Megtorpant a forinterősödés
EUR/HUF (292,70 – 296,70): Meglepetésre nem csökkent tovább a pénzromlás üteme, a szeptemberi év/év érték a várt 1,2% helyett, 1,4% lett. Az adat még mindig bőven a 3%-os jegybanki cél alatt van, így ez biztosan nem lesz gátja a kamatvágási ciklus folytatásának. Az adat hatására kisebb mértékben gyengült a forint, bár a tegnapi rallynak köszönhetően még mindig a 295-ös szint alatt járunk.
Ez több mint 1%-os erősödést jelent a múlt pénteki szintekhez képest. A forint erősödésében az Amerikából érkező, reményt keltő hírek hatására kibontakozó piaci optimizmus játszott jelentős szerepet. Tegnap végre sikerült a 295-ös szint alatt zárni mégsem tűnik úgy, hogy jelentős tere lenne az erősödésnek, mivel a legkisebb megingásra gyengüléssel reagál a forint. Ha kitartana az optimizmus és a hétvégén már kézzel fogható jelei is lennének az amerikai megegyezésnek, akkor maradhatnának a jelenlegi erősebb szintek.
EUR/USD (1,3480 – 1,3620): Úgy tűnik, hogy azok a közvélemény kutatási adatok melyek a republikánus párt rég nem látott mélyrepülését jelzik megtették hatásukat. Mivel az amerikai közvélemény a – clintoni időkhöz hasonlóan - őket teszi inkább felelőssé a kialakult helyzetért, nem a kormányzatot és a demokratákat, így el is készültek egy javaslattal, ami az adósságplafon átmeneti, november 22-ig tartó megemeléséről szól. Már pusztán erre a hírre zöldbe váltott a piac: az amerikai tőzsdék 2% fölötti pluszban zártak, a dollár ismét gyengült.
Bár elfogadott költségvetés még mindig nincs, a republikánus javaslattal legalább a legrosszabb, az USA csődje egyelőre elkerülhető lenne. A Washingtonban ma kezdődő IMF-Világbank találkozón is bizonyosan szóba kerül ez a kérdés. A heti munkanélküliségi adat is növekedést mutat, az elhúzódó kormányzati leállás tovább növelheti a munkanélküliek számát, így a Fed idei keretcsökkentése is a jövő évre tolódhat. Ez a tény, és egy esetleges megállapodás, még ha csak átmeneti is lenne, jót tenne a piaci hangulatnak és a kockázatvállalási hajlandóságnak, amiből a dollár gyengülésével párhuzamosan az emerging eszközök is profitálhatnak. Az 1,3560-as szint lehet nagyobb megálló, ha ezt leküzdi az euró, akkor irány az 1,36.
CHF/HUF (237,20 – 241,20): Az enyhülő nemzetközi helyzetben tovább gyengült a frank, és erősödött a forint, ennek köszönhetően ismét 240 alatti szintekről indul a reggel.