Mesterházy Attila támogatja az MSZOSZ által képviselt munkavállalók törekvéseit

(MTI) - Az MSZP kormányfőjelöltje támogatja a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) által képviselt munkavállalók törekvéseit; Mesterházy Attila ennek kifejezésére nyilatkozatot írt alá kedden, az MSZOSZ székházában.

Mesterházy Attila közleményben tudatta az MTI-vel, hogy megismerve a munkavállalók érdekében a 2010-14 közötti parlamenti és kormányzati ciklusra megfogalmazott MSZOSZ elnökségi elvárásokat, támogatja a szövetség által képviselt munkavállalók törekvéseit.

 

A Nemzeti modernizáció, összetartó közösség című MSZP-program sok ponton azonos, vagy nagyon hasonló vállalásokat tartalmaz, mint az MSZOSZ elnökségének elvárásai - rögzíti a miniszterelnök-jelölt, kitérve arra: elkötelezettek a bérből és fizetésből, illetve nyugdíjból élők érdekeinek képviselete mellett, a munkavállalók, a fogyasztók, a kiszolgáltatottak, a gyengébbek pártján állnak.

 

"Számunkra a legfontosabb képviselendő érdek, hogy Magyarországon minél több embernek legyen munkája. Minden lehetséges állami eszközt, mechanizmust és költségvetési forrást mozgósítani kell a következő években annak érdekében, hogy évente legalább 1 százalékkal bővüljön a foglalkoztatás" - írja Mesterházy Attila.

 

Szerinte a világgazdasági válság hazai hatásainak minél gyorsabb felszámolása, a gazdasági fellendülés feltételeinek biztosítása lehetővé teszi, hogy a következő négy esztendőben a bruttó keresetek legalább 20 százalékkal emelkedjenek, a személyi jövedelmek adóterhelése tovább csökkenjen, így a nettó keresetek 25 százalékkal növekedjenek.

 

Hozzáteszi: a minimális bért és a szakmai végzettséghez kötött garantált bért is legalább ilyen mértékben növelni kell; elérhető, hogy a fogyasztói árak emelkedése ne haladja meg az évi 3 százalékot, így a keresetek reálértéke négy év múlva 12-15 százalékkal magasabb legyen; 2011-től, a gazdasági fellendülés biztosította forrásokból ismét bővíthető az adómentes béren kívüli juttatások köre, elsősorban a melegétkezési és üdülési csekkekkel. Baloldali értékeket vallóként kiállunk a társadalmi párbeszéd mellett - írja -, a korrekt törvényhozás, tisztességes kormányzás elképzelhetetlen az érdekegyeztető fórumok érdemi működése nélkül.

 

Mesterházy Attila kitér arra is: nem támogatják az eddigi vívmányokat kockáztató újabb és újabb végiggondolatlan nyugdíjmodelleket. Folytatják a megkezdett nyugdíjkorrekciós programot, 2011-ben újat indítanának, amely már a mezőgazdasági járadékosokra és a korhatár alatti nyugdíjasokra is kiterjed. Évente megduplázzák a méltányossági nyugdíjkassza összegét, az átlag alatti nyugdíjasok számára kegyeleti támogatást adnak - ígéri, hangsúlyozva: az MSZP kész az MSZOSZ elvárásait a 2010-14 közötti parlamenti ciklusban képviselni és megvalósítani.

Újraszámítják az összes nyugdíjat 2026 január 1-től

A 2026-os nyugdíjemelés már most nagy vitát vált ki: a kormány a 3,6%-os inflációs előrejelzéshez köti az emelést, miközben több szakértő szerint ez alábecsüli a várható pénzromlást. Nézzük a részleteket!
2025. 11. 16. 01:00
Megosztás:

Ethereum árfolyam-előrejelzés: Küszöbön áll a 6.000 dolláros szint elérése? A Cardano bálnák a Digitap felé fordulnak, mint ígéretesebb lehetőség

Októberben egy komoly visszaesés után mind az Ethereum, mind a Cardano árfolyama elkezdett némi élénkülést mutatni. Sok nagybefektető – úgynevezett "bálna" – azonban még mindig gyengének ítéli meg ezeket a mozgásokat.
2025. 11. 15. 23:59
Megosztás:

XRP árfolyam-előrejelzés a csütörtöki XRP ETF jóváhagyás előtt

Újra fellángolt az izgalom a Ripple XRP tokenje körül, miután a digitális eszköz hónapok óta nem látott árfolyam-emelkedést produkált. A befektetők a csütörtökre várt ETF-jóváhagyásban bíznak, miközben a nagybefektetők (bálnák) aktivitása jelentősen megugrott.
2025. 11. 15. 23:00
Megosztás:

Okos befektetők ADA-t, TRX-et és $TAP-et vásárolnak, miután Trump bejelentette az osztalékfizetést az amerikaiak számára – Foglalj pozíciót most!

A legutóbbi altcoin-szezont több kulcsfontosságú katalizátor hajtotta, köztük a Covid-19 ösztönzőcsomag. Idén Trump bejelentette, hogy <a href="https://abcnews.go.com/Business/trumps-promise-2000-tariff-dividend-payments/story?id=127373376" target="_blank">az amerikaiak legalább 2 000 dolláros osztalékot kapnak a vámbevételekből</a>, ami jelentős keresletet generál bizonyos tokenek iránt.
2025. 11. 15. 22:00
Megosztás:

50 millió dolláros ZEC-fogadás 300%-os emelkedést vált ki, miközben az elemzők meredek összeomlást jósolnak

A Zcash hónapokig dolgozott a magánéletet védő kriptovaluták forgatókönyvének átírásán, majd 1500%-os emelkedéssel 750 dollárig szökött, mielőtt lehűlt. Most a tokennek új katalizátora van – de új figyelmeztetések is érkeznek.
2025. 11. 15. 21:00
Megosztás:

A Bitcoin árfolyama esett. Egy vezető kriptovaluta-vállalat ingyenes bányászszolgáltatást indított, amely a stabilitásra és a zöld energiára összpontosít

A kriptovaluta-piac közelmúltbeli volatilitása és a Bitcoin (BTC) árfolyamának folyamatos csökkenése közepette a PEPPER Mining, egy vezető globális felhőbányászati platform, bejelentette egy új, ingyenes bányászati szolgáltatás elindítását. A kezdeményezés célja, hogy stabil és fenntartható bevételi modellt biztosítson a felhasználóknak, miközben a blokklánc-ipart a környezetvédelem és az energiahatékonyság felé tereli.
2025. 11. 15. 19:15
Megosztás:

Rosszul teljesített Horvátország a tavalyi ESPAD felmérésben

Horvátországban pénteken mutatták be hivatalosan a 2024-es európai iskolai alkohol- és drogfogyasztási felmérést (ESPAD), amely szerint a kontinensen tavaly az aktuális cigarettahasználat terén Horvátország volt az egyik legsúlyosabb helyzetben, de az ország számos más mutatóban is az átlagosnál rosszabbul teljesített.
2025. 11. 15. 19:00
Megosztás:

Országos közlekedésbiztonsági ellenőrzés lesz hétfőtől a közutakon

Elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzése terjed ki az az országos közlekedésbiztonsági akció, amely hétfőn kezdődik a közutakon - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata pénteken a police.hu oldalon.
2025. 11. 15. 18:00
Megosztás:

Minden eddiginél többen csatlakoztak idén a Modern Gyárak Éjszakájához

Az összes hazai vármegyéből minden eddiginél több, 128 gyár csatlakozott a Modern Gyárak Éjszakájához az idén - jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára az országos programsorozat pénteki megnyitóján Szolnokon, a Béres Gyógyszergyár Zrt. helyi üzemében.
2025. 11. 15. 17:00
Megosztás:

Megerősítette Ukrajna részleges csődhelyzeti besorolását a Fitch Ratings

Megerősítette Ukrajna hosszú futamú szuverén devizaadósság-kötelezettségeinek részleges törlesztési csődhelyzetet jelző "RD" (Restricted Default) besorolását a Fitch Ratings.
2025. 11. 15. 16:00
Megosztás:

Lemondott az újonnan megválasztott szerbiai médiahatóság négy tagja

Csupán két nappal a választási folyamat lezárását követően lemondott a szerbiai médiahatóság újonnan megválasztott négy tagja.
2025. 11. 15. 15:00
Megosztás:

Dobrev Klára: a választásokig minden szombaton bemutatnak egy baloldali törvényjavaslat-csomagot

Szakértelem, alázat, tudás kell a kormányzáshoz, ezért jövő szombattól egészen a választásokig minden egyes szombaton bemutatunk egy baloldali törvényjavaslat-csomagot - jelentette be szombaton a közösségi oldalára feltöltött videóban a Demokratikus Koalíció elnöke.
2025. 11. 15. 14:00
Megosztás:

Nőtt a prágai Václav Havel repülőtér forgalma

Mintegy 11,5 millió utas fordult meg az idei nyári szezonban a prágai Václav Havel nemzetközi repülőtéren, 7,7 százalékkal több mint a tavalyi év hasonló időszakában - közölte a repülőtér honlapján.
2025. 11. 15. 13:00
Megosztás:

MÁV: december 14-től érvényes az új menetrend, egyes vonalakon bővülhetnek a szolgáltatások

A december 14-től érvényes új vasúti menetrend több fontos változást is hoz a belföldi és nemzetközi forgalomban, az utasok többségének azonban a téli-tavaszi menetrend életbe lépését követően sem kell majd új indulási és érkezési időket megtanulnia, megmaradnak az elmúlt években kialakult és bevált járatok, egyes vonalakon pedig tovább bővülhetnek az elérhető szolgáltatások - közölte a MÁV Kommunikációs Igazgatósága szombaton az MTI-vel.
2025. 11. 15. 12:00
Megosztás:

Mennyiért vennének lakást maguknak a fiatalok?

A fiatalok 26 százaléka tervez lakásvásárlást három éven belül, ők átlagosan több mint 43 millió forintos ingatlant szeretnének venni, szemben a tavalyi 32 millió forinttal a K&H ifjúsági index szerint. A lakásvásárlásra most jó lehetőséget nyújt az Otthon Start Program, amibe ez az átlagösszeg kényelmesen belefér.
2025. 11. 15. 11:00
Megosztás:

NAV: jövőre online felületen is intézhető a fémkereskedelmi adminisztráció

Január elsejétől valamennyi fémkereskedelmi nyomtatvány elérhető lesz az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA), erről a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) levelet küld az éritetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a hivatal.
2025. 11. 15. 10:00
Megosztás:

Az augusztusi visszaesés után várható volt az építőipar felpattanása szeptemberben

Az augusztusi drasztikus visszaesés után számolni lehetett azzal, hogy szeptemberben megugrik az építőipari termelés, és némiképp jobb pályára állt a magyar építőipar - így kommentálta a legfrissebb statisztikai jelentést Juhász Attila, az Újház Zrt. és az ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának elnöke.
2025. 11. 15. 09:00
Megosztás:

Nőtt az euróövezet külkereskedelmi többlete szeptemberben

Szeptemberben éves és havi szinten egyaránt nőtt az euróövezet külkereskedelmi többlete az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett első becslése szerint.
2025. 11. 15. 08:00
Megosztás:

Külföldi jétékok: Lehetőség vagy Kockázat? - Az Online Játékok Világa Határok Nélkül

Amikor azt mondjuk: <a href="https://www.creativeknittingmagazine.com/hu-hu/" target="_blank">külföldi casino</a>, általában olyan online vagy fizikai szerencsejáték-helyeket értünk alatta, amelyek hivatalosan nem működnek az adott játékos országában engedélyezett szabályozási rendszer alatt. Magyarország esetében - és sok olyan ország esetében, ahol a szerencsejáték szigorúan szabályozott - a külföldi casinolapok vagy online platformok használata gyakran „szürke zónának” számít.
2025. 11. 15. 07:59
Megosztás:

Nőtt a prágai Václav Havel repülőtér forgalma

Mintegy 11,5 millió utas fordult meg az idei nyári szezonban a prágai Václav Havel nemzetközi repülőtéren, 7,7 százalékkal több mint a tavalyi év hasonló időszakában - közölte a repülőtér honlapján.
2025. 11. 15. 07:00
Megosztás: