Márciusban 675 millió euró aktívumot mutatott a külkereskedelem
2014. márciusban – első becslés szerint – a kivitel értéke 7,3 milliárd eurót (2291 milliárd forintot), a behozatalé 6,7 milliárd eurót (2081 milliárd forintot) tett ki. A külkereskedelmi mérleg aktívuma az év harmadik hónapjában 675 millió euró (210 milliárd forint) volt. A márciusi kivitel 80, a behozatal 75%-át az Európai Unió tagállamaival bonyolítottuk le.
2014. január–márciusban – előzetes adatok szerint – a kivitel értéke 20,8 milliárd euró (6406 milliárd forint), a behozatalé 18,9 milliárd euró (5813 milliárd forint) volt. A kivitel és a behozatal euróban számított értéke 5,1, illetve 4,0%-kal nőtt. A külkereskedelmi mérleg többlete 286 millió euróval volt több, mint a 2013. január–márciusi időszakban.
Márciusban a forint az euróhoz képest 2,8 százalékkal gyengébb volt, a dollárhoz képest pedig 3,6 százalékkal felértékelődött az egy évvel korábbihoz képest, ezért az export és az import különböző fizetőeszközökben számított növekedése eltér. Az export így forintban 10,9, dollárban 13,8 százalékkal nőtt tavaly februárhoz viszonyítva, az import 12,6, illetve 15,2 százalékkal volt több. Az első negyedévben hasonló változást okozott a forint 3,9, illetve 0,1 százalékos leértékelődése az euróhoz és a dollárhoz képest.