Mentőprogramok, avagy az olcsón megúszott válság

A Görögországnak szánt második mentőprogram márciusi megszavazása óta kissé megnyugodtak a kedélyek a tőkepiacon, ennek jeleként csökkentek a veszélyeztetett országok kötvényhozamai.

A legnagyobb európai hitelminősítő, a Fitch Ratings is fiókba tette az ellendrukker angol sajtóban népszerű, ítéletnapi forgatókönyveket: legutóbbi helyzetértékelésében már úgy vélte, hogy "alacsony a valószínűsége" az euróövezet teljes felbomlásának, mert ezért hatalmas pénzügyi, gazdasági és politikai árat kellene fizetni. Ez utóbbi állítás igaz, csak talán az nem, hogy az euróövezet felbomlásának valaha is lett volna bármekkora valószínűsége. Az euróövezeti országok inkább költenek a térség összetartására.

 

Az eddigi két görög, továbbá a portugál és az ír mentőprogram teljes összege - miután a még futó első görög programot a második indításával egyidejűleg beszüntették - 366 milliárd euró, ebből az Európai Bizottság, illetve az euróövezeti országok és intézmények részesedése 219 milliárd euró, a többit az IMF és más nemzetközi és állami támogatók állják. Miért buktak bele államadósságuk növekedésébe, azaz miért szorultak segítségre a "periféria" országai? Sok mindennel vádolják őket. A görögök lusták, fejőstehénnek tekintik az államot, adózni bezzeg nem szeretnek. A portugálokat a gyarmattartó, később félig-meddig szocialista múltból örökölt állami vízfej terheli.

 

Az írek túl sok ingatlant vásároltak túl drágán, miközben exportjuk versenyképessége romlott. Még ha vannak is részigazságok az efféle megállapításokban, és ezeknek hatása meg is látszik az érintett országok nemzetközi versenyképességén, belső és külső jövedelemszerző erején, az bizonyos, hogy még valami, mindezeknél fontosabb is történt, ami részint konzerválta, részint növelte öröklött hátrányukat. Először is: mi történt az elmúlt évtizedben az EU statisztikai hivatala szerint?

 

Görögország Portugália Írország halmozott kereskedelmi mérlege -343,85md -194,6md +369,3md ebből EU-val szemben -188,15md (55%) -143,0md (73%) +210,4md (57%) A folyó- és a tőkemérleg halmozott egyenlege -180,5md -147,2md -38,1md euróban A hivatal adatai ritkásabbak a relációkat illetően, de a közölt pár évnyi adatból is annyi bizonyosra vehető, hogy Görögország és Portugália fizetési mérleghiánya sokkal nagyobb volt az euróövezeti országokkal szemben, mint más országokkal szemben, Írország esetében pedig a külső országokkal szemben keletkezett hiányt kevéssé ellensúlyozta az EU-országokkal szembeni többlet.

 

Azért érdemes számba venni a fizetési mérleget, mert megmutatja, hogy a "kelta tigris" látványos exportsikere csak kicsi öröm: Írország exportjának 91 százalékát külföldi cégek termelik, ennek következménye, hogy a fizetési mérleg ellenkező irányba tart, mint a kereskedelmi mérleg. Igaz, a többiek rosszabbul jártak. Mihez képest jártak rosszul valamennyien? A legjobbak közül Németország halmozott fizetésimérleg-többlete 1,026 billió euró volt az elmúlt évtizedben, Hollandiáé 288,6 milliárd euró, Ausztriáé is 61,3 milliárd euró.

 

A német mérleg viszonylati megoszlását az EU statisztikai hivatala "titkos" (confidential) jelzéssel nem közli, Hollandia mérlegében az euróövezeten kívül keletkezett hiányokat bőven pótolta az euróövezeten belül keletkezett többlet, Ausztriának az EU-n kívül is többlete volt, de az EU-n belül annál is nagyobb többlete volt. Ez nem utolsó sorban azért van így - és ez talán a legfontosabb történés -, mert az 1999-ben bevezetett euró "átlagpénz": árfolyamát az euróövezet átlagos teljesítménye határozza meg. Ezért az euró a gyengébb tagországok számára felülértékelt, drága valuta, amely így nehezíti, alkalmasint megakadályozza örökölt versenyhátrányuk leküzdését, miközben az erős tagországok számára alulértékelt, gyenge valuta, vagyis segíti versenyelőnyük növelését mind a térségben, mind azon kívül.

 

Így az euróövezet halmozott fizetési mérlegtöbblete 64 milliárd euró lehetett az elmúlt tíz évben, miközben csak a most támogatott tagországok összesen 366 milliárd eurós hiányt szenvedtek. Más szóval: a segélyezett országok bőven megfizették a támogatás árát. És akkor még szó sem esett arról, hogy az euróövezeti támogatók teljes aktuális készpénzfizetési kötelezettsége messze nem annyi, mint amennyit a támogatások összege sugallna. Jelenleg mindösszesen 80 milliárd eurónyi letét a kötelezettségük az Európai Stabilitási Mechanizmusba, a többi csupán hitel és túlnyomórészt garanciavállalás az Európai Bizottság korábbi és az euróövezeti mentőmechanizmusok újabb kötvénykibocsátásaira, azaz hitelfelvételére.

 

Az így olcsón szerzett hitelt adják tovább kissé magasabb kamatra a támogatott országoknak, amelyek tulajdonképpen jól járnak, mivel a piacon csak annál is sokkal drágábban, vagy egyáltalán nem jutnának kölcsönhöz. A görög államadósságból körülbelül 100 milliárd eurót kényszerű "önkéntességből" elengedő magánhitelezők látszólag rosszabbul jártak. Ám tíz év alatt átlagosan csak 5 százalékos kamatot számolva a náluk volt 206 milliárd eurónyi görög tartozásra, éppen a pénzüknél vannak, igaz, a profit elmaradt. Mindösszesen ennyi tehát az ára az euróövezet egybetartásának - ezért nem volt sosem esély a szétesésére -, hiszen igazán megéri a pénzét. (MTI)


Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 08. 21:00
Megosztás:

Kőbánya-Kispesten folytatódik a Budapest-Cegléd vasútvonal felújítása

Kőbánya-Kispest állomáson folytatódik a Budapest-Cegléd vasútvonal felújítása: vágányokat építenek át, megújulnak a perontetők, és újabb négy helyen szűnnek meg a lassújelek - közölte a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 08. 20:00
Megosztás:

Ismét kitölthető lesz az óvodás gyermekek fejlődésének értékelésére szolgáló kérdőív

Számozási hiba miatt ideiglenesen állították le az óvodás gyermekek fejlődésének értékelésére szolgáló 2021 óta változatlan kérdőívet, amely keddtől újra kitölthető lesz - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium (OGYM) vasárnap az MTI-vel, arra reagálva, hogy Rétvári Bence (KDNP) korábban kifogásolta, az óvónőktől tudakolja a tárca, melyik kisgyerek játszik a nemi hovatartozásától eltérően.
2026. 11. 08. 18:00
Megosztás:

Megújul az Egert átszelő 25-ös főút

Az Egert átszelő 25-ös főút megújulásáról számolt be a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán. Vitézy Dávid azt írta, a több mint 8 kilométeres útfelújítás várhatóan december közepéig tart.
2026. 11. 08. 17:00
Megosztás:

Fejenként évi 12 kilóval többet szemetelünk, ha házhoz jön a szelektív gyűjtés

A háztartásokba kiosztott szelektív gyűjtőedények évente lakónként csaknem 12 kilogrammal növelték a szelektíven gyűjtött hulladék mennyiségét, miközben a vegyes hulladék nem csökkent érdemben a Corvinus vezetésével készült friss, 93 magyar települést vizsgáló kutatás szerint.
2026. 11. 08. 16:00
Megosztás:

Több hullámban érkezik csapadék a jövő héten

Változékony idő várható a jövő héten, több hullámban is csapadék érkezik. A hőmérséklet csúcsértéke a hét elején még 5 és 13 Celsius-fok között várható, majd melegedés kezdődik, pénteken a déli országrészben akár 21 fok is lehet, és a több felhő miatt egyre kevésbé lesznek fagyosak az éjszakák - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 08. 15:00
Megosztás:

Barnier: az EU ajtaja nyitva áll, ha Nagy-Britannia ismét csatlakozni kíván

Az Európai Unió ajtaja nyitva áll Nagy-Britannia előtt, ha az ország a jövőben ismét csatlakozni kívánna az EU-hoz, de a brit kormány "nem csemegézhet" az uniós tagsággal járó feltételek között, újbóli csatlakozás esetén a teljes feltételrendszert maradéktalanul el kell fogadnia - közölte a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában Michel Barnier, az Európai Bizottság egykori Brexit-ügyi főtárgyalója.
2026. 11. 08. 14:00
Megosztás:

Megerősíti utcai jelenlétét a cseh rendőrség

Megelőző biztonsági intézkedéseket foganatosít a cseh rendőrség a krakkói események miatt - jelentették be szombaton este Prágában.
2026. 11. 08. 13:00
Megosztás:

Horvátországban van elég gabonatartalék, gyógyszerkészlet nincs

Horvátország stratégiai tartalékaiban a teljes lakosság számára hatvan napra elegendő gabona áll rendelkezésre, gyógyszerekből és oltóanyagokból azonban a törvényi előírás ellenére sincs központi készlet - számolt be róla a horvát közszolgálati televízió (HRT) a gazdasági minisztérium éves jelentése alapján.
2026. 11. 08. 12:00
Megosztás:

Heti kriptopiac: 35 százalékot ugrott a Pieverse, padlóra került a TRUMP

Egyetlen hét alatt két egészen különböző világ rajzolódott ki a kriptopiacon. A Pieverse tulajdonosai 35 százalékos emelkedést láthattak, miközben a TRUMP token értékének több mint negyede eltűnt. Az Injective mögé új tőzsdei befektetési termék érkezett, az aranyfedezetű Tether Gold pedig akkor is erősödött, amikor több ismert altcoin kétszámjegyű veszteséget szenvedett el. De melyik mozgás mögött áll valódi bejelentés, és hol dolgozott inkább a félelem vagy a lemaradástól való szorongás?
2026. 11. 08. 11:00
Megosztás:

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz.
2026. 11. 08. 10:00
Megosztás:

Félmillió liter kőolaj ömlött ki a megsérült horvátországi Janaf-vezetékből

Mintegy félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvát Janaf kőolajvezetékének megsérült szakaszából, és mintegy 6600 négyzetméternyi terület szennyeződött be - számolt be róla vasárnap a horvát sajtó.
2026. 11. 08. 09:00
Megosztás:

Inflációs, ipari és építőipari adatok jelennek meg a jövő héten

A jövő héten a fogyasztói árak októberi alakulásának statisztikája mellett ipari és építőipari adatokat tesz közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 11. 08. 08:00
Megosztás:

Véget érhet a kriptoipar Trump-korszaka: szigorúbb szabályozás jöhet az Egyesült Államokban

Fordulóponthoz érkezhet az amerikai kriptovaluta-ipar, miután a félidős kongresszusi választásokon a demokraták kerültek kedvező helyzetbe. A Donald Trump elnöksége alatt jelentős politikai támogatást élvező szektor most szigorúbb szabályozással, fokozott ellenőrzésekkel és az elnök kriptovalutákhoz kapcsolódó üzleti érdekeltségeinek vizsgálatával nézhet szembe.
2026. 11. 08. 07:00
Megosztás:

A társasházak energetikai felújítását is támogatja a Wekerle Plusz program

A társasházak energetikai korszerűsítését is támogatja a Wekerle Plusz program, amelynek keretében lakásonként akár ötmillió forintot is igénybe vehetnek a lakóközösségek - közölte a gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 11. 08. 06:00
Megosztás:

A magyar kereskedelem jövőjéről és kiválóságairól szólt az Európai Kereskedelem Napja

Átfogó, hosszú távú kereskedelmi stratégia készül, a kormányzat csökkentené a piactorzító intézkedéseket, köztük kivezetné az árrésstopot, és 3 milliárd forintot fordít a vidéki kisüzletek fejlesztésére – többek között ezek hangzottak el a 2026-os Európai Kereskedelem Napján, 2026. november 5-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett rendezvénynek az Országház adott otthont. A szakpolitikai fórum a kereskedelem versenyképességéről és kihívásairól szólt, majd ünnepélyes keretek között adták át a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat.
2026. 11. 08. 05:00
Megosztás:

Távozik a Binance pénzügyi igazgatója a 6,3 milliárd dolláros hackertámadás után

Alig több mint egy héttel a kriptotörténelem legnagyobb, 6,3 milliárd dolláros hackertámadása után távozik a Binance pénzügyi igazgatója, Kaiser Ng. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje már az utódját is megnevezte: a pozíciót Justin Yek veszi át.
2026. 11. 08. 04:00
Megosztás:

Akinek van éjszakai áram-mérő órája, arra tényleg jár külön 2523 kWh kedvezményes áram évente?

Két villanyóra a falon, két kedvezményes áramkeret? Sok háztartásban működik külön mérőről a villanybojler, mégsem mindenki tudja, hogyan számolják el a fogyasztását.
2026. 11. 08. 03:00
Megosztás:

Ha magad sodrod a cigidet, akkor ezek a dohány árak várnak a boltban!

Egy tasak dohány ára önmagában még nem árulja el, mennyibe kerül a dohányzás. A saját sodrású cigaretta költségét a grammár, a szálanként felhasznált mennyiség, valamint a papír és a filter együtt határozza meg.
2026. 11. 08. 02:00
Megosztás:

Le kell cserélni a magyar otthonokban a gázkazánokat az IEA döntése értelmében!

Kötelező kazáncsere, közelgő gázkazántilalom, a hagyományos fűtés vége: számos ilyen állítás kering a magyar sajtóban és az interneten. A hírekben gyakran együtt szerepel a Nemzetközi Energiaügynökség, az Európai Unió és a 2040-es határidő. De mennyiben állják meg a helyüket ezek az állítások, és mit jelentenek valójában egy magyar család számára?
2026. 11. 08. 01:00
Megosztás: