Megszületett a Dunakanyar első fenntarthatósági kalauza

Egy rendkívüli kezdeményezésnek köszönhetően önkormányzatok, kulturális- és gasztro helyek, valamint különféle vállalkozások kerültek rá a Dunakanyar első fenntarthatósági térképére, a KanyarGO-ra. A kezdeményezés célja a régió folyamatos fejlesztése a turisták és a helybéliek bevonásával.

Megszületett a Dunakanyar első fenntarthatósági kalauza

Utazz, kirándulj, gyűjts élményeket ökotudatosan a Dunakanyarban!

A KanyarGO térkép az egymeder csoport és a DunakanyarGO turisztikai portál közös gyermekeként született. Az alapítók főleg helyi családi vállalkozások, akik évek óta szembesülnek a régió megfékezhetetlen elvárosiasodásával, és annak pozitív és negatív hatásaival. “Hétvégente rengeteg autóval érkező kiránduló veszi célba a Dunakanyart, amit a települések egyre nehezebben bírnak el. Régóta gondolkodunk, hogy hogyan tudnánk élhetőbbé tenni a környéket, amit annyira szeretünk, anélkül, hogy bárkinek az érdeke sérülne - így született meg az egymeder csoport és a KanyarGO térkép ötlete. A kezdeményezéssel segítünk az utazóknak, hogy autó helyett inkább vonatra, hajóra vagy bicajra szálljanak, és hogy megtalálják a Dunakanyar legizgalmasabb helyeit, programjait és rejtett kincseit - mindezt úgy, hogy közben vigyáznak a régió értékeire.” - avat be Buzási Évi, a DunakanyarGO turisztikai oldal alapítója.

Cseppnyi tettek egy mederbe terelve

Az egymeder csoport célja összegyűjteni és felkarolni minden olyan törekvést, amely a Dunakanyar fenntartható fejlődését tartja szem előtt. A KanyarGO Térkép több, mint egy szimpla útikalauz. Azok a vállalkozások, akik alapították a csoportot és akik rákerülnek a térképre vállalják, hogy a régiót tiszteletben tartva mindent megtesznek a Dunakanyar emberi léptékű fejlődéséért, és részt vesznek a kulturális élet alakításában. “A csoport még csak pár hónapja létezik, de már több, mint negyvenen elfogadták a felkérésünket, és a lista folyamatosan bővül. Nagyon örülünk, hogy csatlakozott hozzánk a MÁV és a MAHART, akik Dunakanyar napijeggyel segítik az autók otthonhagyását, a Kertünk Bár és Kilátó, valamint a Borsó Borpiac pedig már át is álltak repohár használatára a Cup Revolution segítségével.” - árulja el Csizik Balázs, az egymeder csoport egyik alapítótagja, az URBANUM Városkutató Alapítvány egyik vezetője, BME egyetemi óraadó.

Sós-Nepper Dorka, a PIKNIK Manufaktúra étterem tulajdonosa elmondta, “Nagyon örülünk, hogy egyre többen fedezik fel a Dunakanyart. A KanyarGO Térkép egy kiváló lehetőség arra, hogy megmutathassuk, milyen fenntartható vállalkozások működnek a környéken, akiknek fontos a fenntarthatóság. Manapság már nem elég a szép terasz csodás kilátással. Az utazóknak szerintem egyre fontosabb, hogy egy adott szolgáltató környezettudatosan végezze a munkáját.”

Pálfai Domokos az OOOfice Coworking megálmodója szerint az A2 méretű, 10.000 példányban terjesztett kiadvány több egy térképnél. “A Sásdi Laura által megrajzolt és megálmodott világ egy fenntarthatósági iránytű is egyben, ami az utazót segíti, hogy vásárlásával véleményének is hangot adjon.”

Bővebben az egymeder csoport és a DunakanyarGO munkájáról:

Az egymeder csoport összegyűjti, összeköti azokat a törekvéseket, amelyek a  Dunakanyar lakói számára fenntartható, emberközpontú, nyitott és modern kulturális térséget alakítanak. Ezek a vállalkozások minden korosztály számára kikapcsolódást és feltöltődést biztosítanak - egy progresszív gazdasági fejlődés fenntartása mellett. A DunakanyarGO turisztikai portál 6 éve foglalkozik a régió kommunikációjával és saját kiadványaik mellett online tartalmakkal segítik megismertetni a Dunakanyar valódi értékeit az odalátogatókkal. http://egymeder.hu/ http://dunakanyargo.hu/

Az egymeder csoport alapítói a Duna folyását követve:

- Szőnyi Tábor - Zebegény

- Tandem - Nagymaros
- Piknik Manufaktúra - Nagymaros
- OOOffice Workation and Co-Working - Nagymaros
- Kertünk Bár és Kilátó - Vác
- DunakanyarGO turisztikai portál- Kismaros
- URBANUM - Budapest
- Dunakanyarkult egyesület - Verőce

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

Nagy bírságot kapott a booking.com

Oroszország monopóliumellenes hatósága 1,3 milliárd rubel (17,52 millió dollár) bírságot szabott ki a Booking.com szállodafoglalási online szolgáltatóra a monopóliumellenes törvények megsértéséért - közölte a felügyelet csütörtökön.
2021. 08. 28. 05:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: