Mekkora üzlet az ingyenes telefonálás?

Bizonyos jelek arra utalnak, hogy Tony Bates már sokat elért azóta, hogy a Microsoft 8,5 milliárd dollárt fizetett az internetes telefonálási szolgáltatást nyújtó cégéért. A statisztikákból igen szép történet kerekedik ki. Hét hónap alatt a szolgáltatást igénybe vevők száma minden hónapban 26 százalékkal közel negyedmilliárdra növekedett, tovább erősítve azt az állítást, amely szerint a Skype a fogyasztói internetszolgáltatások piacának igazi koronaékszere.

Ugyanakkor az üzletkötésről - a Microsoft történetének legnagyobb akvizíciójáról - akkor lehet majd végleges ítéletet mondani, ha a Microsoftnak sikerül mélyen beágyaznia a megvásárolt terméket hatalmas termékkínálatába, igazi Skype-élményt nyújtva olyan különböző platformokon, mint amilyen a windowsos PC-ké vagy az Xboxoké. E tekintetben Tony Bates - aki korábban a Skype vezérigazgatója volt, majd az üzletkötést követően a cég elnöke lett - és microsoftos kollégái még semmit sem tettek le az asztalra.

A termékek még váratnak magukra

    
"Továbbra is ígéretesnek és izgalmasnak tartjuk a dolgot, de igazából még nem láttuk, hogy megjelenne az egész termékskálán" - fogalmazott az üzlettel kapcsolatban a The New York Timesnak nyilatkozva Bill Whyman, az ISI nevű befektetési piackutató cég elemzője.
    

Idén az egyik fontos mérföldkő az lesz, amikor a Skype várhatóan elkészül a kommunikációs szoftver Windows 8-on futó előzetes változatával (a Microsoft zászlóshajójának számító, kiadásra váró átalakított operációs rendszerét úgy tervezték, hogy jól működjön érintőképernyős számítógépeken.) Elemzők szerint az az ötlet lehet az egyetlen indoka a kifizetett borsos vételárnak, hogy a Skype a Windowst és más Microsoft-termékeket különleges képességekkel ruházza fel.
    
Egyensúlyozás a laza póráz végén
   

Batesnek bonyolult egyensúlyozó szerep jutott a Microsoftnál.  Az üzlet részeként a Skype jóval hosszabb pórázra van engedve, mint más divíziók, így Bates a Szilícium-völgyben dolgozhat, ami nem utolsósorban annak szimbolikus jelentősége miatt fontos. Az időzónák szerint Svédországban, Észtországban, Luxemburgban, Prágában és Londonban elhelyezett irodáival a Skype az egyetlen olyan Microsoft-divízió, amely szinte teljes mértékben az anyavállalat seattle-i bázisának körén kívül üzemel.
    

A tágas Palo Altó-i irodájában adott interjúban Bates - egy megnyerő, 45 éves brit úriember - elmondta: ragaszkodott ahhoz, hogy dolgozói új, Skype-logóval ellátott biztonsági belépőkártyákat kapjanak, és ne a szokványos microsoftos badge-eket. "Megőriztük mind az identitásunkat, mind a cég autonómiáját" - nyilatkozta ezzel kapcsolatban a Skype vezetője.
    

A függetlenséget demonstrálja az is, hogy asztalán egy Apple MacBook Air ékeskedik. Bár az Apple termékei hivatalosan nincsenek semmiféle tiltólistán a Microsoft-vezetők körében, ennek ellenére használatuk egyfajta - enyhe - szentségtörésnek minősül, hiszen a cégnél mindenki azon ügyködik, hogy a Windows zászlaját repítse a magasba.
    
Túl a Microsoft-platformon
   

A megfelelő távolság megtartása segítette a Skype-ot abban, hogy hű maradhasson küldetéséhez, amelynek lényege, hogy az emberek gyakorlatilag bármilyen, az internetre csatlakozó eszköz használatával hívásokat bonyolíthassanak le, és nemcsak azokkal, amelyeket valamilyen Microsoft-szoftver fut.
    

Az elmúlt néhány hónapban dobta piacra a Skype szoftverének a Google Android okostelefonokon, Sony hordozható játékkonzolokon, Comcast set-top boxokon és Apple mobileszközökön futó változatait. Az iPhone-okra és iPadekre ingyenesen letölthető alkalmazások - appek - sorában a Skype minden idők negyedik legnépszerűbb szoftvere.
    

Az, hogy milyen szinten épülnek be szoftverei más gyártók készülékeibe, különösen fontos szempont a Microsoft számára, hiszen a cég nyereségének túlnyomó többsége a Windowsból és a kapcsolódó szoftvertermékekből származik. Jóllehet ma még a legtöbb Skype-hívás Windows PC-ken zajlik, a Skype számára a növekedés útját vélhetően az új mobileszközök jelentik - ebben a kategóriában a Microsoft azért küzd, hogy meghatározó szerephez jusson.
    

Amikor egy évvel ezelőtt a Microsoft bejelentette a Skype megszerzésével kapcsolatos terveit, néhányan a szkeptikusok közül attól tartottak, hogy csak idő kérdése, és a Microsoft megkezdi a Skype besorolását saját termékeinek kommunikációs hálózatába, kezelve ezáltal mindazokat az okostelefonokat, táblagépeket és egyéb, nem microsoftos eszközöket, amelyeken a Skype futott.  Végül is az Apple is valami hasonlót csinált, amikor létrehozta FaceTime nevű videotelefon-szolgáltatást, amely csak iPhone-okon, iPadeken és Macintoshokon működik.
    
Elkötelezettség a keresztplatform-támogatás mellett
    
"Szeretnénk, ha a Skype a Windowson volna a legelső és a legjobb, de természetesen egy kommunikációs szoftver stratégiai szempontból tekintett értékét az adja, hogy minden platformon jól működik - fogalmazott nemrégiben egy interjúban Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója. - Elkötelezettek vagyunk ez iránt a keresztplatform-támogatás iránt."
    

Az igen olcsó, illetve ingyenes internetes hívások töretlen népszerűsége révén a Skype használata az idei első negyedévben tovább növekedett: a hívások összidőtartama az előző év azonos időszakához képest 40 százalékkal megugorva elérte a 100 milliárd percet.

 

Viszont sem Bates, sem más Microsoft-vezető nem engedheti meg, hogy a Skype túlságosan függetlenné váljék. Szeretnék elkerülni ugyanis annak a helyzetnek a megismétlődését, ami annak idején történt, amikor a Skype-ot az eBay aukciós oldal vásárolta meg - 2,6 milliárd dollárért - 2005-ben. A Skype iránti érdeklődés akkor is szárnyalásnak indult, de amikor a várt szinergiák nem valósultak meg, az eBay - új befektetőket bevonva - egy külön vállalatként leválasztotta magáról az internetes hívásokra szakosodott céget.

A Microsoft azt tervezi, hogy a Skype-ot a Lyncbe, a vállalkozások számára szánt kommunikációs termékébe integrálja. Ugyancsak elsőbbséget élvez, hogy a Skype révén lehessen videokonferenciát folytatni a Microsoft Xbox 360-os konzolokon, bár ez a termék valószínűleg ebben az évben még nem lesz készen.

Bates szerint azt, hogy mennyire fontos a Microsoft számára az újonnan megszerzett terület, jól jelzi: a Skype jelenleg mintegy 400 szakember számára kínálhat álláslehetőséget.
    
Csalódás a Windows Phone-verzió
    
Mindazonáltal a Skype legfrissebb fejlesztése, a szoftver Microsoft Windows Phone operációs rendszert használó okostelefonokon futó változata komoly csalódást keltett. Amikor ugyanis a felhasználók bezárják windowsos telefonjaikon a Skype-alkalmazást, többé nem tudják fogadni a hívásokat. Hasonló helyzetben az iPhone-okon és más eszközökön a felhasználók értesítést kapnak a bejövő Skype-hívásról.

Brian O'Shaughnessy, a Skype szóvivője megígérte, hogy ezt a kényelmetlen hiányosságot kiküszöbölik a szoftver egy későbbi verziójában. Az, hogy a Skype a Microsoft tulajdonába került, lendületet adott az anyavállalat arra irányuló erőfeszítéseinek is, hogy vezeték nélküli szolgáltatóként értékesítse a Windows Phone-készülékeit.
    
Csomagkoncepció és jövőkép
    
Stephen Elop, a Windows Phone-okat gyártó Nokia vezérigazgatója egy nemrégiben tartott konferencia résztvevői előtt kijelentette, hogy "a visszajelzések szerint a piaci szereplők azért nem kedvelik a Skype-ot", mert az olcsó és ingyenes telefonhívások révén elorozza a bevételeket a hagyományos telefonos vállalkozások elől.

A Nokia megbeszéléseket folytat a szolgáltatókkal arról, hogy csomagban értékesítsék a Nokia Windows Phone-okat a Skype-pal, valamint a nagy sebességű - és nagy jövedelmet hozó - adatcsomagokkal.

A Microsoft vezérigazgatója, Steve Ballmer - aki szorosan követi a Skype sorsának alakulását - szintén úgy véli, hogy a Skype nem akadályozza majd a Windows Phone-ok értékesítéseit. "Vélhetően minden hozzáértő szolgáltató tudomásul veszi, hogy a kommunikáció jövője egészen másképp alakul majd, mint ahogyan most fest a dolog" - fejtette ki. (MTI)


Ursula von der Leyen: az EU nem old fel egyetlen szankciót sem Oroszország ellen

Az Európai Unió nem old fel egyetlen szankciót sem Moszkva ellen, amíg Oroszország be nem fejezi a háborút - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben pénteken.
2026. 10. 16. 12:30
Megosztás:

Augusztusban 740 600 forint volt a bruttó átlagkereset

Augusztusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 740 600 forint, a nettó átlagkereset 519 900 forint volt. A bruttó átlagkereset 8,4, a nettó átlagkereset 10,0, a nettó reálkereset pedig 8,6 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 10. 16. 12:00
Megosztás:

Magyar Péter: fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából

Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő hétéves uniós költségvetési keret tárgyalása lesz, ugyanis sok-sok milliárd euróról lesz szó - közölte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön.
2026. 10. 16. 11:30
Megosztás:

Nyomtatott formában is újraindult a Népszabadság

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
2026. 10. 16. 11:00
Megosztás:

10 bázispont felett esett az amerikai 10 éves hozam

Az AI szektorral, és a részvénypiacokkal kapcsolatos aggodalmak is segítették a 10 éves amerikai hozam mérséklődését, ami több, mint 10 bázispontos eséssel 5,09%-on zárt. A csökkenést a vártnál magasabb termelőiár-index sem tudta visszafordítani.
2026. 10. 16. 10:30
Megosztás:

Más tárcájából fizetett az OpenAI ügynöke: 362 Ethereum-címet vizsgált át

Egy programozási feladatot kellett megoldania, végül azonban egy engedély nélkül használt kriptotárcából fedezte a szükséges tranzakciós díjakat az OpenAI belső kutatási modellje. Az AI-ügynök 362 tárcacímet ellenőrzött, mielőtt elegendő egyenleget talált az Ethereum Sepolia teszthálózatán. A történet különösen kényes részlete, hogy a rendszer felismerte az engedélyezési problémát, mégis elfogadhatónak minősítette saját lépését.
2026. 10. 16. 10:00
Megosztás:

Az amerikai termelőiár-index is a várakozások felett alakult

A szerdai jelentős esés után tegnap korrigáltak az amerikai indexek. Az S&P 500 0,3%-kal, Nasdaq Composite 0,1%-kal, a Dow Jones 1,1%-kal emelkedett.
2026. 10. 16. 09:30
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 10. 16. 09:00
Megosztás:

A gyengélkedő technológiai szektor ellenére is tovább emelkedtek az európai indexek

A vezető nyugat-európai indexek csütörtökön is tovább emelkedtek. A STOXX 600 0,4%-kal, a DAX 0,3%-kal, a CAC 40 0,8%-kal, az FTSE 100 1,1%-kal került feljebb.
2026. 10. 16. 08:30
Megosztás:

A száz legnagyobb Csongrád-Csanád megyei cég összesített árbevétele 2,9 billió forintra nőtt tavaly

A száz legnagyobb Csongrád-Csanád megyei cég összesített árbevétele 2,7 százalékkal 2,9 billió forintra nőtt, ami reálértéken 1,7 százalékos csökkenés - derül ki a csütörtökön bemutatott Top 100 - Csongrád-Csanád Megye Gazdasága 2025 című kiadványból, amelyet Szegeden mutattak be.
2026. 10. 16. 08:00
Megosztás:

Egészségügyi karrier- és állásbörzét tartanak hétfőn a Semmelweis Egyetemen

Egészségügyi karrier- és állásbörzét tartanak hétfőn a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri elméleti tömbjében; a rendezvényen a hazai egészségügyi szolgáltatók aktuális állásajánlatairól, valamint a szak- és továbbképzési lehetőségekről kaphatnak átfogó képet az érdeklődők.
2026. 10. 16. 07:30
Megosztás:

Csökkenő árbevétellel zárta a félévet a Bayer Construct

Csökkenő árbevétellel és adózott eredménnyel zárta a félévet a Bayer Construct Zrt. építőipari vállalat az előző év azonos időszakához képest - közölte a csődeljárás alatt álló társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 10. 16. 06:30
Megosztás:

Román tulajdonba kerültek a Gazprom romániai üzemanyagtöltő-állomásai

Román tulajdonba kerültek a Gazprom romániai üzemanyagtöltő-állomásai - írja az economica.net gazdasági hírportál.
2026. 10. 16. 06:00
Megosztás:

Megvan a dátum: jön Magyarországon is euró!

Rövid távon várható valamelyes elcsúszás a magyar költségvetésben az aszálykárok és a geopolitikai sokkok miatt, de ezzel együtt is valószínűnek tűnik, hogy Magyarország 2032-ben csatlakozhat az euróövezethez - áll a világ egyik legnagyobb politikai-gazdasági kockázatelemző csoportja, az Eurasia Group csütörtökön Londonban bemutatott helyzetértékelésében.
2026. 10. 16. 05:30
Megosztás:

Az új turizmus-stratégián dolgozik az MTÜ

Új turizmusirányítási rendszer felállításán és egy új turizmusstratégián is dolgozik a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). A stratégia első verziója a jövő hétre várható, ezt egy társadalmi egyeztetés követi - mondta az ügynökség vezetője egy keszthelyi turisztikai programon csütörtökön.
2026. 10. 16. 05:00
Megosztás:

A mű nem csak vagyon - Az ICAA szerint a vagyonadó megfelelő szabályozással a kultúra javára is fordítható

A vagyonadóról szóló törvénytervezet szerint az egymilliárd forint feletti nettó vagyonrész után évi 1, a százmilliárd forint feletti rész után 1,5 százalék adót kell fizetni, első alkalommal a 2026. december 31-i állapot alapján. Az adóalapba minden hárommillió forintnál értékesebb műtárgy és gyűjtemény beszámít, az év utolsó napján érvényes piaci értéken. Az élő művészek alkotásaira, a közgyűjteményeknek kölcsönzött vagy letétbe adott művekre a tervezet nem tartalmaz eltérő szabályt, a hatásvizsgálati lap pedig sem a kulturális szektort, sem az adományozást, sem a nonprofit szervezeteket nem említi az érintettek között.
2026. 10. 16. 04:30
Megosztás:

Drágulnak a régi kisautók – megjelent a szeptemberi KSH–Használtautó.hu statisztika

Egy év alatt 25,8%-kal drágult a Suzuki Swift, pedig a csaknem 16,5 éves átlagéletkorával ez a legidősebb modell a tíz leggyakrabban hirdetett autó között. A Használtautó.hu és a Központi Statisztikai Hivatal szeptemberi közös statisztikája szerint fogy a belépő szintű kínálat: a 2,5 millió forint alatti hirdetések aránya a teljes kínálatot tekintve 3,4 százalékponttal, 34,6%-ra csökkent.
2026. 10. 16. 04:00
Megosztás:

Megnyitotta első európai uniós AI-innovációs központját a Kyndryl

Megnyitotta első európai uniós AI Innovation Lab központját a Kyndryl (NYSE: KD), az üzletkritikus vállalati technológiai szolgáltatások egyik vezető szolgáltatója. A Luxembourgban működő központ az agentic AI-ra, vagyis az önálló feladatvégzésre képes AI-ügynökökre épülő megoldásokra szakosodik.
2026. 10. 16. 03:30
Megosztás:

Magyarországon a legdrágább a mobilozás az EU-ban

Az Európai Unióban alig van ország, ahol a hazai árszinthez mérve annyit kellene fizetni a mobilozásért, mint Magyarországon. Az Európai Bizottság tanulmánya szerint vásárlóerő-paritáson számolva a 36 vizsgált mobil-, internet- és tévécsomag csomagból 17-ben az öt legdrágább ország között vagyunk, 10-ben pedig mi vagyunk a legdrágábbak. Megnéztük, mi drága nálunk igazán, hogyan változott a helyzetünk az elmúlt években, illetve mi állhat a háttérben.
2026. 10. 16. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjasok bolti kedvezményéről döntöttek - hol jár nyugdíjas-diszkont?

A bevásárlásból, egy új szemüveg árából, de még az otthoni vírusvédelem költségéből is lefaraghatnak a nyugdíjasok. Több kereskedő külön kedvezménnyel várja az idősebb vásárlókat, az engedmény azonban gyakran regisztrációhoz, meghatározott napokhoz vagy életkorhoz kötött.
2026. 10. 16. 02:00
Megosztás: