Mibe fektessünk 2011 első negyedévében?

„Az év első hónapjaiban a gyorsuló gazdasági növekedés miatt a részvénybefektetések, ezen belül is a nyersanyag és a fejlett piaci befektetések lehetnek kedvezőek, de az előre láthatólag tovább emelkedő deviza árfolyamok miatt a merészebb befektetők számára a deviza befektetéseket, így a pénzpiaci alapokat és a külföldi részvény és kötvény befektetéseket is ajánljuk”– javasolja Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

befektetői jellemzők

Az idei évben a befektetők magatartását illetően kettős folyamatot figyelhetünk meg: egyrészt az előre jelzett világgazdasági növekedés és a recessziós félelmek elmúlása az elkövetkezendő hónapokban pozitív hatással lehet a befektetői bizalom erősödésére, aminek következtében vélhetően bátrabban nyúlnak majd a kockázatosabb befektetések felé, ez pedig jó hatással lehet a magyar piac számára is.

Másrészt azonban, a múlt heti lengyel, de a most már sorban harmadik magyar kamatemelés is jól mutatja, hogy a gazdasági növekedés hatására – elsősorban a feltörekvő országokban - fokozódó infláció féken tartása miatt idén a jegybankok várhatóan szigorítani fognak politikájukon, ami a gyakorlatban kamatemelést jelent. A szigorodó monetáris politika viszont óvatosságra inti a befektetőket, és visszafoghatja a befektetők kedvét az adott országgal szemben.

 

devizapiac

Habár Portugália most már több sikeres kötvényaukción is túl van, korántsem mondhatjuk, hogy véget értek az eurózónát sújtó megpróbáltatások, hiszen most éppen Spanyolország és Olaszország, sőt Belgium felett is gyülekeznek a sötét felhők. Miközben pedig az uniós országok iránt sorra rendül meg a bizalom, a monetáris uniónak a fokozódó inflációval is számolnia kell. Eközben az USA növekedése egyre meggyőzőbb, ami a következő hónapokban az amerikai dollár erősödésének irányába mutat az euróval szemben.

Az elmúlt napokban végre enyhülés történt a svájci frank árfolyamában, azonban a következő hónapokban sajnos nem látjuk jelét annak, hogy további számottevő csökkenést produkálna az alpesi deviza. Bár a svájci gazdaságnak egyértelműen hátrányt jelent az igen erős frank, azonban még így is növekedni tud a gazdaság, 

így továbbra sem várható, hogy komoly beavatkozás történne a jegybank részéről. Mivel Svájc hagyományosan a semlegességre/függetlenségre alapozta a sikereit, az euróhoz való csatlakozásról felröppent hír nem tűnik hihetőnek.

A forint árfolyamát az elkövetkezendő hetekben leginkább a februárra tervezett szerkezeti reformok bejelentése befolyásolhatja. Amennyiben a tervezett átalakítások kedvező piaci fogadtatásra találnak, a befektetői bizalom erősödése jó hatással lehet a forintra, és stabilizálhatja az árfolyamát.

 

nyersanyagok

A gazdasági növekedés miatt a nyersanyag piacokon továbbra is élénkülő kereslettel számolunk, ami leginkább az ipari fémek és az energiahordozók, ezen belül is elsősorban a réz és a kőolaj iránti fokozódó igényben fog megnyilvánulni. A tavalyihoz képest sokkal pozitívabb kilátások miatt azonban az arany árának, ha nem is csökkenésével, de mindenképpen megtorpanásával számolunk az első hónapokban.

 

 

hazai és nemzetközi tőzsde

A hazai tőzsde szempontjából az elkövetkezendő hónapokban fontos kérdés lesz, hogy a nyugdíjrendszer átalakítását követően az ÁKK a kezelésébe kerülő részvényekből milyen időtávon és mekkora mennyiséget kíván értékesíteni. Az eddigi nyilatkozatok alapján az várható, hogy első körben nem a magyar részvényeket fogják értékesíteni, ami pozitív a hazai papírok tekintetében. Ugyanakkor a későbbi piacra bocsátás is fokozódó kockázatot jelent ezen papírokra nézve, ami negatívan befolyásolhatja az árfolyamokat. Ennek hatása azonban kevésbé az első negyedévben, mint inkább azt követően, a tavaszi hónapokban jelentkezhet.

Emellett azzal is számolni kell, hogy a magánynyugdíj-pénztárak által kezelt vagyon lecsökkenése miatt megszakadhat az a tavaly indult pozitív változás, hogy az új tőzsdei cégek bekerülésével több részvényből válogathatnak a hazai befektetők. Mivel a leghosszabb befektetési időtávval döntően az intézményi befektetők rendelkeznek, ebből kifolyólag leginkább nekik van lehetőségük arra, hogy újonnan bevezetett, de hosszú távon ígéretes vállalkozásokat bevegyenek portfóliójukba, amelyre idén kevésbé számíthatunk.

A nemzetközi tőzsdéken az elmúlt év gyakorlatával szemben immár nemcsak a feltörekvő országok részvényei fogják felfelé húzni a pénzpiacokat, hanem egyes fejlett részvények is.

 

monetáris politika

A fejlett gazdaságokban nemrég még a deflációtól való félelem volt napirenden, most azonban úgy tűnik, a növekedés erősödésével ez a kockázat háttérbe szorult. Bár az Európai Központi Bank (EKB) legutóbb sem változtatta az alapkamatot, az EKB által kiadott kommunikációból, illetve Trichet jegybank elnök szavaiból azonban arra lehet következtetni, hogy aggódva figyelik az egyre magasabb inflációs számokat, mivel az eurózóna decemberi fogyasztói árindexe 2,2%-kal emelkedett előző év azonos időszakához képest, elsősorban a növekvő nyersanyagárak következtében. Az alapkamat valószínűleg még hosszabb ideig változatlan marad, de az emelés hamarabb elkezdődhet, mint eddig várták. Nemcsak az EKB, de az amerikai jegybank is folytatja laza monetáris politikáját, és inkább a túlzott élénkítés felé hajlik, minthogy a kamatemeléssel korlátozza a gazdasági növekedést.

 

Idehaza a legutóbb napvilágot látott adatok szerint a várt 4,4% helyett 4,7%-kal emelkedtek az árak 2010 decemberében az előző évhez viszonyítva, ami havi szinten 0,4%-os áremelkedést jelent. Az áremelkedés ütemének gyorsulása alátámasztani látszik a Magyar Nemzeti Bank előrejelzéseit, amelyekben az élelmiszer- és energiaárak korábbinál magasabb emelkedését vetíti előre, és amelyre válaszul 2010 novemberében kamatemelésbe kezdett. A mostani adatok alapján az év első hónapjaiban természetesen az alapkamat további emelését várhatjuk.

 

portfólió-építési javaslatok

-       Részvények felülsúlyozása: A fejlett országok, elsősorban az USA gazdasági növekedésének gyorsulására számítanak a szakemberek, ami globálisan is javítja a befektetői hangulatot, miközben a feltörekvő gazdaságok növekedése továbbra is erős. A gyorsuló gazdasági növekedés és a befektetői hangulat javulása miatt a szakemberek a kockázatosabb eszközök irányába történő elmozdulást javasolják, és immár nemcsak a tőkevédett eszközökön keresztül javasolják a részvény kitettség növelését, hanem az elkövetkezendő hónapokra a részvény típusú eszközök felülsúlyozását javasolják.

-       Nyersanyag és fejlett piaci befektetések növelése a részvény termékcsoporton belül: A feltörekvő gazdaságok nyersanyag kereslete várhatóan erős marad, ami felfelé hajtja az árakat, ezért továbbra is ajánljuk a K&H nyersanyag alapot. A fejlett országok részvényeire a gyorsuló növekedés hathat kedvezően, aminek fő nyertesei az Ázsiába exportáló cégek és Németország lehet. A K&H Amerika alap és a K&H Unió alap ezeknek a piacoknak a teljesítményéből nyújt részesedést.    

-       Hazai kötvények alulsúlyozása: A szakemberek egyelőre óvatosak a hazai kötvényekkel kapcsolatban, mivel a hazai államháztartási kiadások csökkentése és az ellátórendszerek átalakítása szükséges ahhoz, hogy az ország javítani tudja kockázati besorolását a nemzetközi hitelminősítő intézeteknél. Amennyiben hazai állampapírba szeretnénk fektetni, a K&H aranykosár alapot ajánljuk, amely rövid távú hazai kötvényeket tartalmaz.

-       Deviza eszközök felülsúlyozása: A szakemberek a gyorsuló gazdasági növekedés miatt a dollár erősödét várják, miközben a forint árfolyama gyengülhet a jelenlegi szintekről, ezért a merészebb befektetők számára a deviza eszközök felülsúlyozását, így például a K&H euró nemzetközi vegyes alapot, javasolják az év első hónapjaiban.


Nem támogatja a médiatanács a reklámadó jövő évi bevezetését

Nem támogatja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, hogy jövő januártól ismét bevezessék a reklámadót; a testület erről állásfoglalásban tájékoztatta az Országgyűlést. A közleményt az MTI-hez is eljuttatták.
2026. 11. 06. 06:00
Megosztás:

10–15 százalékkal estek idén a lakásárak Zuglóban, és még nincs vége

Visszafogottabbá vált az ingatlanpiac az idei évben: a kereslet jelentős mértékben szűkült, a kínálat növekszik, az árak 10-15 százalékkal ereszkedtek, miközben megjelentek a kőkemény alkuk. Az Otthon Start kifutásával ráadásul további lassulás várható, így az eladók még az eddigieknél is nehezebben találnak majd vevőt a lakásaikra, ha nem vetnek számot a realitásokkal.
2026. 11. 06. 05:30
Megosztás:

Több mint 100 millió forint a különbség Budapest legdrágább és egyik legolcsóbb kerületének átlagos ingatlanára között

A családi házak dominálják a vidéki ingatlanpiacot, a prémium kategóriában pedig a Balaton környéke és a nagyvárosi lokációk is kiemelt szerepet kapnak. Az OTP Ingatlanpont 2026 harmadik negyedéves tapasztalatai szerint a vásárlók egyre tudatosabban választanak: a vételár mellett az ingatlan állapota, mérete, elhelyezkedése és finanszírozhatósága is meghatározó szempont.
2026. 11. 06. 05:00
Megosztás:

Egy korábbi vezetője manipulált a társaság tőzsdén forgó részvényével

A jegybank 60 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre tiltott piaci manipulációt megvalósító tőkepiaci kereskedés miatt. Az érintett félrevezető, hamis jelzést adott a befektetőknek az adott időszakban a BÉT Xtenden forgó VERTIKAL részvény valós piaci megítéléséről, keresletéről-kínálatáról. A vizsgált időszakban számos kereskedési napon a teljes kereskedési volumen fele-egésze hozzá kötődött.
2026. 11. 06. 04:30
Megosztás:

Töretlen a külföldi használt autók népszerűsége

Októberben a DataHouse adatai szerint 14 195 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami közel 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét. A havi behozatal mértéke immár június óta korábban szinte elérhetetlennek tűnő 14 ezres szint felett mozog – egyetlen kivétel a hagyományosan gyengébbnek számító augusztus volt a maga szintén jelentős, 13 ezres darabszámával.
2026. 11. 06. 04:00
Megosztás:

Új kutatás: a gyorsabb energiaátmenet Magyarországnak is megéri

A 12 európai országban zajló Plan4Climate projekt új kutatása szerint a gyorsított energiaátmenet gazdasági, pénzügyi haszna hazánkban 2030-ra elérheti az évi 1379 milliárd, 2050-re pedig a 7913 milliárd forintot. Ez a 2021-es GDP 2,5, illetve 14,1 százalékának felel meg.
2026. 11. 06. 03:30
Megosztás:

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium 2026-ban az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szakértői szerint. A mezőgazdaságot sújtó nagyon erős aszály, a klímaváltozás kedvezőtlen hatásait tükröző gyenge terméseredmények, valamint a tej- és a sertéságazatban tapasztalható elhúzódó nehézségek mellett az év végére olyan tényezők is tovább rontották az ágazat helyzetértékelését, mint az energiaárak jelentős növekedése – derül ki a bank legfrissebb negyedéves elemzéséből, amely ugyanakkor arra is rávilágít, hogy a jelenlegi kedvezőtlen helyzetben is vannak jövedelmezően működő termékpályák, például a baromfi.
2026. 11. 06. 03:00
Megosztás:

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora. A hírre reagálva Magyar Péter kormányfő azt írta, hogy lépésről lépésre halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is, Orbán Viktor volt miniszterelnök titkársága viszont a Tisza-kormány felsőoktatási rombolásának jelét látta a távozásban.
2026. 11. 06. 02:30
Megosztás:

Új kereskedési alkalmazást indított a Solana Labs: részvényekkel és kriptovalutákkal is lehet kereskedni

A Solana Labs új vállalkozása, a Leap elindította kereskedési alkalmazásának béta-verzióját, amely egyetlen platformon teszi lehetővé a tokenizált részvényekkel, tőzsdén kereskedett alapokkal (ETF-ekkel), nemesfémekkel, devizákkal és kriptovalutákkal történő kereskedést. Az alkalmazás egyelőre iPhone-on, korai hozzáféréssel érhető el, az androidos változat pedig később érkezik.
2026. 11. 06. 02:00
Megosztás:

Ha műanyag ablakod van, ezzel tudsz sok pénzt megspórolni

Hiába van műanyag ablak a lakásban, a fűtésre fordított pénz egy része így is kárba veszhet, ha a nyílászáró rosszul zár, elöregedett a tömítése, vagy nem megfelelően szellőztetünk.
2026. 11. 06. 01:30
Megosztás:

Ukrajna energiaellátásának biztosításához kért segítséget Zelenszkij

Ukrajna energiaellátásához kért "mielőbbi" segítséget Volodomir Zelenszkij ukrán elnök az iberoamerikai országok 30. csúcstalálkozóján csütörtökön Madridban.
2026. 11. 06. 01:00
Megosztás:

Varga Mihály: több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget sikerült elkerülni az MNB alapítványainál

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025 márciusa után - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.
2026. 11. 06. 00:30
Megosztás:

Pellegrini: az EU bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie

Az Európai Unió (EU) bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie, mert stratégiai fontosságú a biztonság megteremtésében, de a tagjelölteknek mindig teljesíteniük kell a felvételi kritériumokat - jelentette ki Peter Pellegrini szlovák elnök csütörtökön a visegrádi négyek (V4) államfőinek trencséni találkozója utáni közös sajtótájékoztatón.
2026. 11. 06. 00:05
Megosztás:

Már a 2028-as amerikai elnökválasztás esélyeit latolgatják

Még tart a szavazatszámlálás az amerikai félidős választások után, de a sajtóban máris a 2028-as elnökválasztás lehetséges jelöltjei kerültek előtérbe. A Financial Times című brit lap csütörtöki elemzésében mindkét párt esélyeseit górcső alá vette.
2026. 11. 05. 23:30
Megosztás:

Letartóztatásban marad Matolcsy György volt jegybankelnök

Letartóztatásban marad Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú nyomozási bírói döntést - tudatta a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel közleményben csütörtökön.
2026. 11. 05. 23:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság újabb 4,36 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának

Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy 4,36 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós uniós támogatási hitelkeretből az ország költségvetési és védelmi szükségleteinek finanszírozására.
2026. 11. 05. 22:30
Megosztás:

Az év végéhez közeledve megnő az igény az alkalmi munkavállalók iránt

Az év végéhez közeledve a Black Friday, az adventi időszak és a karácsonyi vásárlási roham miatt a kereskedelemben, a logisztikában és a vendéglátásban megnő az igény az alkalmi, rövid távra bevonható munkavállalók iránt - közölte a Mind-Diák Szövetkezet csütörtökön az MTI-vel saját adatai alapján.
2026. 11. 05. 22:00
Megosztás:

Rekordbevétellel zárta a negyedévet az AMD – új lendületet kaphatnak a félvezetőgyártók?

Az AMD minden eddiginél magasabb negyedéves bevételt ért el, miközben a mesterséges intelligenciához kapcsolódó üzletága továbbra is kiemelkedő ütemben bővül. A vállalat eredményei felülmúlták a Wall Street várakozásait, a következő negyedévre vonatkozó előrejelzés pedig további gyorsulást vetít előre. A Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői azt vizsgálták, milyen tényezők állnak az AMD növekedése mögött, hogyan alakulhat a verseny az Nvidiával, és milyen kilátásokkal számolhatnak a befektetők 2027-ben.
2026. 11. 05. 21:30
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 05. 21:00
Megosztás:

Fontos novemberi határidő közeleg a globális minimumadó kapcsán

A globális minimumadó szabályai alá tartozó multinacionális vállalatcsoportok magyar csoporttagjainak 2026. november 20-ig kell benyújtaniuk a 2025. üzleti évre vonatkozó elismert belföldi kiegészítőadó-előleg bevallást (QDMTT-előlegbevallás), ha naptári éves üzleti évet követnek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette a végleges bevallási nyomtatványt és annak kitöltési útmutatóját. A késedelmes vagy elmulasztott teljesítés magyar csoporttagonként akár 10 millió forintos bírságot is maga után vonhat.
2026. 11. 05. 20:30
Megosztás: