Mérséklődött a lakásárak növekedési üteme

Budapesten nominálisan 18,9 százalékos éves lakásár-emelkedés volt megfigyelhető 2018 és 2019 harmadik negyedéve között, ami jelentős lassulás a 2018 második és 2019 második negyedéve között mért 24,4 százalékos növekedési ütemhez képest a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2019. harmadik negyedévére vonatkozó lakásárindexe szerint.

Mérséklődött a lakásárak növekedési üteme

A jegybank szerdán a honlapján közölte, a harmadik negyedévben országos átlagban 1,3 százalékkal emelkedtek a lakásárak nominális alapon, míg az éves nominális növekedési ütem az előző negyedévben megfigyelt 17,8 százalékról 14,8 százalékra mérséklődött. Reálértelemben a lakásárak éves növekedési üteme országos átlagban 11,4 százalék volt a vizsgált időszakban.
   
Budapesten 2019 harmadik negyedévében nominális alapon átlagosan 1,2 százalékkal drágultak a lakások árai, mindez 4,5 százalékpontos csökkenés az előző negyedév dinamikájához képest.   

A vidéki városokban a harmadik negyedévben 3,7 százalékkal drágultak a lakások az előző negyedévhez képest, míg éves alapon 20,5 százalék volt a nominális lakásár-emelkedés, amely valamelyest lassabb az előző időszak éves szinten mért 22,1 százalékos dinamikájánál. A községekben negyedéves alapon 3,6, éves alapon 0,2 százalékos lakásár-csökkenés volt tapasztalható.

Mennyi adót kell fizetni ingatlan értékesítésekor? ITT kiszámolhatja!
   
Az ország területi egységeit tekintve közölték, a legintenzívebb éves árdinamikát a közép-dunántúli, az észak-alföldi, a dél-alföldi és az észak-magyarországi városok mutatták. Nominális alapon ezekben a régiókban továbbra is 20 százalékot meghaladó áremelkedés valósult meg 2018 harmadik negyedévéhez képest. A nyugat-dunántúli régióban 17,5 százalékos, a dél-dunántúli régióban 16,6, a közép-magyarországi régióban pedig 15,9 százalékos áremelkedés volt megfigyelhető éves alapon. Az adatok azt mutatják, hogy a növekedési ütem valamennyi régió városaiban meghaladta az átlagos éves országos lakásár-drágulás mértékét.

Hozzászólások

Októbertől indul a HulladékRadar alkalmazás

Októbertől élesben működik a HulladékRadar alkalmazás - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára pénteken Sümegen.
2020. 09. 25. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szeptemberben csökkent az álláskeresők száma

Az álláskeresők száma szeptemberben havi összevetésben 6,2 százalékkal csökkent, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a szeptemberi zárónapon 323 400 álláskereső szerepelt, 21 300-zal kevesebb az augusztusinál.
2020. 09. 25. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Családi házak napelemeire is lesz támogatási program

Magyar és európai uniós forrásból 30-40 százalékos támogatást is nyerhetnek majd a családi házak tulajdonosai napelemes rendszerek telepítésére - közölte az innovációs és technológiai miniszter pénteken Zalaegerszegen.
2020. 09. 25. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Népszerű a Kooperatív doktori program

Hatalmas érdeklődés kísérte az idén először meghirdetett Kooperatív doktori programot: az első 100 ösztöndíjas helyre összesen 536-an adtak be pályázatot - jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára kifejtette, hogy az új ösztöndíjprogram jelentős támogatással segíti a vállalati együttműködésben folytatott doktori tanulmányokat, elsősorban a matematikai, természettudományi, műszaki és informatikai területeken.
2020. 09. 25. 15:05
Megosztás:
Hozzászólások:

1,99 milliárd forint veszteség az MKB-csoportnál

Az MKB-csoport 2020 első fél évében adózás után 1,99 milliárd forint veszteséget ért el, a nettó kamateredmény 14,5 milliárd forintos és a nettó jutalékeredmény 11,3 milliárd forintos volumene mellett - közölte a bank pénteken a Budapesti Értéktőzsdén az Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) alapján készült jelentésében.
2020. 09. 25. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén eddig 2 milliárd forint értékű hamis terméket vontak ki a piacról

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) augusztusig csaknem 2 milliárd forint értékű hamis terméket vont ki a piacról: mintegy 71 ezer ruházati cikket, több mint 25 ezer pár lábbelit, 11 ezer doboznál is több parfümöt és csaknem 9 ezer liter mosószert - közölte az adóhivatal pénteken az MTI-vel.
2020. 09. 25. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Már több embernek van munkája, mint év elején

A gazdaságvédelmi intézkedések együttes hatásának köszönhetően a júniusi mélyponthoz képest 53 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma szeptemberre - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca pénteki közleményében.
2020. 09. 25. 11:40
Megosztás:
Hozzászólások:

Válaszút előtt a jegybank

Válaszút előtt áll a jegybank, ám egyelőre nem lép egyik irányba sem. Egy szigorítás visszafogná a gazdaságot, a lazítás magasba lökné az inflációt és gyengítené a forintot. A nem lépés is lépés, de kérdés, meddig tart még ki a piac türelme – értékeli az MNB keddi döntését a Sberbank Magyarország Zrt. Treasury vezetője.
2020. 09. 25. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Moody's ma vizsgálja a magyar adósosztályzatot

Pénteken vizsgálja Magyarország államadós-besorolását a Moody's Investors Service, és ezzel befejeződik a magyar osztályzat idei hitelminősítői felülvizsgálat-sorozata.
2020. 09. 25. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Átadták a civil szektor szakmai díjait

Innovatív tanoda hátrányos helyzetű régióban, közösségi összefogás a Római partért és közel 100 ezer főt számláló online licitáló csoport jó ügyekért - ez csak három példa a Civil Díj 2020 nyertesei közül. A NIOK Alapítvány idén ötödik alkalommal adta ki a Civil Díjakat, kilenc kategóriában díjazták 2019 legsikeresebb kezdeményezéseit a szűk körben, szabadtéren, a budapesti Hunyadi téren megtartott díjátadón.
2020. 09. 25. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újpesti panelból indult kisvállalkozás most amerikai piacon terjeszkedik tovább

A Magyarországon piacvezető RoadRecord.hu Kft. örömmel jelenti be 2020-as amerikai piacra lépését MileageWise márkanéven. A meghatározó lépést a már meglévő világszínvonalú technológia teszi lehetővé, ami belföldön egyértelműen bizonyította sikerességét. 90%-os piaci részesedéssel Magyarországon a RoadRecord Online útnyilvántartó program magasan az élen jár az útnyilvántartás területén, mind népszerűség, mind felhasználói elégedettség tekintetében a maga 17.500 fős felhasználói táborával
2020. 09. 25. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Még egy hétig lehet visszaigényelni a külföldi áfát

Egy hete maradt az áfalevonásra jogosult hazai vállalkozásoknak arra, hogy benyújtsák a külföldi áfa visszaigénylésére vonatkozó visszatérítési kérelmeiket – hívja fel a hazai vállalkozások figyelmét a MAZARS. A nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló vállalat összefoglalójából kiderül: a szeptember 30-ai jogvesztő határidőig 32 uniós és unión kívüli országból kérhetnek visszatérítést 2019-es vásárlásaik után a magyar áfaalanyok. A lista új szereplője Törökország, itt a 2019. május 22-én vagy azután teljesített számlák áfáját lehet visszatéríttetni.
2020. 09. 25. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is lehet alkudni az ingatlanpiacon, de nem mindig a vevő a nyerő

Az év első felében még arra lehetett számítani, hogy a koronavírus megjelenése szinte automatikusan tovább javítja a vásárlók alkupozícióját a konszolidáció korszakát élő hazai lakóingatlan-piacon. Az OTP Ingatlanpont legfrissebb, az idei nyári időszakot felölelő adatai azt mutatják, hogy ez az elképzelésrészben megdőlni látszik. A vizsgált lakóingatlan-típusok felénél az elérhető árengedmény mértéke nemhogy emelkedett volna, hanem éppen ellenkezőleg, csökkent az év elejéhez képest.
2020. 09. 25. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mind a négy magyar csapattag ezüstérmet szerzett a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián

Az idei Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI) a világ 87 országának 343, középiskolás diákja mérte össze a tudását. 2020-ban a négy fős magyar csapat minden tagja ezüstérmet szerzett.
2020. 09. 25. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar kkv szektor kitart és előretekint a járvány ellenére is

A CIB Bank a járvány okozta gazdasági visszaesés közepette is másfélszeresére tudta növelni kkv ügyfelei új hitelezését az év eddigi időszakában, de még azon ágazatokban is fenntartotta hitelezési aktivitását, amelyek az átlagosnál jobban voltak érintettek. A szektor megtakarításainak állománya is stabilan nő a CIB-nél, ami az ügyfelek bizalmának és a bank jól teljesítő befektetési alapjainak is köszönhető.
2020. 09. 25. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre több e-hulladékot adnak le a magyar háztartások

Az első nyolc hónapban 1067 tonna e-hulladék került a feldolgozókhoz a MediaMarkt vásárlóitól, másfélszer annyi, mint egy éve a műszaki áruházlánc és az elektronikai hulladékok kezelésével foglalkozó Inter-Metal Recycling Kft. adatai alapján.
2020. 09. 25. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

2022-ben visszaeshet az éves infláció 3 százalékra

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb Inflációs jelentése szerint az infláció éves mértéke 2022-ben eshet vissza 3 százalékra, idén és jövőre még kevéssel meghaladhatja a 3,5 százalékot; a gazdaság teljesítménye is 2022-re térhet vissza a korábbi szintre, és addigra csökkenhet a GDP-arányos államadósság 70 százalékig, a munkanélküliségi ráta is ekkorra mérséklődhet ismét 4 százalékra.
2020. 09. 24. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Alulteljesített a magyar részvénypiac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 617,38 pontos, 1,90 százalékos csökkenéssel, 31 898,01 ponton zárt csütörtökön.
2020. 09. 24. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szomorúan látja az ERSTE a MOL részvény kilátásait

Az Erste olaj- és gázipari elemzője frissítette az olajpiacra és az olajvállalatokra vonatkozó előrejelzését, és nem túl örvendetes eredményre jutott.
2020. 09. 24. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lassú bővülésbe kezdhet év végére a hazai munkaerőpiac

A hazai munkáltatók az idei utolsó negyedévben átlagosan 2 százalékkal tervezik bővíteni jelenlegi munkaerőkeretüket– derül ki a ManpowerGroup legfrissebb Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.
2020. 09. 24. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások: