Matolcsy György levelet írt az EKB elnökének

A kormány több ponton tervezi módosítani a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvényt, erről Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán levélben tájékoztatta Mario Draghi-t, az Európai Központi Bank (EKB) elnökét - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán.

 A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által az MTI-hez is eljuttatott levélben a miniszter hangsúlyozza: az európai uniós jogszabályokkal való összhang érdekében a kormány előkészítette a tavaly elfogadott MNB-törvény módosításáról szóló javaslatot. Ezt magyar nyelven leveléhez csatolta Matolcsy György.
    

A módosítás hatályon kívül helyezné a törvény azon rendelkezését, amely szerint az MNB megküldi a monetáris tanács napirendjét a kormánynak, és a kormány képviselője részt vesz a tanács ülésein. Hatályon kívül kerülne az a passzus is, amely a monetáris tanács tagjainak súlyos kötelezettségszegés esetén történő felmentését szabályozta, valamint az, amely a tanács megszűnéséről rendelkezik az euró magyarországi bevezetése esetén.
    

Hatályon kívül helyeznék az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseinek 30. cikkét is, amely alapján lehetőség nyílna a jegybank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) összevonására.
    

Az általános indoklásban a kormány hangsúlyozza: az MNB-ről szóló szabályozásnak összhangban kell lennie az Alaptörvénnyel és az európai uniós jogszabályokkal, elsősorban az Európai Unió működéséről szóló szerződéssel, valamint a hozzá kapcsolódó, a Központi Bankok Európai Rendszere és az EKB alapokmányáról szóló 4. számú Jegyzőkönyvvel.
    

A Mario Draghinak írt levél elején Matolcsy György emlékeztet arra, hogy az Európai Bizottság január 17-én kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az MNB-törvény kapcsán.
    

Az Európai Bizottság szerdai brüsszeli sajtótájékoztatóján bejelentették, hogy az adatvédelmi hatóság függetlensége és a bírói tevékenység felső korhatára tekintetében a testület folytatja Magyarország ellen a gyorsított kötelezettségszegési eljárást, a központi bank függetlenségét illetően pedig további tájékoztatást kér a magyar kormánytól.
    

Matolcsy György a levélben az EKB mielőbbi válaszát kéri a javaslatról. Egyben felhívja a figyelmet arra, hogy a mihamarabbi válaszra azért van szükség, mert a magyar szabályozás EU-elvárásoknak való megfelelése különösen fontos a Nemzetközi Valutalappal (IMF) és az EU-val való tárgyalások sikere szempontjából. A miniszter kiemeli, hogy ezért mielőbb dönteni kell a törvény módosításáról. Hozzáfűzi, hogy a kormány meg akarta várni a bizottság hivatalos válaszát a február 17-én elküldött levélre, ugyanakkor az EU/IMF tárgyalások miatt gyors törvényhozásra van szükség.
    

Matolcsy György arról is tájékoztatja Mario Draghit, hogy az MNB-törvény 32. paragrafusának megfelelően a jegybank véleményét is kikéri a tervezett módosító indítványról. (MTI)

Olajos magvak, szaloncukrok, héjas gyümölcsök vizsgálata, karácsonyi vásárok vendéglátóhelyeinek ellenőrzése

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok vendéglátóhelyeket és aszalt gyümölcsöket, olajos magvakat, szaloncukrokat és héjas gyümölcsöket árusító karácsonyi vásárokat, piacokat, vásárcsarnokokat és boltokat ellenőriztek az adventi időszakban. A szaloncukroknál és olajos magvaknál minden tizedik ellenőrzött termék esetében találtak valamilyen hiányosságot, így többek között a termék összetételére és származására vonatkozó tájékoztatási, valamint nyomonkövetési problémák merültek fel. Eközben a karácsonyi vásárok vendéglátóhelyeit is vizsgálta a hatóság, amelyek közül 6 egység ideiglenes bezárására vagy a tevékenység korlátozására került sor higiéniai problémák miatt.
2025. 12. 23. 14:00
Megosztás:

A 4iG Nyrt. új finanszírozási feltételei tovább erősítik a csoport hosszú távú növekedési terveit

A 4iG megállapodást kötött az NKP II. keretében kibocsátott kötvényeinek új feltételrendszeréről, amely a finanszírozók részéről a társaság eredményes növekedési pályájának és megerősödött pénzügyi teljesítményének elismerését, valamint a befektetők hosszú távú bizalmát tükrözi. A lépéssel felszabaduló jelentős forrásokat a vállalatcsoport a következő években a hazai és nemzetközi növekedési stratégiájának prioritásaira – az űr- és védelmi ipari, valamint a távközlési és digitális infrastruktúra területén tervezett beruházásokra, valamint célzott akvizíciókra – fordíthatja, amely a részvényesi értékteremtést szolgálja.
2025. 12. 23. 13:00
Megosztás:

Milliárdos veszteség is lehet a vége: a gyártás legsérülékenyebb pontja

2025-ben a gyártóvállalatok digitalizációja és automatizációja új, korábban nem látott kiberfenyegetéseket hozott magával. A támadási pontok száma a termelési rendszerek összekapcsoltsága miatt többszörösére nőtt, miközben számos ipari szereplő még mindig alábecsüli a kockázatokat. Az OMIKRON Informatika Kft. friss tapasztalatai szerint nemcsak az IT-rendszerek, hanem az üzemi OT-környezet sérülékenysége is komoly üzletmeneti kockázatot jelent: egyetlen támadás akár teljes gyárleállást is okozhat.
2025. 12. 23. 12:00
Megosztás:

Karácsonykor is nyitva tartanak az ORLEN DESPAR üzletei

Az ORLEN Hungary országszerte már 70 töltőállomáson üzemeltet DESPAR élelmiszerüzleteket, ahol a tankolás mellett a mindennapi bevásárlás egyaránt gyorsan és kényelmesen elintézhető. Az ORLEN benzinkutakon található DESPAR egységek az ünnepi időszakban is megbízható megoldást nyújtanak azok számára, akik az utolsó pillanatban szembesülnek azzal, hogy hiányzik egy-egy fontos alapanyag a karácsonyi készülődéshez.
2025. 12. 23. 11:00
Megosztás:

A virtuális rendezvények és koncertek új korszaka

Abban a korszakban, amikor a világ a világjárvány idején a túlélésért küzdött, és az emberek nem tudtak elmenni kedvenc koncertjeikre, a szórakoztatóipar megszűnt kizárólag offline formában létezni.
2025. 12. 23. 10:44
Megosztás:

Vállalkozók! Ezek a változások jönnek 2026-ban

Fontos adóváltozások lépnek életbe 2026. január 1-jétől. Emelkedik az alanyi adómentes (AAM) határ, módosul az átalányadózás egyik kulcseleme, a költséghányad, továbbá átalakul a szociális hozzájárulási adó (SZOCHO) minimum alapjának meghatározása is. A módosítások egyszerre jelenthetnek könnyebbséget és új, odafigyelést igénylő feladatokat a vállalkozók számára.
2025. 12. 23. 09:00
Megosztás:

Botrány az Aave-nél: egy elhamarkodott szavazás megrendíti a DeFi egyik zászlóshajóját

Az Aave, a decentralizált pénzügyek (DeFi) egyik legismertebb protokollja, ezúttal nem technikai újításaival vagy hozamígéreteivel, hanem belső kormányzási válságával került a figyelem középpontjába. Egy vitatott szavazási kezdeményezés, mely a protokoll márkaeszközeinek DAO alá helyezéséről szól, komoly feszültséget váltott ki a közösségben – és súlyos kérdéseket vet fel a decentralizáció hitelességével kapcsolatban.
2025. 12. 23. 08:00
Megosztás:

Miközben az USA és az EU elad, Ázsia csendben felvásárolja a Bitcoint – íme, miért

A Bitcoin piaca látszólag kiszámíthatatlan – napközben gyengül, éjszaka stabilizálódik vagy enyhén erősödik. Mi állhat ennek a furcsa viselkedésnek a hátterében? A válasz egyszerűbb, mint gondolnánk: időzónák és földrajzi különbségek. Míg az Egyesült Államokban és Európában inkább eladnak, addig Ázsiában egyre többen vásárolnak. A globális kereskedési adatok alapján egyértelmű a trend – és talán a jövő is.
2025. 12. 23. 07:00
Megosztás:

Bitcoin bálnák eladják vagyonuk egy részét – 3,37 milliárd dollárnyi BTC mozdult meg decemberben

2025 decemberében látványos mozgások zajlottak a Bitcoin piacon: a legnagyobb kriptotartók – az úgynevezett „bálnák” – több mint 36 000 BTC-t dobtak piacra. Ez a több milliárd dollár értékű eladás komoly kérdéseket vet fel a Bitcoin árfolyamának rövid távú jövőjét illetően, különösen egy ilyen ingadozó piaci időszakban.
2025. 12. 23. 06:00
Megosztás:

Meglepő fordulat: A JPMorgan kriptokereskedést tervez intézményi ügyfeleknek

A Wall Street egyik legnagyobb neve, a JPMorgan Chase, újabb jeleit mutatja annak, hogy a kriptoipar végleg belépett a pénzügyi fősodorba. Bár korábban még élesen kritizálta a Bitcoint, a bank most komolyan mérlegeli a kriptokereskedés bevezetését – igaz, egyelőre csak az intézményi ügyfelek számára.
2025. 12. 23. 05:00
Megosztás:

Az EU újabb fél évvel meghosszabbította az Oroszország elleni gazdasági szankciókat

Az uniós tagállami kormányokat tömörítő Tanács hétfőn további hat hónappal, 2026. július 31-ig meghosszabbította az Oroszország elleni gazdasági szankciókat az Ukrajna elleni agresszió miatt.
2025. 12. 23. 04:00
Megosztás:

Újból szükség van az ország összefogására Sági Dominik megmentésért

A kisfiú egy ritka, halálos lefolyású genetikai betegségben, gyermekkori izomsorvadásban szenved, melynek gyógyítása 1,3 milliárd forintba kerül. Az ügynek új lökést adhat, hogy felajánlottak egy, a magyar fociválogatott által dedikált labdát.
2025. 12. 23. 03:00
Megosztás:

Hamarabb utalják a családi pótlékot és a GYES - mutatjuk miért

A Kormány azon dolgozik, hogy a családok anyagi mozgástere tovább bővüljön, és a karácsony valóban az ünnep bensőséges hangulatáról és értékeiről szólhasson.
2025. 12. 23. 02:00
Megosztás:

Eldőlt a magyar nyugdíjak emelése! Itt a Magyar Közlöny hivatalos szövege

A Kormány döntéseit rögzítő jogszabályok a Magyar Közlönyben jelentek meg, így hivatalos most már minden részlet. Nézzük!
2025. 12. 23. 01:00
Megosztás:

Ekkor érkezik pontosan a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj első heti részlete

Amit vállaltunk, teljesítjük: 2026-ban is megőrizzük a nyugdíjak vásárlóértékét, februárban érkezik a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj első heti részlete - közölte hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2025. 12. 23. 00:01
Megosztás:

Top 3 bankolási token valódi hasznossággal jelenleg – melyik a legjobb kriptós előértékesítés idén decemberben?

Ahogy a kriptovaluta-piacok érnek, a „érték” fogalma is csendesen változik. A kereskedők már nem csupán a volatilitásra vagy a rövid távú ármozgásokra koncentrálnak. Ehelyett a figyelem egyre inkább azokra a platformokra irányul, amelyek valós pénzügyi problémákat oldanak meg: pénzmozgatás világszerte, kriptovaluták napi szintű felhasználása, és eszközkezelés súrlódásmentesen. Az ilyen, bankolásra fókuszáló tokenek profitálnak leginkább ebből az elmozdulásból – különösen azok, amelyek már most működő termékekkel rendelkeznek, nem csupán jövőbeli ígéretekkel.
2025. 12. 22. 23:00
Megosztás:

Kína ideiglenes vámokat vet ki az Európai Unióból származó egyes tejtermékekre

Kína ideiglenes importvámokat vezet be egyes, az Európai Unióból (EU) származó tejtermékekre - közölte a kínai kereskedelmi minisztérium hétfőn.
2025. 12. 22. 22:00
Megosztás:

A 4 legjobb mód hozamtermelésre medvepiacon – a Digitap ($TAP) kiemelkedik a decemberi kriptós előértékesítések közül

A medvepiacok különleges képessége, hogy a passzív jövedelmet passzív stresszé alakítják. Az árfolyamok esnek, a hype eltűnik, és sok hozamtermelő lehetőség megszűnik működni, amint a likviditás elapad. A hozam azonban nem halott – csak egyszerűbb struktúrák felé tolódik, világosabb kockázatvállalással.
2025. 12. 22. 21:00
Megosztás:

Vállalati kötvényei feltételrendszerének módosításáról állapodott meg a 4iG a befektetőivel

Módosul a Magyar Nemzeti Bank növekedési kötvényprogramja (NKP II.) keretében kibocsátott 4iG-kötvények feltételrendszere, miután a vállalatcsoport megállapodott erről a kötvények intézményi és banki befektetőivel - közölte a 4iG hétfőn az MTI-vel.
2025. 12. 22. 20:00
Megosztás:

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést

A Kúria felülvizsgálati eljárásban hatályában fenntartotta a jogerős másodfokú ítéletet, amely szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a jogszabályoknak megfelelően szabott ki a Primus Trust Bizalmi Vagyonkezelő Zrt.-re 300 millió forint piacfelügyeleti bírságot. A bizalmi vagyonkezelő éveken át jelentős összegű pénzkölcsönöket nyújtott üzletszerűen, engedély nélkül - jelentette be a honlapján hétfőn a jegybank.
2025. 12. 22. 19:00
Megosztás: