Matolcsy - Az európai gazdaság motorjává válhat a Kárpát-medence

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint történelmi esély kínálkozik Magyarország és a Kárpát-medence számára ahhoz, hogy a 21. század elején megszülető új európai gazdaság motorjává váljon.

A tárcavezető pénteken Móron, a Wekerle Sándor emlékév keretében megrendezett Kárpát-medencei gazdasági fórumon Gazdaságpolitika határok nélkül címmel tartott előadást. A rendezvényre a Fejér megyei gazdasági szakemberek mellett Erdélyből, a Felvidékről, Délvidékről, valamint Burgenlandból is érkeztek vendégek.

 

A nemzetközi fórumot a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, az Enterprise Europe Network Közép-dunántúli regionális irodája, a Magyar Közgazdasági Társaság Fejér Megyei Szervezete és a Fejér Megyei Hírlap rendezte. A konferenciát azzal a céllal hívták össze, hogy lehetőséget biztosítson a Kárpát-medencei régió vállalkozásainak, közgazdászainak, kamaráinak a gazdasági helyzetelemzésre, az információcserére és az együttműködés kereteinek bővítésére.

 

Radetzky Jenő, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke köszöntőjében hangsúlyozta: nem csak kötelességünk, hanem "evidens érdekünk, a Kárpát-medencei gazdasági tér újraépítésének kezdeményezése". Javasolta, hogy az új térségi gazdaságpolitika elindítását szolgáló tervet Wekerle Sándorról, Magyarország egykori miniszterelnökéről, pénzügyminiszteréről nevezzék el. A felvetésre reagálva, Matolcsy György azt mondta, hogy "a csúcspont az lesz, amikor a kormány elfogadja majd a Wekerle tervet, s azzal kitágítja azt a történelmi földrajzi, gazdaságpolitikai keretet, amit már a Széchenyi Tervvel elkezdett.

 

A nemzetgazdasági miniszter a Kárpát-medence gazdasági integrációjával kapcsolatban rámutatott: a térségben, - amelynek központjában Magyarország van - felépíthető egy "kitörési gazdaságpolitika". Mint mondta, azok is látják, "akik kívülről néznek bennünket, hogy Európa egyik új növekedési zónája itt van", a Kárpát-medencében. "Annak érdekében, hogy ebbe az irányba menjünk," meg kell felelni néhány alapfeltételnek, s megszabadulni néhány nyomasztó gondunktól - tette hozzá Matolcsy György.

 

Mint mondta, foglalkoztatással és növekedéssel gazdasági egyensúlyt kell teremteni. Munkahelyekre, pénzügyi stabilizációra, az államadósság csökkentésére, a strukturális reformok elindítására van szükség, s arra, hogy végbemenjenek a szükséges nagy fordulatok egyebek között a népesség, az életminőség területén, a kettősség felszámolásában. A bruttó hazai termék (GDP) növekedési ütemének a 4-6 százalék közötti sávba emelésével, új munkahelyek teremtésével és az államadósság csökkentésével olyan versenyképes magyar gazdaság jön létre, amely valóban a Kárpát- medence központja lehet - tette hozzá a miniszter.

 

Úgy vélte, hogy a siker érdekében fontos, hogy visszatérjünk a magyar és Kárpát-medencei értékekhez, azaz megbecsüljük a tudást, a tehetséget, s megtörténjen az erkölcsi megújulás is. A Hétkúti Wellness Hotelben tartott gazdasági fórumon adták át a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által az ipari-tanuló képzésben és a gyakorlati képzőhelyek kialakításában jelentős szerepet vállaló szakemberek munkájának elismerésére az idén alapított gróf Zichy Jenő Szakképzési Díjat.

 

Az elismerést elsőként Madlerné Kiss Ágnes, a székesfehérvári Lucullus 3 Kft. ügyvezető igazgatója és Köpf Jenő, a székesfehérvári Asztalos és Kárpitosipari Szövetkezeti Zrt, elnök - vezérigazgatója kapta meg. A fórumon több hazai és külföldi gazdasági szakember tartott előadást, majd két szekcióban vitatták meg a Régiók Európája - Kárpát-medencei régiók, valamint a versenyképesség és az innováció témakörét a részt vevők. (MTI)


Fejenként évi 12 kilóval többet szemetelünk, ha házhoz jön a szelektív gyűjtés

A háztartásokba kiosztott szelektív gyűjtőedények évente lakónként csaknem 12 kilogrammal növelték a szelektíven gyűjtött hulladék mennyiségét, miközben a vegyes hulladék nem csökkent érdemben a Corvinus vezetésével készült friss, 93 magyar települést vizsgáló kutatás szerint.
2026. 11. 08. 16:00
Megosztás:

Több hullámban érkezik csapadék a jövő héten

Változékony idő várható a jövő héten, több hullámban is csapadék érkezik. A hőmérséklet csúcsértéke a hét elején még 5 és 13 Celsius-fok között várható, majd melegedés kezdődik, pénteken a déli országrészben akár 21 fok is lehet, és a több felhő miatt egyre kevésbé lesznek fagyosak az éjszakák - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 08. 15:00
Megosztás:

Barnier: az EU ajtaja nyitva áll, ha Nagy-Britannia ismét csatlakozni kíván

Az Európai Unió ajtaja nyitva áll Nagy-Britannia előtt, ha az ország a jövőben ismét csatlakozni kívánna az EU-hoz, de a brit kormány "nem csemegézhet" az uniós tagsággal járó feltételek között, újbóli csatlakozás esetén a teljes feltételrendszert maradéktalanul el kell fogadnia - közölte a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában Michel Barnier, az Európai Bizottság egykori Brexit-ügyi főtárgyalója.
2026. 11. 08. 14:00
Megosztás:

Megerősíti utcai jelenlétét a cseh rendőrség

Megelőző biztonsági intézkedéseket foganatosít a cseh rendőrség a krakkói események miatt - jelentették be szombaton este Prágában.
2026. 11. 08. 13:00
Megosztás:

Horvátországban van elég gabonatartalék, gyógyszerkészlet nincs

Horvátország stratégiai tartalékaiban a teljes lakosság számára hatvan napra elegendő gabona áll rendelkezésre, gyógyszerekből és oltóanyagokból azonban a törvényi előírás ellenére sincs központi készlet - számolt be róla a horvát közszolgálati televízió (HRT) a gazdasági minisztérium éves jelentése alapján.
2026. 11. 08. 12:00
Megosztás:

Heti kriptopiac: 35 százalékot ugrott a Pieverse, padlóra került a TRUMP

Egyetlen hét alatt két egészen különböző világ rajzolódott ki a kriptopiacon. A Pieverse tulajdonosai 35 százalékos emelkedést láthattak, miközben a TRUMP token értékének több mint negyede eltűnt. Az Injective mögé új tőzsdei befektetési termék érkezett, az aranyfedezetű Tether Gold pedig akkor is erősödött, amikor több ismert altcoin kétszámjegyű veszteséget szenvedett el. De melyik mozgás mögött áll valódi bejelentés, és hol dolgozott inkább a félelem vagy a lemaradástól való szorongás?
2026. 11. 08. 11:00
Megosztás:

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz.
2026. 11. 08. 10:00
Megosztás:

Félmillió liter kőolaj ömlött ki a megsérült horvátországi Janaf-vezetékből

Mintegy félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvát Janaf kőolajvezetékének megsérült szakaszából, és mintegy 6600 négyzetméternyi terület szennyeződött be - számolt be róla vasárnap a horvát sajtó.
2026. 11. 08. 09:00
Megosztás:

Inflációs, ipari és építőipari adatok jelennek meg a jövő héten

A jövő héten a fogyasztói árak októberi alakulásának statisztikája mellett ipari és építőipari adatokat tesz közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 11. 08. 08:00
Megosztás:

Véget érhet a kriptoipar Trump-korszaka: szigorúbb szabályozás jöhet az Egyesült Államokban

Fordulóponthoz érkezhet az amerikai kriptovaluta-ipar, miután a félidős kongresszusi választásokon a demokraták kerültek kedvező helyzetbe. A Donald Trump elnöksége alatt jelentős politikai támogatást élvező szektor most szigorúbb szabályozással, fokozott ellenőrzésekkel és az elnök kriptovalutákhoz kapcsolódó üzleti érdekeltségeinek vizsgálatával nézhet szembe.
2026. 11. 08. 07:00
Megosztás:

A társasházak energetikai felújítását is támogatja a Wekerle Plusz program

A társasházak energetikai korszerűsítését is támogatja a Wekerle Plusz program, amelynek keretében lakásonként akár ötmillió forintot is igénybe vehetnek a lakóközösségek - közölte a gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 11. 08. 06:00
Megosztás:

Amagyar kereskedelem jövőjéről és kiválóságairól szólt az Európai Kereskedelem Napja

Átfogó, hosszú távú kereskedelmi stratégia készül, a kormányzat csökkentené a piactorzító intézkedéseket, köztük kivezetné az árrésstopot, és 3 milliárd forintot fordít a vidéki kisüzletek fejlesztésére – többek között ezek hangzottak el a 2026-os Európai Kereskedelem Napján, 2026. november 5-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett rendezvénynek az Országház adott otthont. A szakpolitikai fórum a kereskedelem versenyképességéről és kihívásairól szólt, majd ünnepélyes keretek között adták át a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat.
2026. 11. 08. 05:00
Megosztás:

Távozik a Binance pénzügyi igazgatója a 6,3 milliárd dolláros hackertámadás után

Alig több mint egy héttel a kriptotörténelem legnagyobb, 6,3 milliárd dolláros hackertámadása után távozik a Binance pénzügyi igazgatója, Kaiser Ng. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje már az utódját is megnevezte: a pozíciót Justin Yek veszi át.
2026. 11. 08. 04:00
Megosztás:

Akinek van éjszakai áram-mérő órája, arra tényleg jár külön 2523 kWh kedvezményes áram évente?

Két villanyóra a falon, két kedvezményes áramkeret? Sok háztartásban működik külön mérőről a villanybojler, mégsem mindenki tudja, hogyan számolják el a fogyasztását.
2026. 11. 08. 03:00
Megosztás:

Ha magad sodrod a cigidet, akkor ezek a dohány árak várnak a boltban!

Egy tasak dohány ára önmagában még nem árulja el, mennyibe kerül a dohányzás. A saját sodrású cigaretta költségét a grammár, a szálanként felhasznált mennyiség, valamint a papír és a filter együtt határozza meg.
2026. 11. 08. 02:00
Megosztás:

Le kell cserélni a magyar otthonokban a gázkazánokat az IEA döntése értelmében!

Kötelező kazáncsere, közelgő gázkazántilalom, a hagyományos fűtés vége: számos ilyen állítás kering a magyar sajtóban és az interneten. A hírekben gyakran együtt szerepel a Nemzetközi Energiaügynökség, az Európai Unió és a 2040-es határidő. De mennyiben állják meg a helyüket ezek az állítások, és mit jelentenek valójában egy magyar család számára?
2026. 11. 08. 01:00
Megosztás:

Drónokkal őrzik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeit az év végétől

Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónok segítik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeinek őrzését – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 11. 08. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás: