Mentőövet dob-e Kína az eurónak ?

A hétfőn tartandó éves brit-kínai stratégiai csúcstalálkozóra Londonba érkezett Budapestről Ven Csia-pao kínai miniszterelnök, ám a piacokat és a citybeli elemzőket Ven európai körútjának e mozzanata érdekli a legkevésbé. A fő kérdés az, hogy az állami szinten szupergazdag Kína - amelynek devizatartaléka meghaladja a 3 billió (háromezer milliárd) dollárt - megmenti-e az eurót.

Londoni bankházak elemzései szerint vannak ilyen szándékra utaló jelek. A Standard Chartered pénzügyi szolgáltató csoport minapi kimutatása szerint a nemzetközi adósságpiacon az idei év első négy hónapjában végrehajtott közvetlen és közvetett kínai vásárlások arra utalnak, hogy Kína most elkezdhette "diverzifikálni" külföldi adósságpapír-portfolióját, amelyben jelenleg az amerikai szuverén adósság dominál, 60-70 százalékos súllyal.

 

A Standard Chartered becslése szerint Kína központi devizatartaléka hozzávetőleg 200 milliárd dollárral gyarapodott idén január és április között, és a növekménynek a háromnegyede nem dolláradósság-befektetésekbe áramlott vissza. A Goldman Sachs pénzügyi szolgáltató csoport londoni alapkezelő üzletágának elnöke, Jim O'Neill a The Sunday Telegraphban írt helyzetértékelésében kimutatta, hogy Kína éves importjának értéke immár meghaladja a súlyos adósságválságban vergődő Görögország 350 milliárd dollárnak megfelelő éves hazai össztermékét (GDP), és a 450 milliárd dollár körüli teljes görög államadósság a kínai devizatartaléknak nem éri el a 20 százalékát.

 

"Kína felvásárolhatná az egész (görög adósságot), és még maradna is egy csomó aprója más dolgokra" - írja a Goldman Sachs londoni alapkezelő részlegének vezetője. O'Neill szerint, ha az európai döntéshozók kollektív módon hitet tennének Görögország euróövezeti tagságának fenntartása és a görög törlesztési leállás megakadályozása mellett, Kína akár megpróbálkozhatna a teljes görög adósság felvásárlásával - tekintettel a tranzakció kínálta hozamokra, vagyis arra, milyen olcsón juthat most a görög adóssághoz. A Goldman Sachs vezető befektetési tisztviselője szerint azonban sajnos nem úgy tűnik, hogy az európai vezetők bármiben jelentősebb mértékben egyetértésre tudnának jutni, legyen szó az euróövezetről vagy bármi másról.

 

Kína szuverén hazai és küladósságának hitelminősítői besorolásai az elsőrendű "A/AA" sávban vannak, miközben Görögországra a világ legnagyobb hitelminősítője, a Standard and Poor's a világ legrosszabb államadósi osztályzatát tartja érvényben, "CCC" besorolással, a fizetésképtelenség 50 százalékos esélyével. Ez 11-12 fokozattal rosszabb a Kínára jellemző adósosztályzatoknál. A különbség meglátszik a két ország államadósság-törlesztési kockázatára köthető biztosítási tranzakciók árazásában is.

 

Az egyik vezető londoni piaci adatszolgáltató csoport, a CMA DataVision szakelemzőinek kimutatása szerint a görög szuverén kötvények nem teljesítővé válásának kockázatára köthető piaci biztosítási csereügyletek (credit default swaps, CDS) díja az elmúlt londoni kereskedési hetet 2330 bázispont környékén zárta. Ez világrekord CDS-díjszabás bármely szuverén adós esetében. A megítélést pontosan tükrözik a görög államkötvények 14-15 százalékos rekord magasságban imbolygó hozamfelárai is a vonatkozó német kötvények fölött. Ez azt jelenti, hogy Görögország új hitelhez akkor juthat a tőkepiacon, ha elfogadja, hogy körülbelül 11-12 százalékkal kevesebb pénzt kap minden kötvénykiadásakor, mint amennyi a kötvény névértékének, azaz a törlesztendő pénznek és egyévi kamatának összege.

 

A CMA számítási modellje szerint a pénteki zárásra kialakult görög CDS-árszint arra vall, hogy a londoni adósságpiac jelenleg 84 százalék körüli halmozott valószínűséggel árazza Görögország mint államadós törlesztésképtelenné válását ötéves távlatban. A jelenlegi görög CDS-árazás azt is jelenti, hogy a görög államadósság-törlesztési leállás kockázatára kínált biztosítási tranzakciók éves díja középárfolyamon immár több mint 2,3 millió euró minden tízmillió euró görög államadósság után az irányadó ötéves futamidőre.

 

Ezzel szemben Kína szuverén adósságtörlesztési kockázatára az elmúlt hét végén 87 bázispont - tízmillió dollár kínai adósság után mindössze 87 ezer dollár (62 ezer euró) - körüli középárfolyamokon kínáltak biztosítási tranzakciókat a londoni CDS-piacon. A nemzetközi hitelminősítők figyelmeztetései szerint mindazonáltal a kínai pénzügyi rendszer sem mentes a kockázatoktól. A Fitch Ratings nemrégiben Londonban kiadott elemzésében kiemelte, hogy a GDP-értékhez mérve nagyon gyorsan emelkedik a kínai bankrendszer által a hazai magánszektornak folyósított hitelek aránya.

 

A kinnlevőség a cég kimutatása szerint tavaly elérte a hazai össztermék 140 százalékát - 2008-ban még 111 százalék volt -, ráadásul a kiáramlás jelentős része ingatlanpiaci befektetésekhez kapcsolódik. Ennek nyomán a Fitch arra számít, hogy a következő három évben a kínai bankrendszerben jelentős mértékű eszközminőség-romlás megy végbe. A hitelminősítő becslése szerint, ha a nem teljesítő hitelek aránya eléri a teljes kinnlevőség-portfolió 15-30 százalékát, akkor a kínai bankrendszernek a hazai össztermék 10-30 százaléka közötti pénzügyi segítségre lehet szüksége. (MTI)


Fizikai dolgozók órabére - íme a friss 2026-os adat

Az idei második negyedévben 2430 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzése szerint. Ez a szint 8,5 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában tapasztalt 2240 forintos értéket. A felsőbb bérkategóriákban is nagyon hasonló ütemben emelkedtek a bérek: az RSM Hungary mintegy 800 középvezető esetében 2025 második negyedévéhez képest átlagosan 8,4 százalékos bérnövekedést tapasztalt.
2026. 07. 22. 16:00
Megosztás:

Tudta, hogy több ezer munkavállaló lehet megváltozott munkaképességű anélkül, hogy tudna róla?

A magyar lehetőségek jelentős része nem használja ki a mentett munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásában rejlőt, pedig sok esetben saját dolgozók között is vannak olyanok, akik jogosultak lennének erre a státuszra. A Workforce szerint egy rehabilitációs audit során az átvilágított munkavállalók átlagosan 1,5 százalékáról derül ki, hogy érintett, ami egyszerre jelenthet nagyobb biztonságot a munkavállalóknak és jelentős rehabilitációs hozzájárulást a munkáltatóknak.
2026. 07. 22. 15:00
Megosztás:

USDC stabilcoin fedezet: új korszak a kriptoderivatíváknál

Az USDC fokozatosan olyan szerepet tölt be a kriptoderivatívák piacán, amely korábban elsősorban a banki átutalásoknak, a készpénznek és az amerikai állampapíroknak jutott. A Coinbase International Exchange USDC-ben elszámolt határidős termékei, valamint a Marexhez hasonló hagyományos brókercégek digitális eszközök felé történő nyitása azt jelzi, hogy a stabilcoinok már nem csupán a kriptotőzsdék kereskedési eszközei: egyre inkább intézményi fedezeti instrumentumként is megjelennek.
2026. 07. 22. 14:00
Megosztás:

Technológiai áttörés a hematológiai diagnosztikában – sikeresen lezárult az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a NORMA Instruments Zrt. közös K+F projektje

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a NORMA Instruments Zrt. konzorciuma sikeresen lezárta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal „Fókuszterületi innovációs projektek támogatása” pályázati felhívásának keretében megvalósított kutatás-fejlesztési projektjét. A 770,46 millió forint vissza nem térítendő állami támogatással megvalósult, több mint 1,097 milliárd forint összköltségvetésű program eredményeként egy új generációs, moduláris felépítésű, nagy látószögű optikai mérőrendszer és detektoregység került kifejlesztésre, valamint létrejött annak működő prototípusa is. A projekt során megszerzett tudás és technológiai eredmények megalapozták a piaci bevezetés előkészítését, és jelentős előrelépést jelentenek a hematológiai diagnosztika pontosságának és megbízhatóságának növelésében.
2026. 07. 22. 13:00
Megosztás:

Tovább folytatta a kamatcsökkentést az MNB

Várakozásunknak és a piaci konszenzusnak megfelelően júliusban is 25 bázisponttal 5,75%-ra csökkentette az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank. A mai döntés egyhangú volt, más lehetőséget nem tárgyaltak. A kedvező folyamatok fennmaradása esetén a nyár folyamán az alapkamat további csökkentésére lát lehetőséget a Monetáris Tanács. A továbbiakról a szeptemberi inflációs jelentés értékelése alapján döntenek majd.
2026. 07. 22. 11:00
Megosztás:

Visszatért az optimista hangulat az európai részvénypiacokra

Annak ellenére, hogy tovább éleződött a geopolitikai helyzet a Közel-Keleten és ismét feljebb araszolt a nyersolaj ára, a technológiai szektor feléledésének köszönhetően kedden javult a hangulat az európai részvénypiacokon.
2026. 07. 22. 10:00
Megosztás:

Gyengült a forint szerda reggelre

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 07. 22. 09:00
Megosztás:

Miért fulladnak ki a sikeres webáruházak növekedés közben?

Egy webáruház elindítása ma már jóval egyszerűbb, mint tíz évvel ezelőtt. Egy jól felépített webshop, néhány sikeres marketingkampány és egy versenyképes termék elegendő lehet ahhoz, hogy néhány hónap alatt látványosan megugorjon a forgalom. Sok vállalkozás azonban éppen akkor kerül nehéz helyzetbe, amikor végre beindulnak az eladások. Elsőre furcsán hangzik, de a gyors növekedés legalább akkora kihívás lehet, mint a vevőszerzés. A háttérfolyamatok ugyanis sok esetben még arra a működésre vannak berendezkedve, amikor naponta 10-20 rendelést kellett összekészíteni, nem pedig 100-at vagy 200-at.
2026. 07. 22. 08:00
Megosztás:

Harmadik éve csökken az éhezés, jelentős regionális különbségek mellett

A tény, hogy 2025-ben már harmadik egymást követő évben csökkent a globális éhezés, bizonyítja, hogy lehetséges a pozitív változás ezen a téren. A helyzet azonban továbbra is törékeny és egyenetlenül oszlik meg, és nem biztosítja, hogy 2030-ig elérjük a fenntartható fejlődési célokat – derül ki A világ élelmezésbiztonságának és táplálkozásának helyzete 2026 című jelentésből, amelyet ma hozott nyilvánosságra az Egyesült Nemzetek Szervezetének öt szakosított szerve.
2026. 07. 22. 07:00
Megosztás:

10 év alatt majdnem dupla annyit vásároltak online a magyarok, mi lesz a bevásárlóközpontokkal?

Június végén elindultak a nyári leárazások az interneten, ami lépéskényszerbe hozza a hazai bevásárlóközpontokat is. Az online vásárlások erősödése mellett a fizikai boltoknak be kell bizonyítaniuk, hogy érdemes betérni hozzájuk. Az Eurostat adatai szerint 2014 és 2024 között 42 százalékról 79 százalékra nőtt azoknak a magyar internetezőknek az aránya, akik online vásároltak vagy rendeltek valamilyen terméket, illetve szolgáltatást. A Lurdy Ház szerint a személyes vásárlás akkor maradhat igazán versenyképes, ha az akciós ajánlatok mellett kényelmet, azonnali döntési lehetőséget és közösségi élményt is kínál.
2026. 07. 22. 06:00
Megosztás:

A Porsche 911 a legkeresettebb hazai álomautó

Erős első félévet zárt az 50 millió forint feletti kategória a hazai használtautó-piacon a Használtautó.hu legfrissebb adatai szerint. Január 1. és június 30. között közel 3900 érdeklődés* érkezett az igazi álomautóknak számító luxus- és szupersportmodellekre, amelyek átlagára a top 20-as mezőnyben meghaladja a 119 millió forintot. Az abszolút kedvencnek a Porsche 911 bizonyult, a toplista legdrágábban kínált modelljének átlagára pedig a 350 millió forintot is túlszárnyalta.
2026. 07. 22. 05:00
Megosztás:

Lottófőnyeremények egy rakáson - Nem történt csalás az SZTFH vizsgálata szerint

Kizárta az idegenkezűséget az áprilisi négy számsorsjátékon elért telitalálatok sorsolásait illetően a Szerencsejáték Zrt. belső vizsgálata és ezt erősítette meg a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) is. A sorsolások előkészítése és lebonyolítása jogszerűen zajlott, azok eredményét nem befolyásolta semmi – áll az SZTFH jelentésében.
2026. 07. 22. 04:00
Megosztás:

A nyugdíjasoknak mostantól már nem kell sorban állniuk sem!

A Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságának új elektronikus szolgáltatásaival számos nyugdíjügy már kényelmesen, otthonról is elintézhető.
2026. 07. 22. 03:00
Megosztás:

Kötelező villanyóra csere Magyarországon - szabályok

Sok magyar háztartásban még mindig évtizedes villanyóra méri az elfogyasztott energiát. Amikor levél érkezik a hálózati elosztótól a mérő cseréjéről, azonnal felmerül a kérdés: valóban kötelező beengedni a szerelőket, ki fizeti a munkát, és automatikusan okosmérőt kap-e a fogyasztó?
2026. 07. 22. 02:00
Megosztás:

Dohányellenes törvény! Már a teraszokon sem lehet cigizni

Jóváhagyta a dohányzásellenes törvény szigorításáról szóló javaslatát a spanyol kormány keddi ülésén Madridban, a jogszabállyal teljes füstmentességet vezetnének be a strandokon és a vendéglátóhelyek teraszain.
2026. 07. 22. 01:00
Megosztás:

Fokozott szigor a NAV-tól: részletes eredménykimutatás megbontást kér a hatóság

Az új transzferár dokumentációs rendelet egyik legfontosabb szigorítása, hogy a vállalatoknak a kapcsolt ügyletek piaci jellegét már nem elegendő cégszintű eredményekkel vagy előre meghatározott, szerződéses haszonkulcsokkal igazolniuk. Az érintett ügyletek tényleges jövedelmezőségét szegmentált eredménykimutatással, ellenőrizhető és dokumentált módon kell alátámasztaniuk.
2026. 07. 22. 00:05
Megosztás:

Ismét kamatot vágott a Magyar Nemzeti Bank

Nem okozott meglepetést a jegybank. Az előzetes várakozásoknak megfelelően, ismét 25 bázispontos kamatvágásról döntött a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, ezzel 5,75 százalékra csökkent az alapkamat, az overnight betéti kamat 4,75 százalékra, míg az overnight fedezett hitel kamata 6,75 százalékra.
2026. 07. 21. 23:00
Megosztás:

A nőket jobban megviselik pénzügyileg és idegileg a váratlan kiadások

A nőket ugyanolyan gyakran érik váratlan kiadások, mint a férfiakat, de pénzügyileg és lelkileg is sokkal jobban megterheli őket – derül ki a Cofidis és az NRC közös reprezentatív Hitel Monitor felméréséből1. Minden második nőnek jelenleg nincs megtakarítása, amihez egy hirtelen jött költség esetén nyúlhatnának. Az érintettek fele stresszt, harmaduk pedig szorongást él át ilyen helyzetben.
2026. 07. 21. 22:00
Megosztás:

Nő a logisztika, de a középmezőny nyeresége 85 százalékkal esett vissza

A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) 92 tagvállalatának összesített árbevétele három év alatt több mint 150 milliárd forinttal nőtt, miközben az üzemi és az adózott eredmény is jelentősen javult. A részletes adatok azonban azt mutatják, hogy a növekedés nagyon eltérően érinti a logisztikai szereplőket. A közepes méretű vállalkozásoknál érezhetően romlik a jövedelmezőség és erősödik a finanszírozási nyomás. A szövetség szerint a következő években már nem pusztán a forgalom növekedése, hanem annak minősége lesz a versenyképesség kulcsa.
2026. 07. 21. 21:00
Megosztás:

Presser, Oláh és az olimpiai bajnokok – ismét aukciót szervez a Tűzcsiholó

Ismét árverést szervez a Tűzcsiholó Egyesület, olyan relikviákra licitálhatunk, mint Oláh Ibolya május 9-én viselt tükörbrossa, de a sportok szerelmesei is találhatnak maguknak kincseket, például olimpiai bajnokunk, Tótka Sándor aláírt mezét. A tárgyak ismét kézbe vehetőek lesznek a Művészetek Völgyében, Kapolcson a Fecske Adományboltban. A befolyt pénzből augusztus végén Tiszadobon 30 hátrányos helyzetű gyereknek és tinédzsernek szerveznek Pénzügyi tudatosság tábort.
2026. 07. 21. 20:35
Megosztás: