Mától lehet pályázni a gazdáknak a 11 milliárd forintos díjtámogatási keretre

A mezőgazdasági biztosítások díjához nyújtott támogatás keretösszege minden eddiginél magasabbra, 11 milliárd forintra emelkedett idén. A gazdálkodók április 7. és május 15. között pályázhatnak a támogatásra, mellyel a biztosítások díjának akár 70 százalékát is visszakaphatják utólagos támogatásként. Ehhez azonban fontos, hogy a Magyar Államkincstárhoz benyújtandó kérelemben ne feledkezzenek meg ennek igényléséről sem - hívja fel a figyelmet a Groupama Biztosító.

Mától lehet pályázni a gazdáknak a 11 milliárd forintos díjtámogatási keretre

Az egyik legnagyobb hazai agrárbiztosító adatai szerint a tavalyi évben a mezőgazdaságban a legnagyobb károkat a jégeső mellett a tavaszi fagyok okozták. Az április 1-től kezdődő tavaszi fagyok esetében -2 fok alatt szolgáltatnak a biztosítók, így a húsvéti fagyok idején idén is azok a termelők érezhetik biztonságban magukat, akik már megkötötték biztosításukat.

Akár 70%-os díjtámogatás

A magyar gazdák egyre tudatosabbak, a mezőgazdasági területekre kötött biztosítások mintegy kétharmadára már igényelnek díjtámogatást. A legelterjedtebb díjtámogatott biztosítási forma a legtöbb káreseményre kiterjedő, komplex un. „A” típusú biztosítás, mely a főbb növények biztosítását teszi lehetővé akár 70%-os, de minimum 41,25% garantált díjtámogatás mellett.

Azok, akik már megkötötték biztosításukat, április 7-től benyújthatják igénylésüket a díjtámogatásra. Azért is fontos ez, mert a kárenyhítési rendszerből is csak akkor jogosult a termelő a teljes kárenyhítésre, ha rendelkezik mezőgazdasági biztosítással is.

Évente 800-1000 termelő esik el a lehetőségtől

Évről-évre egyre többen nyújtják be díjtámogatási igényüket a Magyar Államkincstárhoz. Ahhoz, hogy ezt a támogatást valóban meg is kapják, fontos, hogy nagyon figyelmesen töltsék ki az igénylést.

„Tapasztalataink szerint sokan amiatt esnek el a lehetőségtől, mert egyszerűen nem jelölik igényüket az un. Egységes Kérelem online űrlapon. Évente 800-1000 gazda is megfeledkezhet erről, akik így átlagosan 150 ezer forinttól esnek el évente” – mondta el Baranyi Szabolcs mezőgazdasági üzleti igazgató.

Érintésmentes szerződéskötési folyamatok

A szélsőséges időjárási jelenségek miatt a mezőgazdaság az egyik legkiszolgáltatottabb területe a gazdaságnak, ezért kiemelten fontos a gazdák számára a megfelelő biztosítás kötése. Nincs ez másként a járvány idején sem, ezért a Groupama Biztosító a gazdák és saját szakértői egészségének védelmében több olyan változtatást is bevezetett, mely lehetővé teszi, hogy a gazdák gyakorlatilag személyes találkozás nélkül is meg tudják kötni az egész év gazdálkodására kiható biztosítási szerződéseiket.

Hozzászólások

Kapósabbak lettek a korszerűsítendő ingatlanok

A lakásfelújítási programnak máris érződik a hatása a használt lakások piacán: főként a Budapesten és Pest megyén kívüli lakáspiacon lettek népszerűbbek a korszerűsítendő lakások, az idei első negyedévben az érdeklődések harmada érkezett ilyen ingatlanra, míg tavaly 28 százalékos volt az arányuk - közölte az ingatlanhirdetési portál legfrissebb elemzésében vasárnap az MTI-vel.
2021. 04. 11. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Támogatja a kormány az egészségügyet ellátó cégeket

A kormány minden támogatást megad ahhoz, hogy ebben a rendkívül nehéz helyzetben is gördülékeny legyen az együttműködés az egészségügyi intézmények és a számukra eszközöket, felszereléseket szállító cégek között - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára az MTI-vel vasárnap.
2021. 04. 11. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ipari és építőipari adatok érkeznek a jövő héten

Az ipari termelés februári teljesítményéről szóló második becslést és az építőipar februári kibocsátásának adatait publikálja jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 04. 11. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre népszerűbb az elektronikus fizetés

Az elektronikus fizetés elterjedését számos intézkedés segíti, többek között a tavaly márciusban debütált azonnali fizetési szisztéma, a másfél millió forint feletti készpénzfizetési korlátozás, valamint az, hogy idéntől, ahol van online pénztárgép, ott elektronikusan is lehet fizetni - mondta Tállai András az MTI-nek.
2021. 04. 11. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változott az üzemanyag ára 2018 óta - ábrán mutatjuk!

95-ös oktánszámú, ólommentes autóbenzin és a gázolaj, havi, országos fogyasztói átlagára, forint/liter
2021. 04. 11. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ivartalanítási programot indított a Nébih

A kistelepülésekre fókuszáló, ivartalanítási programot indított a kóbor kutyák számának csökkentése érdekében a kistelepüléseken a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), 50 millió forintból 1400 kutya ivartalanítását finanszírozzák - közölte a hivatal pénteken az MTI-vel.
2021. 04. 11. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trendszerű lejtmenetben a kiskereskedelem

A kiskereskedelem trendszerű lejtmenetben van és a márciusi járványügyi korlátozásokat is figyelembe véve várhatóan negatívan járul hozzá a GDP első negyedévi alakulásához - így kommentálták az MTI-nek nyilatkozó elemzők a KSH februári adatait.
2021. 04. 11. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország segít Szlovákiának az orosz oltóanyag bevizsgálásában

Magyarország segít Szlovákiának a Pozsony által megrendelt, koronavírus elleni orosz oltóanyag bevizsgálásában - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, miután megbeszélést folytatott Igor Matovic szlovák miniszterelnök-helyettessel, pénzügyminiszterrel.
2021. 04. 11. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyárra talán elérhető lesz a nyájimmunitás

Ha a védőoltásokat sikerül megfelelő ütemben beadni, és az emberek minél nagyobb számban kérik is azt, akkor talán nyárra elérhető a tömeges immunitás - erről a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője beszélt a közmédiának szombaton.
2021. 04. 11. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Az ötöst nem, de a Joker-t ketten is elvitték!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 14. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2021. 04. 10. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megjelent a TokajKalauz negyedik kiadása

Megjelent a TokajKalauz eddigi legátfogóbb, negyedik kiadása; a kétnyelvű kötet a teljesség igényével mutatja be a történelmi borvidék látnivalóit és programjait a legizgalmasabbnak értékelt pincéktől, a helyi gasztronómián, rendezvényeken és a legszebb kirándulóhelyeken át a legjobbnak ítélt szálláshelyekig.
2021. 04. 10. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Zöldáramra váltott a pécsi Körber Hungária Gépgyártó Kft.

Teljes egészében megújuló energiaforrásokból származó villamos energiával fedezi pécsi telephelyének áramszükségletét a dohányipari gépek és a hozzájuk tartozó alkatrészek előállításáról ismert Körber Hungária Gépgyártó Kft. - közölte a vállalat pénteken az MTI-vel. megújuló energiaforrásokból termelt villamos energia.
2021. 04. 10. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyarok 87 százaléka klímaszorongó és aggódik a környezetpusztítás következményei miatt

Szinte nincs olyan magyar ember, akit ne foglalkoztatna a bolygó jövője, egy lakos pedig átlagosan 12 környezetkárosító tényezőt tud felsorolni – derült ki az ALTEO Csoport megbízásából készített országos, reprezentatív kutatásból. Bár a különböző demográfiai csoportok eltérően vélekednek ezek jelentőségéről, egy dologban azonban 80 százalékuk egyetért: a környezetvédelem az egész társadalom közös felelőssége.
2021. 04. 10. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Eredményesen zárta a egyedévet a Pallas Athéné Alapítvány

Biztonságos és felelősségteljes gazdálkodásának köszönhetően eredményesen zárta 2021 első negyedévét a Pallas Athéné Alapítvány: az Optima Befektetési Zrt., mint az alapítványi vagyon kezelője, 745 millió forinttal gyarapította az alapítványi összvagyont, így az az első negyedév végén összesen 279,8 milliárd forintot tett ki - közölte az alapítványi vagyon kezelője az MTI-vel pénteken.
2021. 04. 10. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új csalók bukkantak fel a Magyar Posta nevében

A Magyar Posta arculati elemeit felhasználó, kéretlen elektronikus levelekben elrejtett információgyűjtő kémprogramra hívja fel a figyelmet a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete. A rendőrség azt közölte: a levél nyelvezete eltér a megszokott hivatalos formulától, és már a megszólítás is gyanút ébreszthet.
2021. 04. 10. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

144 milliárd forint az államháztartás hiánya

A járványügyi védekezés, a vakcinabeszerzések és a gazdaság újraindítását szolgáló intézkedések következtében 1144,1 milliárd forintos hiánnyal zárt március végén az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere - közölte pénteken kiadott gyorstájékoztatójában a Pénzügyminisztérium (PM).
2021. 04. 10. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

A Facebook kevesebb politikai tartalmat jelenít meg a felhasználóknak

A Facebook úgy döntött, hogy kevesebb politikai tartalmat fog megjeleníteni a felhasználóknak - írta a főpolgármester pénteken a közösségi oldalán.
2021. 04. 09. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A CIG menedzsmentje nem javasolja az osztalék fizetését

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. igazgatósága nem javasolja osztalék kifizetését a 2020-as üzleti év után - közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzé tett közgyűlési dokumentumokban.
2021. 04. 09. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A rádiók és televíziók mentesülnek a médiaszolgáltatási díj megfizetése alól

Jóváírja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a rádiók és televíziók idei első negyedévi médiaszolgáltatási díjait és a második negyedévi kötelezettségeket sem kell teljesíteni, miután április 8-án életbe lépett az erre vonatkozó kormányrendelet. A döntésnek köszönhetően összesen 341 médiaszolgáltató – és az ott dolgozó több ezer munkatárs – gazdasági kilátásai javulnak.
2021. 04. 09. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az OTP húzta le a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 418,75 pontos, 0,95 százalékos csökkenéssel, 43 775,41 ponton zárt pénteken.
2021. 04. 09. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások: