Minden országos listát állított párt szorgalmazza az önkormányzati rendszer reformját

(MTI) - Mind a hat országos listát állított párt foglalkozik választási programjában az önkormányzati rendszer reformjával: az MSZP, a Fidesz, az MDF, a Jobbik és a Civil Mozgalom (CM) is indokoltnak tartja az önkormányzati képviselő-testületek létszámának csökkentését, a Lehet Más a Politika (LMP) átalakítaná az önkormányzatok finanszírozását.

Az MSZP - választási programja szerint - a képviselő-testületek létszámának differenciált csökkentését tartja indokoltnak. Kisebb településeknél a polgármesteri tisztség főállásban történő betöltésének korlátozását, az alpolgármesterek számának jogszabályi meghatározását, valamint a képviselő-testületi tagok összeférhetetlenségi szabályainak szigorítását javasolják. Gy. Németh Erzsébet, az Országgyűlés önkormányzati és területfejlesztési bizottságának szocialista elnöke korábban kifejtette: az MSZP törvényben rögzítené az önkormányzatok részesedési arányát az állami költségvetésből. A párt szerint emellett szükség lenne a finanszírozás megváltoztatására, a polgármesterek közvetlen megválasztására, valamint a budapesti kétszintű önkormányzati rendszer egyszerűsítésére.

 

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és több fideszes, KDNP-s politikus is hangoztatta: amint megalakul az új parlament, a Fidesz javaslatot fog tenni az önkormányzati képviselő-testületek létszámának megfelezésére, valamint az Országgyűlés létszámának csökkentésére. A Fidesz szerint a nagyvárosokban, megyékben, és a fővárosban van lehetőség a "politikai osztály felezésére", és a párt szerint szükség lesz a kistérségi, területfejlesztési rendszer újragondolására is. Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere a közelmúltban azt mondta, az önkormányzati hatáskörök és a választási rendszer is átalakításra szorul, a kistérségi önkormányzati társulások jövőjéről is "komolyan el lehet gondolkodni". Szerinte az önkormányzati választásokig csak a helyhatósági választásra vonatkozó törvényt kell "rendbe tenni", és a választott képviselők számát szabályozni, az önkormányzati feladatok rendezésére nincs ilyen szigorú határidő. "A következő lépésben szeretnénk az önkormányzatok által ellátandó feladatokat jelentősen csökkenteni, és az önkormányzatok életét szabályozó joganyagot egyszerűsíteni. (...) A közigazgatási joganyag negyven százalékát hatályon kívül kellene helyezni" - értékelte Kósa Lajos. A Fidesz-KDNP választási programjában az olvasható: a rossz gazdasági helyzetben kényszerpályára kerülő önkormányzatoknak nehézséget jelenthet a helyi közfeladatok és közszolgáltatások fenntartása, másrészt nagyon alacsony az önkormányzatok közötti együttműködési képesség.

 

Az MDF az önkormányzatok számát körülbelül hatszázra csökkentené le. A párt szerint is csökkenteni kell az önkormányzati képviselők számát. Az MDF választási programjában rámutat arra: a 3.194 önkormányzat saját hatáskörében önállóan dönt és igazgat, miközben a közszolgáltatásokat nem tudja megfelelő színvonalon biztosítani a polgárok számára. Az MDF szerint az általuk szükségesnek tartott reformok fokozatosan, 2022-ig vezethetők be. Az MDF szorgalmazza a normatív támogatás mellett a helyi adózás szerepének jelentős növekedését. Szerintük erre módot adna a személyi jövedelemadóból származó bevételek minél nagyobb hányadának visszaosztása, illetve tisztán helyi adó lehet a megnövelt alapú és így nagyobb bevételt termelő ingatlanadó. A párt szerint így nem lenne szükség a helyi iparűzési adóra.

 

A Jobbik választási programjában szerepel, hogy a megyei önkormányzatokat egy, az eddiginél jóval kevesebb tagot számláló, a települési önkormányzatok által választott testület vezesse. A párt szerint egyebek közt szükség van a településfinanszírozás gyökeres átalakítására, az önkormányzatok költségvetésének, gazdálkodásának átláthatóbbá tételére, az önkormányzati vagyon elidegenítésének szigorítására, a föld és a közművek törzsvagyonná minősítésére, a régió fogalmának eltörlésére, a zöldmezős beruházások korlátozása. A Jobbik azt támogatja, hogy a jövőben ismét az önkormányzatok szedjék be az iparűzési adót, emellett növelnék a személyi jövedelemadó önkormányzatoknál maradó részét. Választási programjukban szerepel az is: az önkormányzati képviselők és a bizottsági tagok szavazatait név szerint hozzáférhetővé tennék a települések honlapjain, átvilágítanák az önkormányzatok érdekeltségi körébe tartozó gazdasági társaságokat.

 

A Lehet Más a Politika (LMP) szerint át kell alakítani az önkormányzatok finanszírozását, úgy, hogy az önkormányzatok pénzügyi önállósága nőjön. A párt választási programjában szerepel, hogy az önkormányzatok működésének átláthatósága érdekében minimálisra szűkítenék a zárt ülések elrendelésének lehetőségét a helyi képviselőtestületeknél. Az LMP csökkenteni szeretné az iparűzési adó súlyát és mértékét, mint írják, hosszú távon akár ennek az adónemnek a teljes megszüntetésével is.

 

A Civil Mozgalom (CM) is az önkormányzatok és önkormányzati képviselők számának csökkentését hirdeti. Bevezetné az e-közigazgatást. A párt választási programjában kifejti: egyértelműsítené a törvény szabta állami és önkormányzati feladatokat. A "haszontalan", kiüresedett fővárosi és megyei közigazgatási szintet megszüntetnék, helyette helyzetbe hoznák a kistérséget és a régiókat.

Horvátország először vett részt a NATO Locked Shields kiberhadgyakorlatán

A horvát fegyveres erők kiberparancsnoksága először vett részt a NATO legnagyobb nemzetközi Locked Shields (Összezárt Pajzsok) fedőnevű kiberhadgyakorlatán április 13. és 24. között - közölte szombaton a horvát védelmi minisztérium.
2026. 04. 26. 06:00
Megosztás:

Zelenszkij: Ukrajna hajlandó azerbajdzsáni helyszínen tárgyalni Oroszországgal

Ukrajna hajlandó valamely azerbajdzsáni helyszínen tárgyalni Oroszországgal a háború lezárásáról - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton Bakuban, Ilham Aliyev azeri elnökkel folytatott megbeszélései után.
2026. 04. 26. 05:00
Megosztás:

Súlyos problémák vannak e-cigaretták körül Európában

Egyre súlyosabb problémával néz szembe az eldobható ízesített e-cigaretták (vape) európai piaca, mert a termékek csaknem felét a szürke- vagy a feketekereskedelem adja - mondta Christos Harpantidis, a Philip Morris International (PMI) globális vállalati ügyekért felelős vezetője a 11. delphi gazdasági fórumon az MTI-nek.
2026. 04. 26. 04:00
Megosztás:

Szíjjártó Péter súlyos betegsége - mi a baja a leköszönő külügyminiszternek?

Súlyos betegséget állapítottak meg Szijjártó Péternél, ám hosszú ideig semmi nem utalt arra, milyen komoly küzdelmet folytat a háttérben.
2026. 04. 26. 03:00
Megosztás:

Dupla családi pótlék érkezik! - politikai bejelentés

A Tisza Párt álláspontja szerint már 2026 folyamán megvalósulhat több jelentős gazdasági lépés. Magyar Péter úgy nyilatkozott, hogy ezek közé tartozhat a családi pótlék összegének megduplázása, a nyugdíjak növelése, valamint egy új, az iskolakezdést segítő támogatás bevezetése is.
2026. 04. 26. 02:00
Megosztás:

Olcsóbb lett a nyaralás a Tisza Párt győzelmével - mutatjuk mennyivel

A devizapiacok sokszor gyorsabban reagálnak a politikai változásokra, mint gondolnánk.
2026. 04. 26. 01:00
Megosztás:

Trump újra kriptogálán: milliókat mozgatott meg a $TRUMP memecoin

Donald Trump szombaton ismét részt vesz saját memecoinjához kötődő exkluzív rendezvényen, a Mar-a-Lagóban tartott gálán, ahová csak a $TRUMP token legnagyobb befektetői kapnak meghívást. Az eseményen üzleti és kriptós szereplők mellett ismert vendégek is felszólalnak, például Mike Tyson és Tony Robbins.
2026. 04. 26. 00:05
Megosztás:

Orbán Viktor visszaadja mandátumát

Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP listavezetője, leköszönő miniszterelnök visszaadja a választáson elnyert mandátumát - ezt a Fidesz elnöke maga jelentette be szombaton, hozzátéve, hogy rá most nem a parlamentben, hanem a nemzeti oldal újjászervezésében van szükség. Azt is közölte: Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője.
2026. 04. 25. 23:00
Megosztás:

Euró-alapú stabilcoin tör előre: az EURAU belép a DeFi világába

Az euróhoz kötött stablecoinok piaca új lendületet kapott, miután az AllUnity az EURAU tokennel megjelent a legnagyobb decentralizált tőzsdéken. A lépés nemcsak a DeFi ökoszisztéma fejlődését gyorsíthatja, hanem új kérdéseket is felvet az európai szabályozás jövőjével kapcsolatban.
2026. 04. 25. 22:00
Megosztás:

Metaplanet nagy dobása: 50 millió dolláros kötvénykibocsátás a Bitcoin-felhalmozás felgyorsítására

A vállalati Bitcoin-stratégiák újabb szintre léptek: a japán Metaplanet jelentős tőkebevonással erősíti kriptós pozícióját. A lépés nemcsak a cég ambícióit mutatja, hanem azt is, hogy a vállalatok egyre agresszívebben építik digitális eszközalapú tartalékaikat.
2026. 04. 25. 21:00
Megosztás:

Ripple Miami-ban: látványos XRP kampány indította be a kriptoközösséget

A kriptovilág figyelme ismét az Egyesült Államokra szegeződött, miután egy látványos Ripple-kampány jelent meg Miami partjainál. A fizikai reklám és az online spekulációk találkozása új lendületet adott az XRP körüli diskurzusnak – de vajon valódi piaci hatásról van szó, vagy csak ügyes marketingről?
2026. 04. 25. 20:00
Megosztás:

Bitcoin ár hullámvasúton: merre tovább az árfolyam bizonytalanságában?

A Bitcoin ismét reflektorfénybe került, miután jelentős emelkedést produkált, mégis továbbra is komoly kérdések övezik a jövőjét. Vajon egy újabb zuhanás küszöbén állunk, vagy a piac már stabilizálódott? A legfrissebb elemzések szerint a válasz nem egyértelmű – de vannak erős jelek.
2026. 04. 25. 19:00
Megosztás:

Bitcoin ETF-ek tarolnak: több mint 823 millió dollár friss tőke egy hét alatt

A kriptopiac egyik legfontosabb indikátora ismét erőteljes jelzést adott: a Bitcoin ETF-ek iránti kereslet nemhogy nem csökken, hanem egyre stabilabb alapokra épül. Az elmúlt héten minden egyes kereskedési napon pozitív tőkebeáramlást láthattunk, ami nemcsak rövid távú spekulációra, hanem tudatos, intézményi stratégiákra utal. De mit jelent ez a Bitcoin árfolyama, a DeFi piac és a teljes kriptoökoszisztéma szempontjából?
2026. 04. 25. 18:00
Megosztás:

Lezárult a digitális infrastruktúra fejlesztése a Miskolci Egyetemen

Lezárult a digitális infrastruktúra fejlesztése a Miskolci Egyetemen: mintegy három és fél milliárd forintot fordítottak a digitális oktatás módszertanának kidolgozására, a gyakorlati oktatást segítő digitális infrastruktúra fejlesztésére, valamint az információtechnológia használatához kapcsolódó hallgatói és oktatói készségek megalapozására - közölte az intézmény az MTI-vel.
2026. 04. 25. 17:00
Megosztás:

Találkozott az orosz és a kínai védelmi miniszter Moszkvában

Hivatalában fogadta Andrej Belouszov orosz védelmi miniszter kínai hivatali partnerét, Tung Csün admirálist pénteken, aki hivatalos látogatáson tartózkodik Moszkvában.
2026. 04. 25. 16:00
Megosztás:

Orbán Anita miniszterelnök-helyettes lesz

Miniszterelnök-helyettes lesz az új kormányban Orbán Anita - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő Facebook-oldalán szombaton.
2026. 04. 25. 15:00
Megosztás:

Agrárközgazdasági Intézet: a nyerstej és a vágósertés ára csökkent, a tojás drágult márciusban

A nyerstej átlagára és a vágósertés termelői ára csökkent, a tojás csomagolóhelyi ára kissé nőtt 2025 azonos időszakához viszonyítva - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet legfrissebb összesítéseiben.
2026. 04. 25. 14:00
Megosztás:

Leminősítette Szlovákiát az S&P

Leminősítette Szlovákiát az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal indokolta a lépést, hogy a gyenge gazdasági növekedés, a magas szociális és védelmi kiadások, valamint a közelgő parlamenti választások az általa korábban vártnál nehezebbé teszik a költségvetési konszolidációt.
2026. 04. 25. 13:00
Megosztás:

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az EBRD

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
2026. 04. 25. 12:00
Megosztás:

A „币安人生 token” fogalma, jelentése és értelmezése: mit mutat meg egy kínai nevű mémcoin a kriptopiac működéséről?

A kriptopiacon néha egyetlen furcsa név is elég ahhoz, hogy befektetők ezrei kapják fel a fejüket. A 币安人生 token, angolosított nevén gyakran BinanceLife, pontosan ilyen jelenség: kínai karakterekkel írt, BNB Chainen futó, mémcoin-jellegű kriptoeszköz, amely körül egyszerre keveredik a közösségi lendület, a spekuláció, a tőzsdei elérhetőség és a magas kockázat. A fogalom megértéséhez nem elég annyit mondani, hogy „ez egy token”: látni kell, hogyan működik a BNB Smart Chain, mit jelent a BEP-20 szabvány, miért tud egy mémcoin hirtelen nagy forgalmat produkálni, és miért lehet veszélyes összekeverni a népszerűséget a valódi értékteremtéssel.
2026. 04. 25. 11:00
Megosztás: