Megfulladunk a szemétben! Tegyünk ellene!

Magyarországon első alkalommal és hagyományteremtő céllal került megszervezésre olyan szakmai fórum, amelyet a hulladékok szelektív gyűjtésében résztvevő szervezetek szakemberei számára tartanak a környezetvédelmi kommunikáció témakörében. Az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés által szervezett szakmai nap célja az volt, hogy hulladékgazdálkodásban, ezen belül is a szelektív gyűjtésben résztvevő szakemberek olyan kommunikációs technikákat és eljárásokat ismerhessenek meg, amelyek alkalmazásával, egymással együttműködve segíthetik elő a lakosság környezettudatosságának fejlődését, ezen keresztül pedig a szelektív hulladékgyűjtésben való aktív részvételét. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, az ÖKO-Pannon Nonprofit Kft. valamint a Hulladéksors szaklap támogatásával megvalósult rendezvényen közel 40 helyi kommunális szolgáltató vállalat, számos civil és környezetvédő szervezet, több szelektív hulladékgyűjtés koordináló szervezet kommunikációs szakemberei és a média képviselői vettek részt - olvasható az IKSZ sajtóközleményében.

Földünk erőforrásai vészesen csökkennek, népessége pedig folyamatosan nő, amihez sok országban jelentős túlfogyasztás is párosul. Ez azt jelenti, hogy egyre kevesebb erőforrásból és alapanyagból, egyre több ember számára kell megtermelni a földi élet és az egészséges környezet alapvető feltételeit. Amennyiben a jelenlegi ütemben bővül az ipari termelés és nő Földünk népessége, miközben tovább csökkennek erőforrásai, a folyamat 2030-2040 utánra fenntarthatatlanná és visszafordíthatatlanná válhat, pedig erőforrásaink újrahasznosításával akár hosszú távon is fenntartható lehetne.

 

A környezeti fenntarthatóság egyik eszköze a hulladékok szelektív gyűjtése és újrahasznosítása. Ahhoz azonban, hogy a nyersanyagok e körforgását biztosító rendszer hatékonyan működtethető legyen, a döntéshozók, az ipar szereplői, a koordináló szervezetek, a civil szervezetek és a begyűjtő vállalatok aktív kommunikációs és edukációs tevékenységére van szükség annak érdekében, hogy a lakosság környezettudatossága erősödjön és fejlődjön.

 

Fejlődési lehetőség pedig bőven van! A 70%-ban újrahasznosítható alapanyagból, papírból készülő italos kartondobozok esetében például – az elmúlt években elért látványos fejlődés ellenére is – 100 forgalomba hozott dobozból csak 14 darab kerül szelektíven begyűjtésre és hasznosításra.

 

A lakosság környezettudatosságának további erősítésében előttünk álló kihívás hasonló ahhoz, amelyet az egészségtudatosság kialakításában már egyszer elértünk. Ma már a legtöbb ember tudja, hogy mit, mennyit és mikor kell elfogyasztania és mennyit kell mozognia nap, mint nap ahhoz, hogy egészségét megőrizze - mondta Baka Éva, az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés ügyvezető igazgatója „Ehhez hasonlóan, kommunikációval és oktatással kell elérnünk azt, hogy környezetünk egészségével is nap, mint nap és ne csak egyszer-egyszer törődjünk, hiszen ebből is csak egy van, sőt mi több állapota visszahat egészségünk állapotára” tette hozzá a szakember.

 

Mitől lesz jó a környezetvédelmi kommunikáció? Az iparág kommunikációs szakemberei egyetértenek abban, hogy a hiteles környezetvédelmi kommunikációnak az adott környezetvédelmi tevékenység eredményét valamint gazdasági és környezeti hasznosságát kell bemutatnia. Ezt az eredményt / hasznosságot célszerű az egyén szintjétől indulva, szűkebb és tágabb környezetén át globális dimenziókat is érzékeltető módon megtenni, annak érdekében, hogy megértést, ezáltal pedig a környezetvédelem ügye melletti hosszú távú elkötelezettséget teremtsen.

 

Az iparágon belül ma már számos jó példa van a hatékony környezetvédelmi kommunikációs tevékenységekre, amelyek egy természetes evolúción mentek keresztül. Amíg a kezdetekben, 5-8 évvel ezelőtt road-show-kal, szórólapokkal és kiadványokkal népszerűsítették a szelektív hulladékgyűjtés lehetőségét az iparág szereplői, addig napjainkban már megszokottnak tekinthetők a környezetvédelem ezen módját bemutató kiállítások, sőt számos példa létezik már ATL eszközök: óriásplakátok és TV reklámok egyedi és integrált használatára is.

 

A környezetvédelmi kommunikáció persze nem létezhet hatékony környezeti oktatás nélkül! Egy olyan új környezetvédelmi gyakorlatnak, mint a szelektív hulladékgyűjtés nemcsak egy már meglévő környezeti oktatási modellbe kellett integrálódnia az elmúlt évtizedben, de át kellett alakítania a korábban létező sztereotípiákat is (hulladék = pénz helyett a hulladék = érték), amit az iskolai papírgyűjtések példája mutat a legjobban.

 

A szelektív hulladékgyűjtésben érintett koordináló szervezetek és helyi kommunális szolgáltatók, civil szervezetek az elmúlt években számos példaértékű környezeti nevelési programot valósítottak meg. Ma már léteznek az integrált hulladékgazdálkodást, ezen belül pedig a szelektív hulladékgyűjtésre oktató kiadványok, tesztfüzetek, tanári segédanyagok, előadások és audio-vizuális eszközök is. A környezeti nevelésben mindemellett a közvetlen megtapasztalásnak van a legfontosabb szerepe, amelynek biztosításához egyes kommunális szolgáltatók kialakítottak és évek óta sikerrel valósítanak meg integrált; környezetvédelmi foglalkozásokat, bemutató órákat és hulladékkezelő-telep látogatásokat is magukba foglaló öko-suli programokat.

 

Mind a környezeti oktatás, mind pedig a felnőtt lakosságot megcélzó kommunikációs tevékenység hatékonyságának növelése szempontjából fontos szerepe van a különböző, szelektív gyűjtést vagy az egyes anyagfajták visszagyűjtését népszerűsítő, a környezetvédelmi árukapcsolás elvén működő gyűjtőakciók gyűjtőkampányoknak.

 

Ilyen kampányokat ma már szinte minden helyi kommunális szolgáltató és koordináló szervezet valósít meg rendszeresen. Az iskolákba visszahozott italos kartondobozokért hűtőmágnessel vagy állatkerti belépővel, a szelektív gyűjtőszigetre visszavitt hulladékért virágfölddel, a PET hulladékért újrahasznosított anyagból készült bevásárlószatyorral jutalmazzák a környezetvédelem „mindennapi hőseit” az iparág szereplői.


Október 1-jén új iskolaigazgatói pályázatokat írnak ki

Október 1-jén új pályázatot írnak ki a tankerületek azokra az iskolaigazgatói pozíciókra, ahol ideiglenes megoldásról döntött az oktatási és gyermekügyi miniszter.
2026. 09. 02. 23:30
Megosztás:

A Shopper Park Plusz fő tulajdonosa kivásárolja az EBRD alapját

A Shopper Park Plus Nyrt. fő részvényese, a Penta CEE Holding Zrt. megvásárolja az Adventum Penta Co-Investment SCSp - az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) befektetési alapja - teljes részesedését a társaságban - közölte a cég szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 09. 02. 23:00
Megosztás:

NAV: könnyített adózási szabályok segítik a paksi atomerőműhöz érkező felajánlásokat

Könnyített adózási szabályok segítik a paksi atomerőmű hűtővízellátását biztosító beruházáshoz érkező felajánlásokat, bizonyos feltételekkel ezek a fuvarok eKÁER-bejelentés nélkül szállíthatók, a hozzájárulások után pedig nem kell áfát fizetni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
2026. 09. 02. 22:30
Megosztás:

A holland központi bank 10 milliárd euró értékű aranykészletet helyezett át az Egyesült Államokból és Kanadából

A holland központi bank (DNB) szerdán közölte, hogy több mint 10 milliárd euró értékű aranykészletet helyezett át az Egyesült Államokból és Kanadából Londonba a növekvő geopolitikai feszültségekre hivatkozva.
2026. 09. 02. 22:00
Megosztás:

Kormányhivatali határozatok ellen indítottak pert az ALTEO leányvállalatai

Az ALTEO Circular Kft. és a Peregium Green Zrt. közigazgatási pert indított a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal hulladékgazdálkodási bírságai ellen, amelyeket használt akkumulátorok kezelése miatt róttak ki rájuk - közölte az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 09. 02. 21:30
Megosztás:

Az idei volt az eddigi legmelegebb nyár Luxemburgban

Az idei volt eddigi legmelegebb nyár Luxemburgban a hőmérsékleti adatok rögzítésének 1947-es kezdete óta, az átlaghőmérséklett 20,6 Celsius-fok volt a nagyhercegségben - közölte jelentésében a MeteoLux luxemburgi meteorológiai intézet, amelyet a Virgule című, francia nyelvű luxemburgi hírportál ismertetett.
2026. 09. 02. 20:30
Megosztás:

Oroszország befolyásolhatja az uniós tagállamok választásait

Elképzelhető, hogy Oroszország megpróbálja befolyásolni az Európai Unió tagállamaiban tartandó választásokat, és ezt meg kell előzni - jelentette ki Antonio Tajani olasz külügyminiszter az EU külügyminiszterek informális találkozóján, az írországi Wicklow-ban szerdán.
2026. 09. 02. 20:00
Megosztás:

Erősödött szerdán a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 09. 02. 19:30
Megosztás:

Az Országgyűlés oktatási bizottsága elutasította a szakképzési törvény módosításához benyújtott ellenzéki javaslatot

Az Országgyűlés oktatási bizottsága szerdai ülésén elutasította a szakképzési törvény módosításához benyújtott ellenzéki javaslatot, amely a szakképzési centrumokban a kancellária rendszer megszüntetésének határidejét a tanév végére tolná el.
2026. 09. 02. 19:00
Megosztás:

Vitézy Dávid: újraindul az egyeskocsi-teherfuvarozás támogatása

Zöld utat adott a kormány az egyeskocsi-teherfuvarozás támogatásának újraindításához a Közlekedési és Beruházási Minisztérium javaslatára. Ezzel egy olyan program folytatásáról döntöttek, amely képes arra, hogy százezernyi kamionnyi árut tartson a vasúton - közölte szerdán a közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán.
2026. 09. 02. 18:30
Megosztás:

Szabadságra mentek az autóvásárlók augusztusban

A nyári szabadságolások csúcsidőszaka átmeneti mérséklődést hozott a hazai használtautó-piac vásárlói aktivitásában a Használtautó.hu legfrissebb, augusztusi statisztikái szerint. A portálon regisztrált érdeklődések* száma a tavalyi kiugró csúcshoz képest 15,7%-kal csökkent, ugyanakkor a hirdetési kínálat stabilizálódott. A nyári lassulás ellenére a piac minőségi mutatói tovább javultak: az átlagárak kismértékben emelkedtek, az állomány átlagéletkora és futásteljesítménye csökkent, a hibrid és elektromos modellek iránti kereslet pedig a nyár utolsó hónapjában is növekedni tudott.
2026. 09. 02. 18:00
Megosztás:

Szeptembertől igényelhető az MVM új, dinamikus áramtarifája

Szeptembertől igényelhető, jövőre lép életbe az MVM új, dinamikus áramtarifája - közölte a társaság a honlapján.
2026. 09. 02. 17:30
Megosztás:

Tovább csökkenhetnek az élelmiszerárak

A rendkívüli meleg és az aszály miatt ismét felerősödtek az élelmiszerárak emelkedésével kapcsolatos félelmek. Egyelőre azonban nem ez a legvalószínűbb forgatókönyv: a globális élelmiszerpiacon számos terméknél továbbra is túlkínálat van, ami lefelé húzza az árakat. A nemzetközi folyamatok a magyarországi élelmiszerárak alakulására is hatással vannak. A következő hónapokban ezért legfeljebb mérsékelt drágulásra, illetve egyes termékkörökben csökkenő élelmiszerárakra lehet számítani.
2026. 09. 02. 17:00
Megosztás:

A tejtermelő gazdaságok munkáját segítő rendszert fejlesztett a Milkmen Kft. és a szegedi egyetem

A tejtermelő gazdaságok munkáját, a beteg egyedek gyors elkülönítését lehetővé tevő, a tartástechnológiai elemek optimalizálását segítő, mesterséges intelligencia alapú rendszert fejlesztett a Milkmen Földesi Tejtermelő Kft. és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága szerdán az MTI-t.
2026. 09. 02. 16:00
Megosztás:

Ausztriában és Lengyelországban kezdi meg a Zeekr márka forgalmazását az AutoWallis

Megállapodott a Zeekr ausztriai és lengyelországi forgalmazásáról az AutoWallis cégcsoport, a prémium elektromos autó modelljeinek bevezetése mindkét országban 2026 utolsó negyedévében várható - közölte a vállalat szerdán az MTI-vel.
2026. 09. 02. 15:30
Megosztás:

Az Olümposznál jár a hazai agrármulti: az UBM többségi tulajdont szerzett Görögország egyik legnagyobb takarmánygyártójában

Magyarország egyik legnagyobb mezőgazdasági cégcsoportja, az UBM sikeresen lezárta Görögország egyik vezető takarmánygyártója, az EL.VI.Z. A.E. többségi tulajdonrészének megvásárlását. Ezzel hazánk piacvezető takarmánygyártó és egyik legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedő cégének teljes gyártási kapacitása immár meghaladhatja az évi egymillió tonnás szintet.
2026. 09. 02. 15:00
Megosztás:

Ajánlatkérés helyett azonnali árajánlat: mi történik, ha egy fejlesztő publikussá teszi az árait?

Aki már rendelt weboldalt vagy szoftvert kisvállalkozóként, ismeri a menetrendet: ajánlatkérő űrlap, várakozás, egyeztető hívás, majd napokkal vagy hetekkel később megérkezik három, egymással összehasonlíthatatlan árajánlat. A magyar webfejlesztő-piac egyik legrégebbi beidegződése, hogy az árak titkosak, és minden projekt árazása hosszú egyeztetés kérdése. Egy tatabányai fejlesztő az ellenkező irányba indult el: minden ára publikus, az érdeklődő pedig percek alatt kap írásos, tól-ig árajánlatot.
2026. 09. 02. 14:30
Megosztás:

3 egyszerű hálószoba-frissítő ötlet, amitől megváltozik a szoba hangulata

A halószoba az egyik legfontosabb része, ahol rengeteg időt töltünk. Nem csoda, ha néha már kicsit unalmassá válik a szemünkben, hisz oly sokszor láttuk már. Szerencsére azonban egy hálószoba felfrissítése sokszor egyszerűbb, mint gondolnánk.
2026. 09. 02. 14:00
Megosztás:

A G20 a stabilcoinokat is bevonná a globális fizetési rendszer átalakításába

A stabilcoinok egyre kevésbé számítanak a kriptopiac különálló jelenségének: a világ legnagyobb gazdaságai már a nemzetközi fizetési rendszer megújításának részeként tekintenek rájuk. A G20 szeptember 1-jei elnöki nyilatkozata egyszerre sürget átláthatóbb szabályozást a digitális eszközök számára, hosszabb banki elszámolási időt, az ISO 20022 szabvány szélesebb használatát és a pénzügyi bűnözés elleni szabályok következetesebb alkalmazását. A dokumentum legfontosabb üzenete az, hogy önmagában egy éjjel-nappal működő blokklánc még nem teszi a globális pénzügyi rendszert valóban 24 órássá.
2026. 09. 02. 13:30
Megosztás:

A következő válságot a mesterséges intelligencia előre tudja jelezni?

Geopolitikai konfliktusok, kibertámadások, ellátási láncokat érintő fennakadások és hirtelen gazdasági fordulatok jellemezték az elmúlt éveket. Az EY nemzetközi kutatása szerint a mesterséges intelligencia segíthet a vállalatoknak hamarabb észrevenni az ilyen események előjeleit, a cégek többsége azonban még mindig csak kísérletezik a technológiával.
2026. 09. 02. 13:00
Megosztás: