyzetre adott fogyasztói reakció egy hét alatt 57 milliárdos forgalmat generált a kiskereskedelmi láncok szkennelt adatai alapján, ez közel 50 százalékos értékbeli emelkedés az előző év azonos időszakához képest. A 11. hét nyertese a háztartási papíráru, azon belül a vécépapír volt, amelyből mintegy 150%-al több fogyott, közel 1,8 milliárd forint értékben.

Március 9-14. között 57 milliárd forintot hagytunk ott a hiper-, szupermarketekben és drogáriákban

Március 5. és 12. között már gyakorlatilag a magyar lakosság egésze (98%-a) hallott a COVID-19-ről, az azóta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által pandémiának nyilvánított koronavírus-fertőzésről. A 40-nél idősebb válaszadók jelentős része (93%) a televízióból tájékozódik, míg a 18-39 évesek az interneten informálódnak (77%) a járvány alakulásáról. Az, hogy a megkérdezettek fele a barátoktól, ismerősöktől szerzett be információkat, élesen jelzi, hogy a járvány magyarországi kirobbanásakor (március 4.) már erőteljesen jelen volt a téma a közbeszédben.

A válaszadók közel háromötöde, különösen a vidéken élők és az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezők elégedettek vagy maximálisan elégedettek voltak a vírus terjedésével kapcsolatos tájékoztatással*, ez azonban nem befolyásolta az ezzel kapcsolatos aggodalmak mértékét. A hazai lakosság jelentős része (59%) inkább vagy nagyon aggódott a járvány hazai elterjedése miatt, csupán 5%-uk nyilatkozott úgy, hogy egyáltalán nem okoz neki fejfájást a potenciális járvány.

A felmérés időszakában (2020. március 5-12.) csupán a válaszadók több mint egynegyede tett lépéseket járványkamrája feltöltéséért, ekkor jellemzően tartós élelmiszert (82%), gyógyszert (67%) és higiéniai termékeket (65%) vásároltak. Ebben az időszakban (a határzár életbe lépése előtt) a tervezett utazásokat mindössze a válaszadók fele tervezte lemondani.

Mennyire vagy spórolós? ITT megnézheted!

A március 9-15. közötti kiskereskedelmi adatokból egyértelmű összefüggés rajzolódik ki az kormányzati lépések és a vásárlási adatok között. Az iskolák digitális tanmenetre történő átállása és az általánosan ajánlott otthoni munkavégzés hatására a magyar fogyasztók elözönlötték a kiskereskedelmi egységeket. Míg a február végi (február 24.-március 1.) első felvásárlási roham a tartós élelmiszerek betárazásáról szólt, addig a 11. hét a vegyi áruk felhalmozását is magával hozta.

„A vizsgált hétben a kiskereskedelmi láncok szkennelt heti adatai alapján 56,9 milliárd forintot hagytunk ott a boltokban” –mondta Szűcs-Villányi Ágnes, a Nielsen Connect ügyvezető igazgatója. „Ez, különösen amellett, hogy március 15-én minden zárva tartott, nagyon magas szám, 47%-os értékbeli növekedés az előző év azonos időszakához képest.”

A Nielsen adataiból kiderül, hogy a kosárméret jelentősen nőtt (közel 50%-kal), a drogériáknál pedig 50%-ot meghaladó forgalomemelkedés tapasztalható.

A kimagaslóan teljesítő élelmiszerkategóriák között a cukor megtartotta vezető szerepét a 11. héten is, értékbeli forgalma háromszorosára nőtt az előző év azonos időszakához képest. Jelentősen megugrott a szószok (+195%) és száraztészta (+192%) értékbeli forgalma is. A liszt és rizs forgalmi adatai továbbra is rekordeladásokat mutatnak. Az öt kategóriára összesen közel 2,8 milliárd forintot költöttünk a vizsgált időszakban.

A vegyi áruk között a vitaminok taroltak: értékbeli eladásuk megnégyszereződött a 11. héten tavalyhoz képest, a tisztítószerek és szappanok fértek még fel a dobogóra, hasonló forgalmi trenddel. Érdekesség, hogy a vécépapír forgalma, bár a 9. és 10. héten még nem ugrott meg kiugróan, addig a 11. héten csúcsokat döntött: 196%-kal többet költöttünk a kategóriára 2019 11. hetéhez képest.
 
Az említett vegyi-árukategóriákra mindösszesen 2 milliárd forintot költöttünk egyetlen hét alatt.

*A felmérés időszakában még nem indult el a központi, koronavirus.gov.hu oldal.

Hozzászólások

Egyre nagyobb a nyomás a brit kormányon

A legnagyobb turisztikai cégek és a parlament részéről is egyre nagyobb nyomás nehezedik a brit kormányra annak érdekében, hogy a külföldről beutazókra júniustól tervezett karanténelőírás ne lépjen életbe.
2020. 05. 31. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

1,3 milliárd forintból újulhatnak meg a hévízi magánszálláshelyek

A hévízi magánszálláshelyek összesen mintegy 1,3 milliárd forinthoz juthatnak, ha élnek a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) magánszállások fejlesztésére vonatkozó pályázati lehetőségével - közölte a város önkormányzata pénteken az MTI-vel.
2020. 05. 31. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyi tejet fogyaszt a magyar? - ábrán mutatjuk

Tehéntejtermelés, ezer tonna
2020. 05. 31. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 22. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2020. 05. 30. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyszerűsödnek a családtámogatások igénylésének feltételei

Egyszerűsödnek a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), a babaváró támogatás és a jelzáloghitel-elengedés igénylésének feltételei, valamint bővül az igénylők köre a Magyar Közlönyben péntek éjjel megjelent kormányrendelet értelmében - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton a Facebook-oldalán.
2020. 05. 30. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változott a cigi ára két évtized alatt - ábrán mutatjuk!

Egy doboz Sopianae, Multifilter, Symphonia cigaretta éves fogyasztói átlagára, Ft (multifilteres, rövid, csomag)
2020. 05. 30. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a műtrágya-értékesítés árbevétele

Egy százalékkal, 52 milliárd forintra mérséklődött az első negyedévben értékesített műtrágya nettó árbevétele az előző év azonos időszakához képest, a műtrágyaárak átlagosan 10 százalékkal voltak alacsonyabbak - derült ki a NAIK Nemzeti Agrárgazdasági Kutatóintézet honlapján közzétett jelentésből.
2020. 05. 30. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újraindul az SZTE radiológiai klinika

A professzionális orvostechnológiai és betegbiztonsági elvárásoknak is megfelelő új képalkotó diagnosztikai eszközparkot, a régió legkorszerűbb MR-centrumát és új betegirányítási rendszert alakítottak ki a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) június 1-jével újrainduló radiológiai klinikáján - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény az MTI-t.
2020. 05. 30. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyi megtakarítása van egy átlagos fiatalnak?

Átlagosan 404 ezer forint megtakarítása van a 19 és 29 év közötti magyar fiataloknak egy 2020 első negyedévi felmérés szerint, ezen belül a 19-25 évesek átlagosan 300 ezer forint spórolt pénzzel rendelkeznek, míg a 26-29 éveseknél félmillió forint felett alakul a félretett összegek átlaga.
2020. 05. 30. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Változik a MÁV-Start menetrendje

Megváltozik mától a vonatok menetrendje és a jegyek díjszabása is.
2020. 05. 30. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Véget érhet a papírszámlázás korszaka

Július 1-től több mint egymillió vállalkozás egymás közötti ügyletének a számlaadatait látja az adóhivatal. A gazdálkodókat egy Európában egyedülálló újítással segíti a NAV: okostelefon használatával ingyenesen és néhány kattintással állítható ki a számla a NAV Online Számlázó programjának mobilalkalmazásával. A zökkenőmentes átállást pedig a július 1-től szeptember 30-ig tartó szankciómentes-időszak biztosítja - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
2020. 05. 30. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újraindult a kajak-kenu Magyarországon

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnökségének felkérésére Hüttner Csaba és Weisz Róbert szövetségi kapitány már júniusra beterjeszti a tokiói olimpiáig, illetve paralimpiáig tartó felkészülési programokat és válogatási elveket.
2020. 05. 30. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megtérítik az erasmusos diákok plusz költségeit

A koronavírus-járvány miatt felmerülő plusz költségeit meg kell téríteni azoknak a diákoknak, akik az Erasmus+ programban vesznek részt - közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken a koronavirus.gov.hu honlapon.
2020. 05. 30. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővüléssel zárhatja a nyarat a hazai turizmus

Bővüléssel zárhatja a nyarat a belföldi turizmus, hiszen valószínűleg túl fogja szárnyalni a tavalyi teljesítményét - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) honlapján közzétett nyilatkozatában a szervezet vezérigazgatója.
2020. 05. 30. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A BMW átvette és kifizette a leendő autógyár területét

A BMW Group átvette és kifizette a leendő debreceni autógyárának a területét, az ingatlan tulajdonjogát megszerezte - közölte az önkormányzat péntek délután az MTI-vel.
2020. 05. 29. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Népszerű a munkahelyteremtő bértámogatás

A múlt héten bejelentett, 80 milliárd forintos keretösszegű munkahelyteremtő bértámogatási program egyre népszerűbb, rövid idő alatt már több mint 3000 munkavállaló után igényelték a cégek - közölte az innovációs és technológiai miniszter pénteken Zalaegerszegen.
2020. 05. 29. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Esett a vezető részvények többsége

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 464,76 pontos, 1,28 százalékos csökkenéssel, 35 875,71 ponton zárt pénteken.
2020. 05. 29. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Június 3-án újabb átállás lesz az Antenna Hungáriánál

Június 3-án újabb üteméhez érkezik az Antenna Hungária technológiaváltása. A MinDig TV és MinDig TV Extra szolgáltatásait érintő átállás március és augusztus között tíz ütemben zajlik. A hetedik átállás Nyugat-Magyarország egyes régióit érinti.
2020. 05. 29. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kik lendítik fel a hazai turizmust és hogyan pünkösdölünk az idén?

Főképp a fiatalok azok, akik már a következő hazai úticélon gondolkodnak, derült ki egy friss kutatásból, melyet a Lounge Group készített a Magyar Turisztikai Ügynökség részére. Kiderült az is, hogy kikkel és hova terveznek utazni a közeljövőben, és melyik úti célok húzhatnak hasznot a Pünkösddel induló nyárból.
2020. 05. 29. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A gazdasági tranzakciók nagy részét érintheti a külföldi befektetésekre és ügyletekre vonatkozó új bejelentési kötelezettség

2020. május 26-án a Kormány elfogadta a 227/2020. (V.25.) sz. Kormányendeletet, ami 2020. december 31. napjáig új hatósági bejelentési kötelezettséget határozott meg az úgynevezett stratégiai társaságokban történő bizonyos részesedés és egyéb jogosultság szerzésére vonatkozó, illetve egyéb, külföldi vagy külföldi hátterű cégek által megvalósított tranzakciókkal kapcsolatban, hívja fel a figyelmet a Baker Mckenzie budapesti irodájának társasági jog és vállalatfelvásárlási csoportja.
2020. 05. 29. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások: