Meghaladta a várakozásokat az OTP eredménye

Az OTP Bankcsoport az idén az első negyedévben 37,2 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el, ami több mint a duplája az elmúlt negyedévi 17,4 milliárdnak, és 12 százalékkal alacsonyabb a tavaly azonos időszakinál - tette közzé a bank csütörtökön publikált gyorsjelentésében.

A negyedéves adózott eredmény jobb lett az elemzők által várt 34 milliárdot kissé meghaladó konszenzusnál. A nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerinti konszolidált, nem auditált gyorsjelentés szerint az adózás előtti profit negyedéves szinten 33 százalékkal 51,3 milliárd forintra nőtt, éves összehasonlításban 5 százalékkal csökkent. A bankadó nélkül számított adózott eredmény 44,1 milliárd forint volt, 4 százalékkal haladta meg a bázisidőszakét és 37 százalékkal a megelőző negyedévit.

 

A beszámolóban megjegyzik, hogy a javuló makrogazdasági mutatók csak lassan éreztetik hatásukat az OTP Bankcsoportnál a banküzem szintjén: továbbra is visszafogott a hitelkereslet, és részben a portfoliók stagnálása miatt a késedelmes hitelek aránya egyelőre tovább nő. Hozzáteszik azonban, hogy mindez összhangban van a menedzsment idei várakozásaival, és 2011 második felétől már érzékelhető javulással számolnak.

 

A kedvező fejlemények közé sorolják, hogy éves összehasonlításban jelentősen javult a külföldi leányvállalatok profithozzájárulása: szemben a 2010. első negyedévi 1,6 milliárd forintos veszteséggel, az elmúlt negyedévben 11,2 milliárd forint adózott eredményt termeltek a külföldi – elsősorban az orosz és a bolgár – leányvállalatok. A csoport 2011. első negyedévi egyedi tételekkel korrigált működési eredménye 105,5 milliárd forint volt, gyakorlatilag megegyezett az előző negyedévivel, míg éves szinten 3 százalékos a visszaesés. Utóbbi a korrigált egyéb nettó nem kamatjellegű bevételek 64 százalékos visszaesésével magyarázható, ami a magyar állampapír portfolión a bázisidőszakban elért jelentős árfolyamnyereség következménye.

 

Eközben mind a korrigált nettó kamatbevételek, mind pedig a nettó jutalékeredmény nőtt éves összehasonlításban: előbbi 6, utóbbi 5 százalékkal. Negyedéves alapon a csökkenés 2, illetve 13 százalék volt. A nettó kamatmarzs (6,33 százalék) a tavaly azonos időszakihoz képest 33 bázisponttal, a megelőző negyedévihez képest 10 bázisponttal nőtt, elsősorban az orosz kamateredmény látványos felfutása miatt. A működési költségek a várakozásnak megfelelően nőttek 3 százalékkal, az egyedi tételek nélküli kiadás/bevétel mutató (44,8százalék) 1,5 százalékponttal nőtt éves összehasonlításban.

 

Éves szinten a hitelállomány legnagyobb mértékben Oroszországban bővült (árfolyamszűrten 25 százalékkal) – ezen belül a lakossági fogyasztási hitelek 60 százalékkal nőttek –, a többi piacot inkább stagnálás, vagy kisebb visszaesés jellemezte. Nagyobb mértékű csökkenés Ukrajnában (6 százalék) és Montenegróban (13 százalék) volt. Magyarországon a bank részesedése továbbra is 34 százalékos az újonnan folyósított jelzáloghitelek terén, a mikro- és kisvállalkozói hitelek állománya 8 százalékkal bővült éves szinten, a magyar nagyvállalati hitelek pedig szinten maradtak.

 

A hitelportfolió minőségének romlása 2011 első negyedévében korrigáltan 54 milliárd forintos kockázati költségképzést jelentett, 2 százalékkal kevesebbet mint egy éve, és 19 százalékkal kevesebbet mint az előző negyedévben. A 90 napon túl elmaradó hitelek aránya nőtt, elérte a 15 százalékot, a növekedés nagy része azonban az OTP Core egy egyedi szindikált hitelének bedőlésével magyarázható. E tétel nélkül a problémás hitelképződés a tavaly utolsó negyedévi szint körül alakult volna.

 

Az év hátralévő részében csoportszinten a romlás ütemének mérséklődését várja a menedzsment. Az OTP Csoport IFRS szerinti konszolidált tőkemegfelelési mutatója javult, 2011. március végére 17,7 százalékra emelkedett, az elsődleges tőke (Tier1 ráta) nagysága számottevően, 1,0 százalékponttal, 14,8 százalékra nőtt az elmúlt 12 hónapban.

 

A mérlegfőösszeg éves összehasonlításban 1 százalékkal csökkent, negyedéves viszonylatban 2 százalékkal nőtt, 9.672,4 milliárd forintra. Eközben a 7.000 milliárdot meghaladó ügyfélhitelek az előző negyedévitől 6 százalékkal maradtak el, az egy évvel korábbit pedig 2 százalékkal haladták meg. A Bankcsoporton belül az OTP Core (magyarországi alaptevékenység) 2011 első negyedévében bankadó nélkül 32,9 milliárd forintos adózott eredményt realizált, amely a bázisidőszaktól 20, az előző negyedévtől pedig 7 százalékkal marad el. A visszaesés döntően a kockázati költségek növekedésének a következménye.

 

Az OTP papírok a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájában forognak. A papír a szerdai kereskedést 6.100 forinton zárta, 90 forinttal alacsonyabban a megelőző napinál. Az elmúlt egy évben a részvény árfolyamának maximuma 6.450 forint, minimuma pedig 4.500 forint volt. (MTI)


Új kutatás: a gyorsabb energiaátmenet Magyarországnak is megéri

A 12 európai országban zajló Plan4Climate projekt új kutatása szerint a gyorsított energiaátmenet gazdasági, pénzügyi haszna hazánkban 2030-ra elérheti az évi 1379 milliárd, 2050-re pedig a 7913 milliárd forintot. Ez a 2021-es GDP 2,5, illetve 14,1 százalékának felel meg.
2026. 11. 06. 03:30
Megosztás:

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium 2026-ban az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szakértői szerint. A mezőgazdaságot sújtó nagyon erős aszály, a klímaváltozás kedvezőtlen hatásait tükröző gyenge terméseredmények, valamint a tej- és a sertéságazatban tapasztalható elhúzódó nehézségek mellett az év végére olyan tényezők is tovább rontották az ágazat helyzetértékelését, mint az energiaárak jelentős növekedése – derül ki a bank legfrissebb negyedéves elemzéséből, amely ugyanakkor arra is rávilágít, hogy a jelenlegi kedvezőtlen helyzetben is vannak jövedelmezően működő termékpályák, például a baromfi.
2026. 11. 06. 03:00
Megosztás:

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora. A hírre reagálva Magyar Péter kormányfő azt írta, hogy lépésről lépésre halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is, Orbán Viktor volt miniszterelnök titkársága viszont a Tisza-kormány felsőoktatási rombolásának jelét látta a távozásban.
2026. 11. 06. 02:30
Megosztás:

Új kereskedési alkalmazást indított a Solana Labs: részvényekkel és kriptovalutákkal is lehet kereskedni

A Solana Labs új vállalkozása, a Leap elindította kereskedési alkalmazásának béta-verzióját, amely egyetlen platformon teszi lehetővé a tokenizált részvényekkel, tőzsdén kereskedett alapokkal (ETF-ekkel), nemesfémekkel, devizákkal és kriptovalutákkal történő kereskedést. Az alkalmazás egyelőre iPhone-on, korai hozzáféréssel érhető el, az androidos változat pedig később érkezik.
2026. 11. 06. 02:00
Megosztás:

Ha műanyag ablakod van, ezzel tudsz sok pénzt megspórolni

Hiába van műanyag ablak a lakásban, a fűtésre fordított pénz egy része így is kárba veszhet, ha a nyílászáró rosszul zár, elöregedett a tömítése, vagy nem megfelelően szellőztetünk.
2026. 11. 06. 01:30
Megosztás:

Ukrajna energiaellátásának biztosításához kért segítséget Zelenszkij

Ukrajna energiaellátásához kért "mielőbbi" segítséget Volodomir Zelenszkij ukrán elnök az iberoamerikai országok 30. csúcstalálkozóján csütörtökön Madridban.
2026. 11. 06. 01:00
Megosztás:

Varga Mihály: több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget sikerült elkerülni az MNB alapítványainál

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025 márciusa után - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.
2026. 11. 06. 00:30
Megosztás:

Pellegrini: az EU bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie

Az Európai Unió (EU) bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie, mert stratégiai fontosságú a biztonság megteremtésében, de a tagjelölteknek mindig teljesíteniük kell a felvételi kritériumokat - jelentette ki Peter Pellegrini szlovák elnök csütörtökön a visegrádi négyek (V4) államfőinek trencséni találkozója utáni közös sajtótájékoztatón.
2026. 11. 06. 00:05
Megosztás:

Már a 2028-as amerikai elnökválasztás esélyeit latolgatják

Még tart a szavazatszámlálás az amerikai félidős választások után, de a sajtóban máris a 2028-as elnökválasztás lehetséges jelöltjei kerültek előtérbe. A Financial Times című brit lap csütörtöki elemzésében mindkét párt esélyeseit górcső alá vette.
2026. 11. 05. 23:30
Megosztás:

Letartóztatásban marad Matolcsy György volt jegybankelnök

Letartóztatásban marad Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú nyomozási bírói döntést - tudatta a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel közleményben csütörtökön.
2026. 11. 05. 23:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság újabb 4,36 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának

Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy 4,36 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós uniós támogatási hitelkeretből az ország költségvetési és védelmi szükségleteinek finanszírozására.
2026. 11. 05. 22:30
Megosztás:

Az év végéhez közeledve megnő az igény az alkalmi munkavállalók iránt

Az év végéhez közeledve a Black Friday, az adventi időszak és a karácsonyi vásárlási roham miatt a kereskedelemben, a logisztikában és a vendéglátásban megnő az igény az alkalmi, rövid távra bevonható munkavállalók iránt - közölte a Mind-Diák Szövetkezet csütörtökön az MTI-vel saját adatai alapján.
2026. 11. 05. 22:00
Megosztás:

Rekordbevétellel zárta a negyedévet az AMD – új lendületet kaphatnak a félvezetőgyártók?

Az AMD minden eddiginél magasabb negyedéves bevételt ért el, miközben a mesterséges intelligenciához kapcsolódó üzletága továbbra is kiemelkedő ütemben bővül. A vállalat eredményei felülmúlták a Wall Street várakozásait, a következő negyedévre vonatkozó előrejelzés pedig további gyorsulást vetít előre. A Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői azt vizsgálták, milyen tényezők állnak az AMD növekedése mögött, hogyan alakulhat a verseny az Nvidiával, és milyen kilátásokkal számolhatnak a befektetők 2027-ben.
2026. 11. 05. 21:30
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 05. 21:00
Megosztás:

Fontos novemberi határidő közeleg a globális minimumadó kapcsán

A globális minimumadó szabályai alá tartozó multinacionális vállalatcsoportok magyar csoporttagjainak 2026. november 20-ig kell benyújtaniuk a 2025. üzleti évre vonatkozó elismert belföldi kiegészítőadó-előleg bevallást (QDMTT-előlegbevallás), ha naptári éves üzleti évet követnek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette a végleges bevallási nyomtatványt és annak kitöltési útmutatóját. A késedelmes vagy elmulasztott teljesítés magyar csoporttagonként akár 10 millió forintos bírságot is maga után vonhat.
2026. 11. 05. 20:30
Megosztás:

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt, az ajándéklistát a ruha, a parfüm és a gyerekjáték vezeti, a műfenyő messze a legnépszerűbb, a mesterséges intelligencia pedig már az ünnepi teendőkből is kiveszi a részét - derül ki a Cofidis országos reprezentatív felméréséből, amelyet csütörtökön az MTI-hez is eljuttattak.
2026. 11. 05. 20:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2026. 11. 05. 19:30
Megosztás:

Streamingre és AI-ra is költ? Akár 48 ezer forintot téríthet vissza az MBH új számlacsomagja

Egy filmnézéshez használt streaming-előfizetés, a munkát segítő mesterségesintelligencia-alkalmazás és a mindennapi bankolás díjai külön-külön kisebb tételnek tűnhetnek, együtt azonban már érezhető havi kiadást jelenthetnek. Az MBH Bank új Tripla számlacsomag-családja ezeket az igényeket kapcsolja össze: meghatározott digitális előfizetések után visszatérítést, a bankoláshoz biztosítási védelmet, a havi csomagdíjból pedig feltételekhez kötött kedvezményt kínál. A választás előtt a lehetőségeket és a kedvezmények időtartamát is érdemes áttekinteni.
2026. 11. 05. 19:00
Megosztás:

Egyre nagyobb szeletet hasítanak a hazai reklámpiacból az óriásplatformok

A globális óriásplatformok növekvő médiapiaci súlya, valamint a hirdetési bevételek egyre jelentősebb külföldre áramlása komoly kihívás elé állítja a hazai szereplőket – mutat rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss Médiapiaci Jelentése. A kiadvány szerint a magyarok közösségimédia-aktivitása jelentősen meghaladja az európai átlagot, és arra is rávilágít, hogy már csaknem minden második televíziós háztartás előfizet valamilyen streamingszolgáltatásra.
2026. 11. 05. 18:30
Megosztás:

Informatikai hiba miatt Lezsák Sándor és mintegy 160 megfigyelt neve került nyilvánosságra

Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon szerdán. A hiba napvilágra kerülését követően Magyar Péter miniszterelnök és levéltár vezetője is bocsánatot kért, ellenzéki pártok viszont miniszterek lemondását követelték.
2026. 11. 05. 18:00
Megosztás: