Megbukott volna a szlovák útdíjrendszer?
"A minisztérium új rendeletet adott ki, amelynek alapján a 3,5 tonnánál nagyobb tehergépkocsik és autóbuszok számára február elsejétől továbbra is nulla értékű illetéket fognak számlázni az első osztályú utakon" - közölte Stanislav Jurikovic, a tárca szóvivője. Hozzátette: módosulnak a szabályok is, s a gépkocsivezetők csak azokért a szakaszokért fognak fizetni, amelyet teljes egészében kihasználnak.
A kis- és közepes fuvarozók szervezetének (UNAS) tiltakozása után az első osztályú utakon január 14-e és január 31-e között fel van függesztve az elektronikus útdíj. A január elsején bevezetett elektronikus útdíjról Szlovákiában továbbra is éles vita folyik. A kormány a tiltakozó fuvarozók több követelését már teljesítette.
A tiltakozások következtében a kormány úgy döntött, hogy csökkenti a gázolaj árát, és január 14-től 31-ig ingyenesen használhatóak az első osztályú közutak Szlovákiában. Az első osztályú utak fizetőssé tételéről azonban továbbra is nagyon megoszlanak a vélemények. A kormány több mint 1400 kilométernyi első osztályú utat szeretne fizetőssé tenni.
A fuvarozók szerint viszont mindössze 333 kilométernyi első osztályú úton indokolt az útdíj bevezetése. Lényegében azokról az utakról van szó, amelyek az autópályákkal és a gyorsforgalmi utakkal párhuzamosak. Számos polgármester azonban támogatja az útdíjat, mert szerintük csak ezzel lehet tehermentesíteni a településeken áthaladó első osztályú utakat.
Jaroslav Polacek, az UNAS vezetője a sajtótájékoztatón közölte: azt is követelik, hogy a kormány júniusig függessze fel az útdíjfizetési kötelezettséget. Az UNAS szerdától kezdve sztrájkkészültséget jelentett be, s hétfőtől sztrájkot hirdetett. A Munkáltatók Országos Szövetsége, a Szlovák Vállalkozói Kamara és a Szlovákiai Vállalkozók Társulása azonnal jelezte, támogatja a fuvarozók sztrájkját.
Arról, hogy hogyan zajlik le majd a sztrájk, egyelőre részleteket nem közöltek. Az elektronikus útdíjrendszert Szlovákiában január elsején vezették be a 3,5 tonnánál nehezebb tehergépkocsik számára. Az elektronikus útdíjrendszer összesen 2400 kilométer autópályára, gyorsforgalmi útra és más, jelzett útra terjed ki. Ebből az első osztályú utak 1461 kilométert tesznek ki.