Máris itt a jegybanki kamatemelés hatása: drágulnak a forintosított devizahitelek augusztusban!

Az alapkamat emelésének hatása relatív gyorsan begyűrűzik a változó kamatozású hitelek árazásába, emiatt az augusztusban forduló forintosított devizahitelesek kamata 0,54 százalékponttal fog nőni. Ráadásul a kamatnövekedés 2020. év eleje óta ennél jóval magasabb, már meghaladja az 1 százalékpontot. Mindezt azonban elfedheti a hitelmoratórium, így a következményekkel sokan csak később szembesülnek majd.

Máris itt a jegybanki kamatemelés hatása: drágulnak a forintosított devizahitelek augusztusban!

A jegybanki alapkamat két lépésben – júniusban és júliusban – megemelkedett 0,60 százalékponttal. Ezzel az irányadó kamatláb már 1,20 százalék. Az alapkamat emelése pedig hatással van a lakáshitelek kamatára (vagyis árára) is.

Ráadásul a meglévő változó kamatozású lakáskölcsönök – azon hitelek, amelyek kamata akár éven belül is módosulhat – kamatába igen gyorsan begyűrűzhet a változás. Ez érthető is, hiszen a BUBOR értéke – ezen mutató értéke alapján változik meg az ilyen típusú lakáskölcsönök kamata – jellemzően igen gyorsan reagál az alapkamat módosulására.

Az új hitelt igénylők körében jelenleg igen népszerűtlenek a változó kamatozású kölcsönök, ugyanakkor a meglévő hitelállománynak igen jelentős része még mindig ilyen kamatozású. Ennek oka, hogy a régi devizahiteleket a forintra váltás során 3 havi BUBOR-hoz kötött változó kamatozású hitellé alakították át!

Augusztusban már fájni fog az alapkamat emelése

Ráadásul a júliusi alapkamat emelés nem jött jókor, hiszen pont július 28-a az a dátum, ami a változó kamatozású kölcsönök kamatának alakulása szempontjából lényeges. (A hónap utolsó munkanapját két nappal megelőzően érvényes BUBOR értéke alapján módosul ugyanis a kölcsönök kamata: vagyis az augusztusban módosuló változó kamatozású kölcsönök kamatára a július 28-án érvényes BUBOR lesz hatással.) Márpedig az alapkamat megnövelése miatt a BUBOR értéke is jelentősen megemelkedett: a 3 havi irányadó referencia-kamatláb értéke 1,33 százalékra emelkedett július 28-ra. Ez 0,54 százalékponttal magasabb, mint a három hónappal korábban érvényes érték.



Ez azt is jelenti, hogy az augusztusban forduló régi devizahitelek kamata 0,54 százalékponttal meg fog emelkedni. Ez egy 10 millió forint fennálló tartozású, 10 év hátralévő futamidejű kölcsön esetében 2 500 forint törlesztőrészlet emelkedést jelentene. A kamatemelkedés miatt a teljes visszafizetendő összeg is megemelkedne 300 ezer forinttal a Bankmonitor lakáshitel kalkulátora alapján.

Természetesen a változásnak nem csak a volt devizahitelesekre lesz hatása. Rövidesen valamennyi változó kamatozású kölcsönnél jelentkezni fog a kamatemelés hatása.

Nem most kezdődött a kamatok emelkedése

A BUBOR azonban már az alapkamat megemelése előtt növekedésnek indult. 2020 év eleje óta a 3 havi irányadó referenciamutató értéke nagyságrendileg 1,10 százalékponttal nőtt. Ez a kamatemelés egy 10 millió forint összegű, 10 éves hátralévő futamidejű hitel esetében már jelentősebb, 5 ezer forintos törlesztőrészlet növekedést eredményezne, a teljes visszafizetendő összeg pedig 600 ezer forinttal emelkedhetne ezáltal.

Ez a kamatemelkedés már megtörtént, sok adós azonban még nem szembesült az új helyzettel, a 2020. március 18-án bevezetett hitelmoratórium ugyanis elfedi a kamatemelés hatását. (A hitelmoratórium ideje alatt az adósoknak nem szükséges megfizetniük a havi törlesztőrészleteiket.) Ezen fizetési szüneteltetés ideje alatt sokan nem követték hitelük kamatának alakulását, ők várhatóan október elején  fognak szembesülni az új helyzettel, a moratórium ugyanis a jelenleg ismert feltételek mellett szeptember végén lejár. Azt pedig minden érintettnek fontos szem előtt tartania, hogy a törlesztés szüneteltetése nem véd a kamatemelkedés ellen, a moratórium lejártát követően a törlesztők – kizárólag a kamatemelkedés miatt – meg fognak emelkedni az érintett hiteleknél.

Ráadásul a folyamat nem állt meg, a jegybank további kamatemelési lépéseket helyezett kilátásba: az alapkamat emelése mindaddig folytatódik, amíg az infláció el nem éri a kívánatos szintet. Érdemes szétnézni a banki ajánlatok között mindazoknak, akik el szeretnék kerülni hitelük további drágulását. Egy hitelkiváltással – meglévő kölcsönöd újra cserélésével – ugyanis olcsóbbá és/vagy biztonságosabbá teheted hiteledet.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: