Mennyi a nyugdíj korhatár Németországban? És Magyarországon?

A társadalom demográfiai átalakulására tekintettel (egyre jobban öregszik el a társadalom, így az állami nyugdíj-rendszereknek egyre több idős korú ellátásáról kell gondoskodniuk) Németországban is meghozták a döntést: a sokáig 65 éves nyugdíjkorhatár emeléséről határoztak, mely folyamat 2011-ben vette kezdetét.

Mennyi a nyugdíj korhatár Németországban? És Magyarországon?

Folyamatosan emelkedik a német öregségi nyugdíj korhatára

A társadalom demográfiai átalakulására tekintettel (egyre jobban öregszik el a társadalom, így az állami nyugdíj-rendszereknek egyre több idős korú ellátásáról kell gondoskodniuk) Németországban is meghozták a döntést: a sokáig 65 éves nyugdíjkorhatár emeléséről határoztak, mely folyamat 2011-ben vette kezdetét.

Kiket érint a nyugdíj korhatár emelkedése Németországban?

Az 1947. január 1. és 1958. december 31. között született emberek esetében a korábbi 65 éves alapéletkorhatárt minden következő évben egy hónappal, az 1959 és 1963 között születettek esetében pedig évente két hónappal emelik meg.

Azon nyugdíjba vonulók számára, akik 1964. január 1. után születtek már a 67 éves nyugdíjkorhatár lesz az irányadó.

Nyugdíj korhatár kalkulátor ITT.

Hány éves korban mehet nyugdíjba valaki Németországban 2021-ben?

Ahogyan az alábbi grafikonunkon is látható a német öregségi nyugdíjkorhatár évről-évre lépcsőzetesen emelkedik 2011-óta, így idén 2021-ben aktuálian 65 év és 10 hónap a nyugdíjbavonuláshoz előírt kor.

Németország nyugdíj korhatár

A következő években tovább növekszik a német nyugdíjkorhatár

A németországi nyugdíj korhatárának emelkedése egészen 2029-ig folyamatos lesz, sőt 2024-től felgyorsul (évente ott már 2 hónappal emelkedik a korhatár), amit az alábbi grafikonunkon szemléltetünk.

német nyugdíj korhatár aktuális értéke

Hatással lehet ez a magyar nyugdíj korhatárra is?

Számos pletyka kering már évek óta szakmai körökben arról, hogy a hazai öregségi nyugdíj korhatára is korrekcióra (magyarul: emelésre) szorulhat a közeljövőben, bár ha megnézzük a hatályos jogszabályt, akkor Magyarországon is egy fokozatos nyugdíj korhatár emelés van a törvényben, amiről IDE kattintva írtunk részletesen.

Magyarországi nyugdíj korhatár kalkulátorunk ITT indul.

Kriptovaluta hírek: SUI – mi mozgatja a SUI árfolyamát?

Az alábbi elemzésben áttekintem, hogy az elmúlt hónapokban milyen tényezők – projektfejlesztések, piaci események, makrogazdasági hatások és szabályozói lépések – mozgatták a SUI kriptovaluta árfolyamát, illetve milyen lehetőségek és kockázatok tornyosulnak a közeljövő számára.
2025. 09. 24. 23:00
Megosztás:

Az IMF szerint a magyar GDP 4 százalékába kerülne, ha EU-szerte leállítanák az orosz földgázszállítást

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint a magyar GDP 4 százalékába kerülne, ha EU-szerte leállítanák az orosz földgázszállítást - közölte Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2025. 09. 24. 22:30
Megosztás:

A francia szakszervezetek újabb országos tilakozónapot szerveznek

A francia szakszervezetek október 2-ra újabb országos tiltakozónapot hirdettek, mivel nem kaptak "egyértelmű választ" a miniszterelnöktől követeléseikre a szerdai megbeszélésükön.
2025. 09. 24. 22:00
Megosztás:

Tether új lendületet vesz – volt Google-vezetőt neveztek ki üzletfejlesztési igazgatónak

Tether: már nem csak egy stabilcoin-cég? A világ egyik legismertebb kriptovaluta cége, a Tether, komoly irányváltást jelez: új vezetőt nevezett ki, hogy túllépjen a digitális eszközök világán és erősítse pozícióját más technológiai és pénzügyi szektorokban is. A korábban a Google-nél és a Limestone Capitalnál dolgozó Benjamin Habbel érkezése új korszakot nyithat a cég életében.
2025. 09. 24. 21:30
Megosztás:

Minden ötödik igénylőnek kevés az Otthon Start 50 milliója

Az első hetek banki tapasztalatai alapján új időszámítás kezdődött a magyarországi lakáshitelezésben az Otthon Start indulásával. A pénzintézetek megduplázódó átlagos hitelösszegről, 20 évet meghaladó átlagos futamidőről számoltak be a BiztosDöntés.hu szakértőinek. Minden ötödik igénylő ráadásul piaci, fogyasztóbarát vagy CSOK Plusz lakáshitelt is igényel az Otthon Start mellé, mert nem elegendő a kitűzött lakáscélhoz a maximálisan elérhető 50 millió forint.
2025. 09. 24. 21:00
Megosztás:

Hároméves mélypont után emelkednek a svájci gazdasági várakozások

Javultak a gazdasági kilátások Svájcban szeptemberben az előző havi, csaknem hároméves mélyponthoz képest a UBS és a CFA Society Switzerland szerdán közzétett jelentése szerint.
2025. 09. 24. 20:35
Megosztás:

A MOHU Budapest vezetése tárgyal a szakszervezetekkel

Megkezdődtek a tárgyalások a MOHU Budapest vezetése és a szakszervezetek között a szerda hajnali vadsztrájk ügyében - közölte a cég az MTI-vel.
2025. 09. 24. 20:00
Megosztás:

SPB: akár 15-20%-os hozampotenciált is kínálhatnak a nemzetközi kötvénypiacok a Fed kamatvágása után

Jelentős lendületet kaphat a külföldi állampapírok és vállalati kötvények piaca az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) múlt szerdai, 25 bázispontos kamatcsökkentésének – és a tengerentúlon várható további kamatvágásoknak – köszönhetően. Ennek eredményeképpen akár két számjegyű hozamokat is el lehet majd érni a nemzetközi kötvénypiacokon, mindezt ráadásul dollárban vagy euróban - hívja fel a figyelmet Beschenbacher Kornél, az SPB Befektetési Zrt. private banking igazgató helyettese. A szakember több olyan vállalati kötvényt és állampapírt is említ, amelyek nem túl ismertek a hazai befektetők körében, azonban igen jó hozampotenciállal és jövőbeni kilátásokkal rendelkeznek.
2025. 09. 24. 19:30
Megosztás:

A román kormány 8,4 százalékos hiánycélban egyezett meg az Európai Bizottsággal

A román kormány 8,4 százalékos idei GDP-arányos hiánycélban egyezett meg az Európai Bizottsággal - jelentette be Ilie Bolojan miniszterelnök.
2025. 09. 24. 18:30
Megosztás:

A Micron amerikai chipgyártó jelentősen növelte negyedéves bevételét és nyereségét

A Micron Technology amerikai memóriachip-gyártó erőteljesen növelte bevételét és nyereségét az augusztus végével záródott pénzügyi negyedik negyedévében.
2025. 09. 24. 18:00
Megosztás:

Ethereum Virtual Machine (EVM) fogalma, jelentése és értelmezése: A blokkláncok láthatatlan motorja

EVM a kriptovilág láthatatlan agya – érthetően az Ethereum Virtual Machine működéséről. Ha valaha hallottál az Ethereumról, biztosan találkoztál azzal a fogalommal is, hogy okosszerződés vagy decentralizált alkalmazás (dApp). De vajon elgondolkodtál már azon, hogy ezek a digitális szerződések hogyan futnak, ki „értelmezi” őket, és mi történik „a motorháztető alatt”? A válasz egy kevéssé ismert, mégis kulcsfontosságú technológia: az Ethereum Virtual Machine, azaz EVM.
2025. 09. 24. 17:30
Megosztás:

Romlott a németországi üzleti hangulat

Az elemzők által várt javulás helyett romlott az üzleti hangulat Németországban szeptemberben a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének legfrissebb, szerdán ismertetett felmérése szerint.
2025. 09. 24. 16:30
Megosztás:

Németh László: a családi mikro- és kisvállalkozások nélkül nincs erős magyar gazdaság

A családi mikro- és kisvállalkozások nélkül nincs erős magyar gazdaság - mondta Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) elnöke szerdán, Inárcson, a testület fennállása 35. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen. Orbán Viktor miniszterelnök levélben köszöntötte a szervezetet jubileuma alkalmából.
2025. 09. 24. 16:05
Megosztás:

Budapest, Eger és Pécs az őszi utazók kedvenc városai

Az őszi belföldi utazások legnépszerűbb úti célja Budapest, Eger és Pécs a Szallas.hu foglalási adatai szerint, a vendégek többsége pedig 2 éjszakás pihenést tervez.
2025. 09. 24. 15:30
Megosztás:

Az ESG és az üzleti növekedés kéz a kézben jár

A Grant Thornton legfrissebb nemzetközi kutatása szerint a középvállalatok világszerte a fenntarthatóságot egyre inkább stratégiai növekedési tényezőként kezelik, nem csupán szabályozási kötelezettségként. A felmérés alapján a cégek közel 90%-a a következő 12 hónapban fenntartja vagy növeli fenntarthatósági beruházásait, miközben a vezetők több mint fele már közvetlen üzleti előnyt társít az ESG-hez.
2025. 09. 24. 15:00
Megosztás:

Kódolt jövő – Vállalkozás a Z generáció nyelvén

A Z és Alfa generáció számára a munka egyre inkább önkifejezés, nem pusztán megélhetés. Egyre többen nem a klasszikus irodai munkakörökben gondolkodnak, hanem saját vállalkozásban képzelik el a jövőjüket. Az ambíció megvan, de az induláshoz tudásra, példaképekre és biztonságra is szükség van – legyen szó a pénzügyekről vagy a vállalkozói út kihívásairól. Az OTP Bank célja, hogy a fiatalokat digitális eszközökkel, edukációval és valós példákkal támogassa abban, hogy tudatosabban kezeljék pénzügyeiket, és bátrabban lépjenek a vállalkozói útra. A bank nemcsak pénzügyi szolgáltatóként, hanem partnerként van jelen a fiatalok életében – segítve őket abban, hogy a jövőjüket biztonságosan és magabiztosan építhessék.
2025. 09. 24. 14:30
Megosztás:

Plume Network fogalma, jelentése és értelmezése: Egy új generációs blokklánchálózat a valós eszközök tokenizálására

Egy hálózat, amely összehozza a kriptót és a való világot: a kriptovaluták és blokklánc-technológiák világában a 2020-as évek második felére világossá vált: a jövő nem csak a digitális eszközöké, hanem azoké a rendszereké, amelyek képesek a való világ pénzügyi eszközeit is digitálisan kezelhető formába önteni.
2025. 09. 24. 14:00
Megosztás:

Tovább emelkedtek az árak a használtautó-piacon

Idén augusztusban tovább emelkedtek az árak a magyar használtautó-piacon: az eladó hirdetések kínálati átlagára 5,5 millió forint volt, szemben a 2024 augusztusában regisztrált 5,3 millió forinttal - ez derült ki a Használtautó.hu és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) augusztusi jelentéséből.
2025. 09. 24. 13:30
Megosztás:

Circle áttörése a valós eszközök piacán – megérkezett a natív USDC a Plume hálózatra

A Circle újabb lépést tett a valós pénzügyi eszközök tokenizálásának térnyerése felé: a világ legismertebb szabályozott stabilcoinja, az USDC mostantól natívan is elérhető a Plume blokkláncon. Ez nem csupán technológiai újítás – a DeFi és az intézményi pénzügyek összefonódásának új korszakát jelenti. Nézzük, mit hoz a jövő a tokenizált valós eszközök (RWA) piacán!
2025. 09. 24. 13:00
Megosztás:

Jön a magyar fejlesztésű prebiotikus ital

A hazai funkcionális italok piacán új korszak kezdődik: az R-Water Kft., a magyar sportital és vitaminital gyártás egyik leginnovatívabb szereplője bejelentette, hogy hamarosan piacra dobja az első saját fejlesztésű prebiotikus italát. Az újdonság célja, hogy támogassa a bélflóra egyensúlyát, erősítse az immunrendszert, és egészséges alternatívát kínáljon a tudatos fogyasztóknak.
2025. 09. 24. 12:30
Megosztás: