Megújult a Magyarország.hu időpontfoglaló felülete

Új időpontfoglaló felület segíti a Magyarorszag.hu oldalra látogatókat, ahol kényelmesen és gyorsan foglalhatják le időpontjukat a kormányablakokban történő ügyintézéshez. Sőt, a veszélyhelyzetre való tekintettel, jelenleg – gépjárműügyek (gépjármű átírás, forgalomba helyezés stb.) kivételével – Ügyfélkapu nélkül is lehet időpontot foglalni. Az új időpontfoglaló alkalmazás novemberi indulása óta nagy népszerűségnek örvend: míg korábban 1000 és 1500 között mozgott a napi ügyindítások száma, az új funkció közzétételét követő napon már mintegy tízszer annyian, 11 ezren kattintottak a felületre a honlapon.

Megújult a Magyarország.hu időpontfoglaló felülete

A digitális közigazgatási megoldásokkal jelentősen csökkenthető a személyes kontaktusok száma, így az érintkezésmentes ügyintézés – különösen járványidőszakban – egészségünk megőrzésében is segítséget nyújthat. A havi 5 millió látogatót számláló magyarorszag.hu oldalon például ma már több, mint 1300 ügy érhető el, melyek közül 1100 esetében elektronikus ügyindításra is van lehetőség.

A novemberi veszélyhelyzet alatt ismét egyre többen veszik igénybe az elektronikus szolgáltatásokat a magyarorszag.hu oldalon. Az elektronikusan beküldött űrlapok száma november első három hetében már meghaladta a teljes októberi beküldés-számot. Mindemellett, a korábban közzétett elektronikus ügyintézési lehetőségeket is egyre többen kezdik el használni.

Az online lakcímbejelentés szolgáltatást például november során, eddig átlagosan heti 6 ezer ügyfél vette igénybe.

Ha azonban az ügyintézés során mégis elkerülhetetlen a személyes jelenlét, a magyarorszag.hu új időpontfoglaló alkalmazásának használatával bármely magánszemély előre lefoglalhatja időpontját a számára leginkább megfelelő okmányirodába, kormányablakba, elkerülve ezzel a sorban állást. A pár hete elérhető új felület népszerűségét és könnyű kezelhetőségét jól mutatja, hogy míg a teljes októberi hónapban alig 20 ezren indítottak időpontfoglalást a kormányablakokba a magyarorszag.hu-n keresztül, a felhasználók november első három hetében már átlépték a 80 ezer ügyindítást.

Ehhez természetesen nagyban hozzájárul az is, hogy a veszélyhelyzet miatt 2020. november 11-től ismét csak előzetes időpontfoglalást követően van lehetőség a kormányablakokban történő személyes ügyintézésre. Másrészt, korábban ügyfélkapus bejelentkezés nélkül csak ügyfélkapu regisztrációra lehetett időpontot foglalni, most viszont – a gépjárműügyek (gépjármű átírás, forgalomba helyezés stb.) kivételével – nincs szükség ügyfélkapus bejelentkezésre az egyes ügyekhez kapcsolódó időpontfoglaláshoz.

Az időpontfoglaló alkalmazás EZEN A LINKEN közvetlenül is elérhető, de az egyes ügyintézési tájékoztatások neve mellett megjelenő „Időpontfoglalás” gombra kattintva is megtalálhatjuk.

A szolgáltatás használatával bármely magánszemélynek lehetősége nyílik többek között családtámogatási, egészségbiztosítási, illetve személyi okmány ügyintézésre is időpontot foglalni. Az ügycsoport és ügy kiválasztását követően megadható az ügyintézés helyszíne, illetve megtekinthetőek az elkövetkező 7 napos időszakban rendelkezésre álló szabad időpontok is. Továbbá, a bejelentkezett felhasználó más személy számára is foglalhat időpontot a foglalási mező alatt található „Más számára foglalom le ezt az időpontot” gomb kiválasztásával. Sikeres foglalás esetén már a felületen látható az ügyintézéshez kapott sorszám, illetve a foglalás adatait a rendszer a felületen megadott e-mail címre is továbbítja.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: