Mesterházy nemzeti modernizációt javasolt

Mesterházy Attila szerint nemzeti modernizációra van szükség; az MSZP miniszterelnök-jelöltje pártja szombati budapesti kampánynyitóján azt mondta: pártja programja konkrét, reális, megvalósítható. A Fidesz szerint az MSZP programjára senki nem figyel, az semmire sem jó, és semmire nem ad választ. (MTI)

A Budapesten tartott szocialista rendezvényen, amelyen részt vett Bajnai Gordon is, bemutatták az MSZP most elkészült 50 oldalas kormányprogramját, amely a foglalkoztatás, az oktatás, a szociális ügyek, az egészségügy, a vidékfejlesztés, a gazdaság és állam szerepe kapcsán tartalmazza a vállalásokat.

 

Mesterházy Attila kiemelte: közösen meg lehet valósítani a rendszerváltás álmát. "Új jelölt vagyok, új világképpel" - mondta. Hozzátette: arra tette fel az életét, hogy beváltsa a rendszerváltás álmát. Megvan bennem az a bátorság, erő, ami ahhoz kell, hogy szakítsak a múlt hibáival - hangsúlyozta. Az ajánlott új irányról közölte, hogy az fellendüléshez vezet, visszaállítja a közbizalmat, megszünteti a félelem légkörét. Hozzáfűzte: a nemzeti modernizáció az egész nemzet közös vállalkozása kell, hogy legyen, ezért közmegegyezésre kell jutni.

 

Mesterházy Attila szerint az ajánlott út a jövőről szól, a jövőbe vezet, a haladást választja a visszafordulás helyett. Ez az út fenntartja a gazdaság növekedését, emeli az életszínvonalat, biztonságot nyújt a nyugdíjasoknak, a rászorulóknak és a munkából élő embereknek egyaránt. Szavai szerint az MSZP a világgazdasági válság kapcsán helyes és tisztességes döntést hozott. A nehéz feladatokat felvállalni igazi "nemzetmentő" feladat volt. A már látható eredményeket megköszönte az embereknek, az MSZP-nek, a szocialista frakciónak és külön kiemelte Bajnai Gordon kormányfőt, akit megtapsoltak a teremben ülők.

 

Elismerte: sokan kiábrándultak a baloldalból, de ma Magyarországon egy politikai közösség van, amely valódi politikai otthont adhat azoknak, akiknek fontos a jogállam, a szabadság, a baloldali és liberális érték. Úgy vélte, április 11-én minden magyar embernek döntést kell hoznia, milyen világban szeretne élni: olyanban, ahol félni kell, vagy olyanban, amelyben nyugodtak a hétköznapok.

 

Mesterházy Attila hangsúlyozta: aki távol marad a választásoktól, az a szélsőjobboldalra szavaz. Lendvai Ildikó pártelnök azt mondta: a szocialistáknak fel kell venniük a kesztyűt, és ki kell állniuk az ország önbecsüléséért. Azt mondta: "elég a nyuszi magatartásból, a szemlesütésből". Akik a szocialistákat akarták riogatni, nem ijesztettek el senkit, a tizedelés ötlete nem jött be - jelentette ki Lendvai Ildikó. Mint mondta: muszáj erősnek lenni, hogy meg ne kössön a "kötcsei beton", ha megköt, akkor abba belemerevedik, beleszürkül, belebénul az ország.

 

Gráf József agrárminiszter arról beszélt, hogy az MSZP-nek nem a reménytelenek bátorságával kell mennie a választásba, hanem nyernie kell. Kovács László volt uniós biztos szerint az MSZP-nek nem az a célja, hogy a Fidesz győzelmi arányát mérsékelje, hanem az, hogy minél eredményesebben szerepeljen. A rendezvényen a több ezer párttag, szimpatizáns mellett jelen voltak az MSZP vezető politikusai Katona Béla, az Országgyűlés elnöke, Szili Katalin volt házelnök, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök; a legnagyobb tapsot a résztvevőktől Gyurcsány Ferenc kapta.

 

A rendezvénnyel kapcsolatban Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke még a kampánynyitó előtt azt mondta: szombaton a szocialista párt programot hirdet, ám "ez az a program, amelyre senki nem figyel, amely semmire sem jó, amely semmire nem ad választ". "Megszoktuk a programokat illetően, hogy ezek a programok - és az emberek is - jöttek és mentek" - mondta, hozzátéve, hogy szerinte a programok egy része a hazugságra épült, egy másik része soha nem valósult meg, és voltak olyanok is, amelyek bár megvalósultak, de "inkább soha ne történtek volna meg".

 

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: Magyarországon mindenki a változást akarja, de már nem kell sokáig várni, még 50 nap, és bekövetkezik a változás, amely egy korszak végét jelenti, amely után az ország fellélegzik, és elindulhat a növekedés, a megújulás útján. Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF szóvivője szerint a szocialisták hullámvasút-politikát játszanak az országgal, és továbbra is felelőtlenül ígérgetnek. Az elmúlt nyolc év MSZP-politikájához képest Mesterházy Attila kormányfőjelölt sem hoz semmi változást.

Emelkedtek a fejlett piaci kötvényhozamok szerdán

Tegnap a közel-keleti események mellett a FED-re figyeltek a fejlett gazdaságok kötvény- és devizapiaci befektetői. Miután a Hormuzi szorost illetően nem közeledtek az álláspontok, az olajárak újabb négyéves csúcsra emelkedtek, az európai gázár is hasonló mértékben drágult. A FED a várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó kamatszinten, Jerome Powell pedig bejelentette, hogy a Kormányzótanács tagja marad elnöki mandátumának lejárata után is.
2026. 04. 30. 10:00
Megosztás:

Vegyesen zártak szerdán az amerikai tőzsdék

Vegyesen zártak szerdán az amerikai részvénypiacok. A hangulatot meghatározta, hogy az olajárak újabb erőteljes emelkedést mutattak az Egyesült Államok iráni kikötőket érintő blokádjával kapcsolatos hírek nyomán, miközben a Fed a vártnak megfelelően változatlanul, 3,5–3,75%-os sávban tartotta irányadó kamatát. Ugyanakkor a Fed döntéshozói 1992 óta a legnagyobb megosztottságot mutatták, miközben az iráni háború stagflációs hatását és a bizonytalan gazdasági kilátások kockázatait mérlegelték.
2026. 04. 30. 09:30
Megosztás:

Gyengültek tegnap az európai indexek

Gyengültek tegnap az európai részvénypiacok, miközben a befektetők a vállalati gyorsjelentések újabb hullámát értékelték, illetve az Egyesült Arab Emírségek váratlan OPEC-kilépésének következményeit mérlegelték. A páneurópai Stoxx 600 index 0,6%-os mínuszban zárt, a szektorok többsége és a főbb börzék is negatív tartományban fejezték be a napot.
2026. 04. 30. 09:00
Megosztás:

A Trump-adminisztráció hozzáférhetővé tesz több százmillió dollárnyi, Ukrajnának megszavazott támogatást

A Donald Trump elnök vezette amerikai adminisztráció engedélyezi Kijev számára a kongresszus által korábban megszavazott mintegy 400 millió dollár felhasználását - közölte Pete Hegseth hadügyminiszter szerdán.
2026. 04. 30. 08:30
Megosztás:

Tűzgyújtási tilalom lépett életbe két vármegyében

A tavaszi aszály következtében jelentősen megnőtt az erdőtüzek kockázata Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyében, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának (BM OKF) egyetértésével, április 30-tól e két vármegyében tűzgyújtási tilalmat rendel el.
2026. 04. 30. 08:00
Megosztás:

Indul a balatoni szúnyoggyérítés

Biológiai, földi beavatkozással indul idén a balatoni szúnyoggyérítés május 4-5-én - közölte a munkát elrendelő szakértői bizottság vezetője az MTI-vel szerdán.
2026. 04. 30. 07:30
Megosztás:

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására - az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
2026. 04. 30. 07:00
Megosztás:

Magyar Péter: haladéktalanul megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő szerdán Facebook-oldalán.
2026. 04. 30. 06:30
Megosztás:

Gyengült a lej, esett a tőzsde, nőttek az államadósság finanszírozási költségei a román kormányválság miatt

Megközelítette a történelmi csúcsot az euró lejhez viszonyított árfolyama azt követően, hogy a kormánykoalícióhoz tartozó Szociáldemokrata Párt (PDS) és az ellenzéki Szövetség a Románok Egységéért (AUR) közös bizalmatlansági indítványt nyújtott be a Bolojan-kabinet ellen. A bukaresti parlament május 5-én szavaz a bizalmatlansági indítványról.
2026. 04. 30. 06:00
Megosztás:

Putyin közölte Trumppal, hogy a győzelem napja alkalmából hajlandó a tűzszünetre

Vlagyimir Putyin orosz elnök közölte amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal, hogy a győzelem napja alkalmából, az ünnepségek idejére hajlandó fegyverszünetet hirdetni az ukrajnai konfliktusban. Erről Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója számolt be szerda este Moszkvában.
2026. 04. 30. 05:30
Megosztás:

A szlovén parlament elfogadta a kormányról szóló törvény módosítását

A szlovén parlament elfogadta szerdai ülésén a kormányról szóló törvény módosítását, amely 19-ről 14-re csökkenti a minisztériumok számát - jelentették helyi médiumok.
2026. 04. 30. 05:00
Megosztás:

A Richter legkésőbb szeptember 11-ig fizeti ki az osztalékot a közérdekű alapítványoknak

A Richter Nyrt. megállapodott három közérdekű vagyonkezelő alapítvánnyal, hogy részükre az osztalékot legkésőbb szeptember 11-ig fizetik ki - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.
2026. 04. 30. 04:30
Megosztás:

Elemzői Felmérés: Bizalom és K-alakú gazdaság

A vállalatok generációnként egyszer előforduló befektetési boomot élnek át egyre több iparágban, de máris vannak jelei annak, hogy a mesterséges intelligencia (AI) visszafogja a béreket, és ezzel együtt potenciálisan a fogyasztói keresletet is. A Fidelity Elemzői Felmérésének eredménye szerint az AI-befektetési boomnak köszönhetően a vállalatok jobban érzik magukat, mint bármikor a Covid-járvány kaotikus következményei óta. A háttérben azonban a nyersanyagárakkal, a bérekkel és a háztartások kiadásaival kapcsolatos kockázatok lebegnek, amelyek az elkövetkező években terhet jelenthetnek a globális gazdaságra, különösen a közel-keleti konfliktusok miatt.
2026. 04. 30. 04:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Masterplast

Nem fizet osztalékot a Masterplast a társaság éves közgyűlésének döntése alapján - közölte az építőanyag-gyártó vállalat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 04. 30. 03:30
Megosztás:

Mennyi lesz egy EURÓ ára? A magyar euró bevezetés a forintot is tovább erősítheti

Geopolitikai bizonytalanságok, energiaválság és komoly tőzsdei kilengések jellemezték az idei első negyedévet, melyet Magyarországon az országgyűlési választási kampány még intenzívebbé tett.
2026. 04. 30. 03:00
Megosztás:

Átalakította a vetésszerkezetet a klímaváltozás

Átalakította a tavaszi vetésszerkezetet a klímaváltozás belföldön, területnagyságot tekintve az olajos napraforgó megelőzte a kukoricát idén - közölte a Syngenta szerdán az MTI-vel.
2026. 04. 30. 02:30
Megosztás:

Hogyan hozhatja haza Magyarország az uniós pénzeket és a magyar egyetemek jövőjét?

A magyar uniós források ügye 2026 tavaszán új szakaszba lépett. A kormányváltás nyomán reális politikai lehetőség nyílhat arra, hogy Magyarország hozzáférjen a befagyasztott kohéziós támogatásokhoz, a helyreállítási forrásokhoz, valamint a magyar egyetemek előtt újra megnyíljon az Erasmus+ és a Horizon Europe programok teljes rendszere. A kérdés ma már nem az, hogy szükség van-e ezekre a forrásokra, hanem az, hogy milyen gyorsan és milyen feltételekkel sikerülhet visszatérni az európai fősodorba.
2026. 04. 30. 02:00
Megosztás:

Eltűnhetnek évek a nyugdíjadból? Ez a szabály dönti el, mit fogadnak el szolgálati időként

Sokan csak akkor szembesülnek vele, amikor már közeledik a nyugdíj: nem elég, hogy valaki évtizedeken át dolgozott, azt igazolni is tudni kell. A szolgálati idő ugyanis kulcskérdés a nyugdíj megállapításánál. Ez határozza meg, hogy valaki mennyi munkában töltött idővel rendelkezik, és bizonyos esetekben azt is befolyásolja, milyen nyugdíjjogosultságra számíthat.
2026. 04. 30. 01:30
Megosztás:

Bevezeti az eurót Magyarország - itt a dátuma

Stabilizálódó piac mellett maradt az alapkamat, az euró a 2030-as évek elején jöhet Magyarországon.
2026. 04. 30. 01:00
Megosztás:

A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet

A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet a törzsrészvényekre a társaság pénteki közgyűlésének döntése szerint az igazgatóság által utóbb meghatározott idöpontban - tette közzé az ingatlanközvetítő társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 04. 30. 00:30
Megosztás: