Merre tovább bulinegyed?

Ismét megnyitottak a vendéglátóegységek teraszai és a járvány miatt bevezetett korlátozásokat enyhíti a kormány. Amennyiben európai szinten is hasonló folyamat indul el, számítani lehet arra, hogy a nyár folyamán visszatérnek a turisták is az országba. Hogyan alakították az elmúlt másfél év történései, a turizmus visszaesése, az ingatlanárak konszolidációja, az agglomeráció reneszánsza Budapest belvárosát és mit hozhat a jövő? Az OTP Ingatlanpont szakértője végiggondolta, mire számíthatunk a jövőben a bulinegyed és a belváros ingatlanpiacán.

Merre tovább bulinegyed?

Kinyitottak a teraszok, éttermek, és egyből be is népesültek, de a külföldi turisták visszatérésére továbbra is várni kell. „Nehéz megjósolni, hogy a koronavírus járvány visszaszorulása után az élet valóban visszatér-e a korábbi kerékvágásba, vagy a több mint egy évig tartó korlátozások hatására megváltoznak az utazási szokások. Elképzelhető, hogy sokan inkább a tömegtől, városoktól távoli helyeket fogják utazásuk célpontjának választani és a természetközeli lokációk keresettsége növekszik, ahogy az is elképzelhető, hogy az elkülönülésre több lehetőséget adó rövidtávra kiadott ingatlanok népszerűsége fog megnövekedni” – mondta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Átalakuló turizmus

Az, hogy a belváros és a bulinegyed ingatlanpiaca hogyan fog változni, számos jelenleg még nem ismert tényezőtől függ. Amennyiben a határokon átívelő turizmus összességében csökkenni fog, azzal Budapest és ezzel együtt az Airbnb iránti kereslet is visszaeshet, ugyanakkor ezt ellensúlyozhatja a belföldi turizmus térnyerése. Nagy kérdés, hogy a bulinegyed korábbi képe és szórakoztató központ funkciója megmarad-e vagy hosszú távon átalakul, illetve, hogy hány szórakozóhely zárt be véglegesen és hány fog újra kinyitni.

Mennyi adót kell fizetni albérlet kiadásakor? ITT kiszámolhatod!

A rövid távú lakáskiadás kerületi szintű szabályozása elindult, de a koronavírus járvány kitörésével meg is akadt, egyedül a VI. kerületben készült el a keretrendszer és ez sem hozott jelentős szigorítást. Szintén érdekes kérdés, hogy a kiadó lakások száma nagyobb mértékben fog-e csökkenni, mint amennyire az ilyen lakások iránti, turizmus által generált kereslet csökkent és ez az arány hogyan változik a jövőben? A turizmus mellett elképzelhető, hogy a lakásépítői preferenciák is megváltoznak és kihasználva az aktuálisan elérhető támogatások keresletnövelő hatását, a kisméretű lakások helyett inkább a nagyobb alapterületű, családok számára ideális lakások építését fogják előnyben részesíteni a város központi lokációiban is.

Az otthonválasztás ciklikussága

Az ingatlanpiacra jellemző ciklikusság az otthonválasztási preferenciákban is megfigyelhető. A kilencvenes években indult el az előző kiköltözési hullám, az agglomeráció térnyerése, majd a kétezres évek első évtizedében olyan nívós beruházások és fejlesztések indultak el a VI., VII., VIII., IX. és XIII. kerületekben, amelyek eredményeként addig elérhetetlen színvonalú újépítésű ingatlanok jelentek meg Budapest belső kerületeiben, ami a jelentős közterület megújulásokkal együtt azt eredményezte, hogy a korábbinál vonzóbb lett a belvárosban lakni. Ez az időszak egészen 2017-18-ig tartott, amikor – elsősorban a nagyon megdrágult belvárosi lakhatás hatására –elkezdődött a külvárosok és az agglomeráció reneszánsza, amire a koronavírus-járvány csak rátett egy lapáttal. Ugyanakkor elképzelhető, hogy legkésőbb 10-15 év múlva ismét a belváros válhat a lakásvásárlók fő célpontjává, ismét előnyben részesítve a nyüzsgő élettér közelségét.

„Attól, hogy most kevésbé aktív a belvárosi ingatlanpiac, nem jelenti azt, hogy ezt a területet hosszú távon is temetni kellene. Pontos számadatok még nem állnak rendelkezésre, de az már elmondható, hogy jelenleg a külvárosok jobban drágulnak és zárul az árolló kül- és belváros között. Az, hogy ez a folyamat meddig tart, még kiszámíthatatlan, de elképzelhető, hogy hosszabb távon pusztán az által, hogy a kül- és belvárosi lakások árszínvonala egyre közelebb kerül egymáshoz, ismét megnövekszik a belvárosi ingatlanok iránti kereslet” – mondta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

A járvány hatására csökkentek a bérleti díjak, ám a legfrissebb adatok szerint a decemberi mélyponthoz képest már emelkedést mutatnak. De hozzá kell tenni azt is, hogy nincs reális indoka annak, hogy a bérleti díjak Budapesten elérjék a korábbi, európai összehasonlításban is magas árszínvonalat. Azzal, hogy a bérleti díjak csökkennek, a belvárosi kis méretű lakások vonzó alternatívává válhatnak azok számára is, akik eddig csak többedmagukkal összeállva tudtak egy nagyobb lakást bérelni, ami növelheti a keresletet abban az esetben, ha újra látogathatóak lesznek a főiskolák és egyetemek. Nagyon sok a kérdőjel azzal kapcsolatban, hogy hogyan fog tovább formálódni a belváros és a bulinegyed, de amíg tavaly még lehetett kivárásra játszania a korábban Airbnb célra kiadott lakások tulajdonosainak, addig a járvány második nyara már valószínűleg döntéshelyzet elé állítja a bérbeadókat. Ha továbbra sem történik változás a keresletben, akkor az már látványosabb korrekciót kell, hogy mutasson mind az eladó, mind a hosszú távra kiadó lakások számában, emellett az árakban, valamint a bérleti díjakban is.

Hozzászólások

Más országok is érdeklődnek a magyar fejlesztésű autós segélyhívó iránt

Több ország is érdeklődik a magyar fejlesztésű, járművekbe utólag is beszerelhető, automatikus közlekedési segélyhívó iránt - közölte az Albacomp RI Rendszerintegrációs Kft. az MTI-vel.
2021. 06. 13. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is érdemes napelemes rendszert telepíteni

Annak ellenére, hogy változik a háztartási napelemes rendszerekkel megtermelt áram elszámolása, a szakértő szerint továbbra is megéri ilyen beruházásba fektetni.
2021. 06. 13. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hétfőtől kedvezményesen vásárolhatnak az önkéntes véradók

Fél évig kedvezményesen vásárolhatnak az elfogadóhelyeken a véradók az Önkéntes véradó virtuális kártyával hétfőtől - közölte az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) a véradók világnapja alkalmából az MTI-vel.
2021. 06. 13. 13:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Húsz javaslatról szavaz az Országgyűlés a nyári szünet előtt

Az Országgyűlés kétnapos üléssel fejezi be tavaszi ülésszakát a jövő héten. A képviselők hétfőn interpellációkat intézhetnek a kormány tagjaihoz, kedden pedig több mint húsz előterjesztésről szavaznak, így például végleges formába önthetik Magyarország 2022-es költségvetését.
2021. 06. 13. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A héten új csúcsot döntött a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 48 845,84 ponton, új történelmi csúcson zárta a hetet pénteken, ami 563,70 ponttal, 1,17 százalékkal magasabb az előző heti záráshoz képest.
2021. 06. 13. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ipari és építőipari adatok érkeznek a jövő héten

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük az ipari termelés és az építőipar áprilisi teljesítményének adatai.
2021. 06. 13. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Turistaútvonalat fejlesztenek Somogyban

Kilátó építésével, faszerkezetű híd felújításával, valamint gyalogos turistaútvonal fejlesztésével növelik Balatonberény, Kaposvár és Kereki turisztikai vonzerejét; az ez év végéig tartó beruházásra mintegy 215 millió forintot költenek - tájékoztatta a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. az MTI-t.
2021. 06. 13. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A 2022-es adótörvény több szabálya már most is alkalmazható

A jövő évi adótörvény több kedvező szabálya már alkalmazható, június 10-től ugyanis többféle jövedelem vált adómentessé, és megnőtt az egyetemet támogató cégek adókedvezménye is. Az energiaellátók már az idei évre alkalmazhatják a kedvező veszteség elszámolási szabályokat, és már az idén fehéredhet a kriptopiac is - tájékoztatta Izer Norbert az MTI-t.
2021. 06. 13. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megtriplázódott a vendégéjszakák száma Magyarországon

Májusban a tavalyihoz viszonyítva több mint 200 százalékkal, több mint 1 millió 250 ezerre nőtt a vendégéjszakák száma Magyarországon - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója az ügynökség hivatalos szombati podcastjában.
2021. 06. 13. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jobb nyárra számít a Balatoni Hajózási Zrt.

A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) bizakodva tekint a 2021-es nyári szezon elé, a járvány előtti idők visszatérésére számít, felújított hajókkal, kibővült menetrenddel és programkínálattal ünnepli a balatoni hajózás 175. évét - hangzott el szombaton a társaság szezonnyitó ünnepségén, amely Siófokon kezdődött, majd Balatonfüreden ért véget.
2021. 06. 13. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Új innovációs negyedet alakít ki Budapesten a BME

Új innovációs negyedet alakít ki a fővárosban, az Infopark környékén a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) - közölte a BME az MTI-vel.
2021. 06. 12. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 23. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2021. 06. 12. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyire kitartóak a magyarok?

Életünk velejárója az állandó változás, amely sok esetben boldogságot okoz, de néha feszültséggel is jár. Az elmúlt bő egy évben tapasztalt nehézségek, a járványhelyzet okozta kihívások még inkább megtaníthattak bennünket arra, hogy elviseljük ezeket a változásokat. Az OTP Bank egy kutatásban mérte fel, vajon mi segíti, vagy éppen hátráltatja a magyarok kitartását. Hogyan viszonyulunk a változásokhoz, mennyire vagyunk elszántak, milyen célok mellett tudunk igazán elköteleződni?
2021. 06. 12. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új fejlesztés kezdődik a Kiskunsági Nemzeti Parkban

Hamarosan megkezdődik egy hajtánypálya építése a Kiskunsági Nemzeti Parkban található Csaj-tónál, amelynek révén a látogatók a madarak zavarása nélkül tudnak majd betekinteni az állatok életébe - közölte agrártárca az MTI-vel szombaton.
2021. 06. 12. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megérkezett az év első tartós hőhulláma

Az éjszaka várható hidegfront elvonultával érkezik az év első tartós hőhulláma - hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton a Facebook-oldalán.
2021. 06. 12. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megújul a munkavédelmi hatóság eszközparkja

Korszerű eszközöket szerez be, és így hatékonyabb ellenőrzéseket folytathat le a munkavédelmi hatóság a munkavállalók egészségének megőrzése érdekében - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szombaton az MTI-vel.
2021. 06. 12. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Helytelen korhatár-besorolás miatt kapott bírságot az RTL Klub szolgáltatója

Nem megfelelő korhatár-besorolásért 12 millió forintos bírságot rótt ki az RTL Klub szolgáltatójára a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa legutóbbi ülésén. Két helyi frekvenciapályázaton a grémium elvégezte az alaki vizsgálatot, valamint elfogadta három vidéki rádiós pályázati felhívás tervezetét is.
2021. 06. 12. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentős a növekedés a hazai kockázati és magántőke befektetések piacán

Tavaly 236 tranzakció keretében a magyarországi cégek több mint 226 millió euró értékű kockázati- és magántőke-befektetésben részesültek hazai és külföldi alapoktól; ez a tranzakciók számát tekintve 15 százalékos növekedés 2019-hez képest, a befektetett összeget nézve pedig 36 százalékos - közölte a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) pénteken.
2021. 06. 12. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordot döntött a hazai könyvkiadás 2020-ban

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) és a Tárki közös felmérése alapján a megkérdezett magyarok 31 százaléka több időt szánt olvasásra 2020-ban, mint a pandémiát megelőző évben. A növekvő olvasási kedv hatással lehetett a kiadott művek számának emelkedésére. 2010 óta tavaly jelent meg a legtöbb könyv (14 700), ugyanakkor a példányszámok évek óta csökkennek – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) A könyvkiadás jellemzői című elemzéséből.
2021. 06. 12. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tényleg nyári szabadságra ment a moratórium?

A hiteltörlesztési moratóriumot a kormány további egy hónappal, szeptember végéig a jelenlegi feltételek mellett meghosszabbította. Bár a moratórium így „nyári szabadságra” ment, az ügyfeleknek nem árt számolniuk, mit is jelenthet, ha akár 2022. végéig tovább él a fizetéskönnyítő lehetőség. A money.huszakértői szerint rugalmasabb szerződésmódosítási feltételekkel vagy a hitelcsere lehetőségével az ügyfelek még inkább nyertesei lehetnek a moratóriumnak.
2021. 06. 12. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások: