Merkel: Gyorsan kárba veszhetnek az eredmények

Az új típusú koronavírus lassuló terjedésének óvatos optimizmusra feljogosító adataival együtt is igen törékeny a járványügyi helyzet Németországban, és gyorsan megsemmisülhetnek az eredmények, ezért továbbra is a távolságtartási és tisztasági szabályokra kell összpontosítani, és fegyelmezetten kell viselkedni - mondta Angela Merkel német kancellár pénteken Berlinben.

Merkel: Gyorsan kárba veszhetnek az eredmények

A március közepétől bevezetett járványlassító intézkedésekkel sikerült elérni, hogy egyelőre nincs szükség további szigorításokra. Az április 19-ig elrendelt korlátozások feloldásáról viszont korai beszélni. A szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetői húsvét után egyeztetnek a következő lépésekről. A döntésekhez be kell várni még a nemzeti tudományos akadémia szerepét betöltő Leopoldina (Leopoldina - Nationale Akademie der Wissenschaften) tanulmányát is, amelyen járványügy szakemberek és virológusok közgazdászokkal, szociológusokkal és etikai kérdéseket tanulmányozó társadalomtudósokkal együtt dolgoznak - mondta Angela Merkel.
   
Az biztos, hogy óvatosan, kis lépésekben lehet majd megkezdeni a visszatérést a járvány előtti élethez, és mindig folyamatosan figyelni kell az új intézkedések hatását, mert nem tudni, hogy milyen folyamatok indulnak be. A legfőbb szempont az egészség védelme, ezért minden erővel meg kell akadályozni az egészségügyi ellátórendszer túlterhelődését - húzta alá a kancellár.
   
Jens Spahn egészségügyi miniszter ugyancsak pénteken Berlinben elmondta, hogy sikerült megállítani az igazolt fertőzöttek számának robbanásszerű, exponenciális növekedést, és visszatérni a lineáris növekedéshez. A regisztrált fertőzöttek száma napi 4-5 százalékkal emelkedik, a mintegy 113 ezer fertőzött közül több mint 50 ezren meggyógyultak, a kórházak, klinikák intenzív osztályain pedig 10 ezer szabad ágy van, ami a teljes kapacitás 40 százaléka.

Európai országok és fővárosaik - alapszint kvíz ITT
   
Ezek a lakossággal együtt elért, "közös sikerek", de a húsvét idején is ki kell tartani. A következő napok "útelágazódást" jelentenek a járvány elleni küzdelemben, ebben az időszakban dől el, hogy milyen irányban lehet továbbhaladni. A korlátozások fokozatos visszavonására csak akkor nyílik lehetőség, ha a lakosság továbbra is betartja a szabályokat - mondta a miniszter.
   
Lothar Wieler, a Robert Koch országos járványügyi intézet vezetője hozzátette: még mindig nem lehet kijelenteni, hogy "igazán enyhült" a helyzet, mert az igazolt új fertőzések száma továbbra is magas, a napi 4000-5000 körüli szinten van, a vírus okozta betegség halálozási rátája tovább emelkedett, 1,9 százalékon áll, szemben a hét elején mért 1,6 százalékkal, és az úgynevezett reprodukciós ráta (R0 érték) - amely azt jelzi, hogy egy fertőzött átlagosan mennyi embernek adja tovább a vírust - 1,2 körül van, pedig a járvány csak akkor hagy alább, ha sikerül tartósan 1 alá szorítani.
   
Ráadásul mindez még csak "az első hullám" - tette hozzá az RKI vezetője. Rámutatott: a vírus elleni védőoltás és a vírus által okozott betegségre való gyógyszer hiányában a járvány csak akkor ér véget, ha a népesség 60-70 százaléka átesik a fertőzésen, és addig további kitörések, hullámok lesznek.
  
Erre figyelmeztetett Angela Merkel is, kiemelve, hogy a korlátozó intézkedések sikere nem vezet a veszély megszűnéséhez. A jelenlegi hullám után "nem ér véget a világjárvány, a vírus még hosszú ideig köztünk marad", ezért a távolságtartási és tisztasági szabályok is hosszú ideig a mindennapokat szervező alapelvek között maradnak.
   
A Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) adatai szerint csütörtökig 108 202 ember szervezetében mutatták ki az új típusú koronavírust (SARS-CoV-2), ami 4 974 esettel több az egy nappal korábbi 103 228-nál. A napi új fertőzöttek száma így sorban a harmadik napja emelkedik, de az emelkedés mértéke - 4,81 százalék - továbbra is viszonylag alacsony.
   
Az RKI naponta egyszer közöl kimutatást, és kizárólag a tartományi hatóságoktól hivatalos úton továbbított adatokat használja. Az amerikai Johns Hopkins Egyetem (JHE) szakértői több forrásból merítenek és kimutatásukat naponta többször frissítik. Legutóbbi adatai szerint 113 296 embernél mutatták ki az új kórokozót, ami 5633 esettel több az egy nappal korábbi 103 375-nél.
   
Az igazolt fertőzöttek száma így 5,23 százalékkal emelkedett. A héten eddig rendre 5 százalék alatti mértékű növekedést regisztráltak.
   
A Die Zeit című hetilap hírportálján közölt számítás alapján a regisztrált fertőzöttek számának duplázódási ideje 12 nap. Ez hétfőn még 10 nap volt, az előző héten pénteken pedig 8 nap. A szövetségi kormány szerint az egészségügyi ellátórendszer teljesítőképességének megőrzéséhez 14 nap körüli szintre kell emelni a duplázódási időt, mert két hét a súlyos betegek átlagos kezelési ideje.
   
A JHE statisztikája szerint a vírus okozta betegség (Covid-19) németországi halálos áldozatainak száma az egy nappal korábbi 2016-ról 2349-re emelkedett.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: