Mindegyik cég másképp alkalmazkodik a válsághoz

A járvány hatása terjed a gazdaságban, vannak cégek, amelyek folytatják működésüket, mások bezárnak rövidebb-hosszabb időre, újabb ágazatok helyzete romlik.

Mindegyik cég másképp alkalmazkodik a válsághoz

A járvány hatását elsőnek az idegenforgalom és vendéglátás, majd a szálloda- és filmipar sínylette meg, de egyre több ágazatban jelentkeznek súlyos problémák, mint az ingatlanközvetítés, vagy az autókereskedelem.
   
A termelésben elsőként a járműgyártásban kényszerültek reagálni a járványra a cégek, egymás után jelentették be a gyártás felfüggesztését, de mostanra már gyarapodott az érintett ágazatok száma, a működésüket fenntartó cégek komoly intézkedésekre kényszerülnek.
   
Az Otthon Centrum hétfőn arról számolt be: az ingatlanpiac állapota vegyes képet mutat, Budapesten a koronavírus hatása inkább érzékelhető, itt kevesebb az érdeklődő, mint vidéken, ahol továbbra is élénk a piac. Kosztolánczy György, az ingatlanforgalmazó cég vezérigazgatója szerint a járvány ellehetetleníti a lakáseladásokat, hiszen a legtöbben nem szívesen fogadnak másokat a lakásukban, a vevők is inkább kivárnak. Kiemelte, a jövőbeni kilátások latolgatása korai, hiszen sok függ attól, hogy mennyi időre lesz szükség a járvány megfékezésére. "A múlt héten az érdeklődések száma a harmadára esett vissza és a megbízásoké is nagyjából 30 százalékkal csökkent - közölte Soóki-Tóth Gábor elemzési vezető a cég tapasztalatait.
   
Jelentősen mérséklődött a forgalom az újautó-kereskedésekben a veszélyhelyzet bejelentése óta, a márkaszervizek viszont általában normális üzletmenetben működnek.

Milyen főnök lennél? Megmutatjuk!
   
A Magyar Suzuki Zrt. azt közölte, hogy az érdeklődés a szalonokban az új autók iránt rendkívül gyenge, a megrendeléseket ugyanakkor kevesen mondták vissza. A 78 márkakereskedésük helyzete stabil, a 81 márkaszervizük forgalma alig változott. A Mercedes 18 értékesítési pontján és 31 szervizében egyaránt jelentős forgalomcsökkenést tapasztaltak - közölte a Mercedes-Benz Hungária. Az csak később derül ki, hogy "a krízis elhúzódása megrendíti-e és milyen mértékben a kereskedői és szervizhálózatot - tették hozzá. Eközben a Ford arról tájékoztatott: 43 szervizében nem érezhető forgalomcsökkenés, 100 százalékos kihasználtsággal működnek, 35 márkakereskedésében a rövid nyitvatartási idő miatt viszont már jelentkezik a visszaesés. Az AutoWallis Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közölte: a szalonlátogatások számában csak az utóbbi héten érzékelhető visszaesés, míg a megrendelések esetében a hatás később jelentkezhet. Az átmenetileg visszaeső értékesítés és a turizmus leállása miatt leginkább érintett autókölcsönzés lassulásának negatív hatásai érezhetők, ugyanakkor a szervizszolgáltatások a megszokott rend szerint folynak - írták.
   
Piaci szereplők szerint a használtautó-piac is erősen megszenvedi a járványt. A Használtautó.hu használtautó-kereskedői szakportál hétfői közlése szerint a veszélyhelyzet kihirdetése óta folyamatosan csökken a használt autók iránti kereslet és ez a tendencia a következő időszakban is folytatódik, ezért a szektorban drasztikus visszaesésre számítanak. Februárban és március elején az oldalon indított napi keresések száma átlagosan 1,2 millió volt, ez március 12 és 15 között 20-25 százalékkal, az elmúlt héten pedig 40 százalékkal esett vissza. Megjegyezték azt is, hogy a kereskedők dolgát nehezíti, hogy csak 10 és 15 óra között tarthatnak nyitva, és a gyenge forint is, ami drágítja a külföldről behozott használt autókat.     Jelentős visszaesésre készülnek a kisüzemi sörfőzdék, hiszen 90 százalékban a vendéglátáson keresztül értékesítenek, ám ez a lehetőség megszűnt. Ezt a hatást kívánja ellensúlyozni egy honlap, amely közzétette a válságba jutott magyar sörgyártók elérhetőségeit, hogy ösztönözze az internetes vásárlásokat, ami segítheti a cégeket a fennmaradásban, mert futárszolgálattal eljuttathatják termékeiket a vásárlókhoz.
   
Tulajdonosi döntés alapján felfüggeszti a gyártást az ARJ (korábban Berwin) Ruhagyár Zrt. a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban, a leállás 540 munkavállalót érint. Filep Sándor, a beregi város polgármestere az MTI érdeklődésére hétfőn elmondta, a leállást az angol tulajdonos rendelte el. A polgármester információi szerint az eredeti tervek szerint a koronavírus-járvány miatt az üzem védőmaszkokra állította volna át a termelést, legyártotta a védőmaszkok prototípusát, a tulajdonos azonban nem járult hozzá a gyártáshoz.

Mennyi esélyed van, hogy havi 1 millió Ft-ot keress? ITT kiszámolhatod!
   
A könnyűfém keréktárcsákat készítő, német tulajdonú Otto Fuchs Hungary Kft. március 30-án áll le, a termelést várhatóan egy hétre függesztik fel - közölte a vállalat gazdasági ügyvezetője hétfőn. Menyhárt Tibor elmondta: a társaság közel 500 munkavállalóját fizetett szabadságra küldik, miután az itt készülő felniket használó autógyárak többsége leállt. Hozzátette, amikor hasonló volt a helyzet Kínában, a cégcsoport ottani egysége szintén egy hét szünetet tartott, utána folytathatták a munkát.
   
Eközben a Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) a kialakult rendkívüli körülmények ellenére is fenntartja a termelést, és folytatja ügyfelei kiszolgálását - közölte a társaság hétfőn. A tájékoztatás szerint a Váci és a Beremendi Cementgyár a megfelelő egészségvédelmi intézkedések mellett üzemel, a termékek szállítása belföldön zavartalan. A cégnél folyamatos a belépők testhőmérséklet-mérése, rendszeresek a fertőtlenítések, és még sűrűbben tisztítják a legforgalmasabb területeket. A munkatársakat a megfelelő védőfelszerelésekkel ellátták.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: