Mínuszban a brit infláció
Nagy-Britanniában - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaságban - soha nem mértek negatív inflációt azóta, hogy az ONS a fogyasztói árindexek havi közlését a jelenlegi módszertan alapján 1996-ban elkezdte.
Legutóbb 1960 márciusában volt negatív az éves brit infláció. Az ONS becslése szerint, ha akkor a jelenlegi módszertannal számították volna ki az inflációt, a fogyasztói árak 0,6 százalékos csökkenését mutatták volna ki éves összevetésben. Nagy-Britanniában márciusban és februárban zéró, januárban pedig 0,3 százalékos volt a tizenkét havi infláció, és már ezek az adatok is mélységi rekordot jelentettek. A Bank of England - a brit jegybank - számára a kormány által előírt követendő inflációs cél 2 százalék.
Samuel Tombs, az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics brit gazdasági ügyekkel foglalkozó vezető közgazdásza az inflációs adatok keddi ismertetése utáni gyorselemzésében azt valószínűsítette, hogy a negatív inflációval jellemezett időszak csak egy hónapig tart, és már májusban ismét pozitív inflációs adat várható, mivel az alacsony energia- és élelmiszerárak eddigi intenzív dezinflációs hatása kezd elenyészni.
A szakértő szerint nincsenek érdemi jelei annak sem, hogy a nagyon alacsony inflációval jellemzett jelenlegi környezet károsan hatna a brit gazdaságra: a fogyasztás élénkül, ami azt mutatja, hogy a háztartások nem kezdték halasztani fogyasztási kiadásaikat, ami a deflációs várakozás veszélyes elmélyülésének egyik biztos jele lenne.
A Capital Economics elemzője szerint azonban a font legutóbbi erősödése és a brit gazdaság termelékenységi elmaradása arra vall, hogy akár két évig is eltarthat, mire az éves inflációs ráta visszatér a 2 százalékos célszintre. (MTI)