Megkezdődtek az egyeztetések, a takarékok vezetői nem kaptak alapszabály tervezetet

A takarékszövetkezeti vezetőkkel az első konzultációk Pest megyében már szerdán lezajlottak, a takarékszövetkezetek, valamint a Takarékszövetkezeti Bank alapszabályait vitatták meg, "tűrhetetlen" azonban, hogy a takarékok vezetői előzőleg nem kapták meg az alapszabályok tervezetét - mondta Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára az MTI-nek.

Elmondta: a takarékszövetkezeti vezetőket Lontai Dániel, a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetének elnöke hívta egyeztetésre kedden. A főtitkár értesülései szerint az első konzultációk Pest megyében már szerdán megtörténtek. A VOSZ főtitkára elmondta: a VOSZ-nak az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) 105 takarékszövetkezetéből 65 a tagja, a szövetség ezenkívül az OTSZ stratégiai partnere. Dávid Ferenc kifejtette: "szépséghiba", hogy az egyeztetést egyik pillanatról a másikra hívták össze, és "tűrhetetlen", hogy a takarékok vezetői nem kaptak alapszabály tervezetet, holott az általuk vezetett intézmények sorsáról van szó.

 

"Valószínű, hogy itt csak megy előre a henger", az átalakítás "erőltetett menetben, teljesen antidemokratikus módon történik" - fogalmazott a főtitkár, kiemelve, hogy így nem lehet érdemi konzultációt folytatni. Dávid Ferenc nehezményezte, hogy a konzultációkra nem hívták meg az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnökét és ügyvezető igazgatóját sem; a főtitkár szerint ez is mutatja, hogy "látszatkonzultációról" van szó. A takarékszövetkezeteknek az új alapszabályt augusztus 27-ig el kell fogadniuk - emlékeztetett Dávid Ferenc. Elmondta: amelyik takarékszövetkezet nem ért egyet az új alapszabállyal, az "rendkívül rosszul jár", mert a törvény alapján, amelyik takarékszövetkezet nem szavazza meg, az kirekeszti magát az integrációból, kockáztatja magának a takarékszövetkezetnek működését, így az ott dolgozók elveszíthetik az állásukat.

 

Ahol az egyik fél a másikat "ledarálja", abból nem lehet egészséges együttműködés, emellett a rendszer átalakítása már túlmutat a takarékszövetkezeti körön - vélekedett Dávid Ferenc. Kiemelte: ha ez az erőltetett takarékszövetkezeti átalakítás a nemzetközi fórumokon is megállja a helyét, "akkor innentől kezdve Magyarországon senki (...) nem lehet biztonságban, mert az állam bárhová beteheti a lábát és erőszakos vételi jog kijelölésével többségi tulajdont szerezhet". Az OTSZ szakmai blogja, a Magyar Takarék Blog a májusi adatokra hivatkozva azt közölte, hogy nőtt a takarékok piaci részesedése a magyarországi pénzintézeti szektorban.

 

A vállalati forinthitelezésben és a lakossági forintbetét-gyűjtésben is jobb teljesítményt nyújtott a hitelintézeti átlagnál a takarékszövetkezeti szektor, ezen belül a Takarékszövetkezeti Integráció 105 tagintézménye - írta bejegyzésében a Magyar Takarék Blog. A május végi számok szerint valamivel meghaladja a 6 százalékot az integráció TakarékBankkal együttes piaci része. A tavaly június elejétől integrációs taggá vált központi bank adatát nem számítva az integráció összesített mérlegfőösszege csaknem 7 százalékkal, 1496 milliárd forintra nőtt az előző év hasonló időszakához képest. A Takarékszövetkezeti Integráció 225 milliárd forintra rúgó nettó vállalati kihelyezései 2013. május végén lényegében az egy évvel korábbi szinten stabilizálódtak, ám a visszaeső banki hitelezés miatt az integráció (TakarékBank nélkül számított) piaci részesedése növekedett: 8,7 százalékos lett az egy évvel korábbi 8,2 százalék helyett.

 

A vállalkozói kihelyezéseknek lökést adhat a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramja is, ugyanakkor a június végén elfogadott új integrációs törvényből fakadó leterheltségnek és a már elindult központosításnak lehetnek hátrányos hatásai is. A nagyobb értékű, kockázatos kihelyezések központi engedélyeztetése lassíthatja az MNB hitelprogramjának keretében zajló hitelbírálatot - derül ki a blog bejegyzéséből. A Takarékszövetkezeti Integráció 105 tagintézményére (beleértve a tagbankokat is) 1295 milliárd forintnyi betétet bíztak az ügyfelek. Az integráción belül a betétek összességében 9,1 százalékkal gyarapodtak.

 

A Takarékszövetkezeti Integrációba tartozó hitelintézetek összesített adózás utáni nyeresége 2013. május végén 5,4 milliárd forint volt. A TakarékBank profitját figyelmen kívül hagyva az integráció 4,3 milliárd forint nettó nyereséget ért el, ami az egy évvel korábbi szint 78 százaléka. Ennek köszönhetően stabil a Takarékszövetkezeti Integráció tőkehelyzete, az összesített saját tőke május végén 125 milliárd forint volt, 6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: