Milyen világ lesz 2050-ben?

A globális gazdasági válság felgyorsította a gazdasági súlyok eltolódását, 2050-re Kína, az USA, valamint India válhatnak a három legnagyobb gazdasággá. A fejlődő országoknak azonban sok kihívást kell leküzdeniük annak érdekében, hogy fenntarthassák jelenlegi erőteljes növekedési ütemüket - állapítja meg a PwC makrogazdasági elemzői által közzétett legfrissebb “A világ 2050-ben” című tanulmánya.

Milyen világ lesz 2050-ben?

Az első, 2006-ban készült „A világ 2050-ben” című PwC felmérés a világ 17 legnagyobb gazdaságát tanulmányozta: a G7-et, valamint Spanyolországot, Ausztráliát és Dél-Koreát, továbbá az E7-et (Brazília, Oroszország, India, Kína, Indonézia, Mexikó és Törökország).

 

A 2013 során megjelent bővített tanulmány, melynek címe „A világ 2050-ben – A BRIC-országok és az őket követők: perspektívák, kihívások, lehetőségek”, magába foglalja Vietnámot, Nigériát, Dél-Afrikát, Malajziát, Lengyelországot, Szaúd-Arábiát és Argentínát is. A felmérés kimutatta, hogy az elkövetkezendő négy évtized során a fejlődő gazdaságok várhatóan nagyobb ütemben növekednek majd, mint a G7-ek. A vásárlóerő-paritás alapján számított GDP átlagos növekedését tekintve látható, hogy Nigéria vezet a 2012-től 2050-ig terjedő időszakban, majd Vietnám, India, Indonézia, Malajzia, Kína, Szaúd-Arábia és Dél-Afrika követik a sorban.

 

John Hawksworth, a PwC vezető közgazdásza és egyben a tanulmány egyik készítője hozzátette:

 

“A globális gazdasági válság rövid távon sokkal inkább megrázta a G7 országait, mint az E7-et. Ezzel egyetemben a válság a G7-ek hosszú távú növekedési kilátásait is negatívan befolyásolta, főként azokat a gazdaságokat Európában és az USA-ban, amelyek korábban túlzottan is a magán-, valamint a közszféra hitelezésére alapozták növekedésüket.” Ez a vásárlóerő-paritást tekintve azt jelenti, hogy az E7 átveheti a gazdasági vezetést a G7-től még 2020 előtt, 2050-re pedig Kína, az USA, illetve India válhatnak a legerősebb gazdaságokká, messze mögöttük elmaradva Brazília a negyedik helyen, megelőzve Japánt.

 

Ez idő alatt Oroszország, Mexikó és Indonézia nagyobb gazdaságokká válhatnak, mint Németország vagy az Egyesült Királyság. Törökország megelőzheti Olaszországot, és hosszú távon Nigéria is felemelkedhet a rangsorban, Vietnámmal és Dél-Afrikával egyetemben. A legnagyobb gazdaságokon túl Malajzia rendelkezik a legkecsegtetőbb hosszú távú növekedési kilátásokkal, míg Lengyelország az elkövetkezendő évtizedekben továbbra is növelheti előnyét nyugati szomszédjaival szemben.

 

Az alábbi grafikon ábrázolja a várható globális változásokat a vásárlóerő-paritás szerint számított GDP alapján – egyes országok vastagon szedettek, ezzel jelezzük a rangsorban bekövetkező fontosabb változásokat.

 

A jelenlegi és a várható vezető 20 gazdaság a vásárlóerő-paritáson alapuló GDP szerint

 


 

Vajon milyen veszélyek kockáztathatják a fejlődő országok növekedését? A PwC felmérése a makrogazdasági és politikai instabilitás lehetséges forrásaként például a következő tényezőket említi meg:

 

• Magas költségvetési hiány Indiában és Brazíliában

• Nigériában és Oroszországban a túlzott függés a gáz- és az olajbevételektől

• Kínában és más gyorsan növekvő gazdaságokban a keresetek közötti egyre nagyobb különbségek társadalmi feszültséget váltanak ki

• Vietnámra pénzügyi és makrogazdasági instabilitás jellemző

 

A tanulmány hangsúlyozza, hogy a fejlődő országok gyors növekedése miatt egyre nagyobb az igény a természeti erőforrások iránt, és egyre nehezebb 2˚C alatt tartani a globális felmelegedést. Miközben az új, nem szokványos energiaforrások (például a palagáz) csökkentették a fosszilis üzemanyagok kimerülése miatti félelmeket, az újabb veszélyt az elkövetkezendő négy évtizedben inkább az egyre ingadozóbb éghajlati tényezők jelentik.

 

Nick Kós, a PwC Magyarország vezérigazgatója összefoglalásképpen hozzátette:

 

„A globális gazdasági súlyok eltolódása egyértelmű, azonban a fejlődő országoknak még mindig jelentős kihívásokat kell leküzdeniük, hogy fenntarthassák jelenlegi intenzív növekedésüket. A nyugati cégek számára óriási lehetőséget jelentenek a fejlődő gazdaságok, ugyanakkor ezen országok gyorsan növekvő vállalatai versenytársakként is megjelennek. A kormányok is igazi kihívásokkal szembesülnek, nem utolsó sorban a globális felmelegedéssel, amely a gyors gazdasági növekedés következménye.”

 

Főbb megállapítások 2050-re:

• Kína, USA és India messze a legerősebb gazdaságokká válnak • Indonézia, Nigéria és Vietnám gyorsan felzárkózhatnak

• Brazília válhat Japán helyett a 4. legnagyobb gazdasággá

• Törökország lehet az egyik vezető európai gazdaság


Egyre több ügy kerül a bíróságoktól a közjegyzőkhöz Európában

Gyorsabb, hatékonyabb és a társadalom számára kedvezőbb igazságszolgáltatást eredményez, ha a nem vitás ügyeket a bíróságoktól közjegyzői hatáskörbe helyezik át, miközben a jogbiztonság változatlan marad. Ezt támasztja alá egy 22 európai ország jogrendszerét vizsgáló kutatás, amelyről a bécsi Economica Gazdaságkutató Intézet igazgatósági tagja beszélt egy budapesti konferencián. A szakmai rendezvényen a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke hangsúlyozta, hogy a tervezett kormányzati átalakítások lassuló ügyintézést eredményeznének, vidéken nehezebbé válna a személyes ügyintézés, valamint az eljárási költségek részben vagy egészben az államra, közvetve az adófizetőkre hárulnak.
2026. 09. 25. 22:00
Megosztás:

Új elnököt nevezett ki a Magyar Államkincstár élére a pénzügyminiszter

Új elnököt nevezett ki a Magyar Államkincstár (MÁK) élére Kármán András pénzügyminiszter, Slánicz Béla jövő hétfőtől tölti be a tisztséget - jelentette be a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 09. 25. 21:00
Megosztás:

Európában alulteljesítő lett a budapesti tőzsde a szakértő szerint

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 235,79 pontos, 0,16 százalékos csökkenéssel, 151 272,07 ponton zárt pénteken.
2026. 09. 25. 20:00
Megosztás:

Történelmi mélyponton a hazai kukoricatermés – szerkezeti váltást sürget az aszály

Súlyos helyzetbe került a magyar szántóföldi növénytermesztés a rendkívül száraz nyári hónapokat követően. Az ország jelentős részét érintő extrém vízhiány miatt az idei kukoricatermés minden korábbinál gyengébb lehet, ami már nem csupán egy rossz év következménye, hanem a hazai kukoricatermesztés jövőjét is alapjaiban kérdőjelezi meg.
2026. 09. 25. 19:00
Megosztás:

A hazai foglalkoztatottság trendje emelkedik

2026 augusztusában 4 millió 654 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma a 15-74 év közötti munkaképes korú népesség körében. Egy hónap alatt 20 ezer fővel mérséklődött a foglalkoztatottak száma, és az egy évvel korábbi szinttől is 22 ezerrel marad el. A háromhavi trend jobb képet mutat, június-augusztus között 4 655 ezer főre emelkedett a foglalkoztatási szint, amihez hasonlót legutóbb 2025. szeptember-november között láttunk.
2026. 09. 25. 18:00
Megosztás:

Több mint 250 céget vizsgál a GVH jelenleg kartellezés gyanújával

Jelenleg 22 különböző kartell ügyben folytat eljárást a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), összesen mintegy 1800 tendert vizsgálva. A folyamatban lévő kartell eljárásokban érintett vállalkozások száma meghaladja a 250-et. 2025-ben a GVH három nagy kartellügyet zárt le 2,2 milliárd forint bírság kiszabásával, és öt új ügyet indított. 2026-ban pedig már hat új kartell eljárás megindítására került sor.
2026. 09. 25. 17:00
Megosztás:

Augusztusban is rekordot döntött a szlovén idegenforgalom

Rekordot döntött a szlovén idegenforgalom, sorozatban a harmadik hónapban: augusztusban csaknem 1,3 millió turista közel 3,5 millió vendégéjszakát töltött az országban, mindkét adat 6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a szlovén statisztikai hivatal pénteken.
2026. 09. 25. 16:00
Megosztás:

Elindult a Bayer Construct Zrt. csődeljárása

A bíróság elrendelte a Bayer Construct Zrt. csődeljárását, amely pénteken, azaz a bíróság végzésének a Cégközlöny honlapján történő közzétételekor kezdődik - közölte a Fővárosi Törvényszék az MTI-vel.
2026. 09. 25. 15:30
Megosztás:

Rekordszámú milliárdos befektetés érkezett Európába 2026 első felében

51 milliárd dollárnál is több kockázatitőke-befektetés érkezett Európába 2026 első hat hónapjában, miközben az év első negyedévében rekord számú, egymilliárd dollár feletti finanszírozás zárult. Az AI, a robotika, az autonóm közlekedés, a fintech és az energetika mellett a védelmi technológiák és a biotechnológia is egyre nagyobb figyelmet kapnak a befektetőktől – derül ki a KPMG elemzéséből.
2026. 09. 25. 15:00
Megosztás:

ÁFA-riasztás: a vállalkozók 99%-a még nem váltott

Három hónappal az Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogram (ÁNYK) kivezetése előtt a havi áfabevallások 98,9 százaléka még mindig ezen a rendszeren keresztül érkezik, miközben 2027. január 1-jétől erre már nem lesz lehetőség. Vagyis a magyar vállalkozások döntő többségének alig néhány hónapja maradt az átállásra – hivja fel a figyelmet a Niveus.
2026. 09. 25. 14:30
Megosztás:

Már az ügyfelek szerzik az új ügyfeleket a bankoknak, százezret is bezsebelhetnek értük

Már nem csak számlanyitásért és hitelfelvételért szórják az ajándékpénzeket a bankok. Gombamód terjednek azok az ajánlóprogramok, amelyekkel a meglévő ügyfeleiket bírják rá arra, hogy újakat szerezzenek nekik – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A most futó akciókban több tízezer forintot lehet ezzel keresni. Van olyan bank, ahol akár százezer fölé is srófolható ez az összeg sikeres ajánlásokkal.
2026. 09. 25. 14:00
Megosztás:

Cardano és Fireblocks: új lehetőség az ADA előtt?

A Cardano Foundation és a Fireblocks bejelentése új utat nyithat a Cardanón kibocsátott tokenek intézményi használata előtt. A teljes támogatást 2027 márciusára várják, miközben az ADA árfolyama ismét a 0,26 dolláros szint közelébe jutott. A technológiai integráció ígérete fontos fejlemény, de még nem azonos a tényleges intézményi kereslettel.
2026. 09. 25. 13:30
Megosztás:

Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek

A napokban sajtóvisszhangot kapott a Coca-Cola és Whisper Ton influenszer marketing ügye, amely során az üdítőgyártó 5 millió forint bírságban, az influenszer pedig figyelmeztetésben részesült.
2026. 09. 25. 13:00
Megosztás:

Stratégiai partnerségben fejleszti elektromosautó-töltőhálózatát a Lidl Magyarország és az MVM Mobiliti

A Lidl Magyarország a vásárlói élmény növelése és a töltőhálózat fejlesztése érdekében az MVM Mobiliti Kft.-vel kötött megállapodást az áruházlánc üzleteinél működő elektromosautó-töltőállomások üzemeltetéséről. Az együttműködés célja, hogy a Lidl vásárlói a jövőben még magasabb színvonalú, megbízható és kényelmes töltési szolgáltatásokhoz férjenek hozzá, miközben a hálózat hosszú távú fejlesztése és korszerűsítése is megvalósul.
2026. 09. 25. 12:30
Megosztás:

352 millió dolláros támadás érte a Bitgetet: mi történt a tőzsde tárcáival?

Mintegy 351,6 millió dollárnyi kriptoeszközt érintett a Bitget elleni támadás, amely után a tőzsde átmenetileg leállította a kiutalásokat. Gracy Chen vezérigazgató szerint a támadók nem jutottak hozzá a privát kulcsokhoz: a tárcák háttérrendszerét használhatták fel arra, hogy hamis adatokkal átutalásokat indítsanak. A támadás pontos módját még vizsgálják.
2026. 09. 25. 12:01
Megosztás:

USDC stabilcoin: a napi transzferek 90%-át az Aerodrome okozhatta?

Egyetlen nap alatt 121 milliárd dollárnyi USDC-transzfert rögzítettek egy elemzésben, ám ennek mintegy 90 százalékát az Aerodrome tőzsdén zajló likviditási műveletekhez kötötték. A meghökkentő arány fontos kérdést vet fel: mit mér valójában a blokkláncon látható stabilcoinforgalom? Egy token ismételt mozgatása ugyanis növeli a kimutatott összeget anélkül, hogy minden lépés mögött új vásárlás vagy fizetés állna.
2026. 09. 25. 11:30
Megosztás:

A NAV felmérést készít az eÁFA rendszert használók körében

Felmérést végez az adóhivatal az eÁFA digitális áfabevallási rendszert használók, könyvelők, adótanácsadók, továbbá szoftverfejlesztők körében - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal csütörtökön az MTI-vel.
2026. 09. 25. 10:30
Megosztás:

Újabb, évtizedes távlatokban nem látott rekordon a hosszú kötvényhozamok

A 10 éves amerikai állampapírhozam csütörtökön 5,16%-ra emelkedett, pedig már a szerdai 5,11% is 2007 óta nem látott magas érték volt. A rövidebb lejáratok most nem változtak, a 2 éves hozam maradt 4,90%-on.
2026. 09. 25. 10:00
Megosztás:

Enyhe mínuszban zártak az európai tőzsdék; a BUX sem volt kivétel

Csütörtökön is folytatódott az előző napi rossz hangulat az európai tőzsdéken: a Stoxx 600 szinte egész nap negatívban volt, zárásra végül 0,5%-kal múlta alul az előző nap végi értékét.
2026. 09. 25. 09:30
Megosztás:

Semmi változás a Közel-Keleten, tovább emelkedtek az energiaárak

A piacokat meghatározó két nagy geopolitikai játszmából egyikben sem történt érdemi előrelépés. Hszi Csin-ping washingtoni látogatása egyelőre látványos formalitásokat, de semmi új tartalmat nem hozott, sem pozitív, sem negatív értelemben.
2026. 09. 25. 09:00
Megosztás: